Hugh Laurie 60

2019.06.11. 00:14

Hugh Laurie ünnepel. Csilla és én lelkes szavakkal köszöntjük a művészt 60. születésnapján.

 

Bori

Szerintem sok kortársamhoz hasonlóan Hugh Laurie-t először a Stuart Little – Kisegér és a 101 kiskutya című filmekben láttam. De akkor még nem tudtam, hogy kicsoda. És amikor például már kisgyerekként is azon szörnyülködtem, hogy Glenn Close-nak milyen borzasztó trutymókban kell megmártóznia egy szerep kedvért, akkor még nem sejtettem, hogy az egyik mellékszerepben látott borostás bandita életem egyik legmeghatározóbb művésze lesz az elkövetkező években. De most, 13 év töretlen rajongás után nagyon boldogon köszöntöm Hugh Laurie-t a születésnapján, kívánok neki még sok kreatív évet, és köszönöm mindazt, amit eddig adott nekem.

 

hugh601.jpg

 

Persze nemcsak nekem, hanem az egész világnak. Hugh Laurie sokoldalú tehetség, és rendkívül izgalmas ember, egyáltalán nemcsak a kivételes Doktor House. Hogy ezt megmutassam, vegyük most végig karrierje legemlékezetesebb pillanatait.

Bizony, most jött a hír, hogy a Netflix berendelte a Lucifer 5. évadát. És egyben el is kaszálta a sorozatot. Ez azonban nagyon jó hír, azt jelenti, hogy tervezett, méltó lezárást kaphat a pszichiáterhez járó Ördög története.

A borzasztó 3. évad (amit pedig nagyon vártam) után nekem nagyon tetszett a 4. felvonás, így most felettébb boldog vagyok. A facebookon így írtam a 4. évadról:

"A harmadik évadra a Lucifer elfáradt, túlnyújtották és unalmas lett. A Fox meg is vált tőle. A Netflix azonban látott még fantáziát a Los Angelesben vakációzó, pszichológus járó Ördög történetében, fölkarolta a sorozatot.

 

lucifer5.jpg

 

Így jött el a negyedik évad, és ennél jobb dolog nem is történhetett volna a szórakozni vágyó közönséggel. A negyedik évad 10 része átgondolt történetet mesél el, újult erővel és frissességgel. Tom Ellis láthatóan élvezi, hogy ismét a leghíresebb bukott angyal bőrébe bújhat.

A friss előzetes alapján nem fog csalódást okozni a várva várt Downton Abbey film: lesz sok ármány, szerelem és rejtély, és mindenki visszatér, akit szeretünk, természetesen Maggie Smith is. De ha mindez nem lenne elég, bizonyára résztvevői lehetünk majd egy rendkívül különleges díszvacsorának is. Hiszen maga az angol király, aki 1927-ben, amikor a film játszódik, V. György volt, Viktória unokája és egyben II. Erzsébet nagyapja, látogat majd el Downton Abbeybe. Íme, az előzetes, amelynek már a zenéjétől kedvem támadt megnézni a filmet:

 

 

A film 2019. szeptember 13-án kerül az angol mozikba, egy héttel később, 20-án pedig Amerikát hódítja meg. Biztosan Magyarországra is hamar eljut, hiszen a sorozat nálunk is rendkívül népszerű.

 

downtonabbey.jpg

 

 

Nem hittem, hogy ma a Glee-ről fogok írni. Nem hittem, hogy valaha a Glee-ről fogok írni. Évekig úgy gondoltam, hogy a Glee csupán egy, a közhelyes amerikai sorozatok sorában. Nem akartam megnézni.

 

glee2.jpg

 

De az biztos, hogy már évek óta a látókörömben volt, hiszen, ha az ember például Darren Criss életművét kutatja az interneten, akkor nehezen kerülheti el a Glee zeneszámait. És idén végül úgy döntöttem, hogy tíz évvel a sorozat indulása után megnézem már magamnak, hogy milyen. Ha Daren Criss benne van, olyan rossz nem lehet. Tudtam róla, hogy olyan sorozat, amely formálta nézőközönsége világképét. De mégis, mi a jó egy gimnazistákról szóló sorozatban, amelyben mindenki a legkisebb (pozitív vagy negatív) érzelmi felindulásra dalra fakad? Ezt fogom most kideríteni.

Luci, a stílusikon

2019.05.03. 16:36

2009 májusának valamelyik szép napján született egy kismacska. Ez a kismacska 2009 júliusában aztán hozzám került. Mondhatnám, hogy az én kismacskám lett, de minden macskás ember jól tudja: a macskák esetében ez fordítva van. Nem a gazdája lettem Lucinak, hanem a szolgálója. Én lettem az ő embere.

Tíz évvel ezelőtt Luci választott engem és a családomat, hogy lessük minden kívánságát. Cserébe pedig ő egy igazi macska: misztikus, védtelen és csodálatos. Tíz éve mindennap szebbé teszi az életünket.

Amikor hozzám került, Luci pehelykönnyű volt, és a tenyeremben elfért. Éjszakánként nem hagyott aludni, napközben szorgalmasan rágcsálta a könyveim sarkát. Ma már mellettem dorombol esténkét, az ételeimet rágná meg nagy lelkesen, és jelenleg is nehezen tudok gépelni, mert teljes súlyával pihen kedvenc helyén: a jobb karomon.

Luci január óta hősiesen gyógyul egy súlyos betegségből: már nagyon jól van, de hogy műtét utáni sebeit védjük, és gyógyulását segítsük, január óta a legkülönfélébb kötéseket, és külön neki szabott pulóvereket hordja, amelyekben természetesen nagyon csinos, egy igazi stílusikon. Magától értetődő  hát, hogy rengeteget fényképeztem Lucit az elmúlt hónapokban. Születésnapja alkalmából ezekből a fényképekből válogattam Nektek egy galériára valót. Fogadjátok szeretettel!

 

 

Azt, hogy hogyan lehet házilag, könnyen és gyorsan, csinos macskagarbót készíteni, én is egy blogról tudtam meg: INNEN.

 

 

 

Mint tudjátok, a Netflix megmentette a Lucifert, így májusban jön a 4. évad. Most megérkezett az új évadhoz az előzetes is:

 

 

Az új évad sok izgalmat és átbulizott éjszakát tartogat Lucifernek, mert megjelenik a színen Éva. De mi lesz így szegény Detektívvel? Május 8-án kiderül!

 

lucifer4.jpg

Erzsinek, Gáspárnak és Csabának, a jövő Jane Austen rajongójának, szeretettel

 

* Amanda Price:
Take my tip, Wickham. Don't waste your time with this lot, especially Lydia, because I'm watching you. Every time you try to pull a stroke, I will be right behind you with a big neon sign, saying, "Don't trust this guy!"

Mr. Wickham:
What is neon?

Amanda Price:
Wait and see.

 

Kedves Kihagyhatatlan Olvasók! A lemezkritika után ismét egy különlegesség következik. Megint csoportos írásba fogtunk! Csilla mellé ezúttal Kinga csatlakozott. De természetesen nem Erzsi helyett érkezett. Ha Erzsi visszatér a szabadságáról biztosan fogunk négyen együtt is írni. Addig is jó szórakozást kívánok egy nem mindennapi sorozathoz, íme itt a Lost in Austen

 

Bori

Mindannyian szeretünk új világokat fölfedezni. Sőt, ha könyvekről van szó, mindannyian szeretünk új világokba beleveszni. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy menekülnénk a saját mindennapi valóságunk elől, de azt biztosan jelenti, hogy nincs is annál jobb érzés, mint amikor olvasás közben megszűnik a külvilág, és körülvesz minket az, amit olvasunk. Én így mentem végig már számtalanszor a Roxfort folyosóin, ismerem az iskola minden kövét. És így jártam képzeletben a Négyszögletű Kerek Erdőben vagy éppen Bertie Wooster londoni lakásán.

Na, de mi van akkor, ha kedvenc regényünk főhőse hús-vér valójában megjelenik a fürdőszobánkban, és egy titkos ajtón át a saját valóságába invitál minket? Ez már egy egészen új szintje egy regény fölfedezésének. És Amanda Price-szal (Jemima Rooper), a Lost in Austen (Austenba veszve) című 2008-ban bemutatott angol sorozat főszereplőjével pontosan ez történik.

 

lia5.jpg

 

Amanda a XXI. századi Londonban él. Független fiatal nő, akinek van egy monoton, minden kreativitást nélkülöző munkája, és egy kedves, de a romantikát hírből sem ismerő barátja. Így nem véletlen, hogy Amanda kedvenc könyve, a Jane Austen által írt Büszkeség és balítélet világába vágyik. Mégis ő lepődik meg a legjobban, amikor Elizabeth Bennetet (Gemma Arterton), a Büszkeség és balítélet hősnőjét találja a fürdőszobájában. Elizabeth egy titkos ajtót mutat Amandának, amely Anglia képzeletbeli XVIII. századába, és Elizabeth otthonába, Longbournba vezet. Amint Amanda átlép rajta, az ajtó becsapódik mögötte. Így Elizabeth Bennet a XXI. században reked, Amandának pedig a XVIII. század nehézségeivel kell megküzdenie. Például azzal, hogy mostantól krétaporral kell fogat mosnia. De ami ennél is nyomasztóbb: mivel a főhősnő hiányzik, most Amandának kell összetartania kedvenc regényét. És bizony rá kell ébrednie: hiába tudja Jane Austen művét kívülről, az eseményeket a kívánt mederben tartani nem is olyan könnyű. Minden jó szándéka ellenére, Amanda érkezésével a Büszkeség és balítélet cselekménye úgy omlik össze, mint egy Jenga torony, amikor rossz helyről húzunk ki belőle egy darabot…

Ez bizony nem áprilisi tréfa, 20 éve mutatták be a sci-fit, amely miatt a mai napig gyanakodva nézünk a kanalakra. Merthogy a kanál nincs is. Az évforduló alkalmából a Mátrix őszinte előzetesét hoztam el Nektek. És ez az előzetes bizony kíméletlenül megmutatja, hogy a 20 éve bemutatott film örök klasszikus, de a folytatásai... de jöjjön inkább az előzetes!

 

 

A tovább mögött pedig elolvashatjátok, mit írtam a Mátrixról még a blog indulásakor, kattintsatok! Éljen Keanu meg a kanál! :)

Mesék otthonról

2019.03.25. 17:49

Kedves Kihagyhatatlan Olvasók! Akkor most olyan jön, ami még nem volt! Egy zenei albumról olvashattok mindjárt itt a blogon, különleges vendégszerzőktől is.

Eleanor Tomlinson színésznő tavaly májusban adott ki egy lemezt, a Poldark rajongók nagy örömére. Én is nagyon boldog voltam, amikor megjelent a Tales from Home című album. Több se kellett, megkértem, Csillát és Veronikát, írjunk róla együtt. Erzsi örömteli esemény miatt igazoltan van most távol, de természetesen nemsokára visszatér. Az alkotógárdához végül csatlakozott Imre is, így most először egy férfihang is megszólal a blogon. Következnek a Mesék otthonról!

 

tales_from_home1.jpg

 

Bori

Amikor elkezdtem nézni a Poldarkot az egyik első dolog, ami megfogott Eleanor Tomlison énekhangja volt. Az álomszerűen lágy, csillogóan tiszta hang gazdagította Demelza karakterét, és az egész történetnek fantasztikus érzelmi többletet adott. És ma is úgy gondolom, hogy Eleanor Tomlinson gyönyörűen énekel. Nem is meglepő, hogy idén májusban debütáló albummal jelentkezett. Én is nagyon vártam ezt az albumot, végül azonban nem azt a csodálatot váltotta ki belőlem, amire számítottam. Felemás érzéseket hagyott maga után.

A Tales from Home című albumon feldolgozások találhatók, és a dalválasztások tekintetében igen változatos. Simon & Garfunkel Homeward Bound című szerzeménye ugyanúgy megtalálható rajta, mint a Hushabye Mountain, amely egy musicalből való dal, vagy a The Spinning Wheel című ír népdal, amelyben Eleanor Tomlinson bátyja, Ross is közreműködik. A dalokhoz az akusztikus zenei aláfestést Anne Dudley adja, ő legutóbb éppen a Poldarkhoz írt lenyűgöző főcímzenét.

Mindig eltökélem, hogy most aztán elárasztom ajánlókkal a blogot, és hetente egymás után sorakoznak majd a jobbnál jobb ismertetők filmekről és könyvekről. Csakhogy jó munkához idő kell. Így hát, amíg egy bejegyzés az ihlettől a megjelenésig jut - egyedül, vagy csodálatos csapatmunkában - addig rendszerint számos szuper hír érkezik a sorozatok, filmek és könyvek kihagyhatatlan világából, amelyeket muszáj veletek megosztanom. Így esett most is. Jöjjön hát három izgalmas előzetes, három sorozathoz. Az összekötő kapocs köztük az, hogy mindhárom sorozatot letehetetlen könyvekből forgatták:

1. Neil Gaiman és Terry Pratchett: Elveszett próféciák/Good Omens: "Ha hihetünk Anges Nutter szép és pontos próféciáinak - az egyetlen teljesen megbízható jövendölésnek a világ jövőjéről -, akkor a világ egy szombati napon ér véget. Ami azt illeti, most szombaton. Nem sokkal uzsonnaidő után... Ami elég nagy fejtörést okoz Crowleynak, a Pokol itt ügyködő démonának (korábban kígyónak), és ellenpárjának, Azirafaelnek, aki aktív angyal és passzív antikvárius. Ők ugyanis szeretnek itt lenni. Így hát meg kell állítaniuk az Apokalipszis Négy Motorosát, kivédeni a Boszorkányvadász hadsereg (létszám: két fő) támadását, mindenekelőtt pedig megtalálni - tibetiek, földönkívüliek, atlantisziak és egyéb helyi érdekek között - az Antikrisztust, akiről annyit lehet tudni, hogy jelenleg tizenegy éves és egy angol kisvárosban unatkozik..."

 

good-omens.jpg

 

Crowleyt David Tennant alakítja, Azirafaelt Michael Sheen játssza. De ami jelenleg izgalomban tartja a sorozatrajongó világot az az, hogy Istent Frances McDormand alakítja, a Sátán bőrébe pedig nem más bújik, mint Benedict Cumberbatch. A jelenleg 6 részesre tervezett sorozatot 2019. május 31-én mutatja be az Amazon. De azt, hogy a főcíme milyen lesz, ITT már meg is nézhetitek. Már Ti is számoljátok a napokat?

 

 

A tovább mögött még két izgalmas sorozat vár Rátok, kattintsatok!

 

süti beállítások módosítása