Loki Ideje

2021.08.20. 14:51

„Viharfelhők sötétítik a hegyeket, ahol egyedül vándorolok én…”

                (Részlet Loki énekéből, a 3. epizódból)

 

Egészen biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki azóta azt várta, hogy Loki Laufeyson saját, az ő karakterét középpontba állító Marvel-produkciót kapjon, amióta csak először meglátta Tom Hiddlestont a tűz és csínytevés delejes tekintetű isteneként a vásznon. A várakozás idén június 9-én ért véget, ekkor érkezett meg a Disney+-ra a Marvel sorozata, amelynek címe egyszerűen csak ennyi: Loki. És ennél nem is kell több, ezzel megkaptuk az MCU (Marvel Cinematic Universe) eddigi legjobb sorozatát. A Loki nemcsak a Marvel egyik legnépszerűbb karakterét mutatja be minden eddiginél jobban (és facsarja meg vele a szívünket minden eddiginél alaposabban), de játszi könnyedséggel beindítja az MCU 4. fázisát, amely elhozza majd az Őrület Multiverzumát.

 

lokisylvie.jpg

 

Azt a pillanatot, amikor a sorozat kezdődik már a Végjátékban is láthattuk: Hulk felindultságának köszönhetően a felszínen még hatalomvágyó, magától mindenkit eltaszító, de lelke mélyén apja elismerésére és bátyja szeretetére áhítozó Loki el tudja lopni a Tér Kövét, a Tesseractot, így el tud menekülni a fogságból. Azonban a Végtelen háborúból azt is tudjuk már, hogy Lokinak nem ez a menekülés a sorsa. Így nem is csoda hát, hogy alighogy megkaparintja a Követ, rögvest jönnek érte az Idővariációs Hatóság (Time Variance Authority, TVA) emberei. A TVA központjában Lokira a biztos halál várna, hiszen senki nem térhet el a Szent Idővonaltól, attól, ami a sorsa. Az elágazásokat könyörtelenül lenyesik, mert, ha létrejönne több idővonal, és ezzel a Multiverzum, az káoszhoz, pusztuláshoz és háborúhoz vezetne. A TVA tehát a Szent idővonal védelméért dolgozik fáradhatatlanul. Pontos szabályok szerint működő közhivatal, a berendezése is ezt tükrözi. Kasra Farahani díszlettervező elmondása szerint a TVA látványvilágának megteremtéséhez a Szárnyas fejvadász (1982) képi világa és a modernista építészeti stílus elemei adták az inspirációt. A végeredmény pedig egy sivár, mégis magával ragadó, és részleteiben egészen misztikus hivatali tér lett.

És ha a TVA belső tere rögtön megteremti a sorozat nyugtalanító, mégis vonzó atmoszféráját, hát Natalie Holt zenéje csak még tovább fokozza a sejtelmes hatást. A sorozat zenéje egyszerre hátborzongató, csintalan és rejtelmes, mint maga Loki. Huncut istenünket tehát ott találjuk rejtélyes dallamok és letisztult formájú bútorok között egy hivatalban, amelynek egyik legjobb dolgozója, Mobius (Owen Wilson), éppen az egyik legveszélyesebb Loki-variánst üldözi. Azt, amelyiknek sikerült megszöknie a megsemmisítés elől. Ez a mi Lokink szerencséje: ő életben maradhat, hogy segítsen elkapni saját magát. Hamarosan találkozik is elvetemült variánsával, Sylvie Laufeydottirral (Sophia Di Martino), és a bonyodalmak még csak ezután kezdődnek. Mert bár a TVA-nek kellene segítenie, a mi Lokinknak is megvannak a maga céljai…

 

 

A Loki-sorozat hat epizódból áll, mindegyik rész tökéletes cselekménybeli és érzelmi csúcsponton ér véget, hogy a fináléra végigvigye Lokit azon a karakterfejlődésen, amelyet a filmekben a Ragnarökig láthattunk. A jól felépített epizódok persze kevesebbet érnének Tom Hiddleston alakítása nélkül, akinek minden mozdulatában érződik, hogy tíz év után is ugyanúgy szereti és érti Loki karakterét, mint amikor először játszotta.  Sophia Di Martino nem marad el Tom Hiddleston mögött, úgy sikerül egyéniséget vinnie Sylvie alakjába, hogy közben mindvégig Loki egyik változata marad. Feltétlenül ki kell még emelnem Jonathan Majors alakítását. A színésznek játékidőben körülbelül félórája van, hogy bemutassa az MCU Thanos után következő főgonoszát, Kanget, a Hódítót. De annak a félórának minden perce csodásan nyugtalanító. Mégis a legnagyobb felfedezés számomra a sorozatban egyértelműen Owen Wilson.

 

 

Eddig is szerettem őt, de Mobius megformálásával egészen új oldalát mutatta meg (szerintem nemcsak) nekem. A munkájának (a Szent Idővonal védelmének) élő, abba az évek (vagy tán évezredek, ki tudja, a TVA-nél hogyan telik az Idő) során mégiscsak beleszürkült hivatalnok szerepében túlzásoktól és maníroktól mentes, visszafogott, mégis érzelemgazdag alakítást nyújt. Az pedig nekem, mint balkezesnek külön öröm, hogy Owen Wilsonnak köszönhetően Mobius is balkezes. Többször is látjuk a sorozatban ahogy ír.

 

 

Loki és Mobius különleges, fokozatosan kibontakozó barátsága a sorozat hajtóereje. Remélem, a második évadban is láthatjuk majd, mert a Lokinak lesz második évadja, ez már biztos. Abban pedig már nem kell egy egész fázist beindítania, így remélem, a karakternek még több lehetősége lesz a fejlődésre. Addig is a moziban láthatjuk viszont a tűz és csínytevés nyughatatlan istenét, a következő Doktor Strange-filmen, 2022-ben. Mert, ha kizökken az Idő, azt bizony valakinek helyre kell tolnia

                      

                                                              Bori

 

 Kapcsolódó bejegyzések:

A Marvel két új sorozta a szívünket veszi célba...

Éjfélkor Párizsban

 

 

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

 

alligator-loki.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr7816613620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2021.08.20. 15:34:32

Én, ahogy haladt előre a történet, egyre jobban élveztem. Szuper lett, szerintem is. Már most várom a második évadot. Csak egy kérésem van: Loki és Sylvie között ne legyen romantikus kapcsolat. Maradjon meg az az egy pillanat, de ne vigyék tovább. Bármennyire is illene Lokihoz, hogy önmagába szerelmes, valahogy nagyon olcsó megoldás. Ne, ne, ne! Legyen köztük mély barátság, de ennyi! Az ajánló egyébként nagyon jó, köszi!:))

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2021.08.20. 15:39:16

@ChristineJane: egyetértünk. Egyetlen pillanat volt, ami igazán nem tetszett a sorozatban, az a bizonyos romantikus. Teljesen fölösleges, és én is remélem, nem viszik tovább. Egy mély, igazi barátságnak Loki és Sylvie között viszont én is örülnék.:)

IamSherLocked 2021.08.21. 20:42:55

Nana, mit spoilerkedtek itt, kedves kommentelők! :)
Engem érdekel a sorozat! Tom Hiddlestone és Loki elbújhatnak a férjem mögött ugyan, de azért nekem is lejön a képernyőről ami lejön. :)

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2021.08.22. 11:59:54

@IamSherLocked: :DD hát, mit tegyünk nem minden Tom lehet olyan jó fej, mint a te férjed, de azért a Lokit tényleg érdemes megnézni!

ChristineJane 2021.08.22. 12:05:59

@IamSherLocked: :D kedves férjedet nem ismerem, de nekem Tom Hiddleston is jöhetne. És igaz, bocsánat, nem akartam spoilerezni, de muszáj volt kiírni magamból a frusztrációmat. Valahogy nekem nagyon fura, hogy Lokinak bármilyen romantikus kapcsolata legyen, szerintem nem illik a karakterhez. De oké, itt abbahagyom.

body_andras 2021.08.22. 20:29:25

Viccesek ahogy a KrokiLokit pátyolgatják, meg vitatkoznak vele.

ChristineJane 2021.08.22. 20:44:06

@body_andras: és honnan lehet tudni, hogy ő is egy Loki? Onnan, hogy zöld!:D

gertrudstein 2021.08.23. 07:13:01

Azért, mintha nem "egyedül vándorolna" :)
És Owen Wilson lejátssza Tom Hiddelstont.
Bocs.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2021.08.23. 13:29:51

@gertrudstein: azért, ha figyelmesen megnézed a sorozatot, eléggé nagy téma benne, hogy Loki mennyire egyedül van. Azt pedig nem vitatja senki, hogy Owen Wilson csodás Mobius.:)

ChristineJane 2021.08.23. 13:47:06

@gertrudstein: Azért bocs, de varázslathoz, ahhoz, hogy ez a sorozat jól működjön, ketten együtt kellenek. <3 Már ebből a kis videóból is látszik, mennyire jó párost alkotnak:

www.youtube.com/watch?v=wfoLb8ftduw&ab_channel=Torrilla

@IamSherLocked: ezt pedig neked találtam:

www.youtube.com/watch?v=uH8QyA7goe0&ab_channel=RMerc

Spoiler nincs benne, csak Tom, Owen és Shakespeare. Imádnivalók. :) <3
süti beállítások módosítása