[H]ouse napja van ma. A sorozat 2004-ben indult (abban az évben, amikor a Jóbarátok véget ért), és 8 évad után napra pontosan tizenegy éve ért véget. Én pedig a minap megint rájöttem, hogy még mindig a Doktor House a tévésorozatok királya. Történt ugyanis, hogy megint elém került Doctor Mike egyik…

Például kiderül belőle, hogy George Clooney házából a káddal lehet katapultálni. A Holnapoliszt még mindig tűkön ülve várjuk, magyarországi bemutató 2015. május 28-án.     És ahogy már mondtam, jó kis év lesz 2015:   Sir Ian McKellen zseniális Sherlock Holmes lesz. Tom Hiddlestontól pedig…

Hugh Laurie gonosz lesz?

2015.03.12. 12:09

A Holnapolisz (Tomorrowland) olyan film, amit rendes körülmények között azt hiszem, nem néznék meg. Nem fogott meg az a fantáziavilág, amit bemutat. A körülmények azonban olyanok, hogy mégis tűkön ülve várom ezt a filmet. A Holnapoliszban ugyanis együtt játszik Dr. Ross és Dr.…

Ma ünnepli 69. születésnapját Alan Rickman, a zseniális brit színész. Alan Rickman szavalt már nekünk Shakespeare szonettet, volt Bölcselő, volt ügyetlen ékszervásárló, volt kegyetlen bíró és persze volt Piton professzor is, egyszer, kétszer, háromszor, itt a blogon! Idén születésnapja alkalmából…

You Can't Always Get What You Want. 2004. november 16-án, egészen pontosan 10 évvel ezelőtt hangozott el ez a mondat először a Doktor House című sorozatban. A legelső epizód végén. A "Jagger nevű filozófus" szavai később is meghatározóak voltak Doktor House számára. Nem is tehetünk most mást,…

Napra pontosan 20 éve indult a Jóbarátok. És idén 10 éve, hogy befejeződött. Nem is lehet mást tenni most, minthogy megnézzük hogyan kezdődött, és hogyan végződött. Mindjárt itt is van a sorozat első része, a tovább mögött pedig az utolsó. A sorozat részei sajnos már nem elérhetőek, de azért ne…

Kövesd a jávorszarvast!

2013.10.11. 09:15

Erzsivel – az én szuper barátnőmmel – és Juliskával – az én szuper unokanővéremmel – a konyhában ültünk. Októberi este volt, éppen vacsoráztunk és a jó tévésorozatokról beszélgettünk. Szóba került a Miért éppen Alaszka? című sorozat is. „Emlékeztek arra az aranyos srácra, aki Fleischman dokit…

ER II.

2013.05.17. 11:49

A Vészhelyzet volt az első igazi tévésorozat, amit tudatosan, kitartóan és lelkesen néztem. 15 éven át. 2010. augusztusában írtam róla, azokban a napokban, amikor már nagyon vártam, hogy az utolsó évadát végre Magyarországon is bemutassák. Azóta tényleg elbúcsúzott a magyar nézőktől is a sorozat.…

ER I.

2013.05.10. 10:40

A Vészhelyzet volt az első igazi tévésorozat, amit tudatosan, kitartóan és lelkesen néztem. 15 éven át. 2010. augusztusában írtam róla, azokban a napokban, amikor már nagyon vártam, hogy az utolsó évadát végre Magyarországon is bemutassák. Azóta tényleg elbúcsúzott a magyar nézőktől is a sorozat.…

süti beállítások módosítása