Kedves Kihagyhatatlan Olvasók! Ma van a Föld Napja, ezért is nagy öröm számomra, hogy megoszthatom Veletek Mrena Juliannával készült beszélgetésemet, amelynek nyomtatott változatát a Baba Patika magazin áprilisi számában olvashatjátok. Mit tehet a lajhárcsalád, ha a kislajhár egyszer csak nem akar elaludni? Lehet, hogy a lajhárok általában csak lógnak bambán, de közben annyi minden történik! Ez a mese bizony életteli és izgalmas. A kislajhár kapcsán Mrena Julianna szerzővel arról is beszélgettem, mennyire fontos, hogy verses meséket halljanak a gyerekek, és hogy az sem árt, ha ezeket a meséket a szülők is élvezik.

fotó: Németh Zoltán András

A lajhárok nagyon népszerűek. Lassúságukban, nyugalmukban van valami nagyon vonzó. Téged mi inspirált, hogy lajhárról szóljon a mese?

Spontán született az ötlet. Szeretem persze a lajhárokat, de úgy általában az állatokat is. Gyerekkoromban állatkertet akartam nyitni a házunk udvarán, álmodoztam róla, hogy milyen lenne, ha élnének ott kecskék, tigrisek, elefántok, majmok, jegesmedvék, papagájok, és igen, lajhárok is. Meg nagyjából a földkerekség minden állata. Amikor a kisfiamnak kezdtem altatásnál mesélni, csak úgy rögtönözve, mindenfélét kitalálva (azt hiszem, ez sok szülőnek ismerős), sokat meséltem állatokról is persze. Egyik este aztán talán épp mert akkoriban nagyon nehezen érkezett az álom, mesélni kezdtem egy kislajhárról, aki nem akart elaludni. Akkor még csak az volt a lényeg, hogy mondjam, mondjam a magamét, amíg gyerek végre elalszik, de aztán elgondolkoztam. Tényleg, mi van akkor, ha a világ egyik legnyugisabb, legtöbbet alvó állata nem alszik? És vajon miért nem alszik?... úgy éreztem, kell erre valami igazán jó magyarázat. És akkor megérkezett a válasz: ha egy lajhárgyerek nem alszik, akkor lehet, hogy azért nem alszik, mert nem is kell neki aludni. Talán van valami, amit nem tudunk… többet sajnos nem árulhatok el, hogy ne lőjem le a poént azoknak, akik még nem ismerik a könyvet.

1999 karácsonyán kaptam meg az első Harry Potter-könyvemet, 13 éves voltam akkor. Az elmúlt közel 24 évben a Harry Potter az életem része lett. Olvastam angolul, magyarul, franciául, néztem filmet éjfélkor, és könyvesboltban is voltam éjszaka, hogy elsőként kapjam kézbe az új könyvet. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért kettős érzésekkel fogadtam a hírt, amely most már hivatalos: tévésorozat készül a Harry Potter-könyvekből, mindegyik kötet külön évadot kap. Teljesen új színészek érkeznek. 

Az első gondolatom az volt, hogy miért kell ezt. Nálam jobban senki sem szereti a Harry Pottert, de a könyvekből készült első filmet 22 éve mutatták be, ami távolinak tűnik, de bizony még nagyon közel van, ha a filmeket nézzük. Ezek a filmek a mindennapjaink részei, a szereplőit nem válthatja még föl senki. De tényleg, ki játszhatná el Piton professzort, ha nem Alan Rickman? Nála nincs jobb, ő nem pótolható. 

De aztán jöttek a részletek, például az, hogy a sorozat készítésében J.K. Rowling is részt vesz executive producerként, ami biztosítja, hogy az a világ, amelyet ő teremtett úgy jelenjen meg a sorozatban, ahogyan ő szeretné. Ez pedig azt is jelenti, hogy a sorozatból olyan részleteket tudhatunk meg a varázsló világról, amelyeket eddig nem ismertünk, ami mindenképpen izgalmas.

Úgyhogy végül is kétségekkel vegyes izgalommal, kellő nyitottsággal várom Harry Potter-tévésorozatot, amely egy új generációnak (is) meséli el a történetet, amely az én gyerekkoromat meghatározta. 

Éppen ezért nem bírom ki, hogy ne Alan Rickmannal zárjam ezt a bejegyzést. Most olvasom a naplóját, ami lenyűgöző. A "tovább" mögötti videóban Alan Rickman a Harry Potter-filmek forgatásáról mesél.

Mit tehet egy kismama, ha császármetszés utáni hüvelyi szülésre (VBAC-re) készül? Mire kell készülnie testileg, lelkileg? Milyen kommunikációs és jogi ismeretek segíthetik a folyamatot? A VBAC-titok egy hiánypótló kézikönyv, amely szakemberek segítségével, gyakorlati példákkal keresi a választ a fenti kérdésekre. A könyv létrejöttéről, és saját, személyes tapasztalatairól Óvári Enikő szerzővel beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin áprilisi számában olvashatjátok.

fotó: Tiboldi Tamás

Pontosan mit jelent a VBAC, és miért fontos róla beszélnünk?

A VBAC (ejtsd: víbek) egy mozaik szó, egy angol kifejezés rövidítése: Vaginal Birth After Cesarean, azaz császármetszés utáni hüvelyi szülés. Ez a kifejezés az Amerikai Egyesült Államokból ered, és a ’70-es években terjedt el. Abban az időben a császármetszéseknek a műtéti technikája már jóval biztonságosabb volt, mint korábban, ezáltal mintegy 0,5%-ra csökkent a hegszétválás kockázata természetes szülés megkísérlésekor, előzetes hasi szülést követően. Felmerült tehát az igény a kismamák részéről a VBAC lehetőségére. 1978-ben összehívtak egy konferenciát az Egyesült Államokban, ahova az orvosok mellett laikus érdeklődőket is meghívtak. Ez a konferencia volt a kiindulópont: elkezdték biztatni az orvostársadalmat, hogy támogassák a császármetszés utáni természetes szülés lehetőségét.

Joseph O'Connor regénye különleges élmény. A szerző maga fogalmazza meg, hogy "az Árnyjáték valós eseményeken alapuló, de kitalált elemeket is tartalmazó szépirodalmi alkotás. Nagy szabadsággal kezeli a tényeket, ugyanilyen szabadon jár el a jellemábrázolásban és az időrendiségben"*. Azt már én teszem hozzá, hogy Joseph O'Connor regénye eközben minden sorában igazi és szívhez szóló. Három kivételes ember barátságát mutatja be: hogyan tudták egymást egyszerre őszintén szeretni és forrón gyűlölni. Hogyan tudták egymást egyszerre égig emelni és földbe tiporni.

Bram Stoker, Ellen Terry és Henry Irving

A történet középpontjában Bram Stoker, Ellen Terry és Sir Henry Irving kapcsolata áll, és együtt töltött éveik a londoni Lyceum színházban. A háttérben pedig mindvégig ott van - nem megtestesült alakként, csupán érzésként, árnyképként - Bram Stoker leghíresebb teremtménye, Drakula gróf...

A Szuperdió – Mire jó az agy? című kötetben Emma királylánynak annyi leckéje van a tavaszi szünetre, hogy mindennél jobban szeretne magának egy szuperagyat. A kislányt barátja, Doki, kalandra hívja, hogy kiderítsék: Emma agya már így is fantasztikus, szuper dolgokra képes. Vibók Ildi biológussal, a kötet szerzőjével beszélgettem a biológia szépségeiről, és arról, mennyire fontos, hogy ne csak a környezetünkre figyeljünk, de azt is tudjuk, mi zajlik bennünk. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin márciusi számában olvashatjátok.

Hogyan kezdtél el ismeretterjesztő gyerekkönyveket írni?

Igazából eszem ágában sem volt könyveket írni. Eredetileg biológus vagyok. Egy laborban szabtam-varrtam a géneket a férjemmel, miközben rengeteg állattal osztottuk meg az otthonunkat. Mindenki elképed, amikor megtudja, de jelenleg is több mint háromezer madárpókunk van, ez több mint hatvan fajt jelent. Ezenkívül hüllők, egzotikus és kevésbé egzotikus rovarok, kétéltűek, madarak, halak laknak velünk. Természetesen van Panna kutyánk, Jenga nyuszink és Mojzi cicánk is. Ők valódi családtagok. És rendszeresen fogadunk be sérült állatokat, ápoljuk őket, és ha kell, a megfelelő időben átadjuk az állatvédőknek. Innen jött a könyvírás ötlete. Arra gondoltam, hogy leírom a kalandjainkat, hogy a gyerekeink – Sibi meg Balu - akkor is emlékezzenek rá, amikor már ők is felnőttek lesznek. Később egy kedves barátnőm is fölolvasta a történeteimet otthon, és ő biztatott, hogy keressek egy kiadót. Azóta már jó néhány könyvem jelent meg, és igazi szerelem lett a „könyv csinálás”.

Gondolkodtatok már azon, miért van az, hogy a viktoriánus korban (1837-1901) készült fényképeken általában nem mosolyognak az emberek? Bevallom, én igen. És a múltkor, amikor a Gázláng kapcsán sokat olvastam a viktoriánus korról, akkor rábukkantam egy nagyon érdekes cikkre. Lloyd Llewellyn-Jones, a Cardiffi Egyetem történészprofesszorának írása éppen azt tárja föl, hogy bár valóban ritka jelenség volt, azért találhatunk olyan fényképeket a viktoriánus korból, amelyeken az emberek mosolyognak.

Az alábbiakban tehát Lloyd Llewellyn-Jones cikkét ismertetem, amely először nyomtatásban 2020 januárjában, a BBC History Magazine-ban (tehát a nálunk is kapható újság angol kiadásában) jelent meg.

Hogyan alakul ki a balkezesség? Milyen veszélyeket rejt az átszoktatás? Valóban kreatívabbak és okosabbak a balkezesek? A megannyi érdekes kérdésről Kiss Erzsébettel a Magyarországi Balkezesek Egyesületének elnökével beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin márciusi számában olvashatjátok.

Jelenlegi tudásunk szerint hogyan lesz valaki balkezes?

A balkezesség nem szerzett képesség, a génjeink „tehetnek róla”. A kutatók már 2006-ban találtak olyan géneket, amelyek felelőssé tehetők a balkezesség kialakulásáért. Ehhez hozzátartozik az öröklődés is: ha felmenői között már volt balkezes, akkor nagyobb esély van rá, hogy balkezes lesz valaki.

Viharos széllökések várhatók, figyelmeztet napok óta az időjárás-jelentés. És valóban, odakint most is éppen könyörtelenül rázza a fákat a szél. Idebent, a házban, ahol születésem óta, immár harminchét éve élek, meleg van, és biztonság, de az ablaktáblák néha megremegnek. A padláson nyikorognak az elfeledett bútorok, és recseg a padló. Épp itt az ideje, hogy megnézzük a Gázlángot.

Az 1944-ben bemutatott film gyerekkorom egyik legnagyobb filmélménye. Sosem féltem tőle. Arra emlékszem, hogy mindig milyen jót beszélgettünk róla: arról, hogy milyen tökéletesen fölépített a történet, és egytől egyig milyen fantasztikusak a színészek. Ez még ma is így van. Jövőre lesz nyolcvan éve, hogy a filmet bemutatták, de erejéből a mai napig nem veszített semmit.

Egy napon Frida, a kíváncsi kanári kiszabadul a kalitkájából. A budapesti földalattiban összetalálkozik Gubanccal, a vagány verébbel. Ketten együtt lélegzetelállító kalandra indulnak, amelynek során nemcsak ők, de az olvasó is megismeri gyönyörű fővárosunkat. Az izgalmas ismeretterjesztő mesekönyvről Trogmayer Éva szerzővel és Egervölgyi Lillával, a kötet tervezőjével és illusztrátorával beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin februári számában olvashatjátok.

A Frida és Gubanc Budapesten egyszerre mese, kalandregény, krimi és ismeretterjesztő könyv gyönyörű rajzokkal. Hogyan állt össze ez a sok elem egyetlen történetté?

Trogmayer Éva: Az első gondolatunk az volt, hogy szeretnénk egy kicsit más szemszögből megmutatni a magyar városokat a gyerekeknek, mint ahogy eddig ismertük őket. Erre alkalmasnak tűnt a madártávlat, hiszen felülről nagyon ritkán látjuk a városokat, kevésbé ismerősek a megszokott terek. Az első város, amit kiválasztottunk, a főváros, Budapest lett. Ezen a ponton azt már tudtuk, hogy a főszereplők madarak lesznek, már csak az volt a kérdés, mi történjen velük. Engem régóta foglalkoztatott a szabadság témája, jó ideje szerettem volna már írni egy olyan szereplőről, aki kiszabadul valahonnan. Ebből a vágyból született meg Frida, a kanári figurája, aki egy nap kirepül a kalitkájából, és a Gubanccal való találkozás után mindenféle őrült kalandokba keveredve ismeri meg Budapestet. Fantasztikus érzés volt a szereplőkkel egy atmoszférában létezni, az egyetlen nehézséget az okozta, hogy megtaláljam a megfelelő egyensúlyt mese és ismeretterjesztés között, hiszen az is fontos szempont volt, hogy ne klasszikus mesekönyv, hanem ismeretterjesztő gyerekkönyv szülessen.

A John Luther nyomozóról szóló film 2023. március 10-én érkezik a Netflixre, a csodálatos Idris Elba főszereplésével. Most végre itt van hozzá az előzetes is, amelyben nem fukarkodtak az izgalmakkal.

A Luther legutóbbi, 5. évadáról én írhattam a sorozatjunkie-ra. Hogy milyennek találtam Luther nyomozó legutóbbi kalandjait azt ITT olvashatjátok el. Az biztos, hogy már nagyon várom a filmet, és gondolom, nem vagyok egyedül! Előzetes a "tovább" mögött!