Halálos szívdobbanás

2013.01.25. 18:43

A Halálos szívdobbanás című filmről 2012 februárjában írtam. Most minden változtatás nélkül teszem föl ide a szöveget. Hiszen Romain Durist még mindig ugyanúgy szeretjük, igaz, Viki?

Amikor egy olyan film érkezik a mozikba, mint például a Suszter, szabó, baka, kém, amelyben szinte minden színészt szeretek annyira, hogyha két órán keresztül mást sem csinál, csak néz a kamerába szótalanul, én azt is élvezem, akkor nem is kérdés, hogy miről fogok írni. De nagyon is vannak olyan időszakok, amikor nehéz kitalálnom, mit ajánljak legközelebb. Szerencse, hogy itt van nekem Viki, akiről az én Kedves Rendszeres Olvasóim sokat hallottak már, és aki mindig a megfelelő pillanatban tudja azt mondani a vonal másik végén, hogy „írjál Romain Durisről, légy szíves!” Milyen igaza van! Hiszen Romain Duris is nézhet a kamerába hosszan, én visszanézek rá! Úgyhogy most itt is van ő, Romain Duris, és a Halálos szívdobbanás című film. Köszönöm az ötletet, Viki!

6068.jpgRomain Duris a ’90-es évek elején, az utcán várakozott, amikor megszólították, és arra kérték menjen el egy szereplőválogatásra. Elment és megkapta a szerepet, pedig előtte nem is próbálkozott soha színészettel. Karrierjében az áttörést a 2002-es Lakótársat keresünk című nagysikerű film jelentette, amelyben Cédric Klapisch író-rendező Xavier szerepét egyenesen neki írta. Jelenleg három filmje vár bemutatásra, Franciaország egyik legfoglalkoztatottabb fiatal színésze.   

A Halálos szívdobbanásban Romain Duris Thomas Seyr ingatlanügynököt alakítja. Tom munkájának van egy sötét oldala is, gyakran falakat zúz szét, vízvezetékeket vág el, vagy szabadon enged egy zsák patkányt. Bármit megtesz, amivel elüldözheti az illegális lakásfoglalókat. Apja is piti ingatlanügynök, Tom sokszor segít neki a pénzbehajtásban. Forró serpenyővel és késsel. Tom 28 éves és kitörne jelenlegi életéből. Édesanyja zongoraművész volt és ő örökölte a tehetségét. Elhatározza, hogy elmegy egy meghallgatásra. Előtte zongoraleckéket vesz egy kedves kínai lánytól. A fim egyik legjobb szála az, amely Tom és tanára kapcsolatának alakulását mutatja. A lány nem beszél franciául, Tom nem beszél kínaiul, így az órák természetesen feszültséggel terhesek. Miközben Tom nappal elektronikus zenét hallgat és verekszik, éjszaka pedig Bach műveit játssza lázasan, a feszültség a két világa között is egyre nő.

A Halálos szívdobbanás kivételes film. Kivételesen a franciák dolgoztak föl egy amerikai eredetit. Jacques Audiard, a film forgatókönyvírója és rendezője, az 1978-ban bemutatott, Harvey Keitel főszereplésével készült, Fingers (Ujjak, de a cím a főhős nevére is utal) című filmet gondolta újra. Jacques Audiard 2005-ös filmjének legizgalmasabb mellékszereplője Tom apja, Robert (Niels Arestrup), aki nem fogja föl, hogy az orosz maffiával nem bánhat ugyanúgy, mint a kisstílű csalókkal, akikkel eddig dolga volt. Robert valaha talán félelmetes volt, de ma már az arab vendéglős sem retteg tőle, ha tartozik neki. Végig nem tudjuk meg, mi történt pontosan a feleségével, a fiával pedig távolról sem egyszerű a kapcsolata.

de_battre_mon_coeur_s_est_arrete-1.jpgNyomasztó, vibráló párizsi alvilág, bonyolult szülő-gyerek kapcsolat, a franciaországi bevándorlók kilátástalan helyzete. Nagyon sok probléma jelenik meg a filmben. Egyszerre talán túl sok is. Így állhat elő az a furcsa helyzet, hogy a Halálos szívdobbanás egyszerre lesz felszínes és nagyon erősen ható. Az erős hatás nem utolsó sorban Romain Duris játékának köszönhető. Thomas Seyr tényleg feszült. Tényleg, igazán, nagyon ki akar törni. Változtatni akar az életén. A végén az is kiderül, hogy sikerül-e neki. A filmben természetesen nagyon fontos szerepet kap a zene. Könnyű és komoly egyaránt. A középpontban Bach E-moll toccatája áll, a darab, amelyet Tom elő szeretne adni a meghallgatáson. Romain Duris valóban megtanulta eljátszani, testvére, Caroline Duris zongoraművész készítette föl.

de_battre_mon_coeur_s_est_arrete.jpgLehet, hogy a Halálos szívdobbanás didaktikus és sablonos, mégis időről időre elő kell venni, mert igenis megragadó. Thomas Seyr nagyon szerethető, a küzdelme izgalmas. Minden szívdobbanással lehet neki drukkolni, hogy sikerüljön az alvilágból a művészvilágba jutnia. Még akkor is, ha minden szívdobbanással érezzük, hogy ez lehetetlen vállalkozás.

                                                                                                                                         Bori                                                                                                  

 

 

Halálos szívdobbanás (De battre mon coeur s'est arreté)

színes, magyarul beszélő, francia filmdráma, 107 perc, 2005

rendező: Jacques Audiard
forgatókönyvíró: Jacques Audiard, Tonino Benacquista
zeneszerző: Alexandre Desplat
operatőr: Stéphane Fontaine
jelmeztervező: Virginie Montel
producer: Pascal Caucheteux
vágó: Juliette Welfling

szereplők: 
Romain Duris (Thomas Seyr)
Niels Arestrup (Robert Seyr)
Jonathan Zaccai (Fabrice)
Gilles Cohen (Sami)
Linh Dan Pham (Miao Lin)
Aure Atika (Aline)
Emmanuelle Devos (Chris)

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr395043646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gertrudstein 2013.01.27. 19:35:13

A Moliere-ben nagyon ciki volt. De, jó, egyébként nagyon jó.
Várom a Tajtékos napok-at, nagyon.
www.youtube.com/watch?v=ERWVpRbR5Og

Michel Gondry-nak talán sikerül...

IamSherLocked 2013.02.05. 20:05:16

Ritkán esik meg, hogy francia filmet kívánok meg, de ez után a flmajánló után bizony megtörtént :)

ChristineJane 2017.11.26. 18:52:07

Feltétlenül megnézem ezt a filmet, nagyon jónak tűnik, köszi, hogy írtál róla!

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2018.01.14. 16:02:06

@gertrudstein: azt hiszem, nem sikerült, sajnos.:(

@IamSherLocked: ó, nagyon meg vagyok hatva!:)

@ChristineJane: szívesen!:))

ChristineJane 2018.01.15. 16:32:46

@PuffCinq: azóta meg is néztem, szuper!
süti beállítások módosítása