Egy kisgyerek táplálkozási szokásainak kialakítása nem lecke, amit meg kell tanulni. A családi szokások, a hétköznapi tevékenységek, a felszabadult beszélgetések teszik az egészséges táplálkozást biztos alappá. A 15 történetet tartalmazó Zöldségmesék című kötet főszereplői maguk a zöldségek, akik ugyan olyan felszabadultak, pajkosak és érdeklődök, mint egy kisgyerek. A történetek célja, hogy kíváncsivá tegye a gyerekeket, beszélgetéseket indítson el és megmutassa, hogy zöldséget enni izgalmas, színes és finom kaland. A Zöldségmesékről a kötet szerzőjével, Bakó Eszter dietetikussal beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin júliusi számában olvashatjátok.

Az Zöldségmeséknek meghatározott célja van: megismertetni/megszerettetni a zöldségeket a gyerekekkel. Ilyen esetben hogyan kezded el az írást?

Nálam a folyamat több mint tíz éve kezdődött, még csak nem is a zöldségekkel, hanem a gyümölcsökkel. Elgondolkoztam - úgy a magam módján -, mi járhat a gyümölcsök „fejében”: elveszíti-e a szilva a jó kedvét, hogyha megaszaljuk? Megérti-e egymást a dió és a kókuszdió, az utolsó barack miért nem ugrik már le a fáról? Mindez persze azért történt, mert még kicsik voltak a gyerekeim, és élvezettel hallgatták a bolondos történeteimet. Nekem pedig eszembe jutott, hogyha beletennék ezekbe a történetekbe egy kis szakmaiságot, és leírnám őket, talán az emberek – gyerekek és felnőttek -, akik olvassák szívesebben megennék a gyümölcsöket és zöldségeket. Összeszedtem, hogy milyen fontos információkat szeretnék megosztani, és leírtam a történeteket. Először a Gyümölcsmesék készült el, de az még nem kapható, a Zöldségmesék került kiadásra.

A történeteknél tehát az információból indultál ki, és hozzá kanyarítottad a mesét?

Volt ilyen eset is igen, például a leveszöldségekről szóló mesében. Abban a mesében az volt a kiindulópont, hogyha a zöldségeket sokáig áztatjuk, főzzük, elveszítik az ásványi anyagokat, bizonyos vitaminokat, ezért, ha tehetjük, gyakran együnk nyers zöldségeket is. Volt azonban olyan eset, amikor a mese kerekedett először. Ilyen például a lencse és a sütőtök története. Két teljesen különböző adottságú zöldségről van szó, egy nagyobb kerek és egy apró szemű: lehetnek-e barátok, tudnak-e beszélgetni? Azt biztosan tudtam már az elejétől fogva, hogy nem akarok olyan mesét írni, amely sulykolja a gyerekeknek, hogy „egyél zöldséget, mert az tele van vitaminnal és egészséges leszel tőle”. A kisgyerekek sem akarnak betegek lenni, de az egészség fogalmát még máshová helyezik, mint egy felnőtt és inkább azért esznek meg valamit, mert az finom, érdekes, izgalmas, színes. Szerettem volna „helyzetbe hozni a zöldségeket”, hogy beszélgessünk róluk, természetessé tegyük a fogyasztásukat. A szülőknek pedig szerettem volna szakmai információkat átadni, például: ne tedd átlátszó üvegbe a fűszerpaprikát, mert elillan belőle a színezőanyag, a karotin. A történet pedig remélhetőleg felkelti a kisgyerekek figyelmét.

Hogyan jött az ötlet, hogy verseket is írj a Zöldségmesék közé?

Úgy gondoltam, jó ötlet, ha a meséknek az ütemét egy kicsit megtöri egy-egy versike. A verseim igazából játékos próbálkozások. Az ütem és a zöldségek játéka. A saját gyerekeim szívesen vették a verseket. Bátortalanul kezdtem, hogy én vajon tudok-e verseket írni. Ezek természetesen nem mély műalkotások, de remélem, szórakozást nyújtanak, színesítik a könyvem. Az pedig az egyik legkedvesebb visszajelzés számomra az olvasóktól, hogy több alakalommal is kaptam róla hírt, hogy iskolai versmondóversenyen a könyvben szereplő, Lencse-szerencse című verset szavalták el gyerekek. Hihetetlenül jólesik, hogy egy Nemes Nagy Ágnes-vers mellett akár az én alkotásom is sorra kerülhet.

Említetted a visszajelzéseket, a versmondóverseny mellett milyen visszajelzések érkeznek még?

Bevallom, a környezetemben folyamatosan kérdezem, hogy kinek, hogy tetszett. Vágyom rá, hogy kézzelfogható visszajelzést kapjak. Ha általános dicséretet mond valaki, akkor én mindig próbálom megkérdezni, hogy mi volt az a konkrét dolog, ami jó volt benne, tetszett benne. Fontos visszajelzés volt számomra például, hogy van, akit a Zöldségmesék inspirál a főzésben. Akadt már olyan olvasóm is, aki felhívott, és elmondta, hogy szerinte a zöldségek a következő részben menjenek farsangra. A cékla legyen például brownie. Ugyan ez nem az én területem, mert én pont azt szeretném erősíteni, hogy a zöldségeknek ne kelljen elbújni ahhoz, hogy a gyerekek megegyék őket, ha el is bújik a cékla a brownie-ba, akkor mondjuk meg, hogy az céklás brownie. Annak viszont nagyon örülök, ha másnak is beindítják a fantáziáját az én történeteim. Szuper jó, ha lehet, hogy mást és máshogyan, de mesél a gyerekeinek a zöldségekről. A lényeg, hogy célba érjen az üzenet, hogy a zöldségek jók és fontosak, és ez inspiráljon esetleg további beszélgetéseket a családban.

Hogyan válogattad ki, hogy milyen zöldségekről legyen szó a könyvben?

Az érdekes, ritkább zöldségek, amelyek nem annyira kerülnek az asztalunkra például azért kerültek bele, mert szerettem volna őket népszerűsíteni. Volt, ahol pedig egyszerűen a mese hozta, hogy milyen zöldség legyen benne. A brokkoliról szóló mesével például pont azt akartam megmutatni, hogyha mondjuk egy kisgyerek nem szereti a brokkolit, akkor ne adjuk föl rögtön. Vonjuk be a kisgyereket a bevásárlásba, a brokkoli elkészítésébe, próbáljunk változatosan tálalni. Sosem célravezető, ha a zöldségevésből valami „nagy ügy”, lesz, egy teljesítendő feladat, amit, ha megcsinálunk, azután jöhet valami jó, valami jutalom. Egyszerűen legyen otthon mondjuk brokkoli a vacsora. A vacsora pedig legyen egy jó kedélyű beszélgetés, ne pedig tanítás arról, hogy mit kell vagy nem kell megenni. Fontos, hogy ne szorongjunk, legyen az természetes, hogy zöldségeket eszünk.

Hajda Gáspár nagyon kedves, szép rajzokat készített a mesékhez.

Gáspár az elejétől fogva ráérzett arra, hogy milyenek a karakterek a meséimben. Nagyon egy hullámhosszon mozogtunk, jókat is nevettünk. Például azon, hogy melyik oldala a fehérrépa háta, hogyha hátúszó fehérrépát szeretnénk ábrázolni. Szerintem Gáspár is nagyon élvezte a rajzolást, a közös munkát. Fontos megemlítenem, hogy először kézzel rajzolta a képeket, csak utána vitte őket számítógépre. Ez ma már elég ritka, és szerintem nagy hozzáadott értéke az alkotásainak.

Lehet, hogy lesz a Zöldségmeséknek folytatása?

Én igazán szeretném, hogyha lenne. Ahogy említettem, van már egy kész mesekönyvem is, a Gyümölcsmesék. Már a rajzai is megvannak. Meglátjuk, hogy milyen lesz a Zöldségmesék fogadtatása, és remélhetőleg ez is megjelenhet. Ami még nagyon izgalmas, és még előttem álló feladat, az egy bélflóráról szóló könyv. Az elmúlt években nagyon sokat foglalkoztam a bélflórával kapcsolatos kutatásokkal, ami rendkívül izgalmas, napról-napra fejlődő tudományág. Arra gondoltam, izgalmas, szórakoztató mesekönyvet lehetne írni a bélbaktériumokról, a bélflóráról, szájflóráról és a velünk együtt élő többi baktériumról is. Velük történnének különböző kalandok a beleinkben, és egyéb helyeken a testünkben. Ez az, ami most foglalkoztat, egy igazán jó mesekönyvet szeretnék írni a témában.

Kapcsolódó bejegyzés:

„A saját életemről írtam, de a problémák általános érvényűek” - interjú Tamás Ritával

A bejegyzésben szereplő képeket Bakó Eszter bocsátotta rendelkezésemre.

Ha tetszett a cikk, és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.