A Tízig aludni című antológia 25 novellát tartalmaz, kortárs és klasszikus műveket egyaránt. A szövegekhez a kamaszok (is) könnyen kapcsolódhatnak, de mindenki találhat olyan történetet, amely hozzá szól. Kortalan történeteket az emberi kapcsolatokról, célokról, vágyakról. Az antológia összeállításának izgalmas feladatáról Péczely Dóra szerkesztővel beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin májusi számában olvashatjátok.

A Tízig aludni című antológia 15 kortárs és 10 kortalan, azaz klasszikus novellát tartalmaz. Hogyan kapcsolódik a szintén általad szerkesztett korábbi antológia kötetekhez (Szívlapát, Lehetnék bárki, Szevasz)?

A négy antológia története a Szívlapáttal kezdődött. Akkor az volt a Tilos az Á Könyvek főszerkesztőjeként az álmom, hogy adjunk a fiatalok kezébe egy olyan illusztrált versantológiát, amely kizárólag kortárs szerzők verseit tartalmazza. A ciklusokba rendezett kötet 2017-ben jelent meg, és azóta is a fiatalok kedvence. Néhány évvel később a Lehetnék bárki című versantológia következett, amelybe harminc év alatti költők verseit válogattam, melléjük pedig tematikusan már köztünk nem élő, klasszikus szerzők verseit. A Tízig aludni egy nézőpontból a Lehetnék bárki párja, mert ugyanaz a koncepciója, csak nem verseket, hanem novellákat tartalmaz. A kortárs prózaírók felső életkorhatárát harmincöt évre emeltem, és a klasszikus novellistáktól is csak olyan szövegek kerültek be, amelyeket harmincöt éves koruk előtt írtak.

A versek után elgondolkodtam azon, működne-e ugyanez a két koncepció novellákkal is, így jelent meg 2021-ben a Szevasz. Ennek az antológiának pedig abban párja a Tízig aludni, hogy ugyanúgy huszonöt novella szerepel benne, öt ciklusban. Ciklusonként három kortárs és két kortalan novella kapott helyet az antológiában, így tizenöt kortárs és tíz klasszikus szerző szövegei szerepelnek benne.

A versantológiáknál könnyebb dolgom volt, nagyobb merítéssel dolgozhattam, de bő két tucatnyi novella kiválasztása csak részben reprezentálja a kortárs magyar rövidprózaírók fiatalabb generációját, és csak töredékesen a klasszikusok novellatermését.

fotó: Bach Máté

A Tízig aludni válogatásának alapkoncepciója tehát, hogy a kötetben szereplő novellák mindegyike akkor született, amikor a szerzője még nem volt 35 éves. Ezen a pontosan meghatározható szemponton kívül mi az, ami még összeköti a műveket? Mi vezérelt téged a kiválasztásnál?

Mint az összes antológiánál, az volt a fő választási szempont, hogy egy kamasz (is) tudjon ezekhez a novellákhoz kapcsolódni valamilyen szempontból. Lehet, hogy a témája, lehet, hogy az egyik szereplője vagy a saját hasonló élethelyzete miatt. De a humor is lehet ilyen kapcsolódási pont, vagy a szövegek stílusa. Ahhoz ragaszkodtam, hogy egy szerzőtől csak egy novella kerüljön az antológiába, mert szerettem volna, ha minél több „hangja” lesz a kötetnek. Nem titkolt célja egy ilyen gyűjteménynek, hogy akinek megtetszik egy szerző novellája, olvasson mást is tőle, és ennek minél nagyobb teret kívántam adni, legyen szó kortárs vagy klasszikus író életművéről.

A novellák ciklusokba rendezése is ad egy sűrűbb szervezettséget az antológiának, mert bár tisztában vagyok vele, hogy ugyanezt a huszonöt novellát másként is lehetne csoportosítani, mégis adtam egy rendezőelvet, ami felől olvasni lehet a novellákat, akár egymáshoz képest is.

Az pedig, hogy hogyan közelíti meg Móricz Zsigmond vagy Örkény István egy-egy novellája a párkapcsolatokat, illetve a nő és férfi közti lehetséges viszonyokat ahhoz képest, ahogy egy 21. századi novellista teszi, személyesen engem is izgatott attól a pillanattól fogva, amikor összeállt ennek az antológiának a koncepciója, és remélem, mások is kíváncsiak lesznek rá. Azt, hogy valaki a klasszikus szerzők novellái felől kerül közelebb a kortársakhoz, vagy fordítva, már egyéni ízlése határozza meg.

A kötetben található két novella, amely még a 19. században született. Nagyon izgalmas számomra, hogy egyáltalán nem lógnak ki. Ez tudatos döntés volt, fontos volt számodra, hogy ilyen nagy merítésből válassz, vagy a válogatás során természetesen illett ez a két szöveg a többihez?

Nagyon tudatosan kerestem 19. századi szövegeket az antológiába, és nem volt könnyű dolgom. Mindenképpen olyanokat szerettem volna beválogatni, amelyek nem terhelik túl a kötetet sem nyelvileg, sem terjedelmileg. Ha ekkora, kvázi befoghatatlan mennyiségű novellából válogat a szerkesztő, akkor van könnyű dolga, ha csak olyan szövegeket tart szem előtt, amiket már ismer. Ez is jó módszer, de én nem így dolgozom. Napokig olvastam csak Mikszáth-novellákat, mire kiválasztottam hármat, amelyekről úgy láttam, tudnak működni a kötetben, de akkor még nem láttam, melyik ciklusban találja meg a helyét az az egy, ami végül az antológiába kerül. Tömörkény Istvántól a Csata a katonával című novella az „apanovellák” közé került, és már az a távolság, ami a novella cselekménye és címe által megelőlegezett témája között van megmutatja, miért találta meg gyorsan a helyét az antológiában ez a szöveg.

Jásdi Juli, a borító tervezője és illusztrátora maga is fiatal alkotó. Hogy érzed, rajzai mit adnak hozzá a kötethez? Hogyan viszonyulnak a szövegekhez?

Jásdi Juli rajzai egy olyan egyszerre finom és ugyanakkor határozott nézőpontot hoztak a kötetbe, amivel kicsit lekerekíti a novellák élét. Hol humorral közelít az elbeszélésekhez, hol lágy vonalakkal tompítja a szövegek tragikumát. Az illusztrátor szemével nézve lesz végleges egy ilyen antológia, ő teszi hozzá az olvasó előtt a maga eszközeivel az utolsó művészet felőli értelmezési réteget a könyvre. A Szívlapátnál még rettenetesen izgultam, hogyan fognak működni fekete-fehér rajzok egy fiataloknak szóló kortárs verseskötetben, ezért Dániel Andrást kértük fel a feladatra, akivel korábban már dolgoztunk együtt, és jól ismertük egymást, mert úgy éreztük, szükségünk van rá, mint biztos pontra ebben a nagy vállalásban. A másik három antológia illusztrátorai azonban mind harminc év alatti grafikusok, akikre a legkülönbözőbb módon találtunk rá, mert szerettünk volna lehetőséget adni egy ilyen ritkán adódó lehetőségre a legfiatalabb képzőművész generációnak is.

Tudom, hogy mint a kötet szerkesztőjét, nem kérdezhetem a kedvencedet, de mégis, ha ki kellene emelni két novellát, hogy ajánld a kötetet, melyik lenne az?

Az egyiket a kortalanok közül könnyedén mondom, mert az azon kevés elbeszélések közül való volt, amit már korábban, sok évvel a kötet ötletének megszületése előtt olvastam először, és nagyon megrendített. Félve vettem elő, hogyan fog rám hatni ennyi év távolából, és megtalálom-e a helyét valamelyik ciklusban, és persze vajon harmincöt éves kora előtt írta-e a szerző. Egy szinte elfeledett író, Galgóczi Erzsébet novellájáról van szó, a Félelem címűről. Nem egy könnyed olvasmány, és nem is tudom, hogyan illesztettem volna be a kötetbe, ha akkorra már nincsen meg az utolsó, „Az élet nem igazságos” elnevezésű ciklus, mert oda tökéletesen beleillett.

És akkor ehhez kapcsolom a másik novellát, amit most erre a kérdésre válaszolva kiemelek a kötetből, komolyan hangsúlyozva, hogy nincs az antológiában egyetlen olyan szöveg sem, amelyikre ne tudnék kedvencként nézni. Az antológia szerkesztésénél a ciklusnyitó novellákból választottam ki egy idézetet, és ezek lettek a cikluscímek. Az élet nem igazságos című novellát Fehér Boldizsár írta, akinek a második könyvében találtam ezt a szöveget. Ennek a novellának sem az elbeszélője, sem a szereplői nem kamaszok, sőt a történet nem is kortárs környezetben játszódik, hanem Jézus idejében. Mégis – látszólag – ez az egyik leghumorosabb és legkönnyebben olvasható novella az antológiában, de nem győzöm hangsúlyozom, hogy csak látszólag…

Van olyan terved a jövőben (esetleg újabb megjelenő kötet), amelyről már mesélhetsz?

Több antológia-és más típusú könyvötletem is van, de sajnos még egyik sem publikus. Leginkább azért, mert még nem döntöttem el, melyiket soroljam előre, és a párhuzamosan haladás nem kedvez a megjelenéseknek. De talán annyit elárulhatok, hogy vannak köztük felnőtteknek, vagy pontosabban fogalmazva nem kifejezetten kamaszoknak szóló könyvterveim is. Viszont ez a négy antológia a Szívlapáttól a Tízig aludniig most egy egységet alkot, és lehet végre egyben nézni, egymásután olvasni őket, és ez nagyon jó érzés.

Kapcsolódó bejegyzés: 

 Mese a kislajhárról, aki nem akart elaludni - interjú Mrena Juliannával

A bejegyzésben szereplő képeket Péczely Dóra és a Pagony Kiadó bocsátotta rendelkezésemre.

Ha tetszett a cikk, és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.