Andrew Scott abban a percben elkápráztatott, hogy először megláttam Moriartyként a Sherlockban. A szívemet pedig akkor rabolta el teljesen, amikor, ugyancsak Moriartyként, megszerezte a koronaékszereket, és a végén hanyagul csak annyit mondott: no rush.

 

 

Andrew Scott, a zseniális és balkezes ír színész ma, október 21-én ünnepli 47. születésnapját. A Sherlockban ismerte meg őt a világ, a Benedict Cumberbatch körül kialakuló lázban csendesen, de nem kisebb erővel lett sztár. Az azóta eltelt időben pedig bizonyította, hogy sokkal több ő mint a mesteri Moriarty

Melyek a cukorbetegség kezdeti tünetei? Mi a különbség a betegség két típusa között? Mit tehet a szülő és mit tehet az orvos, ha a tünetek jelentkeznek? Ha valaki gyermekkorában lesz cukorbeteg, felnőttkorában javulhat az állapota? A cukorbetegséggel kapcsolatos számos kérdésről dr. Körner Anna gyermekdiabetológussal beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin októberi számában olvashatjátok.

A beszélgetéshez kapcsolódó interjú: Cukorbetegség gyerekkorban - szülői szemmel.

 

istockphoto-1.jpg

 

Mit nevezünk gyermekkori cukorbetegségnek?

A gyerekeknél az esetek 90 százalékában 1-es típusú diabétesz fordul elő. Ma már egyébként orvosként nem használjuk így a megkülönböztetést, hogy gyermekkori és felnőttkori cukorbetegség, helyette az 1-es és 2-es típusú diabétesz megjelölést alkalmazzuk. Hiszen tudjuk azt, hogy ugyan kisszámban, de gyerekeknél is előfordul az „időskori típus”, az az a 2-es típusú cukorbetegség. Fordítva is igaz, hogy idősebb embereknél is, minél idősebb valaki annál ritkábban, de előfordul az 1-es típusú diabétesz.

Tudom, először azt kellene megírnom nektek, hogy a Normális emberek milyen jó. De én most egy kicsit megbolondítottam a sorrendet, és azzal kezdem, hogy a Sally Rooney népszerű regénye alapján készült sorozat főszereplője, a még mindig csak 27 éves ír tehetség, Paul Mescal jelenleg mindenkit elbűvöl. 

 

paul-mescal.jpg

Paul Mescal a Normális emberek c. sorozatban

 

Paul Mescal a Normális emberekben nyújtott alakítása révén az érzékeny maszkulinitás új mintaképévé vált. Érzékenységét A volt egyszer egy nyár című filmben is megmutatta. Alakítása, amely egyszerre súlyos és felszabadító erejű, Oscar-díjjelölést hozott számára. 

Színházban is hatalmas sikerrel játszott (A vágy villamosa főszerepében), jelenleg két filmet forgat (Gladiátor 2Merrily We Roll Along), és két filmje várja, hogy széles közönség elé kerüljön. Ez utóbbi két film előzetesét hoztam most el nektek a "tovább" mögött. Mindkét film különlegesnek ígérkezik, Paul Mescal mellett további kiváló szereplőkkel.

Az erdőszéli Medve Iskola tanulói vagány kisgyerekek, egyszerre átlagosak és nagyon különlegesek. Barátjuk Vagánybagoly, akivel különböző kalandokba keverednek. Közben pedig megtanulják mennyire fontos, hogy el tudjunk időzni a dolgok felett, és megértsük, hogy mindenki lehet más, mindenki láthat mást. A szerzővel, Bán Zsófiával beszélgettem elfogadásról, befogadásról, fényképezésről, látásról és arról, mennyire fontos lenne, hogy néha csak úgy kibámuljunk az ablakon. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin szeptemberi számában olvashatjátok.

 

foto_olah_gergely_mate.jpg

fotó Oláh Gergely Máté

 

Hogyan kezdtél el meséket írni?

Teljesen magától értetődően kezdtem mesét írni. Ha az embernek gyereke van, előbb-utóbb „beesik” egy gyerekkönyv. Nem mindenkinél van így persze, de gyakran megesik. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mire a Vagánybagoly első részét végül megírtam, az én gyerekem már messze túl volt azon a koron, hogy meséket mondjak neki, de azzal kezdődött, hogy neki meséltem. Együtt kezdtük el kitalálni a figurákat, amikor azt kérte, hogy ne könyvből, hanem fejből meséljek neki. Még a Vagánybagoly nevet is együtt találtuk ki, és már akkor mondogatta, kérte, hogy írjam meg a történetét könyvben. De nekem eleinte mindig más megírni valóim akadtak. Később azonban kedvet kaptam, hogy írjak Vagánybagolyról, és időm is lett, úgyhogy elkezdtem.

Hihetetlen, de egy hét és már október lesz! A Nap még süt, de azért már lehet keresni olyan könyveket, filmeket és sorozatokat, amelyekkel majd jól bele lehet kucorodni a fotelba egy macskával és egy bögre teával. Ennek örömére hoztam nektek néhány (egészen pontosan öt) izgalmas hírt, amely megragadott. 

1. Hamarosan (várhatóan októberben) megjelenik magyarul Alice Oseman első regénye, a Solitaire - Pasziánsz. Ennek a regénynek a főhőse Tori Spring, Charlie-nak, a Heartstopper főszereplőjének a nővére. Tori az öccséért bármit megtenne, de ő maga titokzatos és nagyon magányos. Most azonban  végre megismerhetjük a világát. Én januárban tervezem elolvasni a Solitaire-t, utána pedig szeretnék írni róla.

 

solitaire.jpg

 

Luca már hatéves, kilenchónapos kora óta cukorbeteg. Édesanyjával, Izeli-Stark Katalinnal a mindennapi kihívásokról beszélgettem. Mi okoz nehézséget? Miben segít a technika? Mi az, ami már csak rutin? És mi az, ami pozitívum ebben a helyzetben? A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin szeptemberi számában olvashatjátok.

 

izeli_csalad_c_egycseppfigyelemalapitvany.jpg

fotó: Egy Csepp Figyelem Alapítvány

 

Hogyan derült ki, hogy kislányod, Luca, cukorbeteg?

Egy nyári napon történt. Luca kilenchónapos volt, és egyszer csak azt vettem észre, hogy nagyon sokat iszik. Körülöttem akkor még mindenki azt mondta, hogy „ó hát nyár van, meleg, sokat iszik, örülj neki”. Én azonban éreztem, hogy valami nincs rendben, mert Luca alig evett, viszont tényleg egyfolytában az innivalót kereste. Tarjánban lakunk, ott mentünk el a háziorvoshoz egy státusz vizsgálatra. Mivel én magam is cukorbeteg vagyok, háromhavonta mértük Luca vércukorszintjét, és addig minden teljesen rendben volt. De ezen a vizsgálaton 24 felett volt a vércukorszintje. Tudni kell, hogy a normális vércukorszint, éhgyomorra mérve, 3,9-5,5 mmol/l között mozog, ennél magasabb szint már cukorbetegséget jelez. Sajnos beigazolódott, amitől féltem.

Idén augusztusban három teljesen különböző könyvet olvastam, és rögtön tudtam, hogy erről írnom is kell majd nektek. Hogyan kelt életre a szerelmes kamaszok története? Miként hálózza be életünket a kapitalizmus realizmusa? Mi vár minket túl a varázslaton? Könyvajánló a nyári olvasmányélményeimből, mert az olvasás egyik csodája éppen az, hogy bármit kinyithatunk, átélhetünk és elképzelhetünk.

 

szkv.jpg

 

The Heartstopper Yearbook

Nick és Charlie a Heartstopper-képregények főszereplői Alice Oseman Solitaire című regényében jelentek meg először, mint háttér karakterek. Abban a regényben a két fiú már biztos alapokon álló, szeretetteljes kapcsolatban él. Alice Osemant azonban saját bevallása szerint az első pillanattól kezdve érdekelte, hogyan jutottak el idáig. Hogyan találkozott Nick és Charlie? Hogyan kezdődött a kapcsolatuk? Ezekre a kérdésekre választ keresve indult el a Heartstopper-képregénysorozat, amely olyan népszerű lett, hogy a Netflix hamar sorozatot forgatott belőle, kiváló szereplőgárdával.

Zsebalja apró lakói az érzelmeket összegyűjtik és belőlük időjárást kevernek. Eközben már az óvodás korosztály megtanulhatja, melyek az alapérzelmek, hogyan lehet őket azonosítani, megnevezni, és ami a legfontosabb, beszélni róluk. Kertész Erzsi pszichológussal, a kötet szerzőjével beszélgettem érzelmekről, időjárásról, fantáziadús illusztrációkról, és arról, mennyire fontos, hogy átéljük azokat a pillanatokat, amikor „egyszerűen csak jól vagyunk.” A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin augusztusi számában olvashatjátok.

 

zsebalja.jpg

 

Hogyan jött az ötlet, hogy érzelmekről írj kisgyerekeknek?

A könyv megjelenésének több előzménye is van. Mivel pszichológus vagyok, nem ritka, hogy a kiadók azzal a kéréssel keresnek meg, hogy készítsünk közösen valamilyen pszichológiai témájú könyvet. Az ilyen típusú könyveket gyakran nevezik segítő könyveknek. Én ezt az elnevezést kis fenntartással kezelem, mert azt tudnunk kell, hogy egy könyv önmagában nem alkalmas arra, hogy problémákat oldjon meg. Abban hiszek, hogy nagyon jó katalizátor lehet. Segíthet abban, hogy a problémák felszínre bukkanjanak, hogy beszélgessünk róluk. Közös könyvolvasás, feldolgozás során a szülő vagy a pedagógus észre veheti, ha egy kisgyereknél valamilyen elakadás van. Bennem is van tehát egy segítő szándék az ilyen típusú könyvek írásakor. A Zsebaljai időjárók megszületését megelőzte, hogy van egy hasonló típusú kötetem, a NEM mese, amely humoros formában szól a nemet mondás nehézségeiről. Ez nagy örömömre elég népszerű lett, és sok szülő keres hasonló, de kisebbeknek, akár már óvodásoknak szóló, pszichológiai témájú könyvet. Így jutott eszembe a Zsebaljai időjárók története.

Bizony, visszatérhetünk Virgin Riverbe, a látszólag álmos amerikai kisvárosba, ahol azonban a felszín alatt ármány, szerelem, drogdílerek és gyilkosok lapulnak. Egészen pontosan 2023. szeptember 7-én érkezik a sorozat folytatása a Netflixre. 

 

virgin_river_1.jpg

 

Szeptemberben 10 epizódot kapunk, és még idén november 30-án érkezik két ünnepi rész, hogy a karácsonyi hangulatban se maradjunk Virgin River nélkül. 

A sorozatról egyébként én szoktam írni a Sorozatjunkie-n, a negyedik évadról például így: "Kezdjük rögtön azzal, hogy Hope visszatérése nagyon jót tett a sorozatnak. Nem kellett sokat aggódnunk érte, hamar kiderült, hogy túlélte az autóbalesetet. A baleset nyomán azonban traumás agysérülést szenvedett, amely memóriazavarhoz, hangulatváltozásokhoz és a döntésképessége megváltozásához vezetett. Ezt a helyzetet a sorozat keretein belül egészen reálisan mutatták be. Hope és a Doki kapcsolata nagyon szép, és Hope és Muriel kapcsolata is szépen fejlődik." - a teljes írást ITT találjátok.

A "tovább" mögött pedig megtaláljátok az 5. évad előzetesét, amelyből kiderül, hogy izgalomból ezúttal sem lesz hiány, csak győzzük kivárni.:)

Vannak olyan esetek, amikor a szülő a legnagyobb jó szándékkal is balesetveszélyes helyzetet teremt, és a gyerekek kedvenc játékai is lehetnek veszélyesek. Mit tehetünk, hogy megelőzzük, enyhítsük a sérüléseket, és mi a legfontosabb, ha már megtörtént a baj? Dr. Kassai Tamás gyermektraumatológussal beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin augusztusi számában olvashatjátok.

 

kassai1.jpg

 

Vannak olyan, játékok, jó szándékú, ösztönös szülői szokások, amelyekről nem is tudjuk, hogy veszélyesek?

Szögezzük le, hogy most nem a szándékosan okozott sérülésekről beszélünk, hanem a véletlen sérülésekről. Igen, a gyerekeket érhetik a mindennapokban, játék közben véletlen sérülések. A véletlen baleseteknél pontosan arról van szó, hogy nem tudjuk azt, hogy mi fog történni. Nem tudjuk, hogy mi következik abból a mozdulatból, abból a tevékenységből, amelyet végzünk. Ha tudnánk, hogy mi lesz abból, amit teszünk, akkor el tudnánk kerülni a balesetet.

süti beállítások módosítása