Blankának, szeretettel

Kedves Kihagyhatatlan Olvasók!

Dupla kritika következik Alex Garland filozofikus sci-fi-krimijéről, a Devsről. Bemutatkozik új vendégbloggerünk, Tamás. Fogadjátok szeretettel!

Tamás

A sorozatok szép lassan átalakították a filmnézéshez való viszonyomat és azt hiszem nemcsak az enyémet...

Annak idején büntetésnek éreztem amikor meghallottam a Dallas zenéjét a tévében, vagy ha kimondta valaki az Isaura nevet… Viszont imádtam moziba járni, hatalmas élmény volt számomra az újszegedi kertmoziban a Csillagok Háborúja vagy valamelyik másik klasszikus. Aztán ahogy teltek az évek ez az elutasítás a sorozatok iránt lassan elmúlt mindamellett, hogy a filmek iránti vonzalom jobbára megmaradt.

Manapság odavagyok a sorozatokért, már imádom őket. Egy sokkal pergőbb, a rohanó és folyton változó világhoz jobban alkalmazkodó modern szórakozási forma lett. Számos dolog megváltozott, átalakult. Például a sorozat egyes részeinek nem feltétlen fix hosszúsággal kell rendelkeznie. A fent említett Dallas epizódonként 48 percet adott és kész passz, de időben és tartalomban ugyanilyen korlátolt volt a következő rész is. Ha nem tette ki az adott epizódra szánt történetszál ezt az időt akkor maximum Larry Hagman pár másodperccel tovább itta a whiskyt, miközben a lehető leginkább konspiráló képet próbálta vágni vagy Lucélia Santos kicsit tovább nézett bánatos szemeivel a távolba…

A Devs egy modern, bizonyos célközönségnek készített sorozat. Az első évadban volt 60 perces és 41 perce epizód is, mindig olyan hosszúságú amennyit az adott epizód feszessége megkíván, lehetőleg egy perccel sem túlnyújtva azt. Az IMDB szerint a besorolása Drama, Mystery és Sci-Fi, de nyugodtan odatehetjük mellé a Thriller vagy a Crime jelzőket is. Azokat a potenciális nézőket próbálták eltalálni vele akik szeretik a kissé misztikus, nyomozós krimiknek ezt a Sci-Fi-vel határos elegyét, szeretik az elgondolkodtató hosszasabb beszélgetéseket, a szereplő mondandójának fejtegetését. Ugyanakkor szeretik a krimit és azt is ha esetenként pergősebb akciójelenetek vannak egy filmben. Elvárják a fojtogató feszültséget az egyes epizódokban és a kötelező csavart vagy csavarokat mert mindezek nélkül nem is nézhető egy film.

Véleményem szerint összességében sikeresen vegyítették mindezeket egy történetben az alkotók, majd írták le azt a forgatókönyvekben és játszatták el a szereplőkkel. Nem akarok spoilerezni, ezért a történetről nem mesélhetek sokat. A sztori egy fiatal programozóról, Lili Chanről szól, aki a high-tech ipar egy vezető cégénél dolgozik. A barátja gyilkosság áldozata lesz és a lányban gyanú ébred hogy esetleg a munkájának ehhez köze lehet. Nyomozni kezd az ügyben, és persze elég veszélyes vizekre téved. Jól látszik az IMDB statisztikából (A statisztikai adatokat a galériában találjátok. - A szerk.), hogy a Devset a fiatalok szeretik leginkább. Minél idősebb valaki annál kevésbé jön be neki a film. Akkor nekem 50+ -osként miért tetszik? :)

Nem mondom hogy a Devsben nincsenek hibák, de a hibák mellett vannak nagyon eltalált dolgok is. Például számomra kissé csalódást keltett néhány szereplő. Első pillanatban furcsa volt hogy Zach Grenier játssza a hideg és kemény biztonsági főnököt, hisz kívülről – talán a kora miatt – nem kelti azt az erőteljes figurát akiről elhiszed, hogy ha kell akár puszta kézzel képes ölni is. Ugyanakkor érteni vélem a választást, mert zseniális ahogy a folyamatszál előre haladásával részről részre egyre inkább képes a lassan becsavarodó és egyre kiszámíthatatlanabb karaktert bemutatni. Biztonsággal eljuttatja az évad vége felé a nézőt addig, hogy viszkető rossz érzés keríti az embert a hatalmába, ha megjelenik a képernyőn.

Többet vártam Nick Offerman játékától, valahogy nem jött át belőle az, hogy tényleg akkora agytröszt a programozásban mint akit eljátszik. Nem érzékeled hogy igazán gondolkodna egy problémán, vagy gépelne egy kódsort vagy legalább komolyabban vezetné a céget. Ugyanakkor az a véreres szemű szinte eszelős tekintet nagyon beszédes és sokatmondó. Azt látva elhiszed, hogy tényleg sok mindent megtapasztalt már az élete során, a jó és a rossz oldalon egyaránt.

Kifejezetten bejön nekem két „mellék” szereplő játéka, akiket szeretnék kiemelni. Alison Pill nagyon kifejezően játszik, igézőek a szemei és lenyűgöző a mimikája. Csak egy apró fintorral vagy mosollyal is ezernyi érzést ki tud fejezni. Feltűnt hogy amikor rajta van a kamera mennyire nem pislog. Gondolom a színészi játékának ez is egyfajta kifejezése, hogy mennyire koncentrál játék közben a másikra a beszélgetésekben. Nagyon jól formálja meg Jefferson Hall a hajléktalan szerepét. Csupán néhány snittnyi jelenete van egy-egy epizódban, de valahogy kezdettől fogva tudja az ember hogy ez a szereplő még fontos lesz a történetben, és a néző ezért figyel rá, ő pedig egy igen jó játékkal hálálja meg ezt a figyelmet. Amikor magában táncol a parkban… Pont el tudtam hinni hogy ő tényleg hajléktalan, és éppen ez a lényeg hogy elhittem, ezzel már el is érte a célját a játéka.

Sonoya Mizuno (Lily Chan) teljesítménye pedig bravo-bravo-bravo! Tényleg képes a játékával elhitetni veled hogy egy lelkileg nagyon erős nő. Ha kell okosnak látod, ha kell akár fizikailag is erősnek érzed, pedig ő egy balett-táncos volt a valós életben, és onnan váltott a filmművészetre, tehát alapvetően törékeny! Nagyon sebezhetőnek tűnik és mégis lelkierőt tud sugározni, döbbenetes kifejező készséggel.

A rendezővel régi munkakapcsolata van, szerepelt már Alex Garland több másik filmjében is. Két jól ismert és népszerű alkotása az Ex Machina (IMDB 7,7 pont), az Annihilation (IMDB 6,9 pont). Érdekes hogy mindkettő Sci-Fi… Valahogy úgy lehet ez szerintem hogy az első közös munka során rájöttek, hogy tudnak együtt dolgozni és kialakult köztük egyfajta bizalmi viszony. Valami ilyesmi több híres rendező és színész párosnál megvan, gondoljunk csak a Tarantino – Uma Thurman vagy a Scorsese – Leonardo DiCaprio párosokra.*

Sonoya Mizuno kisebb nagyobb szerepeinél fel kell sorolni még egy felkapott filmet az előzőek mellett La La Land (IMDB 8,0 pont) című alkotást, amit már csak Ryan Gosling játéka miatt is meg akarok nézni.

A Devs történetszála szépen gombolyodik az egyes részek során. Az első részben megtörténik a gyilkosság, és már ekkor is feltűnik néhány furcsaság, és megjön az első csavar, amit persze nem mondhatok el, de ami miatt elkezd bonyolódni a történet. Aztán a következő részekben Lily rájön, hogy a barátja nem is az volt, akit ő ismert, és ezzel a világ kezd összeomlani körülötte. Nő a feszültség és amikor már úgy éreznéd, hogy végre kezded érteni miről szól a film akkor tekernek a történeten még egyet, és az aki eddig negatív volt, az pozitív lesz és fordítva, és már megint nem értesz semmit. Nem érted, hogy ki-kivel van ki ellen, közben a feszültség meg csak folyton nő.

De alapvetően egy sorozat akkor jó, ha ilyen fordulatos, feszült és kiszámíthatatlan. Ettől kezdesz el utána gondolkodni rajta… Nagyon ajánlott időtöltés karantén idején, jó szórakozást jelent a családnak, beszélgessetek egymással a történetről.

Remélhetőleg a címben szereplő kérdésre is megkapjátok a választ, a Devs már megtalálható az HBO kínálatában. Nálam eddig ez a sorozat 10-ből 9-et ért.

Bori

Nagyon hálás vagyok Tamásnak, amiért a sorozatok hullámzó tengerében segített megtalálnom a Devs című nyolcrészes minisorozatot. Vérpezsdítő, érzelmeimet és agyamat megmozgató alkotásról maradtam volna le, ha kihagyom.

A Devs Alex Garland brit író és filmes alkotása: ő a sorozat kitalálója, producere, írója és rendezője is egyben. Garland figyelemre méltó karriert mondhat magáénak. 1996-ban jelent meg A part című regénye, amelyből pár évvel később mára kultfilmmé vált feldolgozás készült, Leonardo DiCaprio főszereplésével. Ezután Garland maga is a mozgókép felé fordult, és olyan filmek forgatókönyvét írta meg, mint a 28 nappal később vagy a Ne engedj el!. 2014-ben jött el első rendezése, az Ex Machina, amely kritikai – és közönségsiker is lett, és nem utolsósorban beindította Alicia Vikander karrierjét. 2018-as rendezése, az Expedíció (Annihilation) Natalie Portmannel, már jóval ellentmondásosabb: lehet sikertelen könyvadaptációnak és forradalmi sci-finek is tekinteni egyszerre.

Garland karrierjének izgalmas pontján jött el tehát a Devs bemutatója 2020 márciusában. A sorozat az egyik kedvelt témáját, a szabad akarat kérdését, ember és gép kapcsolatát járja körül. A főszereplő Lily Chan (Sonoya Mizuno), egy vezető, a fejlődés irányát meghatározó high-tech cégnél dolgozik, a barátjával, Szergejjel (Karl Glusman) együtt. Szergej feljebb lép a ranglétrán, elkezdhet dolgozni a vállalat szupertitkos részlegénél, a Devsnél. Egyik nap azonban nem jön haza, és amikor kiderül, hogy valami megmagyarázhatatlan oknál fogva öngyilkosságot követett el, Lily nyomozni kezd. Mert érzi, hogy a felszín alatt valami szörnyűség lappang...

A Devs első négy epizódja teljesen magába szippantott: gyönyörű táj, fantasztikus zene, kiváló színészi játék, mesterien adagolt feszültség és érzelmek. Minden együtt volt ahhoz, hogy a Devs lenyűgözzön. Kétség sem fér hozzá, hogy Alex Garland atmoszférateremtő ereje utánozhatatlan. Jelenet beállításai, vizuálisan varázslatos képei, amelyek Rob Hardy operatőr munkáját is dicsérik, tényleg mágnesként vonzzák a nézőt. Mindehhez még hozzájön a fenyegető, mégis ellenállhatatlanul vonzó, minden hangjában zseniális zene, amelyet Geoff Barrow, a Portishead producere, Ben Salisbury zeneszerző és a The Insects zenekar álmodott meg a sorozathoz. A hatás nem is maradt el, eszeveszetten belefeledkezve néztem a sorozatot. De aztán az ötödik részben valami kibicsaklott…

Kezdett megmutatkozni, hogy a gyönyörűen és hatásosan kidolgozott indítás után nem sok eredeti tartalom maradt. Olyan érzésem volt, mintha Alex Garland megijedt volna a saját történetétől, és ahelyett, hogy írt volna egy befejezést, amely nyomasztó, felkavaró és gondolatébresztő, amiről még évek múlva is beszélünk, inkább a túláradó érzelmeire bízta magát. Ezért hát kaptunk egy szívszorító befejezést, ami a néző érzelmeit fölkavarja, de az agyát, amire pedig az elején nagyon számított a sorozat, cserben hagyja.

Nem mondom, hogy becsapva érzem magam, mert az nem lenne igaz. Szórakoztató, izgalmas, vizuálisan és zeneileg is elképesztő élményt nyújtó nyolc órán vagyok túl. Annak pedig rendkívül örülök, hogy Sonoya Mizuno, aki Alex Garland eddigi rendezői munkáiban kisebb szerepeket kapott, most végre középpontba került. Az ő színészi játéka, Lily karaktere a sorozat hajtóereje. Első ránézésre védtelen, de a felszín alatt rettentően erős. Minden lélegzetvétele hiteles, elhisszük neki, hogy föl tudja venni a harcot a titkokat rejtő vállalattal.

De az igaz, hogy hiányérzetem van. Sajnálom, hogy a sorozat a könnyebb utat választotta, és végül nem válaszolta meg a saját kérdéseit. Van szabad akaratunk? Felelősek vagyunk a saját sorsunkért? Változtathatunk rajta? Vagy nem tehetünk semmit, mert az életünk egy meghatározott pályán halad? A Devs részleteiben eredeti, vitathatatlanul magával ragadó sorozat, de ha bátrabb, lehetett volna sokkal több is: egy korszakalkotó sorozat.

*Még több híres színész-rendező páros ITT

a képek forrása:

Imdb (2020. 04. 11.)

HBO Go (2020. 04. 11.)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :) 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.