Ma van a Balkezesek Világnapja. Mivel én is büszke balkezes vagyok, jöjjön most egy különleges balkezes ajánló 2008-ből, a szokásosnál több - balkezes - képpel és videóval. Jó szórakozást kívánok minden Kedves Olvasómnak, és balkezes vagy tiszteletbeli balkezes barátomnak!

Minden mozdulatomat figyeltem az elmúlt öt percben. Először is a balkezemmel letettem a – jó nagy – teásbögrét az asztalra, majd a bal kezemmel beburkoltam magam egy – jó nagy – takaróba (na, jó ebben kicsinyt segített a jobbkezem is). Most már itt ülök kedvenc – jó nagy – fotelemben, ölemben a füzetem, balkezemben a tollam, (bal)oldalamnál pedig Ed Wright Balkezesek a világtörténelemben című könyve. Egyre csak nézem Ádám Életre váró bal kezét, Napóleont, Viktória királynőt, Chaplint, Bill Gates –t a címlapon és minden egyre csak kavarog...

Nem akarom, hogy félreértsetek, a Balkezesek a világtörténelemben remek életrajzi gyűjtemény, nagyon élvezetes olvasmány. Lapjain tényleg föltárul valami 26 kivételes képességű ember sorsából és tehetségéből. Engem pedig, ha lehet, még nagyobb büszkeséggel tölt el, hogy balkezes vagyok, mint eddig – miközben olvasom. Egy dolog azonban mindvégig ott motoszkál bennem: soha, semmit nem szabad túlértékelni.

A kedvenc ajánlóm eddig mind közül. Tényleg szeretem, pedig én írtam. Most pedig megmutatom Nektek, változatlan szöveggel. Emlékeztek még, milyen hideg volt 2011 nyara?

A lemez, amelyen kedvenc angol színészem blues klasszikusokat énekel és A visszaeső bűnös című kötet történetei nagyon illenek egymáshoz. Májusban, amikor először meghallgattam a Let them talk című albumot, rögtön O. Henry jutott eszembe. A blues zene keserű, mégsem kilátástalan hangulata pontosan olyan, mint O. Henry történeteinek hangulata. El is határoztam, hogy augusztusban, amikor jó meleg lesz, s kiülhetek olvasni és zenét hallgatni, akkor bizony O. Henryről írok majd Nektek. Apróra elterveztem mindent. Gondolatban már láttam magam, amint a diófa árnyékában ülve jéghideg limonádét kortyolgatok, miközben Hugh Laurie-t hallgatok és O. Henryt olvasok. Az augusztusi jó melegből végül különösen nagy hideg lett, így a diófa árnyékát pulóverre és takaróra, a jéghideg limonádét pedig forró teára cseréltem. Szerencsére Hugh Laurie és O. Henry így sem hagyott el, így az élmény sem maradt el.

O. Henry úgy élte az életét. mintha csak maga is egyik kiváló novellájának szereplője lett volna. Igazi nevén William Sidney Porter 1862-ben született Greensboro városában, Amerikában. Rövid iskolai tanulmányai után öt évig dolgozott nagybátyja gyógyszertárában. Később Texasban segédmunkás, hivatalnok majd banktisztviselő lett. 1896-ban Hondurasba menekült, miután sikkasztással vádolták meg. Nincs rá meggyőző bizonyíték, hogy valóban lopott volna, de az igaz, hogy hanyagul kezelte a bank pénzét, és ezzel kárt okozott. Felesége halálos ágyához tért haza, s 1898 és 1901 között letöltötte börtönbüntetését. Írói álnevének egyik érdekes magyarázata szerint az O. Henry név a börtön nevének betűiből származik: Ohio State Penitentiary. Annyi bizonyos, hogy O. Henry a börtönben kezdte írni novelláit, amelyek híressé tették. Szabadulása után New Yorkban élt és alkotott. 1910-ben, tüdőbajban halt meg. 1918-ban díjat alapítottak az emlékére, amely ma már rangos amerikai irodalmi díj. Évenként ítélik oda a legkiválóbb elbeszélések, novellák szerzőinek. O. Henry összesen közel hatszáz elbeszélést írt, amelyek az újságok vasárnapi mellékleteinek köszönhetően már életében hatalmas népszerűséget hoztak számára. „Nagy mesélőnek”, kora legnagyobb novellaírójának tartották. O. Henry életműve jelentős, különleges állomás az amerikai irodalom – és természetesen az elbeszélés, mint műfaj – történetében, ehhez kétség sem fér. Világa nyomasztó: a XIX. század végi New Yorkban reménytelenül egyhangú életet élő bolti eladók, bútorozott szobák és panziók lakói, kitörni vágyó festőművészek és színészek kergetik álmaikat. Reményt a keserűségben O. Henry a hőseinek és az olvasóinak is csupán azzal ad, hogy rendkívüli szeretettel, megértéssel és nem utolsó sorban humorral ír róluk és nekik.

Több mint másfél évnyi várokozás után a BBC tegnap este végre megmutatott a rajongóknak 26 másodpercet a Sherlock 3. évadából! S hogy mi ennek mennyire örültünk! Íme, itt az a 26 másodperc. Lestrade lába alól teljesen kicsúszott a talaj, Watson bajuszt növesztett, Sherlock szeme könnyes. Mi lesz itt?

Képek az előzetesből a tovább mögötti galériában!

„Balhüvelykem bizsereg,

Gonosz lélek közeleg.”

 

(William Shakespeare:

Macbeth, IV. felvonás, I. szín

Szabó Lőrinc fordítása)

 

Harry James Potter ma 33 éves. Kitalálója, J.K. Rowling is ma ünnepli a születésnapját. S igen, egy igazi, elvetemült Harry Potter rajongó napra pontosan tudja, hogy mikor született Harry Potter és J.K. Rowling. S igen, én igazi, elvetemült Harry Potter rajongó vagyok. Ezért ma, a születésnapok alkalmából megmutatom nektek, hogyan vártam az utolsó Harry Potter film bemutatóját 2011-ben. Tehát, ajánló 2011-ből, változatlan szöveggel, minden Kedves Elvetemült Rajongó Barátomnak, és mindenkinek, aki miattam valaha kapcsolatba került Harry Potterrel...

Nem úgy szerettem meg, mint A király beszédét, azaz nem tudtam előre, hogy imádni fogom. Első ránézésre sem szerettem meg, mint A Karib-tenger kalózait. Az első kötetet egyenesen el akartam dobni. A második fogott meg. A harmadik ragadott magával. Onnantól pedig már nem volt megállás: a Harry Potter – könyvek és – filmek egyre csak gyűltek a szobámban magyarul, angolul és franciául (egyes esetekben latinul és flamandul is, ha én rajongok valamiért, azt komolyan veszem.) Az elmúlt 12 évben mindig éppen vártam egy új Harry Potter – könyvet vagy – filmet. 2011. július 15-én a várakozás véget ér, bemutatják az utolsó Harry Potter – filmet. Most búcsúzom tehát a várakozástól. Az utóbbi napokban ezért nagyon sokat gondolkodtam azon, hogyan is búcsúzhatnék el méltóképpen. Hogyan máshogy, mint úgy, hogy írok Nektek? Írok Nektek, nem másról, mint a kedvenc Harry Potter – könyvemről és filmemről, a Harry Potter és az azkabani fogolyról. Mindenki vigyázzon, mert gonosz lélek közeleg!

A 13 éves Harry Potter már alig várja, hogy harmadszorra is elutazhasson Roxfortba, egy szokásosan rémes nyári szünet után. A varázslóiskolában azonban feszült hangulatban kezdődik a tanév, mert Sirius Black, a kíméletlen tömeggyilkos megszökött Azkabanból, a varázslók börtönéből. A börtön lelketlen őrei, a dementorok ellepik az iskolát, hogy megvédjék a tanulókat. A dementorok minden örömöt kiszívnak a levegőből maguk körül. Megfoghatatlan, mély, a könyvekben addig soha nem tapasztalt félelmet, reménytelenséget hoznak magukkal…

Mert a barátnőimmel mostanában nagyon sokat buliztunk. De nem ám filmet néztünk, sőt még csak nem is twistereztünk, nem! Inkább táncoltunk! Úgyhogy most már igazán jöhet néhány lusta este! S mivel meleg van, jólesik a szilveszterre és a havazásra gondolni. Ajánló 2010 januárjából, a szövegén csak a szükséges mértékben változtattam.

Ismeritek a Twister nevű társasjátékot, ugye? Tudjátok, egy színes körökkel teli szőnyeget kell leteríteni, az egyik játékos „kipörgeti”, hogy melyik végtagot milyen színű körre kell tenni és indulhat is a buli! Nyolc éve mindig elhatározzuk a barátnőimmel, hogy szilveszterkor twisterezünk, ameddig csak bírjuk... Az idén, illetve tavaly azonban az elhatározásnál nem jutottunk tovább, még arra sem volt erőnk, hogy kivegyük a szekrényből a játék dobozát. Már a gondolattól is kimerültünk. Így aztán 2009 utolsó napján a barátnőim és én vidám fáradsággal lustálkodtunk államvizsga, beadandó dolgozatok és nemzetközi jog kollokvium árnyékában. Élveztük a Beatles zenéjét, behoztuk a lemaradást macskasimogatásban és...végigbeszélgettünk három filmet.

Persze ezek a filmek nagyon is megérdemlik, hogy ne csak félszemmel nézzük őket. Én mindjárt  meg is nézem valamelyiket újra. (James McAvoy kék szeme például már nagyon hiányzik.) S természetesen mindhármat ajánlom Nektek – nemcsak szilveszteri – lusta estékre!

Reméljük, a születésnapját ma ünneplő Benedict Cumberbatch hamarosan eljátssza Hamletet, mert már nagyon szeretné. Addig is, a mai különleges ajánlóban mi nézzük meg, milyen William Shakespeare, amikor szerelmes. Önmagába vagy gyönyörűséges fiatal lányokba.

Először is jöjjön egy dal a BBC Horrible Histories c. műsorából. A Horrible Histories egy ismeretterjesztő műsor érdeklődő gyerekeknek és gyermeklelkű történészhallgatóknak, kiváló szórakozás. Az egyik epizódban Shakespeare (Mat Baynton) szerényen arról énekel, hogy ő alkotta meg a modern angol nyelvet. Mindent ő írt le, vagy mondott ki először, ez van. Nagyon szereti is magát ezért. Bárhogy is van, a dalt nem lehet megunni.

A tovább után aztán végre ott van az igazi szerelmes Shakespeare, Joseph Fiennes. Sőt, ha jól figyeltek, még Hugh Laurie is föltűnhet, mint minden drámaírók legnagyobbika, hihetetlen szőke parókában és természetesen önmagába szerelmesen. Az ajánlót a Szerelmes Shakespeare-ről 2008-ban, vizsgaidőszak közben írtam, a szövegén nem változtattam.

A filmajánló legvégén pedig ott van még egy videó, még egy Shakespeare-rel. Vajon ki lehet a 4. Shakespeare? Olvassátok el az ajánlót, és derítsétek ki! Jó szórakozást!

Ma ünnepli 37. születésnapját a csodálatos hangú és csodálatos nevű zseniális brit színész Benedict Timothy Carlton Cumberbatch. Születésnapja alkalmából Benedict is verset mond itt, a blogon, csak úgy, mint Alan Rickman és Hugh Laurie. Méghozzá John Keats Óda egy csalogányhoz című versét. A vers szövege angolul és magyarul, Tóth Árpád fordításában, megtalálható a tovább mögött.

Minden kislányos rajongás nélkül komolyan mondom, hogy kattintsatok a videóra, majd csukjátok be a szemeteket, dőljetek hátra, és merüljetek el a versben! Megéri!

Ajánló 2010-ből, mert Dumbóval 27 évesen sem lehet betelni!

20 évvel ezelőtt anyukám rendszeresen hazahozott nekem egy mesét a Magyar Nemzeti Filmarchívum videótárából. Walt Disney Dumbó című rajzfilmjét. Dumbó hatalmas fülű  kiselefánt, ezért mindenki gúnyolja és megalázza, sőt még édesanyjától is elválasztják... Egyetlen barátja marad, egy melegszívű, csavaros eszű kisegér, aki végül megmutatja a világnak, hogy Dumbó bizony igazi csoda. Három évesen egyszerűen nem tudtam betelni Dumbó kalandjaival. S hogy miért mondom most el Nektek mindezt? Nos, nincs mit tenni, be kell ismernem, tegnap rájöttem: 23 évesen sem tudok betelni Dumbó kalandjaival.

Történt ugyanis, hogy hosszú hónapokkal ezelőtt megjegyeztem Vikinek – akivel imádunk együtt twisterezni és filmeket végigbeszélgetni, s akitől mindig fantasztikus ajándékokat kapok -, hogy szerintem a Dumbó az egyik legaranyosabb Disney film, kiskoromban elmondhatatlanul szerettem és úgy megnézném még egyszer. A baj csak az, hogy sehol sem lehet kapni. S ennyiben maradtunk. Aztán jött a varázslat. Karácsonykor Viki széles mosollyal nyújtotta át az ajándékát: „Múltkor azt mondtad, úgy megnéznéd még egyszer!”

Neil Gaiman Sosehol c. rádiójátékát még nem volt időm végighallgatni. De a könyvet már elolvastam, és teljesen elvarázsolt. Ezek után a Coraline-t is el kell olvasnom még egyszer. Addig is álljon itt, mit gondoltam Coraline-ról 2009 nyarán. Így tényleg érdekes lesz újra elolvasni!

Ismeritek azt az érzést, amikor körülvesz Benneteket a könyv, amit a kezetekben tartotok? Én nagyon ismerem. Olvasok és nem látok magam körül egyebet csak Pemberley-t, a Roxfortot, a borogyinói csatateret vagy épp a Pendragonok ősi várát. Aztán valaki szól hozzám, én pedig, mintha álomból riadnék föl megrázkódom és körülnézek.

Coraline már hetek óta mindenhova elkísért. Ajánlották plakáton, újságban, tévében, rádióban. Végül föladtam, nem tehettem mást. A kedvenc idegennyelvi könyvesboltomban éppen Margaret Thatcher önéletrajzára vártam, amikor megpillantottam Coraline-t a pulton. Nem tudtam otthagyni. Otthon aztán egyre csak vártam, hogy Neil Gaiman könyve körbevegyen hogy ne lássak mást, csak Coraline-t, aki kinyitott egy ajtót, amit nem kellet volna...

Ajánló 2011-ből, tökéletes nyári guilty pleasure. Most, hogy vége a vizsgaidőszaknak talán meg is nézek egy-két részt. A sorozatot már nem adja a tévé - bár a BBC talán ismétli néha - de a szöveg kivételesen úgy tetszik, ahogy van, így nem változtattam rajta semmit.

A számítógépem nagyon veszélyes tud ám lenni nyári estéken. Hordozható és szép nagy képernyője van. Tökéletesen alkalmas arra, hogy filmeket, sorozatokat nézzek rajta. Nyáron akár még akkor is, amikor már rég aludnom kellene. Még jó, hogy eljön majd újra az egyetem és a korán kelés ideje. Addig is elmesélem Nektek, kiért izgulok mostanában. Este 22:00 után. Robin Hoodért. Na jó, beismerem, igazából érte izgulok a legkevésbé. De ne szaladjunk ennyire előre! A BBC 2005 végén jelentette be, hogy új, Robin Hoodról szóló sorozat forgatásába kezd Magyarországon. 2006 és 2009 között 39 epizód készült el a Mafilm fóti stúdiójában és a sherwoodi erdőként is nagyon szép Dobogókőn.

Engem éppen az fogott meg ebben a sorozatban, ami másokat talán elriaszthat tőle: az, hogy nagyon modern. Természetesen valamikor 1192 körül játszódik, Robin Hood – mint mindig – Oroszlánszívű Richárd távollétében rabol a gazdagoktól és ad a szegényeknek. Rendíthetetlenül  küzd az igazságtalanság ellen. Az alkotók azonban láthatóan nem törekedtek rendíthetetlen történelmi hitelességre. A fegyverek, a ruhák, sőt gyakran még a párbeszédek stílusa sem korhű. Robin Hood maga egy 24 éves fiú. Kétségtelenül jól áll rajta a csuklya és  kezében az íj, sokszor mégis inkább emlékeztet egy mai egyetemistára, mint egy legendás törvényenkívüli hősre. Sir Guy of Gisborne jelmeze pedig már olyan mértékben elüt a környezetétől, hogy egyszerűen képtelen vagyok betelni vele. A tetőtől talpig fekete bőrből készült ruhát egyértelműen egy XXI. századi divatbemutatón kellene fölvenni. Nem pedig Nottingham várában, ráadásul mindennap. De tény, hogy Sir Guy rendkívül jól mutat benne, és vállaltan ez a lényeg. A mese így sem vész el: a nottinghami bíró minden percben azon gondolkodik, hogyan tehetné el láb alól Richárd királyt és vehetné át a hatalmat egész Angliában. Robin azonban mindig ott van, hogy megvédje királyát, akár a saját élete árán is. Suhognak a kardok, félelmetes sebességgel repülnek a nyílvesszők. Ahogy kell.