Színházi élmények: Elizabeth és a Teremtmény
2022.04.25. 18:09
Szerencsés vagyok, mostanában kétszer is voltam színházban, két kedvencemet láthattam, nem megszokott formában. Nem megszokott formában el is mesélem, milyen volt, mert blogolni jó dolog. Fogadjátok szeretettel!
fotó: Horváth Judit (Centrál Színház)
Büszkeség és balítélet – két színészre (Centrál Színház)
A két színészre írott színpadi változat alapvetően zseniális. Eredetileg Joannah Tincey és férje, Nick Underwood adták elő Nagy-Britannia szerte. Több mint egy tucat karaktert játszottak el ketten. Az előadás 2018-ban érkezett Magyarországra. Az, hogy csupán két színészt látunk a színpadon egyrészről bravúros játéknak enged teret, amit Balsai Móni és Schmied Zoltán meg is valósít, másrészről éppen a két színész miatt nagyon sok mindent föl kell erősíteni. Jane Austen finom szellemességét, bölcs humorát gyakran harsánnyá teszik, hogy az adott jelenet hatásosabb legyen, nagyobbat szóljon, a közönség nagyobbat nevessen. Ugyanígy lesz néhány karakter vészesen karikatúraszerű. Ennek gyakorlati oka is van, persze, hiszen muszáj, hogy a közönség (és a színészek) meg tudják különböztetni a fölvonuló szereplőket. Hiszen Balsai Móni játssza például Mrs. Bennetet, Mr. Bingleyt és Elizabeth Bennetet is. Miközben Schmied Zoltán például Lydiát, Jane-t és Mr. Darcyt jeleníti meg. Nekem ebben a tekintetben a legnagyobb fájdalmam Charlotte Lucas (Balsai Móni), aki a regényben az egyik kedvencem, intelligens és elegáns karakter, ebben a színpadi változatban viszont lett belőle egy előreálló fogú (többször patkányképűnek titulált), ostoba nőszemély, akin kínjában röhög az ember. Ezt nagyon bánom, mert ez egyszerűen igazságtalan Chárlotte-tal szemben, és semmit nem mutat meg abból, mennyi élettapasztalatot és bölcsességet írt az ő karakterébe Jane Austen. De ettől eltekintve tényleg nagyon szép az előadás, van benne pár olyan mesteri pillanat, amikor azt hittem, hogy egy másik színész jelent meg a színpadon, pedig az a színész alakult át, aki addig is ott volt. A rendezés is zseniális, sok apró, de nagyszerű ötlettel. És az a jelenet, amikor Lizzy és Mr. Darcy végre egymásra talál igazi színházi pillanat, amikor megszűnik körülöttünk a világ, és csak az a színházi csoda van, amit átélünk.
A másik előadás, amit nemrég láthattam, az nem más, mint a Frankenstein a Bábszínházban. A Nick Dear darab Keresztes Tamás rendezésében. Bevallom, én valóban egy bábelőadásra számítottam, amelyben újragondolják a történetet. Ehhez képest egyetlen báb volt az előadásban, a Teremtmény. Egyébként színészek voltak a színpadon. A báb egyébiránt világszínvonalúan zseniális, mint a színészek fölé magasodó, rémisztő Teremtmény. Minden érzelmi változást, reakciót, apró rezdülést ki tudtak ezzel a bábbal fejezni. Lenyűgöző volt. Sajnos a színészek sokszor alakításban sem értek fel a bábhoz. Mary Shelley gyönyörű, örökérvényű gondolatai gyakran üresen, közhelyesen csengtek. Ennek megfelelően az előadás vége is leül. Tudom, hogy én elfogult vagyok a National Theatre előadásával, mert a Danny Boyle - Jonny Lee Miller - Benedict Cumberbatch trió fantasztikus dolgot hozott létre együtt, Nick Dear közreműködésével, Mary Shelley művéből, de annak akkor is olyan lett a vége, hogy ma is, ha megnézem, utána még napokig ott az élmény, az érzés a gyomromban, hogy a Teremtmény és Victor üldözik egymást, mert nem tehetnek mást... Ennél az előadásnál sajnos ez nincs meg. Technikailag zseniális, de Mary Shelley történetének titkát nem ragadta meg. Viszont az előadás előtt van egy mozgató/drámapedagógia foglalkozás, tulajdonképpen beavatás felnőtteknek. Ott már a szervezők őszinte lelkesedése és izgalma magával ragad, és remek hangulatot teremt az estéhez.
Bori
Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel!:)
Szerző: PuffCinq
5 komment
Címkék: magyar brit színház jegyzet frankenstein danny boyle jane austen mary shelley jonny lee miller cumbercollective lifelover mr. darcy nick dear nt live
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ChristineJane 2022.04.25. 18:55:41
PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2022.04.25. 19:02:02
IamSherLocked 2022.04.25. 22:09:16
A Frankenstein bábként olyan érdekes ötlet, hogy csuda. Egy bábszínházban pedig ezek szerint a bábokhoz értenek jobban. Nos, igen, abszolút egyetértek, hogy a Johnny Lee Miller, Benedict Cumberbatch verzió annyira jó, hogy azzal szinte kár is újrapróbálkozni...