Kedves Olvasók!

Ma végre én is elindulok nyaralni! Egy dolgos nyár után megyek végre sült halat enni, és olvasni, ó, igen, rengeteget olvasni! Szeptemberben aztán visszatérek újabb ajánlókkal és sok minden más jó dologgal! Addig is egy gyönyörű verssel búcsúzom Tőletek, különleges előadásban. Élvezzétek még a Nyár utolsó napjait!

A vers szövegét a tovább mögött olvashatjátok!

Stephen Fry, a magyar származású zseniális brit színész, komikus, író és még sok egyéb, egyszerűen szólva egy kincs, ma ünnepli 56. születésnapját. Születésnapja alkalmából Stephen Drakuláról mesél ma nekünk, itt a blogon, nem is akárhogyan!

Tudom, hogy Alan Rickman, Hugh Laurie és Benedict Cumberbatch idén mind verset mondott nekünk, itt a blogon, születésnapja alkalmából, nem is akárhogyan. Stephen Fry is tudna verset mondani, természetesen, hiszen ő mindent tud. A levél című monológja azonban egyszerűen annyira zseniális, hogy most muszáj szakítanunk a hagyománnyal, és azt meghallgatunk. A monológnak, amelyet Stephen huszonévesen írt Cambridge-ben, minden perce tele van nyelvi leleménnyel, így még csak nem is gondolhatok arra, hogy lefordítsam a szöveget, de angolul minden szavát megtaláljátok a tovább mögött.

Most már nem is maradt más hátra, minthogy megkérjelek benneteket, hallgassátok meg A levelet, amelyből kiderül, hogyan találkozott egymással az ifjú ügyvéd, John Lawson Particle és Drakula gróf. A monológ legemlékezetesebb pillanata számomra egyértelműen az, amikor Drakula gróf egyszerűen csak annyit mond: oh, shit, vagyis, a francba. De az a hangsúlyozás! Ó, az a hangsúlyozás! Azt nem lehet megunni, azzal Drakula mindent elmond! Én pedig csak annyit mondhatok el még egyszer, hogy hallgassátok meg A levelet! Kihagyhatatlan élmény! UPDATE: Az eredeti videót sajnos a BBC eltávolíttatta, a szerzői jogok miatt. Találtam egy másik változatot, ami sajnos rövidebb, de az oh...shit... benne van. Ne hagyjátok ki.:)

Ajánló, amely 2009. augusztus 20-án jelent meg először. Azt hiszem, többet most nem is kell mondanom. Csak élvezzétek a Liliomfit!

Hirtelen át akartam élni újra. Hirtelen újra el akartam olvasni azt a két-három mondatot, amit hosszú évekkel ezelőtt a Budakalászi Faluház színpadán mondtam el lelkesen. Valahol még mindig megvan a szövegkönyvem és egy plakát, amely kitartóan hirdeti, hogy a Kalász Suli színjátszóköre hamarosan előadja Szigligeti Ede Liliomfiját. Sajnos azonban annyira jól elraktam őket, el ne vesszenek, hogy azóta sem találom egyiket sem. Hol, melyik fiókom, dobozom mélyén rejlenek? Ez a kérdés még Sherlock Holmes számára is fejtörést okozna.

Így aztán maradt a Liliomfi diákkönyvtár kiadása, amelyet ugyanolyan élvezettel lapoztam föl, mint egykor a szövegkönyvet. Szerb Antal utánozhatatlan megfogalmazása szerint Szigligeti Ede életműve „vizenyős drámák” sorozata, amelyet itt-ott megszakít néhány kiemelkedő darab, mint például a Liliomfi. S valóban az 1849-ben született mű minden sorában megmutatkozik írója legnagyobb erőssége: a cselekményszövés. Fordulat fordulatot követ, és miközben a macskám összegömbölyödve szuszog az ölemben, én egyre csak izgulok a fotelban. Liliomfi és Mariska, Gyuri és Erzsi története ma is éppen annyira magával ragadó, mint 160 évvel ezelőtt. Ugyanez igaz akkor is, ha az 55 éve, 1954-ben készült filmet nézzük. Makk Károly alkotása tényleg olyan, ahogy a DVD-borítón jellemzik „egyszerűen megunhatatlan”! Darvas Ivánba én is minden alkalommal beleszeretek, nemcsak Krencsey Marianne. Soós Imre és Ruttkai Éva csodálatosak, mint Gyuri és Erzsi. S Dajka Margit, mint Camilla...arra nem is találok szavakat! Nézzétek meg magatok!

                                                                                               Bori   

Ma van a Balkezesek Világnapja. Mivel én is büszke balkezes vagyok, jöjjön most egy különleges balkezes ajánló 2008-ből, a szokásosnál több - balkezes - képpel és videóval. Jó szórakozást kívánok minden Kedves Olvasómnak, és balkezes vagy tiszteletbeli balkezes barátomnak!

Minden mozdulatomat figyeltem az elmúlt öt percben. Először is a balkezemmel letettem a – jó nagy – teásbögrét az asztalra, majd a bal kezemmel beburkoltam magam egy – jó nagy – takaróba (na, jó ebben kicsinyt segített a jobbkezem is). Most már itt ülök kedvenc – jó nagy – fotelemben, ölemben a füzetem, balkezemben a tollam, (bal)oldalamnál pedig Ed Wright Balkezesek a világtörténelemben című könyve. Egyre csak nézem Ádám Életre váró bal kezét, Napóleont, Viktória királynőt, Chaplint, Bill Gates –t a címlapon és minden egyre csak kavarog...

Nem akarom, hogy félreértsetek, a Balkezesek a világtörténelemben remek életrajzi gyűjtemény, nagyon élvezetes olvasmány. Lapjain tényleg föltárul valami 26 kivételes képességű ember sorsából és tehetségéből. Engem pedig, ha lehet, még nagyobb büszkeséggel tölt el, hogy balkezes vagyok, mint eddig – miközben olvasom. Egy dolog azonban mindvégig ott motoszkál bennem: soha, semmit nem szabad túlértékelni.

A kedvenc ajánlóm eddig mind közül. Tényleg szeretem, pedig én írtam. Most pedig megmutatom Nektek, változatlan szöveggel. Emlékeztek még, milyen hideg volt 2011 nyara?

A lemez, amelyen kedvenc angol színészem blues klasszikusokat énekel és A visszaeső bűnös című kötet történetei nagyon illenek egymáshoz. Májusban, amikor először meghallgattam a Let them talk című albumot, rögtön O. Henry jutott eszembe. A blues zene keserű, mégsem kilátástalan hangulata pontosan olyan, mint O. Henry történeteinek hangulata. El is határoztam, hogy augusztusban, amikor jó meleg lesz, s kiülhetek olvasni és zenét hallgatni, akkor bizony O. Henryről írok majd Nektek. Apróra elterveztem mindent. Gondolatban már láttam magam, amint a diófa árnyékában ülve jéghideg limonádét kortyolgatok, miközben Hugh Laurie-t hallgatok és O. Henryt olvasok. Az augusztusi jó melegből végül különösen nagy hideg lett, így a diófa árnyékát pulóverre és takaróra, a jéghideg limonádét pedig forró teára cseréltem. Szerencsére Hugh Laurie és O. Henry így sem hagyott el, így az élmény sem maradt el.

O. Henry úgy élte az életét. mintha csak maga is egyik kiváló novellájának szereplője lett volna. Igazi nevén William Sidney Porter 1862-ben született Greensboro városában, Amerikában. Rövid iskolai tanulmányai után öt évig dolgozott nagybátyja gyógyszertárában. Később Texasban segédmunkás, hivatalnok majd banktisztviselő lett. 1896-ban Hondurasba menekült, miután sikkasztással vádolták meg. Nincs rá meggyőző bizonyíték, hogy valóban lopott volna, de az igaz, hogy hanyagul kezelte a bank pénzét, és ezzel kárt okozott. Felesége halálos ágyához tért haza, s 1898 és 1901 között letöltötte börtönbüntetését. Írói álnevének egyik érdekes magyarázata szerint az O. Henry név a börtön nevének betűiből származik: Ohio State Penitentiary. Annyi bizonyos, hogy O. Henry a börtönben kezdte írni novelláit, amelyek híressé tették. Szabadulása után New Yorkban élt és alkotott. 1910-ben, tüdőbajban halt meg. 1918-ban díjat alapítottak az emlékére, amely ma már rangos amerikai irodalmi díj. Évenként ítélik oda a legkiválóbb elbeszélések, novellák szerzőinek. O. Henry összesen közel hatszáz elbeszélést írt, amelyek az újságok vasárnapi mellékleteinek köszönhetően már életében hatalmas népszerűséget hoztak számára. „Nagy mesélőnek”, kora legnagyobb novellaírójának tartották. O. Henry életműve jelentős, különleges állomás az amerikai irodalom – és természetesen az elbeszélés, mint műfaj – történetében, ehhez kétség sem fér. Világa nyomasztó: a XIX. század végi New Yorkban reménytelenül egyhangú életet élő bolti eladók, bútorozott szobák és panziók lakói, kitörni vágyó festőművészek és színészek kergetik álmaikat. Reményt a keserűségben O. Henry a hőseinek és az olvasóinak is csupán azzal ad, hogy rendkívüli szeretettel, megértéssel és nem utolsó sorban humorral ír róluk és nekik.

Több mint másfél évnyi várokozás után a BBC tegnap este végre megmutatott a rajongóknak 26 másodpercet a Sherlock 3. évadából! S hogy mi ennek mennyire örültünk! Íme, itt az a 26 másodperc. Lestrade lába alól teljesen kicsúszott a talaj, Watson bajuszt növesztett, Sherlock szeme könnyes. Mi lesz itt?

Képek az előzetesből a tovább mögötti galériában!

„Balhüvelykem bizsereg,

Gonosz lélek közeleg.”

 

(William Shakespeare:

Macbeth, IV. felvonás, I. szín

Szabó Lőrinc fordítása)

 

Harry James Potter ma 33 éves. Kitalálója, J.K. Rowling is ma ünnepli a születésnapját. S igen, egy igazi, elvetemült Harry Potter rajongó napra pontosan tudja, hogy mikor született Harry Potter és J.K. Rowling. S igen, én igazi, elvetemült Harry Potter rajongó vagyok. Ezért ma, a születésnapok alkalmából megmutatom nektek, hogyan vártam az utolsó Harry Potter film bemutatóját 2011-ben. Tehát, ajánló 2011-ből, változatlan szöveggel, minden Kedves Elvetemült Rajongó Barátomnak, és mindenkinek, aki miattam valaha kapcsolatba került Harry Potterrel...

Nem úgy szerettem meg, mint A király beszédét, azaz nem tudtam előre, hogy imádni fogom. Első ránézésre sem szerettem meg, mint A Karib-tenger kalózait. Az első kötetet egyenesen el akartam dobni. A második fogott meg. A harmadik ragadott magával. Onnantól pedig már nem volt megállás: a Harry Potter – könyvek és – filmek egyre csak gyűltek a szobámban magyarul, angolul és franciául (egyes esetekben latinul és flamandul is, ha én rajongok valamiért, azt komolyan veszem.) Az elmúlt 12 évben mindig éppen vártam egy új Harry Potter – könyvet vagy – filmet. 2011. július 15-én a várakozás véget ér, bemutatják az utolsó Harry Potter – filmet. Most búcsúzom tehát a várakozástól. Az utóbbi napokban ezért nagyon sokat gondolkodtam azon, hogyan is búcsúzhatnék el méltóképpen. Hogyan máshogy, mint úgy, hogy írok Nektek? Írok Nektek, nem másról, mint a kedvenc Harry Potter – könyvemről és filmemről, a Harry Potter és az azkabani fogolyról. Mindenki vigyázzon, mert gonosz lélek közeleg!

A 13 éves Harry Potter már alig várja, hogy harmadszorra is elutazhasson Roxfortba, egy szokásosan rémes nyári szünet után. A varázslóiskolában azonban feszült hangulatban kezdődik a tanév, mert Sirius Black, a kíméletlen tömeggyilkos megszökött Azkabanból, a varázslók börtönéből. A börtön lelketlen őrei, a dementorok ellepik az iskolát, hogy megvédjék a tanulókat. A dementorok minden örömöt kiszívnak a levegőből maguk körül. Megfoghatatlan, mély, a könyvekben addig soha nem tapasztalt félelmet, reménytelenséget hoznak magukkal…

Mert a barátnőimmel mostanában nagyon sokat buliztunk. De nem ám filmet néztünk, sőt még csak nem is twistereztünk, nem! Inkább táncoltunk! Úgyhogy most már igazán jöhet néhány lusta este! S mivel meleg van, jólesik a szilveszterre és a havazásra gondolni. Ajánló 2010 januárjából, a szövegén csak a szükséges mértékben változtattam.

Ismeritek a Twister nevű társasjátékot, ugye? Tudjátok, egy színes körökkel teli szőnyeget kell leteríteni, az egyik játékos „kipörgeti”, hogy melyik végtagot milyen színű körre kell tenni és indulhat is a buli! Nyolc éve mindig elhatározzuk a barátnőimmel, hogy szilveszterkor twisterezünk, ameddig csak bírjuk... Az idén, illetve tavaly azonban az elhatározásnál nem jutottunk tovább, még arra sem volt erőnk, hogy kivegyük a szekrényből a játék dobozát. Már a gondolattól is kimerültünk. Így aztán 2009 utolsó napján a barátnőim és én vidám fáradsággal lustálkodtunk államvizsga, beadandó dolgozatok és nemzetközi jog kollokvium árnyékában. Élveztük a Beatles zenéjét, behoztuk a lemaradást macskasimogatásban és...végigbeszélgettünk három filmet.

Persze ezek a filmek nagyon is megérdemlik, hogy ne csak félszemmel nézzük őket. Én mindjárt  meg is nézem valamelyiket újra. (James McAvoy kék szeme például már nagyon hiányzik.) S természetesen mindhármat ajánlom Nektek – nemcsak szilveszteri – lusta estékre!

Reméljük, a születésnapját ma ünneplő Benedict Cumberbatch hamarosan eljátssza Hamletet, mert már nagyon szeretné. Addig is, a mai különleges ajánlóban mi nézzük meg, milyen William Shakespeare, amikor szerelmes. Önmagába vagy gyönyörűséges fiatal lányokba.

Először is jöjjön egy dal a BBC Horrible Histories c. műsorából. A Horrible Histories egy ismeretterjesztő műsor érdeklődő gyerekeknek és gyermeklelkű történészhallgatóknak, kiváló szórakozás. Az egyik epizódban Shakespeare (Mat Baynton) szerényen arról énekel, hogy ő alkotta meg a modern angol nyelvet. Mindent ő írt le, vagy mondott ki először, ez van. Nagyon szereti is magát ezért. Bárhogy is van, a dalt nem lehet megunni.

A tovább után aztán végre ott van az igazi szerelmes Shakespeare, Joseph Fiennes. Sőt, ha jól figyeltek, még Hugh Laurie is föltűnhet, mint minden drámaírók legnagyobbika, hihetetlen szőke parókában és természetesen önmagába szerelmesen. Az ajánlót a Szerelmes Shakespeare-ről 2008-ban, vizsgaidőszak közben írtam, a szövegén nem változtattam.

A filmajánló legvégén pedig ott van még egy videó, még egy Shakespeare-rel. Vajon ki lehet a 4. Shakespeare? Olvassátok el az ajánlót, és derítsétek ki! Jó szórakozást!

Ma ünnepli 37. születésnapját a csodálatos hangú és csodálatos nevű zseniális brit színész Benedict Timothy Carlton Cumberbatch. Születésnapja alkalmából Benedict is verset mond itt, a blogon, csak úgy, mint Alan Rickman és Hugh Laurie. Méghozzá John Keats Óda egy csalogányhoz című versét. A vers szövege angolul és magyarul, Tóth Árpád fordításában, megtalálható a tovább mögött.

Minden kislányos rajongás nélkül komolyan mondom, hogy kattintsatok a videóra, majd csukjátok be a szemeteket, dőljetek hátra, és merüljetek el a versben! Megéri!