A Netflix pedig máris kiadott egy olyan jelenetet az érkező évadból, amely után nem tudom, hogyan fogom kibírni 2024-ig. A jelenetben Wille és Simon a palotában találkoznak, de boldogságukat feszültség járja át, mert Simonnak valami fontos és komoly dolog miatt kellett megjelennie a királyi család előtt, csak azt nem tudjuk még, hogy mi miatt. Az egész jelenet úgy tökéletes, ahogy van, nézzétek:

És ezek után még várni kell a folytatásra! A Young Royalsról egyébként idén januárban írtam a blogon:

"A sorozat érzelmi erejét egyértelműen a főszereplők alakítása adja. Edvin Ryding fiatal kora ellenére már eddig is ismert volt Svédországban, nagy sikerrel játszott például a Gåsmamman című krimisorozatban. Wilhelm szerepe nem véletlenül hozott számára nemzetközi népszerűséget. Nagy dolgok állnak még előtte. Mostani alakításában egyszerre van jelen a kamaszok bizakodása, dühe, nyugtalansága és érzékenysége. Egyetlen pillantásával képes megfogni a nézőt, pláne akkor, amikor merészen áttöri a negyedik falat, és egy kicsit kihívóan, kicsit fenyegetően egyenesen ránk tekint. Wilhelm herceg tudja, hogy figyelik, de nem hátrál meg." - a teljes írást ITT találjátok.

A 2. évadról a sorozatjunkie-n írtam részletesen, még áprilisban:

"A Young Royals második évadjában tehát egy összetett, jól felépített történetet kapunk, ahol senki sem egyértelműen jó vagy rossz. A királynő álláspontját például éppúgy meg lehet érteni, mint Wille ellenállását. És bár a herceg az évad utolsó perceiben hatásos beszédet mond, még így sem biztos, hogy a következő szezonban mindenkinek sikerül kikeverednie a hazugságok és titkok hálójából. Ráadásul a harmadik évad lesz az utolsó, így azt hiszem, különösen izgalmas befejezésre számíthatunk." - a teljes írást ITT találjátok.

A Young Royals tehát jövőre véget ér, de számíthatunk még egy utolsó nagyon izgalmas és érzelemgazdag szezonra. Hogy a várakozás idejét megkönnyítsem, a "tovább" mögött mutatok nektek egy angol nyelvű interjút, amelyben Edvin Ryding és Omar Rudberg beszél a sorozat sikeréről, a közös munkáról, a harmadik évadról és arról, hogy vajon kinek a hangján szólalnak meg a sorozat angolra szinkronizált változatában. Kattintsatok!:)

A Mesék örökmozgóknak-sorozatban megjelent kötetek arra biztatják a kisgyerekeket, hogy mesehallgatás közben nyugodtan tapsoljanak ugráljanak, kiabáljanak, legyenek aktív részesei a történetnek. De ezek a mesék nemcsak azoknak szólnak, akik nehezen ülnek egyhelyben, azoknak az óvodásoknak és kisiskolásoknak is remek szórakozást nyújthatnak, akik valami újdonságra vágynak. Balázs Ágnes szerzővel beszélgettem drámajátékról, arról hogyan kezdett írni, miként születik egy tartalmas mese, és vajon hogyan lehetséges, hogy egy „ugrálós-kiabálós” mese fejleszti a koncentrálóképességet. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin októberi számában olvashatjátok.

A hisztis kiselefánt a Mesék örökmozgóknak-sorozat hatodik része, de mesélnél egy kicsit a kezdetekről, hogyan jött az ötlet, hogy olyan mesét írj, amely bevonja a közönséget a történetbe?

Diplomás színművészként tizenhat éve tanítok drámajátékot fiataloknak. Hamarabb kezdtem írni, mint tanítani, húsz évvel ezelőtt került színpadra első önálló zenés játékom, az „Andersen, avagy a mesék meséje”.  A Mesék örökmozgóknak-sorozatban találkozik a mese és a drámajáték. Arra kérem az olvasót, hogy aktív cselekvője legyen a történetnek. Mialatt hallgatja a mesét, tapsolnia, ugrálnia, kiabálnia, szaladgálnia kell. Na, persze nem csak úgy összevissza, hanem bizonyos szavak elhangzása után. Az izgő-mozgó gyerek tehát ül és figyel.  Koncentrál. Aztán amint meghallja a varázsszót, felpattan és cselekszik. Mire a szülő kiolvassa a mesekönyvet, a kis örökmozgó gyermeknek fejlődött a koncentrálóképessége, a szókincse, és jó esetben el is fáradt. Ha mégsem, akkor lehet elölről kezdeni a mesekönyvet, vagy elővenni egy másik kötetet a sorozatból. És hogy hogyan jött az ötlet? Töprengtem, mivel lehetne lekötni a túlmozgásos gyerekeket. Hogyan lehetne mesélni nekik úgy, hogy ne kelljen folyamatosan fegyelmezni őket. És akkor arra gondoltam, hogy olyan meséket írok, amelyek meghallgatása közben bátran mozoghatnak, játszhatnak. De ezek a könyvek nemcsak azoknak a gyerekeknek szólnak, akik nehezen ülnek egyhelyben. Remek szórakozás lehet azoknak az ovisoknak és kisiskolásoknak is, akik valamilyen újdonságra vágynak.

Andrew Scott abban a percben elkápráztatott, hogy először megláttam Moriartyként a Sherlockban. A szívemet pedig akkor rabolta el teljesen, amikor, ugyancsak Moriartyként, megszerezte a koronaékszereket, és a végén hanyagul csak annyit mondott: no rush.

Andrew Scott, a zseniális és balkezes ír színész ma, október 21-én ünnepli 47. születésnapját. A Sherlockban ismerte meg őt a világ, a Benedict Cumberbatch körül kialakuló lázban csendesen, de nem kisebb erővel lett sztár. Az azóta eltelt időben pedig bizonyította, hogy sokkal több ő mint a mesteri Moriarty. 

Melyek a cukorbetegség kezdeti tünetei? Mi a különbség a betegség két típusa között? Mit tehet a szülő és mit tehet az orvos, ha a tünetek jelentkeznek? Ha valaki gyermekkorában lesz cukorbeteg, felnőttkorában javulhat az állapota? A cukorbetegséggel kapcsolatos számos kérdésről dr. Körner Anna gyermekdiabetológussal beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin októberi számában olvashatjátok.

A beszélgetéshez kapcsolódó interjú: Cukorbetegség gyerekkorban - szülői szemmel.

Mit nevezünk gyermekkori cukorbetegségnek?

A gyerekeknél az esetek 90 százalékában 1-es típusú diabétesz fordul elő. Ma már egyébként orvosként nem használjuk így a megkülönböztetést, hogy gyermekkori és felnőttkori cukorbetegség, helyette az 1-es és 2-es típusú diabétesz megjelölést alkalmazzuk. Hiszen tudjuk azt, hogy ugyan kisszámban, de gyerekeknél is előfordul az „időskori típus”, az az a 2-es típusú cukorbetegség. Fordítva is igaz, hogy idősebb embereknél is, minél idősebb valaki annál ritkábban, de előfordul az 1-es típusú diabétesz.

Tudom, először azt kellene megírnom nektek, hogy a Normális emberek milyen jó. De én most egy kicsit megbolondítottam a sorrendet, és azzal kezdem, hogy a Sally Rooney népszerű regénye alapján készült sorozat főszereplője, a még mindig csak 27 éves ír tehetség, Paul Mescal jelenleg mindenkit elbűvöl. 

Paul Mescal a Normális emberek c. sorozatban

Paul Mescal a Normális emberekben nyújtott alakítása révén az érzékeny maszkulinitás új mintaképévé vált. Érzékenységét A volt egyszer egy nyár című filmben is megmutatta. Alakítása, amely egyszerre súlyos és felszabadító erejű, Oscar-díjjelölést hozott számára. 

Színházban is hatalmas sikerrel játszott (A vágy villamosa főszerepében), jelenleg két filmet forgat (Gladiátor 2, Merrily We Roll Along), és két filmje várja, hogy széles közönség elé kerüljön. Ez utóbbi két film előzetesét hoztam most el nektek a "tovább" mögött. Mindkét film különlegesnek ígérkezik, Paul Mescal mellett további kiváló szereplőkkel.

Az erdőszéli Medve Iskola tanulói vagány kisgyerekek, egyszerre átlagosak és nagyon különlegesek. Barátjuk Vagánybagoly, akivel különböző kalandokba keverednek. Közben pedig megtanulják mennyire fontos, hogy el tudjunk időzni a dolgok felett, és megértsük, hogy mindenki lehet más, mindenki láthat mást. A szerzővel, Bán Zsófiával beszélgettem elfogadásról, befogadásról, fényképezésről, látásról és arról, mennyire fontos lenne, hogy néha csak úgy kibámuljunk az ablakon. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin szeptemberi számában olvashatjátok.

fotó Oláh Gergely Máté

Hogyan kezdtél el meséket írni?

Teljesen magától értetődően kezdtem mesét írni. Ha az embernek gyereke van, előbb-utóbb „beesik” egy gyerekkönyv. Nem mindenkinél van így persze, de gyakran megesik. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mire a Vagánybagoly első részét végül megírtam, az én gyerekem már messze túl volt azon a koron, hogy meséket mondjak neki, de azzal kezdődött, hogy neki meséltem. Együtt kezdtük el kitalálni a figurákat, amikor azt kérte, hogy ne könyvből, hanem fejből meséljek neki. Még a Vagánybagoly nevet is együtt találtuk ki, és már akkor mondogatta, kérte, hogy írjam meg a történetét könyvben. De nekem eleinte mindig más megírni valóim akadtak. Később azonban kedvet kaptam, hogy írjak Vagánybagolyról, és időm is lett, úgyhogy elkezdtem.

Hihetetlen, de egy hét és már október lesz! A Nap még süt, de azért már lehet keresni olyan könyveket, filmeket és sorozatokat, amelyekkel majd jól bele lehet kucorodni a fotelba egy macskával és egy bögre teával. Ennek örömére hoztam nektek néhány (egészen pontosan öt) izgalmas hírt, amely megragadott. 

1. Hamarosan (várhatóan októberben) megjelenik magyarul Alice Oseman első regénye, a Solitaire - Pasziánsz. Ennek a regénynek a főhőse Tori Spring, Charlie-nak, a Heartstopper főszereplőjének a nővére. Tori az öccséért bármit megtenne, de ő maga titokzatos és nagyon magányos. Most azonban  végre megismerhetjük a világát. Én januárban tervezem elolvasni a Solitaire-t, utána pedig szeretnék írni róla.

Luca már hatéves, kilenchónapos kora óta cukorbeteg. Édesanyjával, Izeli-Stark Katalinnal a mindennapi kihívásokról beszélgettem. Mi okoz nehézséget? Miben segít a technika? Mi az, ami már csak rutin? És mi az, ami pozitívum ebben a helyzetben? A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin szeptemberi számában olvashatjátok.

fotó: Egy Csepp Figyelem Alapítvány

Hogyan derült ki, hogy kislányod, Luca, cukorbeteg?

Egy nyári napon történt. Luca kilenchónapos volt, és egyszer csak azt vettem észre, hogy nagyon sokat iszik. Körülöttem akkor még mindenki azt mondta, hogy „ó hát nyár van, meleg, sokat iszik, örülj neki”. Én azonban éreztem, hogy valami nincs rendben, mert Luca alig evett, viszont tényleg egyfolytában az innivalót kereste. Tarjánban lakunk, ott mentünk el a háziorvoshoz egy státusz vizsgálatra. Mivel én magam is cukorbeteg vagyok, háromhavonta mértük Luca vércukorszintjét, és addig minden teljesen rendben volt. De ezen a vizsgálaton 24 felett volt a vércukorszintje. Tudni kell, hogy a normális vércukorszint, éhgyomorra mérve, 3,9-5,5 mmol/l között mozog, ennél magasabb szint már cukorbetegséget jelez. Sajnos beigazolódott, amitől féltem.

Idén augusztusban három teljesen különböző könyvet olvastam, és rögtön tudtam, hogy erről írnom is kell majd nektek. Hogyan kelt életre a szerelmes kamaszok története? Miként hálózza be életünket a kapitalizmus realizmusa? Mi vár minket túl a varázslaton? Könyvajánló a nyári olvasmányélményeimből, mert az olvasás egyik csodája éppen az, hogy bármit kinyithatunk, átélhetünk és elképzelhetünk.

The Heartstopper Yearbook

Nick és Charlie a Heartstopper-képregények főszereplői Alice Oseman Solitaire című regényében jelentek meg először, mint háttér karakterek. Abban a regényben a két fiú már biztos alapokon álló, szeretetteljes kapcsolatban él. Alice Osemant azonban saját bevallása szerint az első pillanattól kezdve érdekelte, hogyan jutottak el idáig. Hogyan találkozott Nick és Charlie? Hogyan kezdődött a kapcsolatuk? Ezekre a kérdésekre választ keresve indult el a Heartstopper-képregénysorozat, amely olyan népszerű lett, hogy a Netflix hamar sorozatot forgatott belőle, kiváló szereplőgárdával.

Zsebalja apró lakói az érzelmeket összegyűjtik és belőlük időjárást kevernek. Eközben már az óvodás korosztály megtanulhatja, melyek az alapérzelmek, hogyan lehet őket azonosítani, megnevezni, és ami a legfontosabb, beszélni róluk. Kertész Erzsi pszichológussal, a kötet szerzőjével beszélgettem érzelmekről, időjárásról, fantáziadús illusztrációkról, és arról, mennyire fontos, hogy átéljük azokat a pillanatokat, amikor „egyszerűen csak jól vagyunk.” A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin augusztusi számában olvashatjátok.

Hogyan jött az ötlet, hogy érzelmekről írj kisgyerekeknek?

A könyv megjelenésének több előzménye is van. Mivel pszichológus vagyok, nem ritka, hogy a kiadók azzal a kéréssel keresnek meg, hogy készítsünk közösen valamilyen pszichológiai témájú könyvet. Az ilyen típusú könyveket gyakran nevezik segítő könyveknek. Én ezt az elnevezést kis fenntartással kezelem, mert azt tudnunk kell, hogy egy könyv önmagában nem alkalmas arra, hogy problémákat oldjon meg. Abban hiszek, hogy nagyon jó katalizátor lehet. Segíthet abban, hogy a problémák felszínre bukkanjanak, hogy beszélgessünk róluk. Közös könyvolvasás, feldolgozás során a szülő vagy a pedagógus észre veheti, ha egy kisgyereknél valamilyen elakadás van. Bennem is van tehát egy segítő szándék az ilyen típusú könyvek írásakor. A Zsebaljai időjárók megszületését megelőzte, hogy van egy hasonló típusú kötetem, a NEM mese, amely humoros formában szól a nemet mondás nehézségeiről. Ez nagy örömömre elég népszerű lett, és sok szülő keres hasonló, de kisebbeknek, akár már óvodásoknak szóló, pszichológiai témájú könyvet. Így jutott eszembe a Zsebaljai időjárók története.