Meséltem már nektek, hogy sok évvel ezelőtt (van az már húsz is…), még gimnazista koromban, egy szilveszteri buli előtt filmlistát készítettem a barátnőimnek. Pár mondatos ismertetőt írtam minden filmről, amit itthon találtam, hogy tudják, milyen filmekkel köszönthetjük együtt az új évet, ha éppen…

Kezdjük most a romantikával! :) A The Idea of You című film Robinne Lee azonos című, regénye alapján készült. Főszereplője Solène Marchand (Anne Hathaway). Solène 39 éves, sikeres galériatulajdonos és édesanya. Amikor elkíséri lányát egy fesztiválra, mindenre fel van készülve, csak arra nem, hogy…

Amióta tavaly nyáron elolvastam az önéletrajzi könyvét, igyekszem figyelemmel kísérni, hogyan alakul Tom Felton élete, karrierje, mert biztos vagyok benne, hogy nagy dolgok állnak még előtte.     A könyvéről szeptemberben így írtam: "Tom Felton tíz éven és nyolc filmen át játszotta Draco…

Egy szavunk sem lehet, a Netflix tényleg nem tétlenkedik. Tavaly év végén befejeződött a Heartstopper 3. évadának forgatása, az új epizódokat még idén láthatjuk. A Patricia Highsmith regényei alapján, Andrew Scott főszereplésével készülő Ripley című sorozat is idén érkezik a platformra.   Andrew…

Tavaly karácsonykor megint csak fantasztikus könyvek vártak a fa alatt. És megint csak eljött az ideje, hogy meséljek róluk. Judi Dench emlékei, klasszikus sci-fi, modern fantasy, történelem, gyilkosságok és két színjátékként induló kapcsolat, amelyből igazi szerelem születhet. És ez még csak a…

Maggie Smith kétszeres Oscar-díjas, legendás angol színésznő ritkán ad interjút. Mindez azért jutott most eszembe, mert a színésznő a napokban, december 28-án ünnepelte 89. születésnapját. Ünnepeljük hát most Maggie Smith születésnapját és az új esztendőt is egy ritka és kihagyhatatlan interjúval,…

Bizony, visszatérhetünk Virgin Riverbe, a látszólag álmos amerikai kisvárosba, ahol azonban a felszín alatt ármány, szerelem, drogdílerek és gyilkosok lapulnak. Egészen pontosan 2023. szeptember 7-én érkezik a sorozat folytatása a Netflixre.      Szeptemberben 10 epizódot kapunk, és még idén…

[H]ouse napja van ma. A sorozat 2004-ben indult (abban az évben, amikor a Jóbarátok véget ért), és 8 évad után napra pontosan tizenegy éve ért véget. Én pedig a minap megint rájöttem, hogy még mindig a Doktor House a tévésorozatok királya. Történt ugyanis, hogy megint elém került Doctor Mike egyik…

Gázláng

2023.02.28. 14:53

Viharos széllökések várhatók, figyelmeztet napok óta az időjárás-jelentés. És valóban, odakint most is éppen könyörtelenül rázza a fákat a szél. Idebent, a házban, ahol születésem óta, immár harminchét éve élek, meleg van, és biztonság, de az ablaktáblák néha megremegnek. A padláson nyikorognak az…

Boldog új évet kívánok, Kedves Kihagyhatatlan Olvasók! Íme, 2023 első bejegyzése! Végéhez érkezett a Kihagyhatatlan10-sorozat. Az ünneplés zárásaként Erzsivel közösen írtunk a Sorsügynökség című filmről. Véleményünk most eltérő, de ezért is izgalmas az alábbi két írás. Fogadjátok szeretettel, és…

süti beállítások módosítása