Ajánló 2010-ből, mert Dumbóval 27 évesen sem lehet betelni!

20 évvel ezelőtt anyukám rendszeresen hazahozott nekem egy mesét a Magyar Nemzeti Filmarchívum videótárából. Walt Disney Dumbó című rajzfilmjét. Dumbó hatalmas fülű  kiselefánt, ezért mindenki gúnyolja és megalázza, sőt még édesanyjától is elválasztják... Egyetlen barátja marad, egy melegszívű, csavaros eszű kisegér, aki végül megmutatja a világnak, hogy Dumbó bizony igazi csoda. Három évesen egyszerűen nem tudtam betelni Dumbó kalandjaival. S hogy miért mondom most el Nektek mindezt? Nos, nincs mit tenni, be kell ismernem, tegnap rájöttem: 23 évesen sem tudok betelni Dumbó kalandjaival.

Történt ugyanis, hogy hosszú hónapokkal ezelőtt megjegyeztem Vikinek – akivel imádunk együtt twisterezni és filmeket végigbeszélgetni, s akitől mindig fantasztikus ajándékokat kapok -, hogy szerintem a Dumbó az egyik legaranyosabb Disney film, kiskoromban elmondhatatlanul szerettem és úgy megnézném még egyszer. A baj csak az, hogy sehol sem lehet kapni. S ennyiben maradtunk. Aztán jött a varázslat. Karácsonykor Viki széles mosollyal nyújtotta át az ajándékát: „Múltkor azt mondtad, úgy megnéznéd még egyszer!”

Dumbó tehát újra itt van velem, eredeti magyar szinkronnal, 20 év után végre nem akadozó videokazettán, hanem DVD-n, és nagyobb élményt jelent, mint valaha.

1940-ben – a Dumbó bemutatását megelőző évben – Walt Disney két filmje is megbukott. Így aztán készítői mindent elkövettek, hogy a Dumbó ne kerüljön sokba. Háttere vízfestékkel készült és rendkívül elnagyolt. Részletesen csak a főbb szereplőket dolgozták ki. A gyönyörű a dologban az, hogy éppen e kettőségben rejlik a Dumbó ereje és máig tartó sikere. Bár jövőre ünnepli 70. születésnapját képsorai erősebben hatnak, mint bármelyik mai, modern technikával készült animációs film képei. Soha rajzolt filmjelenet még nem fogott meg úgy, mint a Dumbónak az a pár perce, amikor emberek és elefántok, az éjszaka közepén, együttes erővel küzdenek viharral és sárral, hogy másnapra fölépülhessen a cirkuszi sátor, ahol aztán majd dolgozhatnak tovább, keményen. Az elefántok díszesek az emberek arctalanok. Egyszerre dinamikus és nyomasztó látvány.

No, és persze ott van maga a mese, saját ellenállhatatlan kettőségével. Úgy értem, nincs abban semmi meglepő, ha egy mesében arra bíztatják a főhőst, hogy higgyen magában és merjen változtatni az életén. De hogy ezt kicsit cinikus, nagyon szivarozó varjak tegyék. Az már valami!

Most nehogy azt gondoljátok ám, hogy én hároméves koromban tudatosan törődtem bármit is azzal, hogyan jelennek meg a karakterek vagy azzal, hogy a varjak miként gondolkodnak a világról. Nem. Csak hagytam, hogy a Dumbó körbevegyen, elszomorítson, megnevettessen, megijesszen, fölvidítson és közben éreztem, hogy amit nézek, különleges. Tegnap óta már tudom is. Tegnap életemben először kívülről figyeltem Dumbót, másképp nem lettem volna képes írni róla. Nektek azonban azt ajánlom, mindig hagyjátok, hogy elragadjon titeket. Úgy az igazi! Korhatárra való tekintet nélkül!

                                                Bori

Dumbó (Dumbo)

színes, magyarul beszélő, amerikai rajzfilm, 62 perc, 1941

rendező: Ben Sharpsteen
író: Helen Aberson, Harold Perl, Bill Peet, Vernon Stallings, Otto Englander, Webb Smith, Aurie Battaglia, Joe Rinaldi
forgatókönyvíró: Joe Grant, Dick Huemer
zeneszerző: Frank Churchill, Oliver Wallace
producer: Walt Disney

szereplők:
Verna Felton (Dumbó édesanyjának hangja)
Edward Brophy (Timothy, az egér hangja)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.