Az Álomjáró Márton különleges mesekönyv, csak álmokból sző egy összefüggő történetet. Az álomjáró kisfiú útját eközben különleges, művészi igényű rajzok kísérik. Miközben a könyvet olvassuk, ébrenlétünkhöz is kapaszkodót találhatunk. Majoros Nóra szerző maga is azt mondja, fontos lenne, hogy hassanak ránk az álmaink, és vezessenek minket a mindennapokban. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin májusi számában olvashatjátok.

Miért volt fontos számodra, hogy az álmokról írj mesekönyvet, hogyan indult a folyamat?

Minden mesekönyv születésének más a története. Valóban van olyan eset, amikor fontosnak tartok egy témát, rág belülről és meg kell írnom. De az Álomjáró Márton mesekönyv nem így született. Nagyon fontos szerepe van az álmoknak az életemben, ez igaz, de nem ezért írtam ezt a mesekönyvet. Szinte az indulása óta tagja vagyok egy Író Cimborák nevű online íróközösségnek. Ez egy fantasztikus platform, ahol teljesen szabadon lehet alkotni. Nincsen sem formai, sem tartalmi, sem műfaji megkötése a közösségben megjelenő műveknek. Olyan az egész, mint egy nagy irodalmi játszótér. Az Író Cimborák közösségében kezdtem el Marci karakterével különböző meséket írni. A mesék között nem volt semmiféle kapcsolat, csak az, hogy Marci-mese volt mind. Az egyik öcsémet hívják Marcinak, innen a név. Aztán a Pagony Kiadó 3-5-8 perces mesék utazáshoz és kalandozáshoz című antológiájába az egyik Marci-mese bekerült. Elkezdett izgatni, hogy ez már nemcsak online megjelenés, és ezután elkezdtem tudatosan is Marci-meséket írni, és keresni bennük a közös pontot. Éreztem, hogy a hangulatuk egyezik, de nem egy összefüggő történet epizódjai voltak. És egyszer csak beugrott: de hát ezek a mesék Marci álmai! Ezt követően tudatosan fűztem össze a meséket egy álomfüzérré. Az a jó, hogy álmunkban a meredek ugrások indokolhatók. Ha ébrenlétben történik az, hogy az egyik pillanatban a hajód egy vitorlás, a másik pillanatban viszont már a levegőben száll, mert léghajó, az teljesen abszurd. De egy álomban ez mind megtörténhet. Így indult Álomjáró Márton története.

Nem az álmok jelentik tehát a mesekönyv kiindulópontját, de ahogy mondtad is, fontosak számodra az álmok.

Számomra az álmodás az ébrenlét feldolgozási folyamata, mégpedig képeken és történeteken keresztül. Amikor történik velem valami, ami nagyon erősen érint, arról akár többször is álmodom. Az egymást követő éjszakákon az álom egyre inkább szétesik. Például az egyik éjszaka ülök egy tárgyalóasztalnál, rengeteg ismerős alakkal körülvéve, és álmomban ugyanazt az érzelmet élem át, amit napközben. A második napon álmomban az ismerős alakok mellett zsiráfok is ülnek. A harmadik napon már az egész jelenet egy állatkertben játszódik. Az agyam egyre vadabb képekre bontja szét az élményeimet. Amikor már teljesen szétesett, amit átéltem, akkor tudom, hogy „jó, ezt földolgoztam”. Tényleg hajmeresztő álmaim szoktak lenni, amiket nagyon szeretek is. Egy részük bele is került az Álomjáró Márton mesekönyvbe. A Marcival diskuráló kukán ülő zsiráf például az én álmom. De a lexikonnal fejbe vágott krokodil, akivel találkozunk a könyvben, szintén álmomban jelent meg először.

Arra képes vagy, hogy előre meghatározd, hogy miről fogsz álmodni, mit akarsz földolgozni?

Nem, az agyam tényleg mindenből történetet alakít, én nem határozom el előre, hogy mit fogok álmodni. Ha fogalmazhatok így, az ébrenlétben vagyok tudatos álmodó. Hagyom, hogy az álmaim hassanak rám ébren, hagyom, hogy az álmaim segítsenek nekem.

fotó: Takács Eszter

Amikor megírtad az Álomjáró Mártont gondoltál arra, hogy segíthet másoknak? Neveznéd segítő könyvnek?

Az Álomjáró Mártont nem segítő könyvnek írtam. Maximum azzal segíthet, hogy mesekönyv, és ha az ember mesét mond vagy hallgat, az mindig segít. A mesének mindig van tanulsága, kifutása. De arról szó sincs, hogy trauma-feldolgozó mesekönyvet akartam volna írni. Íróként az volt érdekes számomra, hogyan tudok összehozni egy koherens mesekönyvet csak álmokból. Marcit tulajdonképpen egyáltalán nem ismerjük meg, ébrenlétéből egyetlen jelenet szerepel a mese elején, amikor kiválasztja az alvómaciját. Ez az alvómaci lesz az állandó társa az álmaiban. A kötet összes többi története mind Marci álmaiban játszódik. Persze a könyv olvasása közben el lehet játszani azzal a gondolatmenettel, hogy vajon mi történt ezzel a kisfiúval ébrenlétben, ami előhozta kalandos álmait. Erről aztán lehet beszélgetni is.

Például ott van a számolós mese, amikor Medve elmegy kalandozni.

Igen, éjszaka, egy barlangba, Marci pedig otthon marad egyedül. Várja haza Medvét, nagyon izgul, nem tudja, hogy most mit csináljon, utánamenjen vagy ne. Szerintem ez egy nagyon jellemző dolog, amit gyerekként is, felnőttként is sokszor átélünk. Otthon várunk valakit, tudjuk, hogy jönni fog, de vajon fölhívjuk-e? Azzal zaklatjuk-e, kontrolláljuk-e? És ha nem veszi föl, akkor csak lemerült a telefonja, vagy valami baj érte? És ő miért nem gondol arra, hogy én izgulok? Közben nem akarom őt azzal nyomasztani, hogy izgulok. Ilyen mindannyiunkkal megtörtént már, ezért is írtam meg egy mesében. De a kötet többi történetéből is vissza lehetne fejteni, hogy mi történt Marcival napközben.

Te magad tudod, hogy mi történt Marcival ébren?

Bevallom, ezt nem találtam ki. De szívesen játszanék gyerekekkel ilyen játékot, mondjuk egy felolvasás keretében. Persze van olyan mese, amely az én egyik konkrét érzésemből született. Például az előbb említett számolós mese tényleg úgy született, hogy éppen nagyon aggódtam valakiért, annyira, hogy nem tudtam mit kezdeni magammal, és megírtam a mesét. Van olyan mese is a kötetben, amelynél nem tudom megmondani, hogy pontosan mi vezetett. Persze, ahogy már említettem, az volt a célom, hogy koherens mesét írjak álmokból, így aztán olyan epizódokat is ki kellett találnom, amelyek összekapcsolják a történetszálakat.

Meg kell mondanom, nekem Marci igazi népmesei hősnek tűnik: kalandra indul, és fejlődik. Íróként hatottak rád a népmesék?

Szerintem, aki mesét ír, de akár csak mesét mond, mesét hallgat, az nem tudja kivonni magát abból, ami a meséknek általában toposza. A népmese tulajdonképpen minden mese esszenciája. Ezáltal közvetve az emberi fejlődésnek, az emberi gondolkodásnak, az ember feladatainak a feldolgozása. Kortárs szerzőként, bármennyire igyekszik az ember, nem tud olyan tisztán írni, mint egy népmesében, amelyet már az évszázadok szűrtek le. Természetesen hatnak rám a népmesék. Még középiskolában is folyamatosan népmeséket olvastam, ami befolyásolja azt, hogy hogyan mesélek ma.

A mesekönyvedhez Maros Krisztina készített gyönyörű rajzokat. Együtt dolgoztatok, hogy milyenek legyenek az illusztrációk, vagy te csak a végén láttad a rajzokat?

Mesekönyvek esetén az illusztrátor és az író bizony szerzőpáros. Nem lehet egy mesekönyvről leválasztani a képeket. Amikor mesekönyvet veszel, először a képeket látod meg, azokba szeretsz bele. Ha nem tetszenek a rajzok, nem veszed meg a könyvet, még akkor sem, hogyha az író beleszakad, olyan jót ír. Egy illusztrációnak képviselnie kell a könyv szerzőjét, a kiadóját és saját magát is. A Pagony Kiadóval nagyon jó az együttműködés. Az Író Cimborák alkotóközösségen belül egyébként rengeteget dolgozom együtt kortárs illusztrátorokkal. Maros Krisztinát is régebbi közös munkáink alapján ajánlottam, a kiadó pedig elfogadta. A közös munka kapcsán én egyébként azt szeretem a legjobban, ha az illusztrátor maga álmodja meg a képeket. Nem én szeretném befolyásolni, azt szeretném, ha a szövegem hatna rá. Arra vagyok kíváncsi, hogy a szövegem milyen hatást vált ki az illusztrátorból. Ami különleges ennél a könyvnél, és amiért nagyon hálás vagyok, az az, hogy nagyvonalúan bánik az illusztrációkkal. Nincsenek picike, szöveg közi képek, csak teljes oldalas vagy dupla oldalas rajzok. Nincs belőlük sok, de minden kép önmagában is értelmezhető, és különálló alkotásként is megállja a helyét. Még azt is hozzátenném, hogy van két nagyon bátor illusztráció a könyvben. Az egyik egy fekete-fehér festmény, a másik pedig fekete-fehér egy darab színes figurával. Szerintem egy könyvkiadótól is óriási bátorság, hogy fekete-fehér képeket rak egy színes mesekönyvbe. De közben nagyon jellemző, hogy az álmainknak a színvilága is megváltozik sokszor, hangulattól függően, így ez a két rajz nekem különösen tetszik.

Az Álomjáró Márton a kiadó 5-8 éves gyerekeknek ajánlja. Te, hogy látod, hogyan a legjobb olvasni?

Ez nehéz kérdés, mert amikor az emberből „kiszakad” egy történet, akkor először nem arra gondol, hogy hány éveseknek írja. Egyszerűen van egy ötlete, és megírja a történetet. De a gyerekirodalom izgalmas tulajdonsága, hogy a hangnem, amelyben az író megszólal, meghatározza a célközönséget. Álomjáró Márton történetére az óvodás és kisiskolás korosztály a legfogékonyabb, a kiadói ajánlás ezt fogalmazza meg. Ehhez a meséhez már kell bizonyos fokú szövegértési rutin, mert bonyolult mondatok és komplex szóképek is előfordulnak már benne. Szerintem Álomjáró Márton története felolvasva működik jól, és nem első olvasmányként, ahhoz túl összetett a szöveg. Második vagy harmadik olvasmányként viszont már tökéletes.

Mesélnél a jövőbeni terveidről?

Több izgalmas dolog áll előttem. A legfrissebb kötetem a Móra Kiadó (N)agy-kaland című sorozatában jelent meg. Ebben a sorozatban kortárs szerzők különböző, a tananyagban szereplő témákat dolgoznak fel játékos formában. Én környezetvédelmi, környezettudatossággal foglalkozó témát választottam. Az a címe, hogy Kerti őrség. A történetben egy idős házaspár elutazik, mert megszületett a dédunokájuk. Az utazás idejére rábízzák a kertet a kutyájukra, egy manóra és egy cickányra. Ők lesznek a kerti őrség. Amíg vigyáznak a kertre, rájönnek, hogy locsolni kell, gazolni, a növényeket gondozni, vigyázni a kerti élőlényekre. A kerti ökoszisztéma rendszerét próbálom bemutatni a gyerekeknek: hogy a gaz nem feltétlenül rossz, hogy egy állat egyszerre lehet pozitív és negatív, kártevő és segítő is, a természet bonyolult, de nagyon szép. Emellett jön idén fordításom is. A Scolar Kiadó gondozásában jelenik meg a Borz és Szkunk sorozat második része. Amy Timberlake regénysorozata nívós és játékos szöveg, kicsit abszurd történettel, ami rengeteg meglepetéssel szolgál, sajátos, ízes humorral. Nagy kedvencem a sorozat, szeretem fordítani.

Persze a legizgalmasabb mindig az, amikor egyszer csak váratlanul beugrik egy történet, mint ahogy az álmok is váratlanul jönnek. Ez a legjobb az írásban, a váratlanság, a játék és az álomszerűség. Hiszen amikor szép álmokat kívánunk egymásnak, akkor igazából jó történeteket kívánunk, és egy jó történet az ébrenlétben is jól jön.

Majoros Nóra blogja:

Mesélde

Kapcsolódó bejegyzés:

Bocs, hogy élek - interjú Balássy Fannival és Korbuly Ágival

A bejegyzésben szereplő képeket a Pagony Kiadó / Szollár Vera és Majoros Nóra bocsátotta rendelkezésemre. 

Ha tetszett a cikk, és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

fotó: Takács Eszter

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.