264 nap múlva, 2022. október 18-án (egyelőre még csak angolul) kézbe vehetjük Alan Rickman naplóját. Pontosabban a naplóit, hiszen a legendás brit színész 25 éven át írt naplót, kitartással és szenvedéllyel. Végig azzal a szándékkal írt, hogy feljegyzéseit egyszer majd megjelentetik. Így nem kell attól tartanunk, hogy belesünk valahova, ahova nem volna szabad.

 

rickman_diaries.jpg

 

Alan Rickman társai lehetünk, nekünk mesél, ahogy végigkísérjük egy különleges életen, és egy nem mindennapi színészi karrieren. Például "a Royal Shakespeare Company tagjaként 1985-ben eljátszotta Valmont szerepét, amely hatalmas sikert hozott számára. Eredetileg a Veszedelmes viszonyok legendássá vált 1988-as filmváltozatában is Alan Rickman játszotta volna az érzelemmentes csábítást művészi szintre emelő, könyörtelen vikomtot. Azonban a szerepet mégsem tudta elvállalni, mert már szerződés kötötte egy másik filmhez." Addig is, amíg várjuk a naplót, Alan Rickmanról szóló írásom egészét ITT olvashatjátok el.

Olvassatok Alan Rickmanről, nézzétek a filmjeit vagy nézzétek meg a tovább mögött a Texas együttes Start a Family című számának klipjét, amelyben a színész hipnotikus hangján szólal meg. Én pedig hamarosan visszatérek a naplóival, merthogy írnom kell róluk, az biztos.

 

 

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr2316825278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2022.01.27. 15:42:01

Most egyszerre vagyok boldog és szomorú. Boldog, mert Alan Rickman naplóit jó lesz olvasni, és szomorú, mert még itt kellene lennie, hogy írja őket...
süti beállítások módosítása