Írtam már előtte is filmekről, de "hivatásos" ajánló írói pályafutásom egy 2008 elején írt levéllel kezdődött. Egyik barátomnak írtam a Harry Potter utolsó kötetéről. Ez a levél jelent meg 2008. február 14-én a Kalász Újságban. Most - Harry Potter és alkotója, J.K. Rowling születésnapján - minden változtatás nélkül közlöm első igazi ajánlómat.

Föltettem a HP4 filmzenét – van nekem mindenem, 21 kötet négy nyelven, hangoskönyv, kazetta, dvd, filmzenék, ezt csak azért mondom, hogy tudd, rendkívül elfogult értékelést fogsz hallani - és most neki kezdek. Február 9-én jelenik meg a Harry Potter sorozat hetedik kötete magyarul. Én olyan szerencsés vagyok, hogy már júliusban ott állhattam éjszaka egy idegennyelvű könyvesbolt előtt kígyózó sorban.

img_1124_masolata.JPG

Két dologtól féltem igazán, amíg vártam a HP7-et. Az egyik: A történet számomra elveszti a varázsát azáltal, hogy Harrynek Voldemort lelkének keresése érdekében el kell hagynia a Roxfortot. Nekem mindig is az a misztikus, mégis hétköznapi iskolai környezet volt az egyik legvonzóbb a könyvekben, amit J. K. Rowling az ősi kastélyban teremtett. A Roxfortban különleges, mégis teljesen „átlagos” kamaszgyerekek élték mindennapjaikat. A másik félelmem az volt, hogy a halál elveszti a súlyát. Mindig is nagyon „tetszett” – nem tudok rá jobb szót -, hogy a varázslók sem térhetnek vissza a halálból, ebben ugyanolyanok, mint a muglik.

Nos, Harry, Ron és Hermione valóban nem tér vissza a Roxfortba 1997. szeptember elsején, de ez, félelmemmel ellentétben remekül beleillik a történetbe. Ugyan általában erdőkben és egyéb elhagyott helyeken sátoroznak, de a külvilágtól való elzártságuk nem fokozódik az elviselhetetlenségig az olvasó számára, sőt egy új helyszínt, Bill és Fleur házát is megismerjük. A végső összecsapásra pedig a Roxfortban kerül sor.

Harry ugyan varázslatos módon találkozik a szüleivel, Siriusszal és Dumledore-ral, de ők nem térhetnek vissza, így az a félelmem sem igazolódott be, hogy a halál súlytalanná válik a történetben. Bár kétségtelen, hogy Sirius azt mondja, „meghalni könnyebb, mint elaludni”, de ez Sirius karakteréből természetesen adódó kijelentés, és nem általános megállapítás.

hpdh.jpg

Azt hiszem, azzal nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy a Jó győzedelmeskedik a Gonosz felett, Harry legyőzi Voldemortot. Ám, hogy ez az életébe kerül-e... A történet nagyon csavaros, de J.K. Rowling mindent szépen a helyére rak, az én egyetlen fájdalmam, hogy keveset ír a Tekergőkről, de hát nem lehet mindent! Úgyhogy elmondhatom, hogy igen: A hetedik, és egyben utolsó kötet méltó lezárása a történetnek, amely egyáltalán nem okozott csalódást. Látszik, hogy írója nem csapta össze, és hogy nem engedett a ránehezedő nyomásnak, olyan könyvet írt, amilyet eltervezett, és nagyon jól fölépítette. (Az ötödik kötet szerintem pl. rendkívül szétesett, a hatodik és hetedik ismét visszatér az elsők pontos meseszövéséhez.) A történet persze folytatható, de szerintem J.K. Rowling lesz elég erős hozzá, hogy ne folytassa. Én nagyon remélem, hogy nem is fogja. Harry Potter történetének vége van, még akkor is, ha fáj ezt elfogadni.

Az újságokban olvastam, hogy a megjelenés után napvilágot látott kritikák egy része hiányolja a záró fejezetből az előző kötetekben meglévő iróniát és humort. Érdekes, én éppen azt éreztem, hogy J.K. Rowling soha sem fokozza az elviselhetetlenségig a „sötétséget”, a kilátástalanságot és a kétségbeesést. Amikor már épp elérnénk tűrőképességünk határát, részt vehetünk Bill és Fleur esküvőjén, megszületik Lupin és Tonks kisfia stb. Fred, George és Ron pedig mindig ott van humorforrásként. Szintén „hibaként” róják föl, hogy nagyon látszanak az utalások a hitleri Németországra és a sztálini tisztogatásokra. Szerintem nem zavaró mértékű utalások ezek. Az egész sorozatot végigkíséri annak hangsúlyozása, hogy mindenkit el kell fogadnunk, és hogy a barátság és a szeretet ereje csodákra képes. A záró kötetben minden eddiginél jobban megismerjük az érem másik oldalát, a kirekesztést. S igen Voldemort valóban egy tökéletes, "tisztavérű mágusok" alkotta „szép új világot”, akar építeni, de karakterének alapja „bevallottan” Hitler.  

A történet befejezése egyszerre boldog és szomorú, mint, ahogy egyszerre boldog és szomorú érzés a könyv végére érni. A végső események után tizenkilenc évvel, 2017. szeptember elsején játszódó epilógusban már „minden rendben van”. A Roxfort Expressz ismét kigördül a King’s Cross állomás 9 és ¾ - ik vágányáról, hogy a tanulókat a varázslóiskola felé vigye. Amikor letettem a könyvet, már tudtam: Alig várom, hogy Tóth Tamás Boldizsár tolmácsolásában is elolvashassam, és biztosan elolvasom még egyszer angolul is, franciául is és ahány nyelven csak megtanulok életem során.

book7_cover.jpg

Neked is csak azt mondhatom, hogy olvasd el, amint tudod, aki egy kicsit is megízlelte már, mi az a „Harry  Potter”, annak nem okoz csalódást a befejezés sem! Azt pedig nem árulom el, vajon büszkén viselem-e még, „Én Piton Professzorral vagyok!” feliratú pólómat, vagy örökre a szekrényem mélyére süllyesztettem...

                                                                                                                                        Bori

A Harry Potter és Halál ereklyéi jelenleg is kapható. És igen, be kell vallanom, hogy bármilyen őszintén is írtam fentebb, hogy nem akarom, azért nagyon könnyen megbarátkoztam vele, hogy lesz nyolcadik történet. Már meg is van a jegyem a színházba, számolom a napokat... Közben pedig J.K. Rowling legújabb vérfagyasztó regényét, a Gonosz pályát olvasom.

További Harry Potter:

Bogar bárd meséi

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr248924510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IamSherLocked 2016.08.03. 11:24:10

Jaj, de szuper ajánló, azonnal felgyújtotta bennem a vágyat egy kis Harry Potter olvasás (írás?) után! :) Furcsa, hogy ez az első ajánlód. Nem írtál esetleg még gimnáziumi éveidben ajánlókat? Vagy akkor még nem ajánlókat irogattál?

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2016.08.03. 14:36:57

@IamSherLocked: nekem is nagy kedvem lenne írni, igyekszem is. :) De most leginkább a postást várom, hogy hozza végre a HP és az elátkozott gyermeket.:D

Hogy gimnáziumban miket írogattam, arról alább olvashatsz. :)

puffcinq.blog.hu/2013/03/08/_senki_sem_tokeletes

gertrudstein 2016.08.03. 20:58:21

Te ott leszel a színházba?! Juhúúúú! Részletes leírást !!!!!!

vincentmarvinjules 2016.08.03. 21:01:52

Szép ajánló, nosztalgiát ébresztett bennem a kezdetek után...
De az új beszámolót én is várom, ha már ilyen mázlista vagy!

ChristineJane 2018.01.06. 14:11:22

Ó, micsoda jó könyvespolc!:) Nekem is hasonlóan fest!:D
süti beállítások módosítása