Zsebalja apró lakói az érzelmeket összegyűjtik és belőlük időjárást kevernek. Eközben már az óvodás korosztály megtanulhatja, melyek az alapérzelmek, hogyan lehet őket azonosítani, megnevezni, és ami a legfontosabb, beszélni róluk. Kertész Erzsi pszichológussal, a kötet szerzőjével beszélgettem érzelmekről, időjárásról, fantáziadús illusztrációkról, és arról, mennyire fontos, hogy átéljük azokat a pillanatokat, amikor „egyszerűen csak jól vagyunk.” A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin augusztusi számában olvashatjátok.

Hogyan jött az ötlet, hogy érzelmekről írj kisgyerekeknek?

A könyv megjelenésének több előzménye is van. Mivel pszichológus vagyok, nem ritka, hogy a kiadók azzal a kéréssel keresnek meg, hogy készítsünk közösen valamilyen pszichológiai témájú könyvet. Az ilyen típusú könyveket gyakran nevezik segítő könyveknek. Én ezt az elnevezést kis fenntartással kezelem, mert azt tudnunk kell, hogy egy könyv önmagában nem alkalmas arra, hogy problémákat oldjon meg. Abban hiszek, hogy nagyon jó katalizátor lehet. Segíthet abban, hogy a problémák felszínre bukkanjanak, hogy beszélgessünk róluk. Közös könyvolvasás, feldolgozás során a szülő vagy a pedagógus észre veheti, ha egy kisgyereknél valamilyen elakadás van. Bennem is van tehát egy segítő szándék az ilyen típusú könyvek írásakor. A Zsebaljai időjárók megszületését megelőzte, hogy van egy hasonló típusú kötetem, a NEM mese, amely humoros formában szól a nemet mondás nehézségeiről. Ez nagy örömömre elég népszerű lett, és sok szülő keres hasonló, de kisebbeknek, akár már óvodásoknak szóló, pszichológiai témájú könyvet. Így jutott eszembe a Zsebaljai időjárók története.

Hogyan formálódott a könyv története, karakterei?

Először egy összetettebb történetben gondolkodtam. Meg is írtam, de rájöttem, hogy túlságosan komor, és talán kicsit bonyolult lett. Ekkor jutott eszembe, hogy az érzelmekről nagy általánosságban elég keveset beszélünk.  Elvárjuk, hogy a kicsik, vagy akár a nagyobbak is beszéljenek a bennük zajló folyamatokról, miközben nem feltétlenül adjuk át azt a módot, ahogyan az érzelmeket azonosíthatjuk, gondolkodhatunk, beszélhetünk róluk. Így jött az ötlet, hogy a legalapvetőbb érzelmeket, amelyeket a világ minden táján felismernek, középpontba állítsam. Olyan módon próbáltam ezt megtenni, hogy egy egészen kicsi gyerek is tudjon rájuk reflektálni, képes legyen őket azonosítani, megnevezni, végül pedig tudjon róluk beszélni.

Egyszerűnek tűnik, de az érzelmeinket valóban nagyon nehéz megnevezni.

Én is így látom. Főleg összetettebb érzelmeknél, vagy amikor több érzelem kerül egyszerre felszínre, és esetleg ellentmondásban is állnak egymással. Egy másik fontos szempont pedig az, hogy legyen szabad az érzelmeinkről beszélni, ne féljünk ettől. Tehát maga az érzelmekről való kommunikáció is lehet önálló téma. Vannak családok, ahol erről ritkábban esik szó, pedig probléma esetén segítség lehet, ha az érzelmeinket „ki tudjuk hangosítani”, tudunk, merünk róluk beszélni. Én szeretek úgy gondolni a könyvre, mint mondjuk egy feldobott labdára, egy lehetőségre, amellyel egy család tagjai úgy tudnak játszani, ahogy az ő saját közegükben ez magától adódik. Ekkor a történet tényleg egy katalizátor, amely beszélgetéseket indíthat be szülők és gyerekek között. Ha van értelme a pszichológiai/segítő könyveknek, akkor számomra pontosan ez az: egy-egy téma az általános szintről „le tud gördülni” a családok, az egyén szintjére, az általánosból az egyedire.

A könyved címe Zsebaljai időjárók, ez a cím egyszerűen mégis fantáziadúsan kapcsolja össze az érzelmeket és az időjárást.

A kiindulópont az volt, hogy mesét szeretnék írni az érzelmekről. A mese pedig akkor mese, ha van benne varázslat, átváltozás, valamilyen szimbólum. E nélkül a plusz nélkül csak száraz ismeretet adnék át a könyvemben. Az időjárás és az érzelmek összekapcsolása azért nagyon kézenfekvő, mert az időjárás mindennapi dolog, a saját bőrünkön érezzük a változását, és erőteljesen befolyásolja a hangulatunkat. Az időjárás is egy palettát rajzol ki, a napsütéses, derűs időtől a viharos, haragos fellegekig, orkánig. És már ezekkel a képekkel is érzelmeket neveztem meg. Az időjárás és az érzelmek tehát a nyelvünk szintjén is összekapcsolódnak. Megörültem, amikor rájöttem, hogy a kettőt még inkább összevegyíthetem egy vicces fordulattal: van egy kis országocska, Zsebalja, amelynek lakói érzelmekből keverik ki az időjárást. Ők nem kiszolgáltatottak az időjárásnak, mint mi, hanem tudatosan készítenek meteorológiai jelenségeket az érzelmekből. Úgy éreztem, ez már elég vicces alap ahhoz, hogy föl tudjak rá építeni egy egész történetet.

fotó: Rákosi Beáta

A könyvben tényleg csak a legalapvetőbb érzelmek jelennek meg: az öröm, a szomorúság, a harag és a félelem. Nem is akartál többet beletenni?

Az alapoknál akartam maradni. Praktikus oka is volt ennek. Nincs tudományos közmegegyezés arról, pontosan hány alapérzelem van: egyesek szerint négy, mások szerint hat, nyolc vagy tizenkettő. Úgy éreztem, hogy az ovis korosztálynak a négy legalapvetőbb érzelem pont elég feldolgozni való egyszerre, egy adagban. A könyv végére egyébként Széll Adrienn illusztrátor segítségével becsempésztünk még két alapnak tekintett érzelmet: az undort és a meglepődést. És az egyszerűsítés ellenére még így is okozott nekem egy kis fejtörést a könyvben szereplő négy alapérzelem. Mindegyikre szükség van, megvan a helyük az életünkben, éppen ezért nem is szerettem volna minősíteni őket. De a harag, a szomorúság és a félelem mégiscsak negatív érzelmek. A könyv készítése során felmerült bennem, nem lesz-e így túl komor ‒ tegyek-e bele esetleg több pozitív érzelmet? Végül úgy gondoltam, hogy mivel ezek alkotják az alapot, amelyet a világ minden táján felismernek, és ugyanúgy fejeznek ki, muszáj benne lenniük a történetben az öröm mellett.

Számomra nem volt komor a könyv. Felemelő volt, ahogy leírtad mennyire fontos, hogy átéljük azokat a pillanatokat, amikor nincs rosszkedvünk, nagyon boldogok sem vagyunk: egyszerűen csak jól vagyunk.

Bevallom, ezzel „hátsó szándékom” is volt. Szerintem az időnk tetemes részében kifelé figyelünk. Az a rész a könyvben, amelyre utalsz, arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy néha befelé is érdemes pillantani. Ha nagyon szakmaian akarok fogalmazni, akkor az önreflexiót szeretném vele támogatni. Hogy ne kizárólag a körülményeket, a körülöttünk zajló eseményeket figyeljük, hiszen van egy másik fontos irány is, mégpedig a „befelé”. Szerintem hasznos már gyerekkorban megtanulni figyelni a belső hangra, az intuícióra, a testi és lelki állapotunkra. Hatalmas bázis és erőforrás az, ami odabent van. Sokkal magabiztosabb és erősebb lehet a személyiség, ha ezt az irányt is ismeri, és tudatosan használja. Nem titkolt célom, hogy ezt a lehetőséget is megmutassam a könyvemmel.

Széll Adrienn illusztrátor hogyan kapcsolódott be a könyv elkészítésébe?

Adrienn egy teljes koncepciót rakott a történetem mellé. Az, hogy ilyen kedvesre és bájosra sikerült a könyv, nagyrészt neki köszönhető. Én a történetet adtam, miszerint van négy érzelem, melyekből Zsebalja lakói időjárást kevernek, Adrienn pedig színeket, formákat, átgondolt vizuális koncepciót tett ehhez. A mese figurái is nagyon aranyosak, szerethetők. Az illusztráció mindig meghatározó egy könyvnél, és ebben az esetben különösen úgy éreztem, hogy Adrienn munkája nagyon sokat hozzátett ahhoz, hogy a történet élő, izgalmas lett.

Van most olyan terved, amelyről már mesélhetsz?

Van egy nagyobbaknak szóló sorozatom, a Göröngyös Úti Iskola, amelynek most adtam le a hatodik kötetét. A sorozat kisiskolásoknak szól, és minden kötet más problémát jár körbe. Az új részben a társaktól való túlzott függés, a dependens személyiség lesz a téma. Olyan gyerek kerül a középpontba, akinek mindig muszáj kapcsolódnia, csapódnia valakihez, és ha időszakosan magára marad, akkor borzasztóan elbizonytalanodik, mert állandóan kapaszkodókat keres. Remélem, hogy izgalmas lesz, és érdekli majd az olvasókat a kislány története.

Kapcsolódó bejegyzés:

Hogyan kapcsolódik össze a múltunk és a jelenünk? – beszélgetés Benedek Szabolccsal

A bejegyzésben szereplő képeket Kertész Erzsi bocsátotta rendelkezésemre. A bejegyzésben szereplő portréképeket Rákosi Beáta készítette.

Ha tetszett a cikk, és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.