Kedves, Drága, Kihagyhatatlan Olvasók!

Bizony ám, az első bejegyzésnél látható "beragadt" dátum ne tévesszen meg senkit! Én pontosan emlékszem, hogy a Kihagyhatatlan blog 10 évvel ezelőtt ezen a napon, 2012. november 23-án indult! Büszke vagyok rá, hogy tíz éve kitartóan és lelkesen írok Nektek! Sőt, most, a blog 10. születésnapján több ötletem van, mint valaha. Remélem, Kedves Olvasók, hogy nektek is örömet szerzett ez az évtized, és várjátok a folytatást!:)

 

k10_plecsni1.jpg

 

Most azonban itt a köszönőbeszéd ideje!:) Köszönöm szépen Erzsinek és Csillának, akiknek annak idején elkezdtem filmajánlókat írni. (Éljen a DVD-gyűjteményem!:D) Köszönöm Editnek, aki rávett, hogy írjak szélesebb közönségnek is. Köszönöm Petrának, aki nem hagyta, hogy a blog ötlete elvesszen, és segített nevet választani! Köszönöm Leventének, aki megtervezte, hogyan nézzen ki a blog, és rajza a mai napig inspirál. A fentebb látható ünnepi fejlécre, amely szintén Levente munkája, pedig nem is találok szavakat! Szívből köszönöm!

Köszönöm fáradhatatlan előolvasóimnak, Anyukámnak és Pannának. Panna még a legkisebb és legviccesebb elgépeléseimet is észreveszi, és neki vannak a legjobb észrevételei. Köszönöm Csillának, Erzsinek, Gáspárnak, Kingának, Veronikának és Tamásnak, hogy kihagyhatatlan gondolataikkal már mindannyian gazdagították a blogot, és még fogják is! Köszönöm Ferinek, aki a blog legújabb vendégszerzője. Mesteri szavai hamarosan érkeznek.

Köszönöm mindenkinek, aki szereti és olvassa a blogot!

 

kihagyhatatlan1011.jpg

 

Bizony ám, ünnepelni fogunk! Ünnepeljetek velünk! November-december folyamán négy különleges ajánló érkezik a blog születésnapja alkalmából. Aki figyelmesen megnézi a fenti fényképet, az egynek már ki is találhatja a témáját. Addig is, amíg az új ajánlókra várunk, összegyűjtöttem nektek a blog eddigi évfordulói alkalmából született ajánlókat. A "tovább" mögött kilenc (+1) fantasztikus bejegyzés vár rátok.

Jó olvasást kívánok, maradjatok a bloggal továbbra is, ünnepeljünk együtt még sokszor tíz szülinapot! :)

 

                                                                                                        Bori

 

Az indulás: Sherlock Holmes körülvesz

 

Az első születésnap: Time, where did you go?

 

A második születésnap: A Baker Street 221B legendás lakója

 

A harmadik születésnap: Amikor Michael Fassbender megbabonáz

 

A negyedik születésnap: Read less, more tv!

 

Az ötödik születésnap: A tévésorozatok királya: Doktor House

 

A hatodik születésnap: Remember, remember! The Fifth of November!

 

A hetedik születésnap: Csengettyűváros lakói 

 

A nyolcadik születésnap: "Ha egy nap elindul ő, relatív az útidő"

 

A kilencedik születésnap: Londonban, a világ tetején

 

+1: A 100. ajánló a blogon: Ragyogó napfény

 

 

Ha tetszett a cikk, és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

 

k10_sima1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr9317984288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vincentmarvinjules 2022.11.23. 11:27:51

Sherlock, Mr. Darcy, Poldark, Shakespeare?
Jól látom? És ott középen még valaki, akit nem ismertem föl :) A rajz szuper!!!
És gratulálok! Akkor olvasásra föl!

ChristineJane 2022.11.24. 12:54:03

Juj, de szuper, gratulálok! 10 évnyi kitartás és sok-sok szuper ötlet az nem semmi.:) Nagyon jó olvasni a blogot, még sokszor 10 évet kívánok! <3

@vincentmarvinjules: Szerintem az ott középen maga a szerző és két macskája. :D Szabó Levente rajzai mindig szuperek!

Nekem egyébként lehet egy javaslatom a jövőre nézve? Young Royals, esetleg? Aki a Heartstoppert szereti nem csalódhat benne.;))

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2022.11.24. 12:58:47

@vincentmarvinjules: az ott középen én vagyok, természetesen.:) Éppen ihletődöm.:D

@ChristineJane: Wille & Simon? Természetesen! Januárra tervezem, de pszt!:D

ChristineJane 2022.11.24. 19:28:36

@PuffCinq: ó, és én látom ám az elrejtett utalást.:D Várom az ünnepi ajánlókat!:)

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2022.11.24. 19:30:59

@ChristineJane: <3, mondjuk annyira azért nem rejtettem el!:D

gertrudstein 2022.11.26. 08:41:35

Imádom ezt a blogot. Pont.

ChristineJane 2022.11.26. 18:02:25

@gertrudstein: ezzel én is így vagyok. Pont. :)

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2022.11.26. 18:04:51

@gertrudstein: nagyon boldog vagyok, hogy örömet szerez a blog. :) <3
süti beállítások módosítása