Úgy tűnhet, hogy belecsapok a közepébe, pedig pontosan így kezdődött: Karin Boye nevét először a Young Royals című sorozat 2. évadjának 5. részében hallottam. Egy fontos és szép jelenetben, amelyben Wille és Simon kezdi megérteni egymást, és azt, hogy hogyan látják a kapcsolatukat. Természetesen rögtön meg kellett néznem, kicsoda is Karin Boye, és pontosan mit írt. Hamarosan kiderült, hogy Karin Boye (1900-1941) a mai napig ismert és szeretett svéd költő, író, esszéista. Alig negyvenévesen tragikus módon öngyilkosságot követett el. Költeményei és rövidebb prózai művei mellett két fantasztikus, máig ható regényt hagyott hátra.

A Young Royals említett epizódjában Wille és Simon a Kris (Válság, 1934) című művéről beszélget. A Válság önéletrajzi ihletésű, egyszerre realista és lírai regény, amelyben Karin Boye azt tárja föl, milyen hitbéli válságot élt át, miután elfogadta és fölvállalta vonzalmát saját neméhez.[1]

Mit jelent a dadogás? Mit tehet a család, ha a kisgyerek küszködik, nehezen ejti a szavakat? Milyen terápiás lehetőségek vannak? Fodor Rita logopédussal, a Démoszthenész Egyesület munkatársával beszélgettem a dadogásról, és arról, hogyha nem úgy tekintünk a dadogásra, mint egy akadály a beszédben, semmi nem szabhat gátat annak, hogy kifejezzük a gondolatainkat és érzéseinket.  A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin júniusi számában olvashatjátok.

Pontosan mit jelent a dadogás?

A dadogás a beszédfolyamatosság zavara, mely során a dadogás típusától függően az érintett különböző beszédelemeket, hangokat, szótagokat elnyújt, ismétel vagy nehezen kezd el, ehhez társulhatnak nem akaratlagos szünetek, együttmozgások is. A dadogás különböző kommunikációs helyzetekben, különböző személyek jelenlétében, fáradtsági szinttől függően változhat, a tünetek akár enyhülhetnek vagy fokozódhatnak. Azt tudjuk mondani, hogy nagyon sokszínűek a tünetek és egyénen belül is változékonyak lehetnek.

„Could suggest honey or a hidden stiletto blade” – mondta egyszer Helen Mirren Alan Rickman hangjáról. Alan Rickman lassan beszélt, halkan, lágyan, hangja egyszerre volt szívhez szóló, mégis félelmetes. Rabulejtő. Az utóbbi napokban, amióta befejeztem a naplóit, egyre csak az jár a fejemben, hogy nemcsak a hangja volt ilyen, hanem ő maga is.

Élesen tudott szúrni, szigorú volt, és a maximumot várta el saját magától és mindenki mástól is. De odaadó volt, tele szeretettel és nevetéssel. A színészet volt az élete, a szenvedélye, de annyira túlhajszolta magát benne, hogy az szinte tönkre is tette. A Raszputyin forgatása alatt halláskárosodást szenvedett. A Dogma idején megroppant a háta az angyalszárny súlya alatt, és alig aludt. Piton professzor megformálásakor a karakter azt kívánta tőle, hogy érzelmileg bezárkózzon, így volt, hogy napokig nem szólt a stábtagokhoz, ami nagyon megviselte.

A Tízig aludni című antológia 25 novellát tartalmaz, kortárs és klasszikus műveket egyaránt. A szövegekhez a kamaszok (is) könnyen kapcsolódhatnak, de mindenki találhat olyan történetet, amely hozzá szól. Kortalan történeteket az emberi kapcsolatokról, célokról, vágyakról. Az antológia összeállításának izgalmas feladatáról Péczely Dóra szerkesztővel beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin májusi számában olvashatjátok.

A Tízig aludni című antológia 15 kortárs és 10 kortalan, azaz klasszikus novellát tartalmaz. Hogyan kapcsolódik a szintén általad szerkesztett korábbi antológia kötetekhez (Szívlapát, Lehetnék bárki, Szevasz)?

A négy antológia története a Szívlapáttal kezdődött. Akkor az volt a Tilos az Á Könyvek főszerkesztőjeként az álmom, hogy adjunk a fiatalok kezébe egy olyan illusztrált versantológiát, amely kizárólag kortárs szerzők verseit tartalmazza. A ciklusokba rendezett kötet 2017-ben jelent meg, és azóta is a fiatalok kedvence. Néhány évvel később a Lehetnék bárki című versantológia következett, amelybe harminc év alatti költők verseit válogattam, melléjük pedig tematikusan már köztünk nem élő, klasszikus szerzők verseit. A Tízig aludni egy nézőpontból a Lehetnék bárki párja, mert ugyanaz a koncepciója, csak nem verseket, hanem novellákat tartalmaz. A kortárs prózaírók felső életkorhatárát harmincöt évre emeltem, és a klasszikus novellistáktól is csak olyan szövegek kerültek be, amelyeket harmincöt éves koruk előtt írtak.

[H]ouse napja van ma. A sorozat 2004-ben indult (abban az évben, amikor a Jóbarátok véget ért), és 8 évad után napra pontosan tizenegy éve ért véget. Én pedig a minap megint rájöttem, hogy még mindig a Doktor House a tévésorozatok királya. Történt ugyanis, hogy megint elém került Doctor Mike egyik youtube-videója.

Doctor Mike, azaz Mikhail Varshavski, egy valódi amerikai orvos és youtuber, akinek tudományosan megalapozott, ugyanakkor szórakoztató videói abban segítenek, hogy testileg-lelkileg tudatosabbak legyünk, tudjuk, hogy mi zajlik a szervezetünkben, amikor betegek vagyunk, és orvoshoz kell mennünk. Doctor Mike-nak számos olyan videója is van, amelyekben népszerű kórházsorozatokat néz meg, elemez és értékel orvosi szempontból. Rendkívül érdekes nézni, ahogy egy valódi orvos elemzi a sorozatokban előforduló orvosi eseteket, kiemeli, magyarázza az érdekes pontokat és esetleges hibákat.

Videóiból kiderül például, hogy a legtöbb orvosi sorozatban rosszul használják a defibrillátort, és nem megfelelően alkalmazzák a szívmasszást. Persze azt Doctor Mike is elismeri, hogyha egy sorozatepizód jól van megírva, és a színészek is jól játsszanak, akkor az orvosi hibák keveset számítanak. 

A "tovább" mögött látható videóban Doctor Mike a [H]ouse 1. évadának 21., Three Stories ("Három történet") c. részét nézi meg szakértői szemmel. Ez az a fordulatosan, nagy odafigyeléssel megírt, megható epizód, amelyből megtudjuk, mi történt Doktor House lábával. Doctor Mike értékes információkat ad hozzá, és mint látni fogjátok, rá is nagyon hat ez a rész.

Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva Benedict Cumberbatch nem szerepelt tavaly, amikor fantasztikus alkotótársaimmal megünnepeltük a blog 10. születésnapját. Most eljött az alkalom, hogy kiköszörüljem ezt a csorbát, ugyanis ez itt a blog 130. ajánlója. Én pedig hoztam nektek nem is egy, de rögtön két különleges Benedict Cumberbatch-filmet. Következzen tehát a 130. ajánló A Kihagyhatatlan blogon, Benedict Cumberbatch és Claire Foy főszereplésével.

Bizony, a Sherlock színésze és A Korona színésznője már két filmben is játszott együtt, ráadásul mindkét alkalommal házaspárt alakítottak. Első közös filmjük a 2011-ben bemutatott Sérült lelkek (Wreckers) című alkotás. David (Benedict Cumberbatch) és Dawn (Claire Foy) fiatal házasok, és úgy döntenek közös életüket nem Londonban, hanem vidéken, Kent megyében kezdik el. Mindketten tanárként dolgoznak, és sikerül saját házat venniük, nem messze attól a háztól, ahol David a gyerekkorát töltötte. Elkezdik felújítani új otthonukat, Dawn még tyúkokat is tart az udvaron, hogy megteremtse a vidéki idillt.

A csecsemőkori reflexek születésünk pillanatától segítenek minket a fejlődésben. Ha azonban adott időben nem gátlódnak megfelelően, az az idegrendszer éretlenségét jelzi és különböző problémákat okozhat. A csecsemőkori reflexek célzott gyakorlatokkal gátlás alá helyezhetők. A Stephens-Sarlós-program egy részletesen kidolgozott, önállóan is alkalmazható tréning. Megalkotójával, Stephens-Sarlós Erzsébettel beszélgettem a programhoz kapcsolódó könyvről, a mozgás fontosságáról, és arról, milyen fantasztikus az idegrendszerünk. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin májusi számában olvashatjátok.

A csecsemőkori reflexek hogyan befolyásolják fejlődésünket, életünket?

Nagyon sok olyan reflexszel születünk együtt, amelyek vagy rögtön a születés pillanatában, vagy valamivel később jelennek meg. Ez azt jelenti, hogy egy adott ingerre a testünk egy megfelelő válaszreakcióval reagál. Életünk első másfél évében gyakorlatilag minden csecsemőkori reflex bekapcsol. Ez egy genetikailag programozott folyamat, aminek többek között az a szerepe, hogy lehetővé tegyen, tökéletesítsen különböző érzékelési, észlelési folyamatokat. Szeretném kiemelni a tér érzékelését. Ritkán gondolunk bele, de nagyon fontos, hogy érzékeljük magunk körül a gravitációs teret. Minden izmunk tónusa a tér érzékelésének megfelelően lesz beállítva. A térérzékelés pontosításában több csecsemőkori reflexnek is szerepe van. Ezek kiváltódása során a baba jobbra-balra vagy előre-hátra mozgatja a fejét, ami által megérik az egyensúlyérzékelő szerve. Ennek köszönhető, hogy az izomzata képes lesz alkalmazkodni a gravitációs térhez.

Számomra a tavalyi év egyik legnagyobb sorozatélménye volt a Heartstopper. A sorozat méltán népszerű képregények alapján készül, a képregények és a filmes adaptáció alkotója is Alice Oseman. Tegnap érkezett a hír, hogy a sorozat második évada 2023. augusztus 3-án érkezik a Netflixre. A streamingszolgáltató az alábbi videót tette közzé:

Olvasván a képregényeket az az érzésem, hogy a második évadban mindenkinek új kihívásokkal kell majd megküzdenie, de abban biztos vagyok, hogy az előző évadot átható derű, bizakodás és életöröm megmarad.

És ha mindez még nem lenne elég ok a boldogságra Alice Oseman nemrég bejelentette, hogy a Heartstopper képregények ötödik kötete 2023. november 9-én jelenik meg. A fiatal alkotó eredeti tervei szerint az ötödik kötet lett volna az utolsó, ám végül úgy döntött, hogy hat kötetben meséli el Nick és Charlie történetét. A "tovább" mögött látható videóban Alice Oseman maga mondja el, miért döntött úgy, hogy hat kötetet ír/rajzol. Érdemes meghallgatni, hiszen betekintést nyerhetünk az alkotás folyamatába. Egy biztos, én már tűkön ülve várom a képregényt, és a sorozatot is. Hány nap van még augusztus harmadikáig? :)

Kedves Kihagyhatatlan Olvasók! Ma van a Föld Napja, ezért is nagy öröm számomra, hogy megoszthatom Veletek Mrena Juliannával készült beszélgetésemet, amelynek nyomtatott változatát a Baba Patika magazin áprilisi számában olvashatjátok. Mit tehet a lajhárcsalád, ha a kislajhár egyszer csak nem akar elaludni? Lehet, hogy a lajhárok általában csak lógnak bambán, de közben annyi minden történik! Ez a mese bizony életteli és izgalmas. A kislajhár kapcsán Mrena Julianna szerzővel arról is beszélgettem, mennyire fontos, hogy verses meséket halljanak a gyerekek, és hogy az sem árt, ha ezeket a meséket a szülők is élvezik.

fotó: Németh Zoltán András

A lajhárok nagyon népszerűek. Lassúságukban, nyugalmukban van valami nagyon vonzó. Téged mi inspirált, hogy lajhárról szóljon a mese?

Spontán született az ötlet. Szeretem persze a lajhárokat, de úgy általában az állatokat is. Gyerekkoromban állatkertet akartam nyitni a házunk udvarán, álmodoztam róla, hogy milyen lenne, ha élnének ott kecskék, tigrisek, elefántok, majmok, jegesmedvék, papagájok, és igen, lajhárok is. Meg nagyjából a földkerekség minden állata. Amikor a kisfiamnak kezdtem altatásnál mesélni, csak úgy rögtönözve, mindenfélét kitalálva (azt hiszem, ez sok szülőnek ismerős), sokat meséltem állatokról is persze. Egyik este aztán talán épp mert akkoriban nagyon nehezen érkezett az álom, mesélni kezdtem egy kislajhárról, aki nem akart elaludni. Akkor még csak az volt a lényeg, hogy mondjam, mondjam a magamét, amíg gyerek végre elalszik, de aztán elgondolkoztam. Tényleg, mi van akkor, ha a világ egyik legnyugisabb, legtöbbet alvó állata nem alszik? És vajon miért nem alszik?... úgy éreztem, kell erre valami igazán jó magyarázat. És akkor megérkezett a válasz: ha egy lajhárgyerek nem alszik, akkor lehet, hogy azért nem alszik, mert nem is kell neki aludni. Talán van valami, amit nem tudunk… többet sajnos nem árulhatok el, hogy ne lőjem le a poént azoknak, akik még nem ismerik a könyvet.

1999 karácsonyán kaptam meg az első Harry Potter-könyvemet, 13 éves voltam akkor. Az elmúlt közel 24 évben a Harry Potter az életem része lett. Olvastam angolul, magyarul, franciául, néztem filmet éjfélkor, és könyvesboltban is voltam éjszaka, hogy elsőként kapjam kézbe az új könyvet. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért kettős érzésekkel fogadtam a hírt, amely most már hivatalos: tévésorozat készül a Harry Potter-könyvekből, mindegyik kötet külön évadot kap. Teljesen új színészek érkeznek. 

Az első gondolatom az volt, hogy miért kell ezt. Nálam jobban senki sem szereti a Harry Pottert, de a könyvekből készült első filmet 22 éve mutatták be, ami távolinak tűnik, de bizony még nagyon közel van, ha a filmeket nézzük. Ezek a filmek a mindennapjaink részei, a szereplőit nem válthatja még föl senki. De tényleg, ki játszhatná el Piton professzort, ha nem Alan Rickman? Nála nincs jobb, ő nem pótolható. 

De aztán jöttek a részletek, például az, hogy a sorozat készítésében J.K. Rowling is részt vesz executive producerként, ami biztosítja, hogy az a világ, amelyet ő teremtett úgy jelenjen meg a sorozatban, ahogyan ő szeretné. Ez pedig azt is jelenti, hogy a sorozatból olyan részleteket tudhatunk meg a varázsló világról, amelyeket eddig nem ismertünk, ami mindenképpen izgalmas.

Úgyhogy végül is kétségekkel vegyes izgalommal, kellő nyitottsággal várom Harry Potter-tévésorozatot, amely egy új generációnak (is) meséli el a történetet, amely az én gyerekkoromat meghatározta. 

Éppen ezért nem bírom ki, hogy ne Alan Rickmannal zárjam ezt a bejegyzést. Most olvasom a naplóját, ami lenyűgöző. A "tovább" mögötti videóban Alan Rickman a Harry Potter-filmek forgatásáról mesél.