2013. január 28-án volt pontosan 200 éve annak a napja, hogy Jane Austen Büszkeség és balítélet című regénye először megjelent. Én hatalmas Jane Austen rajongó vagyok. Így már január eleje óta azon töröm a fejem egyre lázasabban, hogy az évforduló örömére hogyan is mondhatnám el Nektek, mit jelent számomra a Jane című film. Nem haragszotok meg, ha egy kicsit mesélek, ugye? Elvégre nem mindennapi évfordulót ünneplünk!

2007 októberében hosszas tervezés és előkészítés után az édesanyám, a nővérem és én, végre megvalósíthattuk régi álmunkat: elindulhatunk együtt Párizsba! Szállásunk a Défense negyedben, Párizs egykor félelmetesen modern, ma már inkább csak félelmetes felhőkarcolóiról híres részén várt minket. Igazán szerettem ott lakni, ha az ég felé nyúló üveg rengeteg kicsit nyomasztott is, a Grande Arche minden alkalommal ámulatba ejtett. S egészen biztosan tudom, hogy ez a blog nem indult volna el, ha nem ejt minden alkalommal ámulatba az, ami a Grande Arche mellett állt: egy hatalmas mozi. Természetesen látnom kellett belülről is. Végül anyukámmal ketten vágtunk neki.

A kupolás épületnek már a kapujához is mozgólépcső vezetett. Izgatott nevetéssel haladtunk fölfelé. Aztán pedig, már a kupola alatt jött a nagy döntés maga: Melyik filmet nézzük meg? Hamar kiderült, nincs sok választásunk. A kínálatban egyetlen film volt angolul (amit én értek egészen jól), francia (amit anyukám ért nagyon jól) felirattal. A címe csupán ennyi volt: Jane. Négy betű, egy élmény, amely elválaszthatatlanul kapcsolódik hozzá, és amelyet még mindig alig tudok szavakba önteni: Anyukám és én. Párizsban. Megismerünk és megértünk egy filmet. Egy csodálatos írónőről, akit mindketten nagyon szeretünk.

Nagyon boldog voltam, amikor 2010 februárjában a Jane-t végre Magyarországon is kiadták DVD-n, de nagyon bosszankodtam is. A film ugyanis magyarul a Jane Austen magánélete címet kapta. Tudom én, hogy az angol eredetit – Becoming Jane – lehetetlen lefordítani. Jane-né válás vagy Jane-né lenni...mit mondjak, riasztó és rossz cím lenne mind a kettő. A baj az, hogy a Jane Austen magánélete sem kevésbé riasztó és rossz cím. Pontos életrajzi tényeken alapuló ismeretterjesztő filmet ígér, holott távolról sem erről van szó. A Jane Austen magánélete valós életrajzi elemekkel átszőtt romantikus, ironikus és fordulatos korrajz, gyönyörű mese. Nem is lehetne más, hiszen Jane Austen életműve – legfőképpen természetesen a Büszkeség és balítélet – ihlette.

A film ezt egyáltalán nem is próbálja rejteni: ahogyan Mr Lefroy, az ifjú ügyvéd egyre fontosabb lesz Jane Austen életében, az ifjú lány tolla úgy formálja, alakítja egyre ellenállhatatlanabbá az ifjú földbirtokost Mr Darcyt. Eközben Jane Austen lassan azzá válik, akinek mi ismerjük. Kiváló írónővé. S a lényeg éppen ez, nem a magánélete. Persze én sem lennék az a romantikus lélek, aki vagyok, ha nem akarnék legalább két órán át hinni abban, hogy Tom Lefroy valóban oldhatatlan szerelemre gyúlt Jane Austen iránt, de a film címe számomra akkor is csak négy betű marad: Jane.

                                                              Bori

Jane Austen magánélete
(Becoming Jane)

színes, angol-amerikai-ír életrajzi dráma, 120 perc, 2007

rendező: Julian Jarrold
forgatókönyvíró: Kevin Hood, Sarah Williams
zeneszerző: Adrian Johnston

szereplők:
Anne Hathaway (Jane Austen)
James McAvoy (Tom Lefroy)
Julie Walters (Mrs. Austen)
James Cromwell (Rev Austen)
Maggie Smith (Lady Gresham)
Joe Anderson (Henry Austen)
Lucy Cohu (Eliza De Feuillide)
Laurence Fox (Mr. Wisley)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.