Ötéves A Kihagyhatatlan blog! Ezen a szép napon én csak azt mondhatom, amit tavaly is: És az Idő még mindig rohan! Születésnapot ünnepel A Kihagyhatatlan blog! Kedves, Drága Olvasók, Rokonok, Barátok!:) Nagyon köszönöm, hogy olvassátok a blogot, csak így tovább! :) Petrának, Leventének, Csillának és Erzsinek még mindig köszönöm azt a sok jót és szépet, amit hozzátettek, hozzátesznek a bloghoz!

A jeles születésnap alkalmából Erzsi, Csilla és én végre együtt írtunk a House-ról, olvassátok az alábbi sorokat legalább olyan lelkesen, mint ahogy mi írtuk őket Nektek! Jó szórakozást!:)

Bori

Minden Szakácsi Sándorral kezdődött. Az ő utánozhatatlan és felejthetetlen lágyan érdes hangjával. Úgy 10 éve lehetett, amikor először meghallottam, ahogy Szakácsi Sándor ezt a különleges hangot egy áthatóan kékszemű, borostásan vonzó színésznek kölcsönzi. A színész egy nem mindennapi orvost játszott. Akkor még nem tudtam semmit sem Hugh Laurie-ról, sem Doktor House-ról, de abban a percben eldőlt, hogy nagyon sokat fogok még tudni róluk. A következő években a Doktor House életem legmeghatározóbb sorozatélménye lett, amely a mai napig hiányzik, hiába 5 éve már, hogy véget ért.

 

house3.jpg

 

A Doktor House a világ egyik legsikeresebb sorozata, amely nyolc éven át 2004 novembere és 2012 májusa között futott Amerikában. Alapötlete szerint Dr. Gregory House a kitalált Princeton-Plainsboro Oktatókórház orvosa. Doktor House kiváló orvos, világhírű diagnoszta, azonban testi és lelki sérülésekkel küzd, gyógyszerfüggő, magába zárkózó, mogorva alak. Emberi kapcsolatot sem a kollégáival, sem a betegeivel nem képes kialakítani, egyetlen barátja van, aki kitart mellette. És ha mindez nem lenne elég, Doktor House-t látszólag csak a betegség érdekli, a tünetekből összeálló rejtély megoldása, az ember maga nem. Így csak olyan betegeket kezel, akiknek a tünetei kellően izgalmasak és titokzatosak számára. House világában a rák például unalmas.

Mégis House viselkedése az, amely rendkívül vonzó és felszabadító. És nem, nem azért, mert House „bunkó”, vagy, mert durván bánik másokkal és saját magával, hanem azért, mert néha mindnyájan szeretnénk nyersen és könyörtelenül őszinték lenni, úgy szólni másokhoz, hogy nem kötnek minket a társadalmi elvárások és szabályok. Emellett azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Doktor House-t nem másról, mint Sherlock Holmesról mintázták. És ahogy januárban írtam, „Sherlock sosem volt reálisan megfogható alak, inkább egy valóságos mesei hős, akinek, mint minden jó mesei hősnek, a kalandjait és a jellemfejlődését szórakoztató, izgalmas és néha felkavaró nézni”. Így gyakran Doktor House-t is „elemelhetjük” a valóságtól és minden lelkiismeret-furdalás nélkül élvezhetjük bántó, de találó megjegyzéseit, és átélhetjük a betegség utáni nyomozás izgalmát.

És még csak most jön Hugh Laurie zsenialitása. Mert ő az, aki Doktor House-t emberré teszi. Ő az, aki az elképzelhetetlen viselkedés és a látszólagos közöny mögé kavargó érzelmeket, törődést és fájdalmat rak. Mi pedig lassan észrevesszük, hogy House is ugyanazért kel föl reggel, mint mi. Hogy mindennap megpróbáljon választ találni végre a kérdésre: mi értelme ennek az egésznek? Mi értelme a küzdelemnek? A fájdalomnak? És a boldogságnak? Lehetünk egyáltalán boldogok?

 

 

Úgyhogy, ha azt kérdezitek, mi a Doktor House titka, egyértelműen csak azt mondhatom, hogy Hugh Laurie. Ha ő nincs, a sorozat valószínűleg felszínes és felejthető marad. Hugh Laurie érzékenysége, fantasztikus humora, saját nyughatatlansága és fájdalma is kellett ahhoz, hogy a Doktor House kiemelkedjen a sorozatok végeláthatatlan tömegéből, és valóban meghatározó élmény legyen milliók számára.

De ez természetesen nem jelenti azt, hogy a mellékszereplők ne lettek volna fontosak. Doktor House egyetlen barátja Wilson nélkül, vagy Dr. Cuddy nélkül, aki House főnöke, és nem mellesleg az egyetlen ember, aki kordában tudja tartani, a sorozat elképzelhetetlen lett volna. Mégis, ha egyetlen karaktert, egyetlen mellékszereplőt kellene kiemelnem, aki a sorozat 8 éve alatt a legnagyobb hatással volt rám House mellett, akkor egészen biztosan Dr. Robert Chase-t mondanám. Egyszerűen azért, mert a sorozat készítői neki adták a legnagyobb lehetőséget a fejlődésre az évek során. Hogy ez a fejlődés jó-e vagy rossz, azt most nem árulom el. De az biztos, hogy izgalmas és szívszorító volt nézni, ahogy Chase elkényeztetett úrifiúból – akit eleinte csak azért szerettünk, mert szép haja és térdremegtetően gyönyörű ausztrál akcentusa volt – felelősségteljes orvossá válik.

 

 

Ugyancsak izgalmas és szívszorító volt figyelni, ahogy House és Cuddy reménytelenül vágynak egymásra éveken át. És itt sajnos ez a sorozat is beleesett abba a hibába, amibe annyi másik: amint a szerelmesek egymásra találtak, a vágyakozásból adódó csodálatos feszültség eltűnt, és a helyére az írók már nem tudtak mit kitalálni. Sőt, különösen rosszul kezelték a helyzetet. Nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy House boldog is lehet. House és Cuddy karaktere is kifordult önmagából, és ezzel a 7. évadra eljött a sorozat mélypontja. És ezen még az sem segít, hogy a Repeszek című rész (7. évad 15. epizód), amelyben House és Cuddy útjai végül elválnak, egyébként a sorozat egyik fénypontja. Szerencsére a Doktor House a 8. évadban újra magára talált, és méltóképpen búcsúzhatott a képernyőtől.

Nekem pedig itt jött el az alakalom, hogy megköszönjem Csillának, hogy végignézte velem a House 177 epizódját. Csilla lelkesedése, kitartása és barátsága nélkül közel sem lett volna olyan lehengerlő élmény ez a sorozat. Köszönöm, Dearest! Emellett rengeteg csodás mellékhatása van annak, hogy megnéztem a Doktor House-t. Mindjárt itt van például az, hogy megismertem Hugh Laurie munkásságát. Nem volt még rám színész nagyobb hatással, mint ő. Hugh Laurie egy zseni, és kész. Nagyon remélem, hogy sok blues lemezt ad még ki, és talán több regényt is ír majd, de ha csak jó sorozatokban és filmekben láthatom még, én azt sem bánom.

 

 

A Doktor House tett engem tudatos sorozat fogyasztóvá, igazi sorozatjunkie-vá. Egy közösség tagja lettem, egy izgalmas hobbi részese. Blogot írok, hogyvoltozom, sőt „kibeszélőt” is írtam már. Eközben pedig új embereket ismerek meg, ami még a sorozatnézésnél is nagyobb élmény. És a végére, íme, itt egy egészen váratlan mellékhatás: a bone marrow ma már hamarabb eszembe jut, mint magyar megfelelője, a csontvelő. Azaz, ha sorozatot nézel, úgy fejlődhet a nyelvtudásod, ahogy arról nem is álmodtál. Egy szó, mint száz: Sherlock jöhet, Poldark mehet, sőt, még maga a Doktor is berepülhet a TARDIS-szal, a Doktor House-t akkor sem adnám semmiért. És biztos, hogy egyszer még újra végignézem. Mert a Doktor House a tévésorozatok királya.

 

Erzsi

A nyolc évadot és számtalan izgalmas részt végigkísérő sorozat, a Dr. House méltán Bori egyik kedvence. Nekem kevésbé a szívem csücske, de azért Bori kérésére szívesen írok róla Nektek, aztán természetesen nézzétek meg magatoknak és alkossatok véleményt róla, ahogy mindig. :)

Miért érdemes nézni ezt a sorozatot? A sorozat egyik legerősebb pontja, hogy a főhős kifejezetten érdekes karakter, az őt alakító színészt pedig, Hugh Laurie-t, a Fekete Vipera, a Peter’s friends és az Értelem és Érzelem után (és különösen Bori blogján) nem kell bemutatni. Utánozhatatlan játéka, mélykék szempárjának mélysége, apró gesztusainak, mozdulatainak karakterhűsége hihetetlen magasságokba repítik a figurát, s vele együtt az egész sorozatot.

 

house_md.jpg

 

S milyen figura is ez a Dr. House? Állandó külső attribútuma a borosta, a mélykék szempár, és természetesen a bitchin’ bot. :) Belsőre mogorva természetű, ámde zseniális ember. Árad belőle a szarkazmus és sokszor úgy érezni, ez már-már átszivárog a TV képernyőjén túlra is. Magányos, megkeseredett alaknak tűnik első látásra, ámde sokkal több van álarca mögött.

Furcsa egy orvos ő, rendelési időben például játszik, olvas, vagy kedvenc kórházsorozatát, a Közkórházat nézi. Bármit inkább megtesz, csak ne kelljen betegekkel beszélni, törődést mutatni, emberekkel foglalkozni. Általában nem a beteg életéért küzd, hanem a betegség ellen harcol, inkább a tudomány hajtja, mint a segíteni vágyás.

Mindemellett cinikus és gyakorlatias, mellőzi a formaságokat, az udvariaskodást, rögtön a lényegre tér és nem kendőz el semmiféle részletet. Sajátos értékrendje van, gondolkodó hős ő, aki nem áll be a többiekkel együtt a sorba, hanem bátran kialakítja a saját véleményét. Nem fél szembemenni másokkal, mindig harcol, hogy bizonyíthassa az igazát.

Ez idáig nagyon szimpatikus, van egy gondolkodó hősünk, aki bizony nem átlagember. Olyannyira nem,  hogy gondolkodásmódja és orvosi módszertana a detektívekhez, méghozzá az elemző típusú nyomozókhoz teszi őt hasonlatossá, melynek egyik első megformálója Poe volt Dupin karakterével, s akit Sir Arthur Conan Doyle népszerű regényalakja, Sherlock Holmes követett. Hozzám alapvetően közelebb állnak az együttérző, emberibb detektívalakok, mint pl. Maigret felügyelő, vagy Porfirij Petrovics alakja, House-szal kevésbé is tudok azonosulni emiatt.

Dr. House karakterének alapvető, legszembetűnőbb vonásai kifejezetten hasonlítanak Sherlock Holmesra, akinek alakját Conan Doyle is egy orvosról mintázta. Mindkét hős a 221/B házszámmal büszkélkedhet, s mindkét alak rendkívüli szimattal rendelkezik a bűnesetek vagy épp a betegségek felderítése terén.

 

 

House emellett  - Sherlockhoz hasonlóan - gyógyszerfüggőségbe is menekül, ami számomra az emberi gyarlóságot testesíti meg. Így láthatjuk, hogy House sem tökéletes karakter, megvannak a maga hibái, izgalmas furcsaságai, még a pszichiátriát is megjárja emiatt. Mindemellett House kitűnően zongorázik, ebben is párhuzamba állítható a híres nyomozóval, Sherlockkal, aki gyönyörűen hegedül (ez sajnos nem mondható el egy másik sorozatban a Sherlock-figurát megformáló Benedict Cumberbatch-ről, akinek ugyan a színészi játékkal nincsenek gondjai - különösen a Kódjátszma és a Frankenstein után - de legalább neki is marad valami, amiben még fejlődhet :) ). A zene House számára is önkifejezés, tisztaság, ami hozzám személy szerint picit közelebb tudja hozni ezt a figurát.

S hogy milyen módszerrel lehet House és Sherlock ilyen sikeres? Mindketten a dedukció módszerét választották, leginkább hallgatnak, sokáig csak megfigyelnek minden apró részletet, azokat módszeresen kielemzik, majd levonják a végkövetkeztetést.

House zseniális meglátásai az aha-élményen, a heurisztikus gondolkodáson alapulnak. Elég egy apró részlet, egy váratlan külső inger, egy ici-pici tárgy vagy mozdulat ami megmozgatja a fantáziáját és összefüggésbe tudja azt hozni a betegével, s annak betegségével, hogy rájöjjön a megoldásra.

Ez szembeállítható House háromfős csapatának tagjaival, az ő gondolkodásukkal, mivel ők inkább sztereotípiákra, korábbi orvosi esetekre és kutatási eredményekre építenek, nem számolnak a váratlan fordulatokkal.

House zsenialitása azonban egyszerre áldás és átok: a munkájában, karrierjében sikerek kísérik, meg tudja gyógyítani (na jó, pontosabban legalább diagnosztizálni tudja) a leglehetetlenebb betegségben szenvedő egyéneket is, ám magánéletében nehezebb a helyzet: bármennyire zseniális is, valójában magányos, egyedül van. Nem könnyű személyiség, zsenialitása itt túlzott teher is lesz, mivel nehéz olyan embert találnia aki méltó társ tudna lenni számára, aki maga is lángelme lenne és nem rendelődik alá.

 

house5_2.jpg

 

Szerencsére Dr. House sincs azonban teljesen és végérvényesen egyedül: akad egy hűséges barátja, méghozzá dr. Wilson személyében, aki a fenti párhuzamhoz hasonlóan dr. Watson alakjához is hasonlítható. Wilson egy emberközeli, szerethető karakter (én először inkább vele tudtam azonosulni és miatta néztem szívesebben a Dr. House-t, Bori pedig lelkesen kiválogatta nekem azokat a részeket, ahol egy kicsit nagyobb szerephez jut, vagy rénszarvasos pulcsiban szerepel). Dr. Wilson megformálója, Robert Sean Leonard, akit a Holt költők társasága és a Sok hűhó semmiért című remekművekből is ismerhetünk, nem okoz csalódást Dr. Wilson szerepében sem és a lehető legnagyobb nyugalommal és barátsággal reagálja le, ha éppen House úgy fejezi ki mély barátságát, hogy megeszi Dr. Wilson ebédjét. Wilson talán az egyetlen olyan karakter, aki igazán reflektálni mer House magánéletére, érzéseire (amelyeknek létezését főhősünk nagyon is igyekszik titkolni), igazi barát, akinek gondolatai hatással vannak, kihívást jelentenek a másik fél számára is.

Éppen ezért a Dr. House sorozat tulajdonképpen két sorozattípus, a kórházsorozat és a bűnügyi sorozat előnyeit is magában hordja. A Dr. House indulásakor ez még újszerűnek hatott számomra, ám az azóta megjelent újabb és újabb sorozatok esetében a detektív-elem már-már mesterkéltnek tűnik: a sorozatkészítők azóta az eladhatóság jegyében beleerőltetik bizonyos sorozatokba a bűnügyi szálat, akkor is, ha a sorozat eredeti tematikájától ez alapvetően távol állna.

A sorozat erénye még, hogy Dr. House életfelfogása is roppantul érdekes, elüt attól, amiben az átlagember hinni szeretne: House szerint az ember önző lény, aki minden eszközt képes felhasználni céljai elérése érdekében. Szerinte az ember általában manipulálja, félrevezeti embertársait, gyakran lelki nyomást gyakorol rájuk.

House, mintha csak tükör lenne önmagának is és a betegei számára is, pontosan ugyanezt teszi. Az ember már-már úgy érzi, magából indul ki, amikor híres jelmondata, a „mindenki hazudik” felhangzik egy-egy részben. Az egyetlen különbség, hogy House mindezt a gyógyítás érdekében teszi (bár azt is inkább a tudományért, mintsem magáért az emberért, a páciensért). De vajon szentesíthet-e egy „jó” cél bármilyen eszközt?

Itt szerintem elérkezünk a sorozat egyik legnagyobb dilemmájához. A Dr. House kapcsán több olyan vitát is hallottam, ami azt boncolgatta, ki milyen orvoshoz menne el inkább: egy Dr. House-hoz hasonló zsenihez, aki lenézi a pácienst és nem tekinti őt igazán embernek (inkább csak egy szükséges tárgynak vagy darab húsnak) de biztosra vehető, hogy megmenti az életét, vagy egy emberséges, ámde kevésbé zseniális orvoshoz? Ezt most nem is válaszolom meg, ki-ki döntsön belátása szerint. :)

 

 

A sorozat erényeiről viszont most térjünk át a számomra nehezebben emészthető részekre: az orvosi információk, különleges betegségek, deformitások, diagnosztikai eljárások, szervek, szövetek, és a vér, vér és még több vér ábrázolását szerintem hanyagolhatták volna. Számomra ez igen keveset adott hozzá a történethez, a nyomozói szálhoz és az erkölcsi eszmefuttatásokhoz. Ez olyannyira igaz, hogy a részenként ábrázolt vérmennyiség szerintem a Drakulával vetekszik, amit kamaszkorunkban csak Bori és Csilla hathatós meggyőzése után voltam hajlandó megnézni. :) Mára már kevésbé zavar ez az aspektusa a sorozatnak, de az alkalmazott vérmennyiség a House-ban szerintem céltalan, nekem nem ad hozzá a sorozathoz és kifejezetten nem lélekemelő.

S hogy mi zavaró még a Dr. Housban? Főleg ennyi évadon keresztül? A történetvezetés, az egyes részek dinamikája, ami legtöbbször azonos: megjelenik egy páciens, először még csak szokványos tünetekkel, ám igen hamar életveszélyesre fordul az állapota. Ha reménytelennek ítélik az esetet s a kórházban más orvosok már nem tudnák azt megoldani, akkor jön House és háromfős csapata. Aggódó arccal összegyűlnek a beteg ágya fölött (kivéve persze House-t, aki látszólag egyáltalán nem aggódik, rendszerint inkább fölényesen és durván viselkedik a beteggel) és kérdésekkel bombázzák. Ezek után House irodájában klasszikus brainstorming metódussal táblára írva és jegyzetelve próbálják megfejteni az össze nem illő tünetek egységéből kibontakozó káoszban a betegség valódi okát. Differenciáldiagnózissal haladva, House egyenként húzza ki a tábláról a lehetséges okokat (hogy az ehhez használt filctollat kitől kapta, azt pedig csak mi tudhatjuk Borival és Csillával ;) ).

 

 

Ezek a beszélgetések azért is érdekesek, mert ilyenkor Dr. House mindenkori háromfős orvosi csapata is főszerephez jut és a csapat szereplői (kezdetben Chase, Forman és Cameron) között zajló csoportdinamika is igencsak izgalmas. Ráadásul House erre külön rá is játszik, több epizódban is egymás ellen hangolva a résztvevőket. Ahelyett, hogy engedné, hogy egy valódi csapatként működjenek, inkább versenyre ösztökéli őket.

House csapata rengeteg vizsgálatot végez, egy részben minimum felbukkan 3 MRI, 4 CT, 10 vérkép-elemzés és 2 szövetminta-vétel, ami Dr. Lisa Cuddyt, a kórház igazgatóját sokszor nehéz helyzetbe sodorja. (Ezért szoktam azt mondani, hogy Dr. House sosem érhet fel egy másik klasszikus sorozatból ismert orvossal, dr. Magenheim Ádámmal, ugyanis a magyar egészségügyi rendszerben biztosan nem kapna lehetőséget ennyi képalkotó eljárásra és egyéb költséges vizsgálatra; sem Dr. Fleishmannel, amerikai kollégájával, aki szintén mondhatni „eszköztelenül”, az „alaszkai riviérán” gyógyítja a szürreálisnál szürreálisabb pácienseket.)

Ha Dr. House csapata előáll egy elmélettel, azt jó tudós módjára leellenőrzik, elkezdik a betegnek a megfelelő gyógyszert adagolni, ami azonban, lássatok csodát: nem segít, sőt, sokszor csak még nagyobb egészségügyi problémákhoz vezet. Kétségbeesés, gyors tüneti kezelés, majd újabb ötletbörze következik, mígnem ki nem ötlik az újabb elméletet... ámde ez sem helyes. Ha eddig nem is, a beteg itt jellemzően már erősen haldoklik, s a halál előtt megnyílik néhány ajtó: kiderülnek a legféltettebb titkok, erkölcsi nézetek, fura szokások, rejtélyek, de mindhiába: itt már a nagy érzelmi viharok sem segítenek. De hopp! Dr. House-nak (véletlenszerűnek tűnően, ámde korántsem véletlenül) új ötlete támad, s immár biztosak lehetünk benne, hogy megvan a megoldás. Hiába, három  a magyar igazság, harmadjára (miután a beteg már kétszer-háromszor majdnem meghalt) csak sikerül megfejteni a titokzatos betegséget. Itt persze minden zárulhatna is happyenddel, és néha valóban így is történik, de leginkább nem.

 

 

Itt lép be a képbe egy nagyon érdekes kérdéskör a Dr. House sorozatban: az etika, az erkölcs, az értékrend, a filozófia, a vallás. Rengeteg kérdés merül fel ezekben a tárgykörökben, abból adódóan, hogy ha a  betegséget és annak okát meg is találták, az nem mindig gyógyítható vagy kezelhető, illetve több esetben komoly döntést igényel a betegtől, akarja-e egyáltalán kezeltetni magát. Ha megteszi, a betegség eltűnhet ugyan, de élete más áldásos részeit elveszítheti. Megnyilvánulhat ez bármely szinten: lehetséges, hogy egy személy a beteg környezetében csak a betegsége miatt van vele, vagy a beteg csak a betegsége miatt képes elviselni ezt a személyt. Megtörténhet, hogy valamely nagyszerű tulajdonság csak a betegség következményeképp áll fenn, s a beteg nem szeretné azt elveszíteni. Előfordulhat az is, hogy egy ballépést a páciens környezete elnéz a betegnek, amit ugyan ő követett el, de amit a betegségre foghat; a skála és a lehetőségek tárháza végtelen.

Ilyen szempontból minden rész izgalmas, mert újabb és újabb erkölcsi dilemmákat tár elénk, még akkor is, ha a részek alapdinamikája legtöbbször ugyanolyan, a már megszokott Dr. House-rész sablonra támaszkodik.

A részek azt is megmutatják, hogyan viselkedünk mi, emberek váratlan helyzetekben: mennyire furcsa és irracionális helyzeteket tud eredményezni egy betegség, mennyi önbecsapás, titok, emberi gyarlóság kerülhet felszínre. Dr. House ezért is érdekes, mert mindig a probléma mélyére ás: ha úgy vesszük, egy másfajta pszichológus ő, aki orvos létére a miérteket is mélyebben feltárja. A betegek számára azonban a felszínre hozott igazságok nem mindig elviselhetőek, nehéz döntéseket eredményeznek, amelyek alatt a néző együtt küzd velük, sokszor maga is nehéz dilemmákat gondolva végig. Vajon mi a saját életünkben hogy döntenénk egy-egy hasonló helyzetben? Ezt kérdezi tőlünk a sorozat, így gondolkodtat el, s talán ez a legfőbb érv amellett, hogy újabb és újabb epizódokat nézzünk belőle. :)

 

Csilla

Mi is jut eszembe először erről a sorozatról, ami a világ legnézettebb és (a Guiness Rekordok könyve szerint) legkedveltebb sorozata volt, amit 66 országban vetítettek, és ami méltán annyi díjat nyert, hogy fel se lehet sorolni?

Annyi minden jut eszembe egyszerre, hogy nehéz mindent leírni, és nem kihagyni azt az ezernyi, milliónyi gondolatot, érzést, élményt, ami ehhez a sorozathoz köt. Már pusztán azért is, mert 8 évada 6 évig volt részese az életemnek. Erről a sorozatról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.

Talán az egyik legfontosabb gondolat, ami ehhez a sorozathoz kötődik az az, hogy minden egyes részét, mind a 177 részét először Borival láttam együtt. Nála. Ezúton is köszönöm Borinak, hogy minden részt végignézett velem is! Így változik át egy sorozat közös élménnyé. A részeket megbeszéltük, kielemeztük, megvitattunk, és a felvetett témákon rendes bölcsészekhez méltón elfilozofáltunk. Együtt sírtunk és nevettünk. Ez a sorozat valóban elgondolkodtatja az embert. Nyomokat hagy. Sírásra késztet, megmozgat, felforgat, felszabadít, megnevettet. De a „mégis miért ilyen jó ez a sorozat?” kérdést később még boncolgatom.

A másik legfontosabb talán maga a főszereplő. Hugh Laurie. James Hugh Calum Laurie, akinek nem lehet elégszer leírni a nevét, főleg a teljes nevét :), és mellé főleg azt, hogy színangol. Etonba, majd Oxfordba járt. S ebben a sorozatban tökéletes amerikai akcentusa van. Nekem, britmániás angolszakos bölcsész és tanárnak azért kicsit fáj, hogy elvették tőle oly gyönyörű kiejtését, és minden mozdulatot, kifejezésmódot, szót, hanglejtést, stb, ami angollá teszi és nem amerikaivá, de játékával feledtetni tudja az alkotók irántam való ignoranciáját. Hugh Laurie-t nem kell bemutatni a világnak, de ha mégis, ezen ne múljon, mindenki nézze végig a következő műveket, amikben szerepelt, ha még nem tette, ha már igen, hát álljon neki még egyszer, mert nem bánja meg: Negyedik X, A bit of Fry and Laurie, Blackadder, Értelem és érzelem, Jeeves and Wooster, stb (ld. IMDB). Mit érdemes ezen kívül elmondani róla? Hogy még 58 évesen is nagyon vonzó, hogy kék szeméhez a kék inge áll rendkívül jól, hogy tud, szeret és szokott zongorázni, hogy komponál, hogy Bori élőben is látta, amiért rettentően irigylem, hogy borzasztó tehetséges színész, hogy valószínűleg összeesnék, ha találkoznék vele, hogy Shakespeare-ként rózsaszín hajjal az ember napokig tud nevetni rajta, és hogy szabad asszociációval ezt még nagyon sokáig tudnám folytatni.

 

 

Akik most megfogadták a tanácsom az előző bekezdés óta és megnézték a Negyedik X-et, azok most tudhatják, hogy mennyi „belsős” poén van a Negyedik X, a House és a BBC Sherlock sorozata között. Dr House karaktere bevallottan Sherlock Holmeséra épül. House is kábítószerfüggő, zenél, eseteit hasonló módszerekkel oldja meg, mint Holmes, közönyössége legendás, és a neve hódolat Holmes előtt, valamint a 221B-ben lakik. Továbbá Wilson Watsont idézi, van a sorozatban egy Adler, egy Moriarty, aki lelövi House-t és egy Conan Doyle könyv is. A Negyedik X című sorozatban pedig Hugh Laurie egy angol orvost alakít, akinek a fiát Benedict Cumberbatch játssza. Benedict később a BBC Sherlock sorozatában magát Sherlockot alakítja. Így lesz House Sherlock apja és Sherlock maga is. :) További érdekesség, hogy Hugh Laurie édesapja pedig igazán orvos volt.

Nem tudom nem kihagyni azt a tényt, hogy a leghosszabb filmmaratonunk is a House-hoz kötődik. 12 részt nézünk meg Borival egy nap alatt. Csak wc-re jártunk ki, az evés és ivás is a kanapén történt, természetesen sorozatnézés közben. Egészen különleges élmény. Egy pár rész után az ember feje elkezd zsongani a rengeteg orvosi szakszótól, sok rész után pedig egy különleges, révült állapotba kerül. Ekkor csak ül az ember lánya csöndben, mereng, percekig, és időnként leküzdhetetlen erővel kitör belőle egypár (jellemzően orvosi) szó, amit sokszor hallott. Egyszerűen ki kell mondani hangosan. Mindenféle hozzáfűznivaló, vagy további tartalom nélkül. Nem tudok magyarázatot adni a jelenségre, aki tud, annak hálás lennék, ha megosztaná. :)

 

 

És akkor mégis miért ilyen jó ez a sorozat? Szintén a teljesség igénye nélkül, szabad asszociációban a következőket mondhatom: Borzasztóan átgondolt. Nagyon szellemes. A párbeszédek nem is szikráznak, villámlanak a magas intelligencia kisüléseitől. A témák, amiket felvet, mindenkit érintenek, az emberi kapcsolatok, azok kezelése, a nehézségek, saját hibáink megmutatása önreflexióra kényszeríti az embert. Sok olyan rész is van, ami talán rejtettebb, a hétköznapokban kevésbé látható, de az életben attól még nagyon is jelen lévő erkölcsi kérdéseket feszeget. A képi világa lenyűgöző, és néha félelmetes. Lebilincselően izgalmas. Végtelenül szórakoztató. És végtelenül feszíti az embert. Az összes karakter, de leginkább House. Feszít, hogy hogy is érzek vele kapcsolatban. Szimpatikus? Nem? Emberi? Nem is? Ugyanakkor vonzó? Bunkó, kegyetlen? Mindenki érzelmi életét úgy olvassa, mintha betűkkel lenne leírva, de a sajátjait képtelen felismerni? Akit szeret, azt eltaszítja magától? Megint csak stb stb stb.

És akkor álljon itt külön egy saját válogatás a kedvenc részekből. Ez is kicsit sebtében összeállított, nem reprezentatív, mégis, ezek jutottak eszünkbe Borival:

 

 Pilot - Everybody lies

  1. 1. évad 16. rész - Heavy
  2. 1. évad 7. rész - Fidelity
  3. 2. évad 4. rész - TB or Not TB
  4. 3. évad 12. rész - One Day, One Room
  5. 3. évad 21. rész - Family
  6. 3. évad 3. rész - Informed Consent
  7. 4. évad 12. rész - Don't Ever Change
  8. 4. évad 15-16. rész - House's Head and Wilson's Heart
  9. 4. évad 8. rész - You don’t want to know
  10. 5. évad 11. rész - Joy to the World
  11. 6. évad 11. rész - The Down Low
  12. 6. évad 12. rész - Remorse
  13. 6. évad 22. rész - Help me
  14. 7. évad 15. rész - Bombshells
  15. 8. évad 11. rész - Nobody's Fault
  16. 8. évad 13. rész - Man of the House
  17. 8. évad 22. rész - Everybody Dies

 

És hogy arról is megemlékezzek, hogy bizony nem minden rész olyan fergeteges, a Cuddyról szóló rész nekünk például nem tetszett.

Végezetül pedig álljon itt House-nézésre motiválásul egy pár a legjobb szövegekből vegyesen, angolul, magyarul:

„Akkor mi lehet ez, boglárkáim?” (House a csapatnak)

„-When two people fight this much... you know what it means.

-...

-Oh, get a room...”

„Well, anything would sound ridiculous if you said it in that voice.”

„Azért nem akarnak [nekem dolgozni], mert az életük lényegtelenül és bosszantóan bonyolult, és ettől összezavarodtak, és ezért rossz döntéseket hoznak.”

„Ne higgyétek, hogy akciós diagnosztikai csomag vagyok.”

“Even fetuses lie.”

“Good news is, he’s running out of organs to fail.”

“I've found that when you want to know the truth about someone, that someone is probably the last person you should ask.”

“Like I always say, there's no 'I' in team. There's a 'me,' if you jumble it up.”

“No, if you talk to God you're religious. If God talks to you, you're psychotic.”

“I'm too handsome to do paperwork.”

“Lies are like children: they’re hard work, but it’s worth it because the future depends on them.”

“I can be a jerk to people I haven't slept with. I am THAT good.”

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr3412418535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2017.11.23. 12:10:25

Szerintem egyébként pl. a Vészhelyzetben sokkal több vér van. Persze, ez személyes érzékenység kérdése, hogy ki mennyit tart soknak. Amúgy megint zseniális dolgokat írtatok, köszönöm szépen!:) És Boldog Születésnapot a Blognak! Hajrá továbbra is!:)))

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2017.11.23. 12:16:59

@ChristineJane: köszönjük szépen!:) Igen, a Vészhelyzet szerintem is durvább, mondjuk, én nem szólhatok semmit, mert én azt is jól bírom!:D

gertrudstein 2017.11.23. 13:35:50

Éljen a barátság! zseniális, hogy hárman írtatok. Én Vészhelyzet párti vagyok, de most nagyon fölkeltették az érdeklődésemet a rettenetes doktor iránt.
Nem a vér a gond, hanem a pokróc viselkedés. Lehet, hogy nem vettem észre a szívjóságot? :)))

és gratulálok! hajrá!!

vincentmarvinjules 2017.11.23. 13:45:24

Úristen, az a a karaoke jelenet!!!
Egyébként, igaz, hogy bunkó volt, kibírhatatlan, de soha nem alázott meg senkit, mert nem nézett le senkit, mindig éreztette, hogy romokban az élete, és nála nagyobb seggfej nincs, és vele nem cserélne senki. :(((

köszi a nosztalgiázást!

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2017.11.23. 15:07:00

@gertrudstein: A Doktor House-ban is legalább annyi szívjóság van, mint a Vészhelyzetben, csak néha nehezebb felfedezni.:) Szóval, én csak azt mondhatom, hogy néz bele néhány House részbe is!

@vincentmarvinjules: azt a karaoke jelenetet nem lehet megunni! Jesse Spencer (Chase) egyébként remekül hegedül is!

ChristineJane 2017.11.23. 15:10:59

Amúgy az milyen már, hogy a port szerint a House komédia sorozat? Van benne humor, nem mondom, de azért ez erős túlzás.:D

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2017.11.23. 15:19:42

@ChristineJane: A portot így szeretjük.:D Azt hiszem, egyszer Az utolsó angol úriemberre is azt írta, hogy vígjáték...

IamSherLocked 2017.11.23. 16:07:58

Milyen király kritikák! :))) Igen, a karaoke jelenet nagyon ütős, ott mondjuk House és Foreman a főszereplők, nem Chase. :)
Ezt a sorozatot még egyszer végig kell nézni!!
Éljen a blog, éljen a sorozat!
Egyébként az öt éves a blog és öt éve lett vége a sorozatnak gyanúsan összecseng. :)

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2017.11.23. 16:47:07

@IamSherLocked: :D én is kezdem érezni, hogy a két évforduló között összefüggés van. Nagyon hiányzott a House, így blogolásba fojtottam bánatom?:))

ChristineJane 2017.11.23. 17:13:27

@IamSherLocked: feltétlenül végig kell nézni még egyszer, ez nem is kérdés!:)