Oké, biztos akad, aki vitatkozna a bejegyzés címével, de az biztos, hogy engem régen ragadott magával úgy sorozat, mint pár hete a Riválisok. Pedig majdnem nem is néztem öt percnél tovább. Az első túlfűtött jelent megriasztott, és majdnem kikapcsoltam. Csak az tartott vissza, hogy kíváncsi voltam David Tennantre és Aidan Turnerre. És ők valóban fantasztikusak is, gyakorlatilag nincs egyetlen rossz szereplő sem a sorozatban. De aki végül teljesen a képernyő elé szegezett, az Alex Hassell volt, Rupert Campbell-Black szerepében. Milyen jól tettem, hogy nem kapcsoltam ki a tévét. Alex Hassell minden percben lenyűgöző.

A Riválisok a Disney+ nyolcrészes sorozata, amely Jilly Cooper angol írónő azonos című regénye alapján készült. 1986-ban játszódik, délnyugat Angliában, a (Jilly Cooper által) kitalált Rutshire megyében. Itt vezeti a Corinium nevű független kereskedelmi televíziótársaságot Lord Tony Baddingham (David Tennant). Tony újgazdag, de céljainak megfelelően arisztokrata családba házasodott. Tévétársaságához most hozott egy ambiciózus amerikai producert, Cameron Cookot (Nafessa Williams), hogy segítsen bővíteni a Corinium kínálatát. Cameron érkezésével egy időben Tony elcsábítja a BBC-től Declan O'Harát (Aidan Turner), hogy nála készítsen új, dinamikus magazinműsort. Hamar kiderül azonban, hogy Declan és Tony erkölcsről, hűségről és egyáltalán, a minőségi televíziózásról alkotott nézetei homlokegyenest eltérőek, és megkezdődik a rivalizálás...

Az idő múlásával szembenézni nehéz, főleg, ha nincs előttünk jó példa, hogyan lehet igazán élni a B oldalon. A napos B oldal és a Csakazértis szerelem című kötet történeteivel és szakértői meglátásaival éppen abban próbál segítséget nyújtani, hogy az öregedés ne félelmetes mumus legyen, hanem egy izgalmakkal és aktivitással teli időszak, amelyben a boldogságot is megtalálhatjuk. A könyvek szerzőjével Jakupcsek Gabriellával beszélgettünk, társadalmi elvárásról, dacról, pozitív energiákról, boldogságról, csakazértis szerelemről! A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin novemberi számában olvashatjátok.

Visszatérhetünk arra pontra, amikor A napos B oldalt írtad? Egy valami adta az ötletet vagy az összegyűlt tapasztalataidat akartad megosztani?

Rengeteg tapasztalatom gyűlt össze. Majd’ harminckét évig talkshow-t vezettem, napi adásokat. Ezernyi emberi történetet megismertem. Munkám során megismertem azt is, hogy a nők hogyan szorulnak ki bizonyos területekről. Emellett én is megküzdöttem a saját korommal. Hatalmas szerencsém, hogy a munkám során mindig azzal foglalkozhattam, ami engem érdekelt. Amikor a Jakupcsek Plusz véget ért, akkor számomra már világos volt, hogy írni fogok, mert 2016 óta éreztem, hogy nekem kevés a tévé. Azt pedig tudtam, hogy ami engem a legjobban érdekel, az életemnek az a szakasza, ami még előttem van. Így született meg A napos B oldal. Igen, abban a könyvben van dac és düh. Írás közben úgy gondoltam, hogy én már megtehetem, hogy tabukat döntögessek, hogy elkezdjek olyasmiről beszélni, amiről az emberek többsége nem mer, vagy nem tud kivel beszélni róla. Egyébként, amikor az emberek kérdezték, hogy miről írok, az elején próbáltam körbeírni, és mindig odajutottam, hogy a B oldalról. Sokan mondták, hogy: „Te jóisten, nehogy ezt a címet add a könyvnek, mindenkinek az öregedés fog eszébe jutni!”. És ezzel pontosan rátapintottak a problémára, ami miatt megírtam a könyvet. A B oldal majdnem ötven év, nagyon nem mindegy, hogy mi történik velünk, és hogyan fogjuk fel.

“History, huh? Bet we could make some.”

Roxinak, Fruzsinak, Adrienn-nek, Magdinak és Enikőnek, mert nélkülük Alex és Henry története sem lenne olyan jó. És mert már az idejét sem tudom, mióta ígérem, hogy írok Alexről és Henryről. Végre megteszem.:)

Tarthatatlan állapot: a blog 11. születésnapja, azaz tavaly november óta nem írtam Nektek „rendes” ajánlót. Rövid írásokat föltettem a blogra, például Az aranykorról vagy a Maxton Hallról, de tollat, bár mindennap akartam, nagyon régóta nem ragadtam. De ennek ma vége. Végre itt ülök, hogy írjak a Vörös, fehér és királykék című filmről, illetve könyvről. A filmmel fogom kezdeni, mivel azt ismertem meg először.

A Vörös, fehér és királykék (Red, White & Royal Blue) című filmet 2023 augusztusában mutatták be, és eredetileg azért kezdtem el nézni, mert szerepel benne Uma Thurman és Stephen Fry is. De már egyértelműen azért fejeztem be, mert Taylor Zakhar Perez és Nicholas Galitzine párosa levett a lábamról. Nem mondhatok mást, ledöntöttek, mintha rám zuhant volna egy hatalmas esküvői torta. Mert a filmben bizony pontosan ez történik: a napjainkban játszódó történetben az amerikai elnök (Uma Thurman) fiatal, ambiciózus és nem utolsósorban rendkívül vonzó fia, Alex (Taylor Zakhar Perez) Angliába érkezik a trónörökös esküvőjére. A szertartást követő fogadáson aztán a kelleténél egy kicsit többet, azaz jó sokat iszik. És azon nyomban össze is szólalkozik a fiatalabb angol herceggel, Henryvel (Nicholas Galitzine). A szóváltásnak lökdösődés lesz a vége, a lökdösődésnek pedig az, hogy a két fiatalemberre rázuhan a hatalmas, díszes esküvői torta…

Mi bújik meg a sötétben? Kell tőle félnünk? A Minimó című verses mese erre keresi a választ. Mrena Julianna szerzővel és Szert-Szabó Dorottya illusztrátorral a mese kapcsán sötétségről, fényről, mumusokról, diófáról beszélgettem. És persze arról mennyire fontos, hogy alakot adjunk a félelmeinknek, mert akkor kiderülhet, hogy ami félelmetesnek tűnik, amiatt nem is kell aggódnunk! A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin októberi számában olvashatjátok.

A Minimó a sötétségről, a félelmeinkről, és azokkal való szembenézésről szól. Juli, elmesélnéd, hogyan jött a mese ötlete?

Julianna: természetesen jött, akkor kezdtem el a témán gondolkodni, amikor észrevettem, hogy a kisfiamat ez érdekli. Nagyon sokáig nem törődött a sötétséggel, de egyszer csak jönni kezdtek az ötletek tőle, hogy mi lehet a sötétben. Én pedig elkezdtem gondolkodni azon, hogy mit fűzhetnék hozzá ehhez a témához, már csak azért is, mert nagyon élénk emlékeim vannak gyerekkoromból a sötétséggel kapcsolatban. Sőt, felnőttként is többször átéltem, hogy félek a sötétben, annak ellenére, hogy az eszemmel tudom, hogy nincs ott semmi. De mégis, amikor egyedül vagyok egy sötét helyen, időről-időre még mindig bizsereg a gerincem. Ahol sötét van, ott nincs fény, nem érzékeljük, hogy mi történik, és ezért bármi megtörténhet.

"Szeretek kézzel írni, közben a szöveg szó szerint a kezem alatt alakul és hetek, hónapok, évek múlva is jól látszik rajta, hogyan fejlődött. Minden áthúzás, zárójel, csillag megmarad." - írtam 2011-ben arról, hogy először minden ajánlót kézzel írok le. Ez a mai napig nem változott, szeretek kézzel írni, és 2015 óta különleges füzeteket használok a blogbejegyzések készítéséhez.

2015-ben egy olyan füzetet kaptam ajándékba, amely borítóján eredeti jegyzetfüzeteinek és naplóinak felhasználásával mutatta be Charles Darwin kézírását és aláírását (az Embellished Manuscripts - Díszített kézirat sorozat része). A füzet a karantén alatt, 2020-ban telt meg ajánlókkal, ekkor kezdtem használni egy olyat, amely borítóján Sherlock Holmes történeteiből mutat egy részletet, Sir Arthur Conan Doyle aláírásával.

A Sherlock Holmes-füzetben már csak két üres oldal van, így eljött az ideje, hogy elővegyem a következőt. Eljött Drakula kora. A még teljesen üres füzet borítóján a Drakulából található egy részlet, alkotója, Bram Stoker aláírásával. Mint az alábbiakban is látszik izgatottan vettem elő a füzetet, alig várom, hogy írjak bele.

Az már biztos, hogy a Drakuláról írnom kell ebbe a füzetbe. Már többször szóba került itt a blogon, például az Árnyjáték és Stephen Fry zseniális jelenete kapcsán is, de magáról a Drakula című regényről még nem írtam. Itt az idő.:) De ezenkívül is rengeteg ötletem van, izgalmas történelmi személyek, színdarabok és inspiráló emberi történetek jönnek, csak győzzem leírni mindet.:) 

Ami biztató, hogy a legújabb (még a Sherlock Holmes-füzetbe írt) ajánló már készen is van, még néhány simítás, és fölkerül a blogra. Figyeljétek a blogot, és ne hagyjátok ki!:)

Ha tetszett a cikk, és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

Definíciója szerint a mozaikcsalád egy olyan újraformálódott közösség, amelyet az egyik szülő és gyerekei alkotnak az új partnerrel, akinek esetleg szintén van már gyermeke. De a (mozaik)család természetesen több mint puszta definíció. Ezt mutatja meg a Családi kirakós című könyv. Tizennyolc történeten keresztül meséli el, milyen sokféle lehet az a közösség, amelyet családnak tekintünk. Az interjúalanyok - köztük Ábel Anita, Kovács Patrícia és Szabó Simon színészek, Hadas Kriszta és Kun Zsuzsa újságírók, Sárközi Ákos séf - több nézőpontból, őszintén mesélnek szerteágazó családjaikról, kudarcaikról, aggodalmaikról, örömeikről és sikereikről. A Családi kirakósról Megyeri Zsuzsanna pszichológus-családterapeutával, a kötet szerzőjével beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin októberi számában olvashatjátok.

A könyvedben 18 történet található. Kezdettől fogva ennyit terveztél, vagy ez a könyv készítése közben alakult?

A HVG-vel régóta kapcsolatban vagyok, dolgoztam szerkesztőként a kiadó egyik lapjánál, a HVG Extra Pszichológiába pedig évek óta rendszeresen írok. Pár éve, egyszer megkérdezték, nincs-e kedvem könyvet írni. Ekkor én írtam egy listát azokról a témákról, amelyeket szívesen kifejtenék könyv formájában. Ebben a listában volt benne a mozaikcsalád téma is. Mire munka mellett lett időm leülni könyvet írni, addigra a fejemben már volt pár történet, amelyekről úgy gondoltam, hogy érdekesek és érdemesek arra, hogy megírjam őket. De ahogy elkezdtem mesélni embereknek, hogy milyen könyvön dolgozom, egyre több történet jött elő. Egyre nőtt azoknak az embereknek a száma a környezetemben, akikről kiderült, hogy mozaikcsaládban élnek, méghozzá nagyon érdekes felállásban. A kiadóval együtt úgy gondoltuk, hogy ez a terjedelem, ez a 18 történet az, amely elég színes, elég sokféle módját megjeleníti a mozaikos együttélési formának. Meg kell, hogy mondjam, a könyv még színesebb is lett, mint ahogy én eredetileg elgondoltam, mert az egyik történet „behívta” a másikat. Szerintem így lett kerek.

Meséltem már nektek, hogy "2019 májusában voltam legutóbb Londonban (és remélem, nem legutoljára)". Azt is meséltem már, hogy miután hazajöttem, elkezdtem falat mászni. De azt még nem, hogy mióta hazajöttem, azóta azon gondolkozom, hogyan mehetnék vissza.:) Évek óta keresem az alkalmat és a motivációt, hogy visszatérjek Londonba. Most pedig, több év tervezés, szorongás és álmodozás után végre elszántam magam. Újra utazom!

Nem is akárhogyan! 2025. március végén két színházi előadásra is elmegyek a brit fővárosban, mert ha már ott vagyok, egyiket sem hagyhatom ki.:)

Az első darab, amit a londoni Barbican Theatre-ben fogok megnézni, Csehov Sirály című színműve lesz. Az író maga így jellemezte művét: "komédia, három női, hat férfi szereplő, négy felvonás, tájkép (kilátás a tóra), sok beszélgetés az irodalomról, kevés cselekmény, öt pud szerelem".

Arkagyinát nem más, mint Cate Blanchett játssza majd. A fiát, Konsztantyin Trepljov szépreményű írót  Kodi Smit-McPhee, akit A kutya karmai közt című zseniális filmből ismerhetünk. Trigorin, az író szerepében Tom Burke látható majd. Tom Burke-öt én is, mint a legtöbben, Cormoran Strike szerepében ismertem meg, nagyon örülök, hogy most színpadon is láthatom. És a jó színészek sorának még nincs vége: Nyina szerepében Emma Corrin lép színre, aki a fiatal Diana hercegnőként bűvölte el a világot, A Korona című sorozatban. 

Cate Blanchett és Tom Burke

A Sirályt természetesen már láttam itthon színpadon, és már most nagyon kíváncsi vagyok, hogy angol nyelven hogyan viszik színre. A második sorban fogok ülni, úgyhogy ígérem, mindent jól megfigyelek.:)

És, hogy mi a második előadás, amelynek nem tudtam ellenállni? A "tovább" mögött elárulom, kattintsatok!:)

A szövegolvasás nagyon fontos, semmivel sem pótolható tevékenység. De a hangoskönyv a gyerekirodalom esetében is izgalmas, élménydús kiegészítő médium lehet. A gyerekeknek szóló hangoskönyvek kiadásáról Lovász Andreával, a Cerkabella Kiadó főszerkesztőjével beszélgettünk. Esőcseppek, poharak koccanása, misztikus zene és belső képek: mi az, amit egy hangoskönyv adhat? A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin szeptemberi számában olvashatjátok.

Meg is kérdezem rögtön, mit adhat egy hangoskönyv, amit egy könyv nem tud?

Húha! (nevet) Az mindenképpen a hangoskönyv mellett szól, hogyha én kíváncsi vagyok egy adott műre, mondjuk a Harry Potterre, de napközben nincs arra időm, hogy leüljek, és olvassak – hiszen az olvasás időigényes, közben nem csinálhatok semmi mást –, akkor a hangoskönyvet meghallgatva így is meg fogom tudni, hogy ki Harry, mi történik vele, miközben csinálhatok mást is. Megkapom ezt az irodalmi információt, sőt megkapom mellé a művet felolvasó színész interpretációját. Ha a hangoskönyv az olvasás mellett még hangeffektusokkal is dúsítva van, akkor tulajdonképpen egy színházi előadást kapok, rengeteg élménnyel gazdagodom. Viszont eközben elveszítem a saját hangomat. Nem az én hangomon fognak megszólalni a szereplők, nem azon a hangon, ahogy én hallanám őket, miközben olvasok. A színész pedig nem biztos, hogy oda helyezi a hangsúlyokat, ahova én helyezném. Tehát a hangoskönyv mégiscsak egy irányított befogadás, ahhoz képest, mint amikor én olvasok, én szabom meg a mondatoknak a ritmusát. A szövegből olvasás egyfajta szabadság a hangoskönyvhöz képest. El kell tehát dönteni, hogy mit szeretnék: az olvasást művészeti tevékenységként megélni, teljes figyelmemmel, mint egy ceremóniát, vagy „csak” információszerzésként, ami közben mást is csinálhatok.

Mindkét fiatal színészt sokat láthatjuk mostanában. Haladjunk most időrendi sorrendben! Jönnek a Marvel boszorkányai, szerelmes kamaszok és rossz csillagzat alatt született fiatal szerelmesek is.

A Disney+-on már elérhető a Mindvégig Agatha című sorozat első két része. Már el is kellene kezdenem nézni a sorozatot, hiszen nagyon vártam, mert Joe Locke is fontos szerepet kapott benne. Ez az alább látható hosszú előzetesből is kiderül:

A WandaVízió című sorozatot, amelyben Agatha először föltűnt, én nagyon szerettem, Joe Locke-ot pedig megnézném bármiben, úgyhogy remélem, a hétvégén már lesz időm erre a sorozatra is.

A "tovább" mögött jön még a Heartstopper és a Rómeó + Júlia is, kattintsatok!:)

A fiatalok 66%-a számolt be arról, hogy iskolai életútja során érte már iskolai bántalmazás a kortársaitól, ez derül ki az UNICEF magyarországi szervezetének 2022-es felméréséből. Az UNICEF Magyarország a bullying ellen indította a #NENÉZZFÉLRE kampányt, amellyel a probléma súlyosságára hívja fel a figyelmet. A bántalmazás szemlélőit szólítja meg, akik egy apró gesztussal, erőszak nélkül is óriási segítséget tudnak nyújtani ilyen helyzetekben. Segítséget kérni és segítséget nyújtani nem ciki, egy jó szó, vagy támogató tekintet is már sorsfordító lehet. Többek között erről is beszélgettem Szlankó Violával, a UNICEF Magyarország gyermekvédelmi igazgatójával.  A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin szeptemberi számában olvashatjátok.

Pontosan hogyan határozhatjuk meg, hogy mi az iskolai zaklatás, a bullying?

Olyan interakciót tekintünk, bullyingnak, azaz kortárs bántalmazásnak, amelyben az egyik fél szándékosan, hosszú időn keresztül, fájdalomokozás céljával lép fel valamelyik társa ellen. Az ilyen interakciókban a bántalmazó félnek valamilyen formában mindig több erőforrása van: erősebb, okosabb, népszerűbb vagy egyszerűen csak „menőbb”. Hatalmi szempontból tehát egyenlőtlenek a felek. A fájdalomokozás lehet fizikai (verekedés, verés) és lelki is (verbális erőszak, sértegetés, megalázás).