A konduktív pedagógiai rendszer minden állomását végigjárta, az életút követés a hivatásává vált. A Semmelweis Egyetem Pető András Karán (ismert nevén a Pető Intézet) tanuló hallgatóknak is átadta már tapasztalatait. Bejczi Erikával beszélgettem a konduktív nevelés fontosságáról, és arról, mit jelent számára az életút követés. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin júniusi számában olvashatjátok.

Mit jelent számodra az életút kísérés?

Mindig is munkám központi eleme volt, hogy azokkal, akiket a Pető Intézetből elbocsátottak az intézményes keretek között megvalósuló konduktív nevelési program végén ne szűnjön meg a kapcsolat, a családok ne maradjanak magukra. Nevezhetjük e tevékenységet életút követésnek, utógondozásnak, tanácsadásnak is. Legyen szó akár egy pici babáról, aki behozta lemaradását, helyreállt, akár óvodás vagy iskolás gyermekről, elbocsátása után is tartjuk vele a kapcsolatot. Valójában kísérjük az életútját, támaszt nyújtunk, segítjük a beilleszkedését az életkorának megfelelő közösségekbe. Azoknál a gyerekeknél, akik hosszabb időt töltöttek konduktív nevelésben bentlakó formában, a családba történő visszailleszkedést is nyomon követjük. Fontos, hogy egy gyerek megőrizze, esetleg javítsa az elbocsátáskori állapotát. Célunk a konduktív nevelés eredményeinek megőrzése. A szülővel, gyermekkel egyetértésben segítünk egy aktív napirend kialakításában, amelyben állapotát megőrizheti, akár fejlődhet is.  Ezzel együtt segítjük, azt az új környezetet, közeget is, ahova a gyereket bocsátjuk. Nagyon fontos a fogadóintézmény nyitottsága, hozzáállása a sajátos nevelési igényű gyermekhez. A befogadó óvodának, iskolának tudnia kell, hogy pontosan mennyi, és milyen segítségre van szüksége a gyereknek. Azokat az óvodai vagy iskolai közösségeket, amelyek még nem találkoztak sérült személyekkel, fel kell készíteni a gyermek fogadására.  Sokan túlsegítik ezeket a gyerekeket, jószándékból azt is megteszik helyettük, melyre saját erejükből, önállóan is képesek lennének. Tehát egyrészt figyeljük, a neveltjeink beilleszkedését, és az esetleges nehézségeknél, elakadásoknál segítjük őket. Az életút kísérés számomra azt jelenti, hogy a családnak van hova fordulnia, ha segítségre van szüksége, nem marad magára, ha tanácstalan bizonyos kérdésekben, tudják, hogy mindig ott vagyunk támaszként, de akkor is jelen lehetünk, amikor valamilyen örömteli dolog éri őket. Elakadás az élet bármely területén adódhat: a mozgásállapotban, közreműködhetünk például a segédeszköz beszerzésében, orientálhatunk pályaválasztás kérdésében, jogi ügyekben, szociális kérdésekben stb.

Megérkezett az előzetes a Netflix Meggyőző érvek című filmjéhez. Jane Austen utolsó befejezett regényének adaptációja 2022. július 15-én érkezik a streaming szolgáltató kínálatába.

Én pedig az előzetes láttán egyelőre egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy erre a filmre ilyen formában szükség van. Nem a teljes mértékben modern és sokszínű szereplőgárda zavar. Henry Golding például szerintem nagyon tehetséges, és örülök, hogy egyre több filmben láthatom. Inkább arról van szó, hogy az eddig látott képsorokból árad valami felszínes vidámság, amely a mai (általam egyébként nagyon szeretett) romantikus vígjátékokra jellemző, de nem egyeztethető össze Jane Austen nagy élettapasztalatról tanúskodó regényével. A Meggyőző érvek (Persuasion, 1817) sokak szerint az írónő legérettebb és legkifinomultabb műve.

Anne Elliot és Frederick Wentworth szerelmének története a ki nem mondott szavaktól, a visszafojtott érzelmektől lesz szép, izgalmas és örök, ebben az előzetesben viszont mindenki kitárulkozónak és felszabadultnak tűnik. De nem akarok túl hamar ítélni! Titeket hívlak segítségül! Nézzétek meg az előzetest a "tovább" mögött, és mondjátok meg, várjátok-e (várjuk-e?) a filmet!

Aznap, amikor megnéztem a Doctor Strange az őrület multiverzumában című filmet, ezt írtam A Kihagyhatatlan csoportban: „Ma meg tudtam végre nézni a Doctor Strange 2-t. Nagyon élveztem. :) Meglepően sok, de jól működő horror elem van benne, és jól eltalált humor. A történetben lehetett volna egy kicsivel több Doctor Strange, de Benedict Cumberbatch még mindig egy zseni!❤ Elizabeth Olsen már azért díjat érdemelne ahogy azt mondja, "it doesn't seem fair", John Krasinski meglepetés szerepe pedig <3 . "

„A történetben lehetett volna egy kicsivel több Doctor Strange”, ez suta megfogalmazás részemről, de az biztos, hogy érdekes beszélgetéseket indított el. Rávilágít ugyanis arra, hogy a Doctor Strange második részében nem Doctor Strange karaktere, sorsa viszi előre a cselekményt. A filmet Wanda drámája mozgatja, Doctor Strange csak asszisztál.

Rosa Parry, 10 éves angol kislány és nagypapája, a Magyarországon élő Harlan Cockburn (aki harefield néven ír) közösen írtak egy könyvet (Autumn and the Wild Word Web). Együttműködésükből kalandos és szívmelengető történet született, amely megmutatja, mennyire fontos, hogy figyeljünk egymásra, jobban megértsük embertársainkat és a természetet. Rosával és Harlannal beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin májusi számában olvashatjátok.

In conversation with Rosa and Harlan. Co-written by Rosa Parry and her grandfather Harlan Cockburn (who writes as harefield), Autumn and the Wild World Web is an adventurous and heart-warming story about communication and the importance of understanding each other and nature alike. Please see below for the English version.

fotó/Photo by: Rochanna Parry

Hogyan jött a könyv ötlete?

Rosa: nagypapa szeretett volna írni egy könyvet a karanténidőszakról, a gyerekek szemszögéből. A történet szerint egy felnőtt meséli a gyerekeinek, hogy mi történt, de szerettük volna, hogy vidám legyen, így az én nézőpontom is benne van.

Harlan: számomra csodás élmény volt megírni ezt a könyvet Rosával közösen. Én nem pontosan úgy emlékszem a kezdetekre, ahogy Rosa. Emlékeim szerint, egyszerűen csak elkezdtünk beszélgetni a karanténról, és hogy milyen az élet, és közben valahogy az jutott eszünkbe, hogy erről írhatnánk is. De nem úgy kezdődött, hogy fölkiáltottunk, „írjunk egy könyvet!”. Ez sokszor megesik, nem? Az ember elfelejti, mi hogyan történt, másképp emlékszik.  

Andrew Garfield angol-amerikai színész sok feledhetetlen percet szerzett már nekünk. Ha csak a közelmúltra gondolok, az én szívem is megdobbant, amikor megjelent a Pókember: Nincs hazaút című filmben, mint (az egyik) Peter Parker, pedig minden titkolózás ellenére számítottam rá, hogy megjelenik majd. Lin-Manuel Miranda filmje a Tick, Tick… Boom igazi szívmelengető meglepetés volt. A film Jonathan Larson amerikai zeneszerző, drámaíró, musicalszerző tragikus, de lenyűgöző életét mutatja be. Jonathan Larson egész életében úgy érezte, hogy nincs elég ideje, nem tudja majd megírni a nagy művét. 35 éves korában azon az estén halt meg, amikor Rent című musicaljét bemutatták. A Rent mindent elsöprő siker lett, de Jonathan Larson ezt már nem érhette meg. A drámai szerep Oscar-jelölést hozott Andrew Garfield számára. Új sorozata az Under the Banner of Heaven, amelyben egy nyomozót alakít pedig még csak ezután következik. Ennyi elfoglaltság után váratlanul jött a hír, hogy Andrew Garfield úgy döntött, egy időre visszavonul a színészettől, hogy a hétköznapi emberek életét élhesse. Én pedig a hír hallatán döntöttem el, hogy írok végre a Lélegzetvétel című filmjéről. Arról az Andrew Garfield és Claire Foy főszereplésével készült filmről, amelyen – nem szégyellem bevallani – mindig elsírom magam.

A Lélegzetvétel (Breathe) egy 2017-ben bemutatott életrajzi dráma, amely Robin Cavendish életéről szól. Robin Cavendish (Andrew Garfield) fiatal és ambiciózus brit teakereskedő volt, aki újdonsült feleségével, Dianával (Claire Foy) éppen Kenyában volt üzleti úton, amikor nagy baj történt. 1958 decemberében az akkor 28 éves, energikus és élettel teli Robin egyik pillanatról a másikra mozdulni sem tudott többé. Nyaktól lefelé megbénult, lélegeztetőgépre tették. Angliába hazatérve kiderült, hogy szervezetét a járványos gyermekbénulást[1] okozó poliovírus támadta meg, állapota visszafordíthatatlan, egy-két hónapot élhet még a kórház falai között. Robin ekkor nem is akart mást, csak meghalni. Felesége azonban ezt nem hagyta annyiban, kisfiuk éppen akkor született meg, és megmondta a férjének: látnia kell a fiukat felnőni.

Eredetileg ebben a bejegyzésben azt szerettem volna megkérdezni tőletek, hogy ki a legjobb Mr. Darcy. Melyik színész alakítja őt a legjobban. De ezt kérdeztem már máskor, máshol. Ezért arra jutottam, hogy ezt a bejegyzést egy kicsit fölpezsdítem, és azt kérdezem meg, hogy ki a legjobb, Mr. Darcy, Mr. Thornton, esetleg Mr. Rochester. Ti kit választanátok?

És itt most ne a színészekre gondoljatok, arra vagyok kíváncsi, hogy az irodalmi karakterek közül számotokra ki a legizgalmasabb. Kivel teáznátok? Kivel töltenétek el egy délutánt meghitt beszélgetés közepette? Kivel találkoznátok egy tó partján, egy pályaudvaron vagy egy fa alatt? Kit ismernétek meg szívesen? Nehéz kérdés, tudom, mert Jane Austen Mr. Darcy megalkotásával elképesztően magasra tette a lécet. De Mr. Thornton felvillanyozóan modern gondolkodású, izgalmas karakter, Mr. Rochester pedig ellenállhatatlanul rejtelmes.

A kisgyermekek korai fejlesztése nagy felelősség. Kreatív, küzdelemmel és örömmel teli folyamat, amely nemcsak testi fejlesztést jelent, hanem a gyerekek személyiségének kibontását, építését is. Dr. Schultheisz Judittal, a Gézengúz Alapítvány alapítójával, orvosigazgatójával beszélgettem erről a nehéz, de gazdagító és örömteli hivatásról. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin áprilisi számában olvashatjátok.

Mit jelent pontosan a korai fejlesztés?

A Gézengúz Alapítvány Modelljében mi nem is csak korai fejlesztést, hanem nagyon komoly összetett terápiát végzünk. Ez a kettő a kora gyerekkori intervenciónak a két alappillére. Önmagában persze ez nem elegendő, emellé információszolgáltatás és pszichoszociális segítségnyújtás is járul. Ha koraszülés, idegrendszeri sérülés, ritka betegség, genetikai eltérés vagy traumás sérülés miatt érkezik hozzánk egy pici baba, akkor nagyon sokoldalú támogatást kell nyújtanunk. Önmagában egy pedagógiai megközelítés nem elegendő, széleskörű ellátás és átgondolás kell ahhoz, hogy feltárjuk, pontosan milyen szükséglete van a kicsinek, a családjának és a környezetének ahhoz, hogy a kisbaba meggyógyuljon. Vagy ha a gyógyulás nem lehetséges, akkor komoly állapotjavulás következzen be nála. Ezért használjuk Európában és a világon szinte mindenhol a kora gyerekkori intervenció kifejezést. Az intervenció szó ijesztő lehet, mert beavatkozást jelent, de ebben az esetben nagyon pozitív, mert lefedi azt, hogy sokfajta megközelítéssel, de Intézethálózatunkban egységes, nagyon pontosan kidolgozott protokoll szerint segítjük a családokat.

Szerencsés vagyok, mostanában kétszer is voltam színházban, két kedvencemet láthattam, nem megszokott formában. Nem megszokott formában el is mesélem, milyen volt, mert blogolni jó dolog. Fogadjátok szeretettel!

fotó:  Horváth Judit (Centrál Színház)

Büszkeség és balítélet – két színészre (Centrál Színház)

A két színészre írott színpadi változat alapvetően zseniális. Eredetileg Joannah Tincey és férje, Nick Underwood adták elő Nagy-Britannia szerte. Több mint egy tucat karaktert játszottak el ketten. Az előadás 2018-ban érkezett Magyarországra. Az, hogy csupán két színészt látunk a színpadon egyrészről bravúros játéknak enged teret, amit Balsai Móni és Schmied Zoltán meg is valósít, másrészről éppen a két színész miatt nagyon sok mindent föl kell erősíteni. Jane Austen finom szellemességét, bölcs humorát gyakran harsánnyá teszik, hogy az adott jelenet hatásosabb legyen, nagyobbat szóljon, a közönség nagyobbat nevessen. Ugyanígy lesz néhány karakter vészesen karikatúraszerű. Ennek gyakorlati oka is van, persze, hiszen muszáj, hogy a közönség (és a színészek) meg tudják különböztetni a fölvonuló szereplőket. Hiszen Balsai Móni játssza például Mrs. Bennetet, Mr. Bingleyt és Elizabeth Bennetet is. Miközben Schmied Zoltán például Lydiát, Jane-t és Mr. Darcyt jeleníti meg. Nekem ebben a tekintetben a legnagyobb fájdalmam Charlotte Lucas (Balsai Móni), aki a regényben az egyik kedvencem, intelligens és elegáns karakter, ebben a színpadi változatban viszont lett belőle egy előreálló fogú (többször patkányképűnek titulált), ostoba nőszemély, akin kínjában röhög az ember. Ezt nagyon bánom, mert ez egyszerűen igazságtalan Chárlotte-tal szemben, és semmit nem mutat meg abból, mennyi élettapasztalatot és bölcsességet írt az ő karakterébe Jane Austen. De ettől eltekintve tényleg nagyon szép az előadás, van benne pár olyan mesteri pillanat, amikor azt hittem, hogy egy másik színész jelent meg a színpadon, pedig az a színész alakult át, aki addig is ott volt. A rendezés is zseniális, sok apró, de nagyszerű ötlettel. És az a jelenet, amikor Lizzy és Mr. Darcy végre egymásra talál igazi színházi pillanat, amikor megszűnik körülöttünk a világ, és csak az a színházi csoda van, amit átélünk.

Ma van a Föld Napja. Tökéletes alkalom arra, hogy megismerkedjünk Micivel! Mici szeretnivaló, cserfes és nagyon határozott kislány. Felfedezi Márkó bácsi kertjét, ahol ötleteket kap, hogyan lehet úgy termeszteni a növényeket, hogy az a természetnek, a Földnek is jó legyen. A Márkó bácsi kertje egy különleges sorozat első kötete. Agócs Írisz szerző, illusztrátor olyan sorozatot indított, amelyben a gyerekek nyelvén mesél a fenntarthatóság és a környezetvédelem fontos kérdéseiről. Ha Micin múlik, megmentjük a világot! A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin áprilisi számában olvashatjátok.

A Márkó bácsi kertje nem mindennapi mese egy különleges kertről, és egy különleges kislányról. Hogyan jött az ötlet?

Van egy alapvető szemléletem, közös személetünk a családban, amely magában hordozta ezt az ötletet. Már nagyon régóta gondolkodtam rajta, hogy kellene egy „világmegmentő könyvet” írni, de az elején féltem tőle, hogy nagyon didaktikusra lehet csak megcsinálni. Mígnem egy napon találkoztam a Mici nevű kislánnyal – aki nem is tudja, hogy egy sorozat főhősnője lett -, szembe jött velem egy kis boltocskában. Úgy hétéves körül lehetett, elém állt, és olyan határozottan mondta el a véleményét, hogy nagy hatást tett rám. Akkoriban történt, hogy hosszú idő után egyedül voltam éjszaka, a kisfiam születése után két évvel. Mindig éjszaka találom ki a szövegeket, hogy mit szeretnék írni. Illetve nem is kitalálom, jön az ihlet. Abban a pillanatban minden összeért: azt éreztem, hogy ilyen típusú karakterek, kisgyerekek fogják megmenteni ezt a világot, mint ez a kislány, akivel találkoztam. Kipattannak egy felnőtt elé, és elmondják, hogy mit gondolnak, mit kellene tenni. Innen jött a sorozat ötlete. Már rögtön az elején az fogalmazódott meg bennem, hogy több részt írok. Mici felméri, hogy mik azok a tendenciák, amik mentén előrefelé lehet haladni jelenleg a világban. Az egyik előremutató dolog Márkó bácsi fenntartható kertje.

Erzsinek, Gáspárnak, Csabának és Rékának, a jövő Elizabeth Gaskell rajongójának, szeretettel.

Elizabeth Gaskell műve, az Észak és Dél igazi kihagyhatatlan regény, a belőle készült BBC-sorozat pedig jó kiindulópont lehet a történet megismeréséhez. Csilla, Kinga és én együtt írtunk az Észak és Délről. Egy történet, három megközelítés. Én visszafogott (de a mélyben izzó) lelkesedéssel mutatom be a regényt és a sorozatot. Kinga már-már posztmodern novellát írt a benyomásairól. Csilla szövegében pedig szabadon szárnyal a szenvedély. Ne hagyjatok ki egy szót sem, jó olvasást!:)

Bori

Már nagyon régóta szerettem volna írni Nektek Elizabeth Gaskellről és egyik leghíresebb művéről, az Észak és Dél című regényről, mert az nem lehet, hogy Jane Austen és Charlotte Brontë örökbecsű remekművei között megfeledkezzünk a viktoriánus irodalom egyik legizgalmasabb hősnőjéről, Margaret Hale-ről.

Elizabeth Gaskell 1810-ben született, édesapja unitárius lelkész volt, és ő maga 22 évesen ment férjhez egy unitárius lelkészhez. Egy fiuk és négy leányuk született. A feleség és anya írói tehetsége lassan, de végül kibontakozhatott. 35 éves volt, amikor – férje biztatására – írni kezdett, hogy fájdalmát enyhítse, miután meghalt a kisfiuk. A regények mellett életrajzíróként is kiemelkedőt alkotott. A barátja és pályatársa, Charlotte Brontë életét bemutató műve ma is mérvadó munkának számít, kutatások alapja.

Elizabeth Gaskell 1865-ben hunyt el. Húszéves írói pályafutása alatt szelíd humorú, érzelemgazdag, a társadalmi változásokat érzékenyen, de éles szemmel bemutató regényeket írt. Művei közül kiemelkedik A kisváros (Cranford), az Édesek és mostohák és jelen írásom témája az Észak és Dél. A regény eredetileg folytatásokban jelent meg, 1854-55-ben, Charles Dickens lapjában a Household Wordsben. Könyv alakban először 1855-ben látott napvilágot, és azóta is töretlenül népszerű.