Joseph O'Connor regénye különleges élmény. A szerző maga fogalmazza meg, hogy "az Árnyjáték valós eseményeken alapuló, de kitalált elemeket is tartalmazó szépirodalmi alkotás. Nagy szabadsággal kezeli a tényeket, ugyanilyen szabadon jár el a jellemábrázolásban és az időrendiségben"*. Azt már én teszem hozzá, hogy Joseph O'Connor regénye eközben minden sorában igazi és szívhez szóló. Három kivételes ember barátságát mutatja be: hogyan tudták egymást egyszerre őszintén szeretni és forrón gyűlölni. Hogyan tudták egymást egyszerre égig emelni és földbe tiporni.

Bram Stoker, Ellen Terry és Henry Irving

A történet középpontjában Bram Stoker, Ellen Terry és Sir Henry Irving kapcsolata áll, és együtt töltött éveik a londoni Lyceum színházban. A háttérben pedig mindvégig ott van - nem megtestesült alakként, csupán érzésként, árnyképként - Bram Stoker leghíresebb teremtménye, Drakula gróf...

A Szuperdió – Mire jó az agy? című kötetben Emma királylánynak annyi leckéje van a tavaszi szünetre, hogy mindennél jobban szeretne magának egy szuperagyat. A kislányt barátja, Doki, kalandra hívja, hogy kiderítsék: Emma agya már így is fantasztikus, szuper dolgokra képes. Vibók Ildi biológussal, a kötet szerzőjével beszélgettem a biológia szépségeiről, és arról, mennyire fontos, hogy ne csak a környezetünkre figyeljünk, de azt is tudjuk, mi zajlik bennünk. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin márciusi számában olvashatjátok.

Hogyan kezdtél el ismeretterjesztő gyerekkönyveket írni?

Igazából eszem ágában sem volt könyveket írni. Eredetileg biológus vagyok. Egy laborban szabtam-varrtam a géneket a férjemmel, miközben rengeteg állattal osztottuk meg az otthonunkat. Mindenki elképed, amikor megtudja, de jelenleg is több mint háromezer madárpókunk van, ez több mint hatvan fajt jelent. Ezenkívül hüllők, egzotikus és kevésbé egzotikus rovarok, kétéltűek, madarak, halak laknak velünk. Természetesen van Panna kutyánk, Jenga nyuszink és Mojzi cicánk is. Ők valódi családtagok. És rendszeresen fogadunk be sérült állatokat, ápoljuk őket, és ha kell, a megfelelő időben átadjuk az állatvédőknek. Innen jött a könyvírás ötlete. Arra gondoltam, hogy leírom a kalandjainkat, hogy a gyerekeink – Sibi meg Balu - akkor is emlékezzenek rá, amikor már ők is felnőttek lesznek. Később egy kedves barátnőm is fölolvasta a történeteimet otthon, és ő biztatott, hogy keressek egy kiadót. Azóta már jó néhány könyvem jelent meg, és igazi szerelem lett a „könyv csinálás”.

Gondolkodtatok már azon, miért van az, hogy a viktoriánus korban (1837-1901) készült fényképeken általában nem mosolyognak az emberek? Bevallom, én igen. És a múltkor, amikor a Gázláng kapcsán sokat olvastam a viktoriánus korról, akkor rábukkantam egy nagyon érdekes cikkre. Lloyd Llewellyn-Jones, a Cardiffi Egyetem történészprofesszorának írása éppen azt tárja föl, hogy bár valóban ritka jelenség volt, azért találhatunk olyan fényképeket a viktoriánus korból, amelyeken az emberek mosolyognak.

Az alábbiakban tehát Lloyd Llewellyn-Jones cikkét ismertetem, amely először nyomtatásban 2020 januárjában, a BBC History Magazine-ban (tehát a nálunk is kapható újság angol kiadásában) jelent meg.

Hogyan alakul ki a balkezesség? Milyen veszélyeket rejt az átszoktatás? Valóban kreatívabbak és okosabbak a balkezesek? A megannyi érdekes kérdésről Kiss Erzsébettel a Magyarországi Balkezesek Egyesületének elnökével beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin márciusi számában olvashatjátok.

Jelenlegi tudásunk szerint hogyan lesz valaki balkezes?

A balkezesség nem szerzett képesség, a génjeink „tehetnek róla”. A kutatók már 2006-ban találtak olyan géneket, amelyek felelőssé tehetők a balkezesség kialakulásáért. Ehhez hozzátartozik az öröklődés is: ha felmenői között már volt balkezes, akkor nagyobb esély van rá, hogy balkezes lesz valaki.

Viharos széllökések várhatók, figyelmeztet napok óta az időjárás-jelentés. És valóban, odakint most is éppen könyörtelenül rázza a fákat a szél. Idebent, a házban, ahol születésem óta, immár harminchét éve élek, meleg van, és biztonság, de az ablaktáblák néha megremegnek. A padláson nyikorognak az elfeledett bútorok, és recseg a padló. Épp itt az ideje, hogy megnézzük a Gázlángot.

Az 1944-ben bemutatott film gyerekkorom egyik legnagyobb filmélménye. Sosem féltem tőle. Arra emlékszem, hogy mindig milyen jót beszélgettünk róla: arról, hogy milyen tökéletesen fölépített a történet, és egytől egyig milyen fantasztikusak a színészek. Ez még ma is így van. Jövőre lesz nyolcvan éve, hogy a filmet bemutatták, de erejéből a mai napig nem veszített semmit.

Egy napon Frida, a kíváncsi kanári kiszabadul a kalitkájából. A budapesti földalattiban összetalálkozik Gubanccal, a vagány verébbel. Ketten együtt lélegzetelállító kalandra indulnak, amelynek során nemcsak ők, de az olvasó is megismeri gyönyörű fővárosunkat. Az izgalmas ismeretterjesztő mesekönyvről Trogmayer Éva szerzővel és Egervölgyi Lillával, a kötet tervezőjével és illusztrátorával beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin februári számában olvashatjátok.

A Frida és Gubanc Budapesten egyszerre mese, kalandregény, krimi és ismeretterjesztő könyv gyönyörű rajzokkal. Hogyan állt össze ez a sok elem egyetlen történetté?

Trogmayer Éva: Az első gondolatunk az volt, hogy szeretnénk egy kicsit más szemszögből megmutatni a magyar városokat a gyerekeknek, mint ahogy eddig ismertük őket. Erre alkalmasnak tűnt a madártávlat, hiszen felülről nagyon ritkán látjuk a városokat, kevésbé ismerősek a megszokott terek. Az első város, amit kiválasztottunk, a főváros, Budapest lett. Ezen a ponton azt már tudtuk, hogy a főszereplők madarak lesznek, már csak az volt a kérdés, mi történjen velük. Engem régóta foglalkoztatott a szabadság témája, jó ideje szerettem volna már írni egy olyan szereplőről, aki kiszabadul valahonnan. Ebből a vágyból született meg Frida, a kanári figurája, aki egy nap kirepül a kalitkájából, és a Gubanccal való találkozás után mindenféle őrült kalandokba keveredve ismeri meg Budapestet. Fantasztikus érzés volt a szereplőkkel egy atmoszférában létezni, az egyetlen nehézséget az okozta, hogy megtaláljam a megfelelő egyensúlyt mese és ismeretterjesztés között, hiszen az is fontos szempont volt, hogy ne klasszikus mesekönyv, hanem ismeretterjesztő gyerekkönyv szülessen.

A John Luther nyomozóról szóló film 2023. március 10-én érkezik a Netflixre, a csodálatos Idris Elba főszereplésével. Most végre itt van hozzá az előzetes is, amelyben nem fukarkodtak az izgalmakkal.

A Luther legutóbbi, 5. évadáról én írhattam a sorozatjunkie-ra. Hogy milyennek találtam Luther nyomozó legutóbbi kalandjait azt ITT olvashatjátok el. Az biztos, hogy már nagyon várom a filmet, és gondolom, nem vagyok egyedül! Előzetes a "tovább" mögött!

Spengler Thomas érdeklődő és nyitott, 16 éves autista kamasz. Az autizmus idegfejlődési rendellenesség, spektrumzavar, amelynek számtalan megjelenési formája van. Legismertebb jegyei a csökkent mértékű szociális és kommunikációs képességek, valamint az átlagostól eltérő viselkedési és érdeklődési mintázatok megjelenése. De mit jelent mindez a hétköznapokban? Erről Thomas édesanyjával, Spengler Adrienne-nel beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin februári számában olvashatjátok.

Hogyan derült ki, hogy Thomas másképp látja a világot, másképp fejlődik, mint a társai?

Ez többrétű folyamat volt. Kéthónapos korában észrevettem, hogy valami nem oké, de akkor még csak a mozgásán láttam. Bébiszitterképzőt végeztem, dolgoztam is családoknál, így tudtam, hogyan kellene fejlődnie, kéthónaposan hogyan kellene mozognia. De akkor még tudta tartani a szemkontaktust, voltak hangocskái. Emellett tanítható volt. Önállóan nem nyúlt a tárgyakért, de meg tudtuk neki tanítani, hogy nyúljon értük. Ezért az elején nem gondoltam, hogy olyan hű, de nagy a baj. Thomas Spanyolországban született, koraszülött volt, és azt mondták „ó, hát ráér még, majd behozza”. De én már akkor elkezdtem itthon korai fejlesztő központokat keresni, hogy Thomast meg tudják vizsgálni. Tizenhárom hónapos volt, amikor hazajöttünk Spanyolországból. Végül bőven elmúlt egyéves, mire eljutottunk egy vizsgálatra, ahol szembesítettek minket azzal, hogy nemcsak a mozgása más, de értelmileg is súlyos problémái vannak. Ezen a vizsgálaton már az autisztikus tüneteket is említették. Akkor ez minket sokként ért. Azt hittük, hogy kicsi a probléma, de kiderült, hogy nagyon nagy. Hirtelen belecsöppentünk a korai fejlesztés világába, Thomast elvittük mindenhova, ahova csak lehetett.

Nem gondoltam volna, hogy a Glee és a Heartstopper után kell nekem még egy kamaszokról szóló sorozat. De a Netflix algoritmusa másképp gondolta. Kitartóan ajánlotta nekem a hasonló témájú sorozatokat. A Young Royals pedig jött, látott és győzött.

A svéd sorozatból eddig két évad, összesen 12 epizód látható a Netflixen. Tizenkét feszültséggel és érzelmekkel teli epizód. A napjainkban játszódó történet főhőse Wilhelm herceg (Edvin Ryding), a svéd királyi család tagja.* A 16 éves fiú egy nap verekedésbe keveredik egy buliban. Az esetről értesülve édesanyja, a királynő úgy dönt, itt az ideje, hogy Wille internátusba vonuljon. Az elit bentlakásos iskolában, ősi nemesi családok és feltörekvő újgazdagok gyerekei között lesz majd ideje megtanulni, mi is a szerepe a királyi családban.

A Magyar Nemzeti Galéria képei izgalmas mesékben és gyönyörű illusztrációkban elevenednek meg a Pagony Kiadó összművészeti kötetében. A Képtelen képrablás párbeszédre és önfeledt játékra hívja a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Fedezzék fel a képekben és a szövegekben önmagukat és a világot. A csodaszép, különleges könyvről Kovács Eszter szerkesztővel beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin januári számában olvashatjátok.

A Képtelen képrablás egy különleges kötet, amelynek az előzménye egy összművészeti sorozat. Tudnál erről mesélni?

Évekkel ezelőtt indította el a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria a Textúra összművészeti programsorozatot felnőttek számára. A Textúra nem más, mint képzőművészet, irodalom és színház találkozása, ahol a kortárs írók a múzeumban található képekhez minijelenteket írnak, amelyeket aztán a színészek helyben, a múzeumban adnak elő. Ennek a programnak a továbbfejlesztett, gyerekeknek szóló változata a Mini Textúra, amelyben a Magyar Nemzeti Galéria partnere a Pagony Kiadó és a Budapest Bábszínház, és 6-12 éves, kisiskolás gyerekeknek szól. A Mini Textúra keretében mindig fölmegyünk a szerzőkkel a Galériába, ahol ők az ott dolgozó művészettörténészek segítségével kiválasztják, hogy melyik kép tetszik nekik legjobban, melyik szólítja meg őket úgy, hogy abból végül tudjanak egy kis jelenetet írni. Az íróknak mindig szabadkezet adunk, egyedül arra figyelünk, hogy vegyesen jelenjenek meg a képek a programban, azaz legyen benne XIX. századi mű, de akár még régebbi, XX. századi és természetesen kortárs is. Törekszünk rá, hogy változatos művek kerüljenek a programba. Eddig három Mini Textúrás-kör ment le, hatalmas sikerrel. Ez azt jelenti, hogy aki látta a Bábszínház előadásait az írók által írt jelentekből, az nagyon élvezte. De ezek egyszeri megismételhetetlen alkalmak voltak.