Kedves Kihagyhatatlan Olvasók!

Abból sem hagyhatlak ki titeket, hogy június közepén beköltözött hozzám két kismacska. Én lettem az emberük, aki csodálja őket, lesi minden rezdülésüket, patikába megy, ha hasmenésük van és mindennap egyre ügyesebben próbál almot takarítani. Van még mit tanulnom, de már fejlődöm.:) De mindenekelőtt, én lettem az emberük, akinek az élete máris sokkal boldogabb attól, hogy itt vannak. 

Drága Lucikámat, a stílus ikont, senki sem pótolhatja, de bízom benne, hogy Zazie és Titus is olyan jó barátságba kerülnek velem, mint Luca, abban a 10 évben, amit együtt töltöttünk. Az biztató, hogy már nagyon szeretnek az ölemben aludni. És nincs is annál nagyobb megtiszteltetés, mint amikor egy, illetve ez esetben két macska úgy dönt, hogy rajtad alszik. Ez egyértelműen a bizalom jele, úgyhogy azt hiszem, nagyon szép évek elé nézünk együtt.

És, hogy mi a helyzet Elmóval, a mi zseniális kutyánkkal? Nos, ő lelkesen érdeklődik, ha a macskákról van szó: játszik, ugrál, hevesen szaglászik, ha meglátja a macskákat, amire ők is fölélénkülnek. Szóval, nyugalom még nincs, ha ők hárman együtt vannak, heves ismerkedés annál inkább. De én tudom, hogy ez egy gyönyörű barátság kezdete.

Következzen most egy fényképalbum a macskákról, annak örömére, hogy megérkeztek hozzám. És még csak utána jön a java: elmesélem, hogyan kapták különleges nevüket.

A tovább mögött tehát kiderül, hogyan kapta a nevét Titus és Zazie.

Adrinak és Roxinak, szeretettel, hogy üljünk még az első sorban.

„Érdemesen viselted magadat hazád irányában, meg nem is viselted magad

érdemesen. […] Ellenséginek ostora voltál, barátinak vesszeje voltál.
Valóban, te nem szeretted a népet.”

(Coriolanus, II.3., Petőfi Sándor fordítása)

Ezekben a napokban újabb fantasztikus színházi előadást nézhetünk meg a youtube-on a National Theatre at Home programnak köszönhetően, William Shakespeare Coriolanus című darabját. A Tom Hiddleston főszereplésével készült előadást 2014 januárjában közvetítette élőben az Uránia Nemzeti Filmszínház, én akkor láttam először. Az első sorból figyeltem lélegzetvisszafojtva, miként lesz Tom Hiddlestonból Coriolanus szerepében ünnepelt, legyőzhetetlen harcos, majd kegyetlen zsarnok, sárkány, végül pedig egy megtört fiú, aki az életét is kész odaadni anyjáért és városáért. A Coriolanus Shakespeare kései (1605 és 1608 között keletkezett), kissé talán el is feledett tragédiája. Ritkán játsszák, mert rideg és kemény, jóllehet nyers erejével a zsigerekig ható darab.

Coriolanus, eredeti nevén Caius Martius a római történelem híres és hírhedt alakja. Időszámításunk előtt az V. században, az éppen ébredő római köztársaság korában élt. Legendákkal átszőtt élete tökéletes alapot adott Shakespeare drámájához.

Blankának, szeretettel

Kedves Kihagyhatatlan Olvasók!

Dupla kritika következik Alex Garland filozofikus sci-fi-krimijéről, a Devsről. Bemutatkozik új vendégbloggerünk, Tamás. Fogadjátok szeretettel!

Tamás

A sorozatok szép lassan átalakították a filmnézéshez való viszonyomat és azt hiszem nemcsak az enyémet...

Annak idején büntetésnek éreztem amikor meghallottam a Dallas zenéjét a tévében, vagy ha kimondta valaki az Isaura nevet… Viszont imádtam moziba járni, hatalmas élmény volt számomra az újszegedi kertmoziban a Csillagok Háborúja vagy valamelyik másik klasszikus. Aztán ahogy teltek az évek ez az elutasítás a sorozatok iránt lassan elmúlt mindamellett, hogy a filmek iránti vonzalom jobbára megmaradt.

Manapság odavagyok a sorozatokért, már imádom őket. Egy sokkal pergőbb, a rohanó és folyton változó világhoz jobban alkalmazkodó modern szórakozási forma lett. Számos dolog megváltozott, átalakult. Például a sorozat egyes részeinek nem feltétlen fix hosszúsággal kell rendelkeznie. A fent említett Dallas epizódonként 48 percet adott és kész passz, de időben és tartalomban ugyanilyen korlátolt volt a következő rész is. Ha nem tette ki az adott epizódra szánt történetszál ezt az időt akkor maximum Larry Hagman pár másodperccel tovább itta a whiskyt, miközben a lehető leginkább konspiráló képet próbálta vágni vagy Lucélia Santos kicsit tovább nézett bánatos szemeivel a távolba…

A Devs egy modern, bizonyos célközönségnek készített sorozat. Az első évadban volt 60 perces és 41 perce epizód is, mindig olyan hosszúságú amennyit az adott epizód feszessége megkíván, lehetőleg egy perccel sem túlnyújtva azt. Az IMDB szerint a besorolása Drama, Mystery és Sci-Fi, de nyugodtan odatehetjük mellé a Thriller vagy a Crime jelzőket is. Azokat a potenciális nézőket próbálták eltalálni vele akik szeretik a kissé misztikus, nyomozós krimiknek ezt a Sci-Fi-vel határos elegyét, szeretik az elgondolkodtató hosszasabb beszélgetéseket, a szereplő mondandójának fejtegetését. Ugyanakkor szeretik a krimit és azt is ha esetenként pergősebb akciójelenetek vannak egy filmben. Elvárják a fojtogató feszültséget az egyes epizódokban és a kötelező csavart vagy csavarokat mert mindezek nélkül nem is nézhető egy film.

204 éve, 1816. április 21-én született Charlotte Brontë, aki szerény papleányból lett az angol irodalom megkerülhetetlen klasszikusa. Születésének évfordulója alkalmából szeretném Nektek röviden, de tüzesen leírni, milyen is az a Jane Eyre-feldolgozás, amit legutóbb láttam.

Azt már elmondtam nektek, hogy, valami érthetetlen oknál fogva én csak 2011-ben olvastam Charlotte Brontë először 1847-ben megjelent regényét, de azóta behoztam a lemaradásom, az egyik kedvenc könyvem lett, és mindig izgalommal nézek elébe egy-egy új adaptációjának. A Jane Eyre 2014-es londoni színpadi változatát a National Theatre at Home programsorozat keretében nézhettük meg egy hétig a youtube-on. Az előadást Sally Cookson rendezte, de annak létrehozásában az egész társulat részt vett. Ez annyit jelent, hogy az előadás nem úgy állt össze, hogy a színészek a rendező utasításait követték, hanem ők maguk is aktívan részt vettek a koncepció kialakításában. A próbafolyamat azzal kezdődött, hogy a társulat együtt olvasta a regényt, és ötleteltek. Minden résztvevő valamely ötlete megjelenik tehát a produkcióban. Ez az együttgondolkodás, intenzív alkotói folyamat, érződik is abban, ahogy a színészek együtt vannak, figyelnek egymásra a színpadon.

Rengeteg kiváló kulturális program közül válogathatunk online ezekben a napokban. Én most egyet ajánlok Nektek, amely nagyon közel áll a szívemhez, de kérlek benneteket, ha találtok még bármi jót, amit megosztanátok másokkal, jelezzétek itt hozzászólásban, vagy a facebookon, esetleg a csoportban. Nagyon köszönöm!

És akkor most jöjjön a National Theatre at Home. Mostantól a Londoni Nemzeti Színház youtube csatornáján minden csütörtökön este, magyar idő szerint 20 órakor megnézhetünk egyet a színház nagy sikerű produkciói közül.

Alább összegyűjtöttem nektek, hogy milyen előadások várhatók. Jó szórakozást!

1. Két úr szolgája:

Mikor: a premierje tegnap, április 2-án volt. 

Hol: április 9-éig megtekinthető a National Theatre youtube csatornáján

Két úr szolgája (One Man, Two Guvnors) Richard Bean fergeteges átirata Carlo Goldoni olasz drámaíró 1743-ban született darabjából (Il servitore di due padroni). A moly.hu így ír Goldoni művéről: "A Két úr szolgája fontos állomás Goldoni művészi fejlődésének útján. Ebben a vígjátékban még kihasználja a commedia dell'arte minden lehetőségét, de a hagyományos motívumokat és típusokat már újszerű, költői szándékának megfelelő tartalommal tölti meg. A commedia dell'artenak nincs megírt szövege, csak a cselekmény menetét őrző canavacciók (kanavászok), a dialógusokat a színészek rögtönzik. A játék egész cselszövevénye a főhős Truffaldino kezében van, aki egyszerre naiv és ravasz, mint a commedia dell'arte két sztereotip szolgája Arlecchino és Brighella. Komikusságát pedig már nem az akrobatikus mutatványoknak köszönheti, hanem Goldoni által mesterien alkalmazott költői eszközöknek.
A történet Truffaldinóval kezdődik. Szolga, szerelmes, még egy szolgaságot vállal,… Miért is? Hogy valami nagy dolgot vigyen véghez. Szerelem, félreértés, gyilkosság, álruha, összeveszés, elszakadás, keresés és egymásra találás."

Az angol változat főszereplője James Corden, aki karrierje mérföldkövének tartja, hogy eljátszhatta a két úr szolgáját.

A tovább mögött jön még Jane Eyre, A kincses sziget és Shakespeare is!

Vigyázzunk egymásra és vigyázzunk magunkra. Ennek egyik legjobb módja most, hogyha csak tehetjük, nem megyünk ki az utcára. Na de, mit csinálhatunk otthon, ha már minden feladat kész, moziba, színházba, barátokkal kávézni pedig nem mehetünk el? Agatha Christie bizony ilyenkor is segít. Öt különleges Agatha Christie-feldolgozást hoztam most Nektek, ebben a különleges időszakban: a BBC 2015 és 2020 között készült adaptációit. Visszafelé fogok haladni, a legfrissebbel kezdem, mert az a legújabb élmény, és a 2015-ös marad utoljára.

Bűbájos gyilkosok (The Pale Horse) Idén februárban mutatta be a BBC a kétrészes minisorozatot, amely Agatha Christie 1961-ben megjelent, azonos című regénye alapján készült. A forgatókönyvet Sarah Phelps írta. A történet középpontjában Mark Easterbrook áll, akinek a környezetében rejtélyes halálesetek történnek. A férfi pedig, saját biztonsága érdekében is, nyomozásba kezd, hogy mi állhat az események hátterében...

Ez egy sötét tónusú, misztikus feldolgozás, amelynek legnagyobb ereje a főszereplő, Rufus Sewell játéka. A főhőst alakító színésznek kivételes energiája és művészi jelenléte van. Ezúttal is megmutatja, hogy rendkívül változatos eszköztárral rendelkezik: teljesen más alakítást nyújt, mint a nemrég látott, Az ember a Fellegvárban című sorozatban vagy a Viktóriában. A főszereplő miatt a Bűbájos gyilkosok tehát minden percet megér, de utána olvassátok el a regényt. 

(A Bűbájos gyilkosok adatlapja.)

2016 nyarán elhoztunk egy négy hónapos kiskutyát a menhelyről. Azóta ő a családunk szuper kutyája, Elmó. Róla még nem írtam a blogon. Mivel azonban a mai napon 4 éves, ezt most orvosolom. Boldog születésnapot, Elmó!

Kezdjük a különleges férfinévvel. Latin megfelelője az Erazmus, azonban a név úgy jött létre, hogy a német változat, az Elmár becézéséből önállósult, jelentése: nemes. Elmó még a menhelyen kapta a nevét, elsősorban azért, mert pofáján különleges csíkok vannak, amelyek ma már nagyon szépek, de kiskorában az elrendeződésük egy aranyos szörnyecskéhez tették őt hasonlatossá. A hatást csak fokozta szertelen viselkedése. A híres amerikai bábfilm-sorozat, a Szezám utca egyik aranyos szörnyikéjének a neve pedig nem más, mint Elmo.

Nem kell ahhoz különleges alkalom, hogy Mary Shelleyről beszéljünk. Róla beszélni mindig jó. Ezért kértem meg Csillát és Kingát (Erzsi szabadságon van, de már nem sokáig), hogy mondják el gondolataikat az írónő életéről készült filmről. Persze én sem tudtam visszafogni magam. Íme, itt az eredmény. Fogadjátok szeretettel!

Bori

Mary Wollstonecraft Godwin 1797-ben született Londonban, William Godwin és Mary Wollstonecraft gyermekeként. Édesapja filozófus volt. Édesanyja rövid életpályája alatt nemcsak regényeket és elbeszéléseket írt, de papírra vetette a nagy francia forradalom történetét is. Női egyenjogúságot hirdető értekezése pedig az újkori nőjogi mozgalmak elindítója volt. Mary tehát fantasztikus szülőktől származott. Anyja azonban nem sokkal a szülés után meghalt, nevelőanyjával viharos volt a kapcsolata. Mary nem volt még 17 éves, amikor apja szabadgondolkodását is követve, elszökött az extravagáns, különrajongott (körülrajongott-A szerk.) költővel, Percy Shelleyvel. Kettejük kapcsolata botrányt keltett, hiszen Shelleynek felesége volt és kisgyermeke. Ezért utaztak sokat a kontinensen, és az egyik utazás során született meg Maryben a Frankenstein ötlete…

A 2017-ben bemutatott Mary Shelley című film mindazt el akarja mesélni, amit fentebb leírtam: Mary gyerekkorát, amelyet világrengető gondolatok között, de magányosan töltött. Be akarja mutatni mindent elsöprő szerelmét Percy Shelleyvel, akivel rengeteg fájdalom és viszontagság után végül összeházasodtak. És természetesen megmutatná, hogyan született a Frankenstein. A mű, amely új műfajt teremtett az irodalomban, és utat mutatott a jövő íróinak.

Ugye, még nem késtem el vele, hogy beszámoljak róla, hogy milyen könyveket kaptam karácsonyra? Ami azt illeti, nekem még mindig fenyőillatú, ünnepi hangulatom van, nem utolsósorban a könyvek miatt. Vágjunk is bele. A könyvekről olyan sorrendben fogok írni, amilyen sorrendben tornyot építettem belőlük a fa alatt:

The Man in the High Castle: Creating the Alt World Mike Avila könyve Az ember a Fellegvárban című, az Amazonon futó sikersorozat kulisszatitkaiba enged betekintést. A sorozat Philip K. Dick modern klasszikusából, az azonos című regényből készült. A könyv, amit én most kaptam, bemutatja a karaktereket, helyszíneket és minden olyan fontos apróbb vagy éppen nagyobb dolgot, ami ahhoz kell, hogy egy ilyen nagyszabású mozgóképes produkciót elkészítsenek. Én még nem fejeztem be a sorozatot, úgyhogy még nem merültem el ebben a könyvben, nehogy valamit idő előtt eláruljon, de már alig várom a percet, hogy igazán kinyissam. A sorozatkészítés világa kiskorom óta érdekel, Az ember a Fellegvárban – legyen akár a regény, akár a sorozat – pedig még mindig rendkívül nagy hatással van rám, úgyhogy feltétlenül el fogom olvasni ezt a könyvet.

Gasztrokulturális kalandozások franciául Életem nagy vágya, hogy elolvassam a Vörös és feketét eredeti nyelven, minden könnyítés nélkül, úgy, ahogy azt Stendhal megírta. És ehhez azért kell még egy kicsit tanulnom. A tanuláshoz pedig nagy segítség Isabelle Langenbach könyve, amely rejtvényeken és kulturális érdekességeken átvezetve tanítja a francia nyelvet. Mindig ilyen nyelvkönyvre vágytam.

A BBC és a Netflix közös produkciójában készült új, háromrészes Drakula sorozatot nagyon vártam, három okból is. Először is azért, mert a Drakula volt az első regény, amelyet könnyített angol változatban elolvastam, amikor angolul tanultam. A Drakula mutatta meg nekem, hogy angolul olvasni fantasztikus érzés, és az angol nyelv gyönyörű. Ez olyan érzelmi élmény, amely már örökre összeköt a Drakulával, és ezért természetes, hogy minden feldolgozása érdekel. Másodszor is azért, mert a sorozatot a Steven Moffat – Mark Gatiss páros készítette, ők pedig már többször megmutatták, hogy nagyon eredeti módon nyúlnak az angol klasszikusokhoz. Harmadszor pedig azért, mert nemrég, A viszony sorozatból megismertem Claes Bang dán színészt, aki már akkor elkápráztatott, és már az első hírek alapján arra számítottam, hogy tökéletes lesz Drakula szerepében.

Nagy izgalommal ültem le tehát tegnap a képernyő elé, és az első epizód pontosan azt adta, amit vártam. Mark Gatiss és Steven Moffat talán néha feleslegesen horrorisztikus, túlzó jelenetekkel, de mindig tökéletesen eltalált hangulattal, filozofikus, de mégis pergő, humoros párbeszédekkel és egy ellenállhatatlan hangú főszereplővel keltették életre friss vérrel Bram Stoker világát. Ez a rész áll legközelebb a regényhez, de rendkívül ötletesen csavarja azt meg. Például azzal, hogy a könyvtől eltérően Van Helsing a sorozatban nem minden iránt érdeklődő tudósként, hanem mindenben kételkedő apácaként jelenik meg.