Erzsinek, Gáspárnak és Csabának, a jövő Jane Austen rajongójának, szeretettel

* Amanda Price:
Take my tip, Wickham. Don't waste your time with this lot, especially Lydia, because I'm watching you. Every time you try to pull a stroke, I will be right behind you with a big neon sign, saying, "Don't trust this guy!"

Mr. Wickham:
What is neon?

Amanda Price:
Wait and see.

Kedves Kihagyhatatlan Olvasók! A lemezkritika után ismét egy különlegesség következik. Megint csoportos írásba fogtunk! Csilla mellé ezúttal Kinga csatlakozott. De természetesen nem Erzsi helyett érkezett. Ha Erzsi visszatér a szabadságáról biztosan fogunk négyen együtt is írni. Addig is jó szórakozást kívánok egy nem mindennapi sorozathoz, íme itt a Lost in Austen: 

Bori

Mindannyian szeretünk új világokat fölfedezni. Sőt, ha könyvekről van szó, mindannyian szeretünk új világokba beleveszni. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy menekülnénk a saját mindennapi valóságunk elől, de azt biztosan jelenti, hogy nincs is annál jobb érzés, mint amikor olvasás közben megszűnik a külvilág, és körülvesz minket az, amit olvasunk. Én így mentem végig már számtalanszor a Roxfort folyosóin, ismerem az iskola minden kövét. És így jártam képzeletben a Négyszögletű Kerek Erdőben vagy éppen Bertie Wooster londoni lakásán.

Na, de mi van akkor, ha kedvenc regényünk főhőse hús-vér valójában megjelenik a fürdőszobánkban, és egy titkos ajtón át a saját valóságába invitál minket? Ez már egy egészen új szintje egy regény fölfedezésének. És Amanda Price-szal (Jemima Rooper), a Lost in Austen (Austenba veszve) című 2008-ban bemutatott angol sorozat főszereplőjével pontosan ez történik.

Amanda a XXI. századi Londonban él. Független fiatal nő, akinek van egy monoton, minden kreativitást nélkülöző munkája, és egy kedves, de a romantikát hírből sem ismerő barátja. Így nem véletlen, hogy Amanda kedvenc könyve, a Jane Austen által írt Büszkeség és balítélet világába vágyik. Mégis ő lepődik meg a legjobban, amikor Elizabeth Bennetet (Gemma Arterton), a Büszkeség és balítélet hősnőjét találja a fürdőszobájában. Elizabeth egy titkos ajtót mutat Amandának, amely Anglia képzeletbeli XVIII. századába, és Elizabeth otthonába, Longbournba vezet. Amint Amanda átlép rajta, az ajtó becsapódik mögötte. Így Elizabeth Bennet a XXI. században reked, Amandának pedig a XVIII. század nehézségeivel kell megküzdenie. Például azzal, hogy mostantól krétaporral kell fogat mosnia. De ami ennél is nyomasztóbb: mivel a főhősnő hiányzik, most Amandának kell összetartania kedvenc regényét. És bizony rá kell ébrednie: hiába tudja Jane Austen művét kívülről, az eseményeket a kívánt mederben tartani nem is olyan könnyű. Minden jó szándéka ellenére, Amanda érkezésével a Büszkeség és balítélet cselekménye úgy omlik össze, mint egy Jenga torony, amikor rossz helyről húzunk ki belőle egy darabot…

Amikor először elkezdtem nézni a Lost in Austent, szkeptikus voltam: minek Jane Austen művét bolygatni? Az úgy tökéletes, ahogy van. De a készítők meggyőztek: a legnagyobb szeretettel és megértéssel fordultak Jane Austen karaktereihez, és úgy állították feje tetejére a Büszkeség és balítéletet, hogy a világához hűek maradtak. Egyedül Mr. Collins (Guy Henry) esetében mentek el a legvégső határig. A regényben ügyefogyott, nevetésre ingerlően sznob, de mindvégig szerethető és ártalmatlan lelkész, ebben a mindent kifordító sorozatban visszataszító és megvetendő ember lett, akit nem vagyok képes szeretni. És ezért fáj a szívem.

A készítők szerencséje, hogy George Wickham (Tom Riley) megjelenése a sorozatban minden esetleges hibát jóvátesz. Wickham átalakulására Jane Austen is büszke lenne, hiszen ő is mindig, mindenkiben a jót kereste.

Ha Mr. Collins taszít engem a Lost in Austenban, akkor Mr. Wickhambe szerelmes vagyok. Sokat elárulni nem akarok, de annyit elmondhatok, hogy Wickham történetét úgy csavarták meg, hogy már soha többé nem tudok rá alattomos gazemberként nézni. És ezzel ő lett a sorozat legizgalmasabb, legösszetettebb karaktere: szívmelengető élmény nézni minden jelentét. Csak az bánt, hogy a történet végén ő nem juthat el a XXI. századba, hogy ott lelje meg a happy endjét. Megérdemelné.

Dicséret illeti a készítőket azért is, mert remekül találták el a hangsúlyokat: megmutatták, hogy Jane Austen világában Mr. Darcy vonzereje és esetlegesen vizes inge lényeges, de nem elsősorban az a fontos. Az Austen-regényekből áradó kulturáltság, bölcsesség, szellemesség és mindent átható udvariasság az, amit igazán szeretünk bennük. A gyönyörűen megfogalmazott mondatok, a kézzel készített ruhák és a rendkívül fontos bálok megnyugtató világa vonz minket. Persze képmutatás lenne azt állítani, hogy Mr. Darcy nem is számít. Hiszen ő már ikon, akinek 1995 óta vizes inge is van. És a Lost in Austen a vizes ing kérdéséhez is remekül nyúl.

A vizes inges jelenet a Büszkeség és balítélet világának azon ikonikus pillanata, amely a regényben nincs is benne. Andrew Davis forgatókönyvíró találta ki a ’95-ös feldolgozáshoz, hogy általa megmutassa: Mr. Darcy is egy sebezhető, érzékeny ember. A jelenet azóta a modernkori televíziózás egyik legfontosabb pillanata lett. Ezért is nagyon bátor dolog, ahogy a Lost in Austenban a vizes inghez nyúltak: a jelenetet tudatosan eltúlozták. Egyszerre lett paródia, és az a boldogító pillanat, amelyre minden Jane Austen rajongó vár, amikor elkezdi nézni a Lost in Austent.

És a sorozat legnagyobb erőssége még csak most jön: még pedig az, hogy fantasztikusan teremtették meg a feszültséget az Austen rajongó nézők számára. A kínzó kérdés ugyanis végig ott van: most akkor kinek drukkoljak? Amandának, hiszen ő én is lehetnék? Amanda nyerje el Darcy szívét, hiszen ez azt jelenti, hogy én is elnyerhetem? Vagy térjen vissza Elizabeth és legyen ő Darcyé? Akkor nekem ugyan nincs semmi esélyem, viszont helyre áll a rend a kedvenc regényemben. A kérdést természetesen Darcy, azaz a férfi szemszögéből is nézhetjük, hiszen a férfi rajongókat sem hagyhatjuk ki: Amandának adja a szívét, aki jelen van és izgalmas, vagy várjon Elizabethre, akit a végzet (és Jane Austen) neki rendelt? Kínzó dilemma, mondom én. Azt viszont nem mondom el, hogy végül mi történik. Azt Nektek kell kideríteni.

Az azonban biztos, hogy a Lost in Austen kiváló kikapcsolódás, kiváló színészekkel. Elliot Cowan az elején éppen a kellő mértékben játssza túl Darcy szerepét, így aztán annál hitelesebb, amikor a végén leveti a manírjait, és őszintén szerelmes lesz. Jemima Rooper Amandája éppen annyira látványosan nem illik Jane Austen világába, mint ahogy mi sem illenénk, éppen ezért tudunk azonosulni vele. Az igazi csemegék mégis a mellékszereplők között várnak ránk. Aki jól figyel, megláthatja Ruby Bentall-t Mary Bennet szerepében. A színésznőt mi az utóbbi években leginkább a Poldark Verityjeként ismerjük. A Downton Abbey állandó szereplőjét, Hugh Bonneville-t mindig őröm látni, Mr. Bennet szerepében is lubickol. Alex Kingston, aki például már a Vészhelyzet Corday doktornőjeként, a Doctor Who River Songjaként vagy éppen Kenneth Branagh mellett a színpadon, Lady Macbethként is felejthetetlent alkotott, Mrs. Bennet szerepében ezúttal egészen új oldalát mutatja meg. 

A Lost in Austent a Jane Austen rajongók fogják igazán értékelni, hiszen a poénok, a történetbeli csavarok és kikacsintások mind az ő tudásukra építenek. Én azonban bátran ajánlom a sorozatot azoknak is, akik (még) nem ismerik Jane Austent. Rájuk egy igazi jó romantikus tévésorozat vár, a következő kérdéssel: megtalálhatja-e a szerelmet egy XXI. századi lány a XVIII. században?

Kinga

Az ágy melletti fal, ha nagyon erősen koncentrálok rá, kinyílik, és egy fantáziavilág nyílik meg, csak nekem. Lehet, hogy a Május 35 hatott rám nagyon erősen, ezt már nem tudom felidézni, de ez a gyerekkori fantáziakép ugrott be a Lost in Austen című négyrészes brit minisorozatról. Amanda ugyanis, a hősnő, arra jön rá, hogy a fürdőszobája falán, egészen pontosan a kifeszített fregoli és a szellőzőnyílás között, nem máshova, mint a Büszkeség és balítélet-regény cselekményidejébe vezet az út. Ezen a furcsa átjáró falon keresztül-kasul bandukolnak a két különböző kornak megfelelő szereplők. Értsd: az abroncsos szoknyában nem a legkényelmesebb kikászálódni a fürdőkádból. Valami oknál fogva a regényidőben ez az „ájtárókapu” egy a ház emeletén lévő, a hálószobákat magában foglaló folyosó végébe torkollik. Úgy ahogy van, kibontott barna hajával, „fésületlen” modorával, kotnyelességével Amanda, a harmincas városi szingli a Bennet-család mindennapjait kezdi élni, mindennel csak bajt keverve, azzal az ideges kétségbeesésével együtt, hogy bármit csinál, csak ront a helyzeten, és nem az történik, ami a regényben meg van írva. Nem is igazán történhet, hiszen Elizabeth Bennet helyére költözik be, aki modern korunk Angliájában próbál szerencsét. Spolier a javából, de bizony úgy tűnik, a két főszereplő valamiért a másik helyében érzi igazán jól magát.

A Büszkeség és balítélet ismerőinek és kedvelőinek igazi csemege ez a kis sorozat. Újraértelmezi és el is mélyül a cselekményben és a karakterek egyediségében. A végletekig viszi el például a karakterekben rejlő személyiségjegyeket: így Mr. Bingley (Tom Mison) kissé bárgyú, és megvezethető, Mr. Darcy kissé üres, az apa minden jóindulata ellenére gyakorlatilag tehetetlen, az anya pedig nem is olyan oktalan, mind gondolnánk. Minden cselekedete mögött számítás rejlik, amely a lányai érdekeit nézi. Mr. Wickham egy jó csávó, aki igazán érti Amanda poénjait, és az összes férjjelölt közül a legszimpatikusabb. Szerencsére Jane (Morven Christie)  éppolyan kedves maradhat a szívünknek, mint a regényt olvasva, de önfeláldozása már olyan nagy, hogy nem is értjük, a saját érdekeit miért nem nézi egyáltalán. Elizabeth a cselekményben alig villan fel, de nem túl szimpatikus, hogy annyira elege van a családjából, hogy évszázadokat menekül előre. Ezzel mondjuk bizonyítva modern gondolkodását.

Amanda összetett karakter. Harsánysága, szókimondása egyáltalán nem a Jane Austen-regények finom világának szövetéből áll elő. De talán éppen ez a kontraszt teszi izgalmassá jelenlétét az amúgy szép kiállítású mozgóképes feldolgozásban (klasszikusan ilyet várunk el egy Jane Austen-adaptációtól). A saját életében eligazodni nem tudó, az anyjával és a szerelmével hadilábon álló fiatal nő ebben a más értékrend szerint létező társadalmi viszonyulás-rendszerben sokkal inkább otthon érzi magát. Annak ellenére, hogy fogkefe helyett faágakat kell használnia. A regénybeli szereplők enyhe furcsaságnak tekintik csupán, a messzi vidékről érkezett különc egyediségeinek, hogy paracetamollal viszi le barátnője lázát, hogy szájon csókolja Bingleyt, vagy hogy idegességében néha rágyújt. Nem látnak ki ugyanis szemellenző látásmódjukból, saját elképzeléseik szerint értelmezik Amandát csupán.

A négyrészes minisorozat az angol humor kedvelőinek sziporkázó szórakozást nyújtó társadalmi szatíra, a Jane Austen-adaptációkat szeretőknek pedig egyenesen kötelező!

Csilla

Elvágyódás. Na, ki nem vágyott még el onnan, ahol épp van? Unalmas meeting, végtelen sorbanállás a pénztárnál, tömegiszonyos zötykölődés a BKV-n…Velem személy szerint már megesett egyszer-kétszer, hogy máshova kívántam magamat (vagy másokat).

Az, hogy hova vágyik az ember, már sokkal izgalmasabb kérdés. Én álmodoztam már arról, hogy tengerparti kávézós sétányon korzózok az esti fényekben a fák alatt, arról, hogy háromszáz évvel ezelőttre visszakerülve én vagyok a király a műszaki cuccaimmal és tudásommal, és arról is, hogy regények szereplőjévé válok, aki mindenféle izgalmak vagy megpróbáltatások után biztosan eléri a boldogságot és békét.

Ez a minisorozat a legutolsó vágyálmot váltja valóra egy mai londoni lány életében. Amanda Price napjait unalmas és idegesítő hivatali munkájával, estéit lakótársával és barátjával, illetve Jane Austennal tölti. Amanda imádja Jane Austen könyveit, kiváltképp a Büszkeség és balítéletet, amit már kívülről tud, mégis újra és újra elolvassa. Miért? Mert nem találja a helyét abban a világban, amiben él, és kibírhatatlanul vágyik arra, hogy másmilyen legyen az élete. Az lenne a legjobb, ha akkor és ott élne, a Büszkeség és balítélet világában.

Amanda Price:

I'm not hung up about Darcy. I do not sit at home with the pause button on Colin Firth in clingy pants, okay? I love the love story. I love Elizabeth. I love the manners and language and the courtesy. It's become part of who I am and what I want. I'm saying that I have standards.

Her mum:

Oh, you have standards, pet. I hope they help you on with your coat when you're 70.

Amanda Price:

Nem vagyok belezúgva Darcyba, nem bámulom otthon naphosszat Colin Firth kimerevített képét, ahogy ott áll testhez tapadó nadrágban, oké? Én a szerelmi történetet szeretem. Elizabethet szeretem. Szeretem a szereplők modorát, ahogy beszélnek, és hogy udvariasak egymással. Ez a világ már a részemmé vált, és magamnak is ilyet szeretnék. Csak azt mondom, hogy van egy bizonyos színvonal, amit elvárok.

Amanda anyja:

Ó, elvárásaid vannak, szívem. Remélem, ők majd gondoskodnak rólad, amikor 70 éves leszel.

És, mert a filmekben bármi valóra válhat, egyik nap a fürdőkádja mögötti falon benyit hozzá Elizabeth Bennet a Büszkeség és balítéletből. Nem kell hozzá sok, és helyet cserélnek, méghozzá úgy, hogy Amanda nem tud visszamenni saját lakásába, Elizabeth pedig nem akar visszamenni. És itt kezdődnek az izgalmak. Amanda a könyv cselekményének elejére érkezik a Bennet-házba, és rögtön részese is lesz az eseményeknek. Megjelenésével azonban megváltoztatja a könyv menetét, méghozzá elkeserítően radikálisan.

Mr. Darcy:

Amanda. It means 'she who must be loved'.

Amanda Price:

You must not. You must not...

Mr. Darcy:

Wherefore must I not? Who is to judge us? I have laboured so long in the service of propriety.

Amanda Price:

Elizabeth. I am not Elizabeth. The entire world will... hate me.

Mr. Darcy:

Amanda. Azt jelenti, „szeretetreméltó”, a nő, akit szeretni kell.

Amanda Price:

Nem szabad. Nem szabad.

Mr. Darcy:

Miért nem szabad? Ki ítélkezhetne felettünk? Én már oly régóta cselekszem mindig úgy, ahogy helyes és illendő.

Amanda Price:

Elizabeth. Én nem Elizabeth vagyok. Az egész világ… gyűlölni fog.

Amanda egyedi stílusa, folytonos megjegyzései, hogy minek kéne, vagy nem kéne most történnie, a szereplők viszonya a teljesen idegen lányhoz, aki nem tudja, hogy kell viselkedni, rendkívül izgalmasan szórakoztatóvá teszik az egész sorozatot.

Mr. Wickham:
Do not touch your nose.

Amanda Price:
I've got an itch.

Mr. Wickham:
Ladies are strangers to the itch.

Mr. Wickham:

Ne nyúlj az orrodhoz.

Amanda Price:

De hát viszket.

Mr. Wickham:

A finom hölgyek számára a viszketés ismeretlen fogalom.

Sok gondot fordítottak arra is, hogy a világok közötti különbséget kidomborítsák, ütköztessék, és hogy lássuk, hogy bár valahova teljesen máshova vágyunk el, talán nem mindennel értenénk ott se egyet.

Amanda Price:
I try not to judge people I've never met.

Mr. Darcy:
You are a philosopher, Miss Price. I would I could be like you.

Amanda Price:
Certainly you would benefit an occupation of some kind. You have no function, Mr. Darcy. No purpose.

Mr. Darcy:
Of course not! What a disgusting idea. That is a raison d'être of society. We must be seen to be unoccupied.

Amanda Price:

Igyekszem nem ítélkezni olyan emberek felett, akikkel még sosem találkoztam.

Mr. Darcy:

Ön egy igazi filozófus, Miss Price. Bárcsak olyan lehetnék, mint ön.

Amanda Price:

Az biztos, hogy jól jönne magának valamilyen elfoglaltság. Magának nincs munkája, Mr. Darcy, nincs rendeltetése. A léte teljesen céltalan.

Mr. Darcy:

Még jó, hogy nincs elfoglaltságom! Dolgozni, micsoda visszataszító gondolat! Nekem, tétlennek is kell látszanom. Társadalmukban ez a létem alapja, a raison d'être.

Minden másodperc végigizgulós, átélős, szereplőkön meglepődős, hangosan nevetős, briliáns nyelvezetű. Álljon itt még pár példa a kedvencekből, hogy ti is kedvet kapjatok a megnézéséhez.

Amanda Price:
[to Darcy] You're supposed to be so bloody incandescent with integrity and you misjudge everybody! You misjudge me!

Amanda Price:

[Darcynak] Magának izzóan őszintének és becsületesnek kellene lennie, ehelyett maga is képmutató, és rosszul ítél még mindenkit! Rosszul ítél meg engem!

Mr. Bingley:
Darcy regards all forms of sudden locomotion as emblematic of ill-breeding. Hunting, tennis, rising precipitately from a chair...

Mr. Bingley:

Darcy a neveletlenség jelének tekint minden hirtelen helyváltoztatást. A vadászatot, a teniszt vagy ha kapkodva, elhamarkodott mozdulatokkal állunk fel egy székből.

Amanda Price:
The rest of us are gonna say goodbye nicely and watch you step through all that plumbing into fictional Georgian England and that'll be it. And then we'll all spend the rest of our lives in therapy. It's going to be fine.

Amanda Price:

Mi most szépen elköszönünk, majd végignézzük, ahogy maga a vízvezetéken keresztül átlép a kitalált György-kori Angliába, és ezzel vége. Ezután mindnyájan pszichológushoz járunk majd egész életünkben. És minden rendben lesz.

A befejezés pedig? Volt, aki meglepődött rajta. Vajon te meglepődsz rajta, kedves olvasó? :) A kommenteket nagy kíváncsisággal várjuk!

*A kezdő idézet fordítása:

Amanda Price:

Hallgass rám, Wickham. Ne pazarold az idődet ezekre az emberekre, különösen Lydiára ne, mert én figyellek ám. Minden alkalommal, amikor valami rosszban sántikálsz, én ott leszek mögötted egy nagy táblával, amelyen neon betűkkel világít majd: Ne bízzatok ebben a fickóban!

Mr. Wickham:

Mi az a neon?

Amanda Price:

Csak várd ki a végét, és meglátod.

Kapcsolódó bejegyzések:

Aki Mr. Darcyt adta nekünk: Jane Austen

Jane

A szövegben található idézeteket Bori fordította.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.