Fahéj, Eulália, Gombi, Zizi és Cikcakk az öt porcica békésen éldegél a padláson egy dobozban. Egy nap aztán elszakítják őket egymástól: a doboz, amiről kiderül, hogy valójában egy régi babaház, lekerül a padlásról. Mi lesz most? Hogyan birkózik meg az öt apró porcica a változással, az ismeretlentől való félelemmel és a saját előítéleteivel? Pöti Peti, a pók vajon veszélyes? A Porcicák a babaházban című meséről és egyben levélregényről a szerzővel, Tasi Katalinnal beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin novemberi számában olvashatjátok.

A porról általában szürkeség, rendetlenség, kosz jut eszünkbe. Te kifordítottad a világot: a mesédben színes egyéniségek, kedves porcicák, porszemek szerepelnek. Hogyan jött az ötlet?

Azt hiszem, húsz évvel ezelőtt fölskicceltem egy mese vázlatát „Andor és a porcica” címmel. Végül abból a történetből az eredeti formájában nem lett semmi, de az ötletet, hogy porcicákról írjak, azért nem vetettem el teljesen. Sokszor előfordul, hogy korábbi ötletet később újra előveszek, és más formába öntöm. Andor például egy másik mese hőse lett (ez a történet még nem jelent meg), és előkerültek a porcicák is. Mindig is izgatott a gondolat, hogy kicsi, jelentéktelennek tűnő vagy éppen a hétköznapi életben bosszantó dolgokból valami egészen mást mutassak meg, nagyon érdekesnek találom az ilyesfajta kontrasztot. Érdekelt, hogy hogyan lehet egy egészen picike dologból valami nagy, egy bármelyik háztartásban milliószámra előforduló apróságból valami különleges. Hogy hogyan lehet a leginkább zavaró tényezőkét értékelt hétköznapi valamiből olyan szereplőket létrehozni, akik kedvesek, aranyosak, néha furák, saját személyiségük, érzelmeik, stílusuk van, akárcsak az embereknek. Bárminek lehet lelke és története azok közül a dolgok közül, ami minket körbevesz. Csak fantázia és egy kis játékosság kell hozzá.  

Még egy porcicának is lehet lelke?

Nem tudom, ki, hogy van vele, én a valódi porcicákat soha nem találtam igazán idegesítőnek. Gyerekkoromban sokszor képzeltem azt, hogy az ágy alatt egy egész, alternatív univerzum rejtőzik, ahol sok minden történik az ott lévő ismert (por) és talán előttünk ismeretlen dolgokkal akkor is, ha mi éppen nem látjuk. Azon is sokat morfondíroztam gyerekként, hogy vajon életre kelnek-e a környezetünkben lévő tárgyak, miközben mi nem vagyunk jelen. Zajlanak-e másfajta történések mondjuk a gyerekszobában ahhoz képest, mint amikor jelen vagyunk? Csak azért nem vesszük észre, mert nem figyelünk eléggé? Ez még most is, felnőttként is egészen izgalmas elmebeli játék tud lenni.

fotó: Gordon Eszter

Egyébként a porcicáknak volt már egy másik élete a könyv megjelenése előtt.

Igen, a könyvben is szerepel, hogy a mese első változata a Fabula Levélműhely – Mese Borítékban projekt gondozásában jelent meg először, ez egy meselevél-sorozat volt. Hat levélben kapták meg a gyerekek a történetet, postai úton. Ezután vittem el a történet a Pagony Kiadóhoz, és Kovács Eszter főszerkesztő is úgy látta, hogy – hiszen a meselevél egy kis közönséghez eljutó rétegműfaj -, ezt a történetet, vagyis az eredeti történet egy átdolgozott változatát érdemes szélesebb olvasóközönséggel megismertetni. Így lett a porcicák kalandjaiból könyv.

Ami engem megfogott a történetben, hogy ahogy haladtunk előre, minden szereplőnek meg kellett küzdenie a félelmeivel. Meg kell birkózniuk azzal, hogy minden változik, és ez nem biztos, hogy rossz.

Akárhogy is nézzük, a körülöttünk lévő élet – még ha ismétlődésekkel teli is – folyamatosan változik, ha tetszik, ha nem. Óriási banalitás, mégis nagy igazság, hogy csak a változás állandó. Akár jó akár rossz értelemben mindig változik valami. Van, amikor szuper dolog a változás, és van, hogy hatalmas krízis. Hogy ez a krízis traumatikus lesz-e vagy sem, az dönti el, hogy mennyire tudunk hozzá alkalmazkodni, mennyire kapunk segítséget a feldolgozásban. Ez felnőttként is fontos kérdés, de a gyerekek élete telis-tele van változásokkal, és ezek közül nem egy váratlanul érkezik, más változások pedig kényszerűen jönnek. Gondoljunk csak arra, hogy egyszer csak el kell menni az óvodába. Aztán mire az ember belejön az ovis létbe, el kell menni az iskolába, figyelni, leülni, szabályokat betartani, leckét írni. A porcicák kalandjai is egy teljesen váratlan eseménnyel kezdődnek: az apuka felmászik a padlásra, felkapja az otthonukként szolgáló dobozt, a babaházat és leviszi egy egészen másik térbe. Ráadásul ketten, Eulália és Gombi épp nincsenek otthon, így ők a padláson maradnak, míg Fahéj, Cikcakk és Zizi belecsöppennek az emberek világába. A porcicák élete egyik pillanatról a másikra megváltozik, anélkül, hogy felkészülhettek volna rá, hogy akarták volna, és hogy tehettek volna ellene. És nincs más hátra, mint - ahogyan a való életben, a könyvben is – mindenkinek a saját személyisége, elképzelései, tapasztalata alapján kell megbirkóznia a változásokkal. És nem titkoltan ez a változás a porcicák életében sok-sok jót hoz magával.

Pöti Peti, a pók pedig azt mutatja meg, hogy az előítéleteinkre is figyelnünk kell.

Inkább csak rávilágít, hogy vannak.  Az ismeretlentől való félelem mindannyiunkban megvan, de ha nyitottak, kellően kíváncsiak vagyunk, akkor még az is lehet, hogy ezekről kiderül, hogy alaptalanok. A porcicák például alapvetően tartanak a pókoktól, vagyis inkább a pókhálóba ragadástól, de az első pók, akivel megismerkednek, Pöti Peti, elképesztően aranyos, fantasztikusan köt és hamar összebarátkoznak vele.

A képre kattintva galéria nyílik! (Ha másképp nem jelöltem, a kép a saját fotóm)

A perspektívával való játék is nagyon izgalmas a könyvben.

Fontos tartóoszlopa a történetnek, hogy a főhősei a mi világunkban egészen kicsikék, a sajátjukban pedig ők az adott méret. Hozzájuk képest a történet gyerekszereplői egészen hatalmasak, de ők is egészen kicsik a szüleikhez képest. A padlásról, ami a porcicák teljes élettere volt, kiderül, hogy csak egy része egy nagy háznak, amilyenből száz meg száz másik sorakozik. Az arányokra a könyvben a porcicák szemszögéből csodálkozhatunk rá – ami szerintem a történetet olvasó vagy hallgató gyerekekhez közel áll, könnyen befogadható, hiszen ők maguk is kisebbek a felnőttekhez képest. Kezdetben amúgy is mindenki a saját univerzumának az origója, és emlékeim szerint az a gyermeki megélés, hogy ott van a világ közepe, ahol én vagyok. Másfajta látásmód kell ahhoz, hogy az ember rádöbbenjen, hogy másoknak más a világ közepe, amihez képest én lehetek közel, távol, vagy a teljes ismeretlenségben.

A könyvben szereplő öt porcica egy családot alkot?

Bennem nem merült fel, hogy ők egy hagyományos értelemben vett család. Bár rájuk húzhatóak lennének ezek a szerepek, igyekeztem úgy írni, hogy ne legyen egyértelmű, hogy van egy anyuka, egy apuka és a gyerekeik, már csak ezért sem, mert a valóságban nagyon sokféle család létezik. Egészen egyszerűen ők öt különböző korú porcica, akik együtt élnek, mert egyszerre jelentek meg a babaházban. Ez az öt szereplő nagyon jó érzelmi közösségben él egymással, szeretik egymást, elfogadják egymást, vigyáznak egymásra, én pedig azt szerettem volna, hogy bármilyen család is olvassa ezt a mesét, tudjon kapcsolódni hozzá.

A perspektíva, a világ hogyan jelenik meg a könyv illusztrációiban? Együtt dolgoztál ezen Radnóti Blankával?

Az illusztrációra társművészetként, nem pedig alkalmazott művészetként tekintek, és ebből kiindulva soha nem venném a bátorságot, hogy beleszóljak az illusztrátor munkájába. Az igazán jó illusztráció szerintem építi és formálja a szöveget, mást is megmutat, mint amit a szöveg leír, hozzátesz, bátor, izgalmas és új nézőpontot hoz be a szöveghez. Radnóti Blanka rajzai, a koncepciója, a millió apró ötlete, megoldása, képzőművészeti utalása pontosan ilyen. Blanka egyébként az illusztrációs munka előkészítésekor fantasztikus gyűjtőmunkát végzett anyag, szín, méret, hangulat tekintetében egyaránt, engem teljesen lenyűgözött a munkamódszere, és az eredmény is. A könyvben az illusztráció – ami az elején is nagyon érdekes – a szöveghez igazodóan fokozatosan lesz még színesebb, gazdagabb, részletesebb. Blanka érezhetően átadta magát az alkotás szabadságának, és szuper lett a végeredmény.

Van olyan terved, ötleted, amiről mesélhetsz?

A Csimota Kiadónál, ahol eddig három papírszínházam jelent meg, lassan-lassan kopogtat a negyedik is.  Emellett tele a fiókom félkész, háromnegyed kész szövegekkel, sőt, a képzeletbeli fiókom is a már megálmodott történetekkel, de előre nem szeretek mesélni történetekről és tervekről, talán kicsit babonából sem.  Most éppen csak nagyon örülök, hogy a Porcicák a babházban című mesekönyvem már megjelent, és egyre több olvasóhoz jut el, akik – a visszajelzések szerint – nagyon szeretik.

Kapcsolódó bejegyzés:

Hogyan beszélgessünk nehéz kérdésekről? – Játszi könnyedséggel! - interjú Peer Krisztinával, Kele Fodor Ákossal és Lencse Máté játéktervezővel

A bejegyzésben szereplő portréképeket Tasi Katalin bocsátotta rendelkezésemre.

Ha tetszett a cikk, és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.