"A Disney+-ra érkező MCU-sorozatok első darabja, amelynek első része után így szóltam egy barátomhoz: nem tudom, mit láttam, de annak nagyon jó volt. Ez tökéletesen összefoglalja, milyen érzés ezt a sorozatot nézni: lenyűgözően szürreális." Ezt írtam 2021 májusában a WandaVision című sorozatról, és azóta is tartom. 

Ami a jelen bejegyzést szempontjából még fontosabb, a fent idézett posztban még ezt is írtam: "Akit azonban feltétlenül ki kell emelnem a szereplők közül, az Kathryn Hahn Agnes szerepében. Agnes először háttérbe húzódik, de fokozatosan uralni kezdi a sorozatot. Kathryn Hahn alakítása felkavaróan jó, olyan, amely napokkal azután is foglalkoztat, hogy megnéztél egy epizódot."

Nem is meglepő, hogy Agnes - akiről azóta tudjuk, hogy Agathának hívják, és ő állt minden mögött, azaz it was her all along, ez már nem spoiler - most saját sorozatot kapott. A bemutatója 2024. szeptember 19-én lesz a Disney+-on, rögtön két epizóddal. A tegnap kiadott előzetest megnézhetitek a "tovább" mögött. Csak annyit mondhatok, hogy az előzetesnek is vannak pillanatai, amikor fölkiálthatnék, "nem tudom, mit láttam éppen, de annak nagyon jó".

A Mindenki mászkál egy kísérleti képeskönyv, amely sok rajzzal és kevés szöveggel arra hív minket, hogy elmélyedjünk és böngésszünk, és esetleg fölfedezzük azokat a fura alakokat is, amelyek a mi fejünkben mászkálnak. A kötet szerzőjével, Dániel Andrással ki nem dobott cetlikről, csukott szemű bámészkodásról, és arról beszélgettem, mennyire fontos lenne, hogy a képeket ne csak nézzük és pörgessük, de megfigyeljük és meg is értsük. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin júniusi számában olvashatjátok.

És bizony jól látjátok, ebben a hónapban három interjúm jelenhetett meg. Ennél is fantasztikusabb, hogy az alább olvasható beszélgetés egészen pontosan a 70. interjú, amit készítettem. Nagyon boldog és hálás vagyok (és büszke is, és gépelni is szeretek, tényleg:)), köszönöm mindenkinek, aki ezt lehetővé tette. És köszönöm mindenkinek, aki olvassa. Most pedig fogadjátok szeretettel a 70. interjút, a Dániel Andrással készült izgalmas beszélgetést:

Meg kell mondanom, a Mindenki mászkál fülszövege rögtön megragadott. El tudnád mesélni itt is, hogyan jött a könyv ötlete?

Én elég régóta készítek képeskönyveket, rajzolni pedig rajzolok, amióta csak ceruzát tudok venni a kezembe. Amikor éppen nem illusztrációkon dolgozom, akkor is mindig firkálok, mondjuk telefonálás közben. Egy jó ideje pedig úgy vagyok vele, hogy azokat a firkákat, amelyek valamiért megtetszenek, és úgy érzem, hogy tudom majd őket használni valamire, azokat el szoktam tenni. Néha a magam számára is meglepő dolgok születnek, abból, amiket csakúgy, félig, vagy oda se figyelve firkálgatok. Ezért egy napon az jutott az eszembe, mi lenne, ha ezt a sok kis cetlin heverő firkát összeterelném, csinálnék nekik egy randit egy könyvben, és megnézném, mit tudnak egymással kezdeni, mi történik, ha egymás mellé rakom őket. Így született meg a könyv.

Biztosan észrevettétek már, hogy imádok interjúkat készíteni.:) Szeretem ennek a munkának minden elemét. Attól a perctől kezdve, hogy megvan a feladat, hogy kivel kell beszélgetnem, egészen addig a pillanatig, amikor elolvasom a megjelent interjút az újságban. De azt be kell vallanom, hogy a gépelés néha kicsit monoton, néha lassan, nehezen megy. Ilyenkor kell felállni nyújtózkodni. Vagy egy 20-30 percig egészen mást csinálni. Például sorozatot nézni.

Így találtam rá az Amazon Prime idén májusban bemutatott sorozatára, amelynek címe Maxton Hall – A világ, ami elválaszt. A sorozat Mona Kasten német írónő regény trilógiája (Save Me, Save You, Save Us) alapján készül. Az Amazon annyira kedves volt, hogy a sorozat első részét mindenki számára elérhetővé tette a youtube-on, ITT. Rá is kattantam egy gépelés szüneteiben, és onnantól már nem volt megállás, meg kellett keresnem az egészet.

A Mesetorna című könyvben a világ minden tájáról érkezett állatok invitálják játékos tornára a gyerekeket. A nandu, pingvin és kenguru segítségével a bokakörüli izmokat, a macskát, medvét és kismajmot követve pedig a vázizmokat erősíthetjük. Az izgalmas meséknek és gyönyörű rajzoknak köszönhetően kalanddá válik a torna. A kötet szerzőjével, Mészöly Ágnes konduktorral többek között arról beszélgettem, miért veszélyes a mozgásszegény életmód, miért fontos a relaxáció, és hogy néha bambulnunk is kellene. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin júniusi számában olvashatjátok.

Miért tartottad fontosnak, hogy megírd a Mesetorna című könyvet?

Egyre több olyan gyerekkel találkozom a közvetlen környezetemben, akinek már fiatalkorban, tehát nagyóvodás, kisiskolás korában komoly mozgásszervi problémái vannak, például súlyos bokasüllyedés/lábboltozatsüllyedés, komoly gerincferdülés. Konduktorként tudom, hogy az ilyen problémák fő oka a mozgásszegény életmód, az, hogy a gyerekek nem szaladgálnak, ugrálnak, másznak, csúsznak, kúsznak. Sokkal kevesebbet mozognak a kicsik ma, mint 20-30 évvel ezelőtt. Megváltozott az életmódunk, a felnőttek is sokkal több időt töltenek a képernyő előtt. Mindemellett azt is tudom, hogy ha egy hatéves gyereknek azt mondom: „figyelj, most tíz percet tornázunk”, akkor esetleg utálni fogja az egész helyzetet. Ugyanakkor a gyerekek szeretik a meséket és a közös játékot a szülőkkel. Így jutott eszembe, hogy ötvözhetném a két hivatásomat: az íróit és a konduktorit, a mozgásfejlesztést és a meséket. Egy jó történet motiválhatja a gyerekeket, hogy kedvvel és szeretettel tornázzanak. Tudományosan is igazolták már, hogy azok a tevékenységek, amelyeket jókedvvel és pozitívan csinálnak a gyerekek, sokkal hatékonyabbak és jobb eredményt hoznak, mint azok, amelyeket duzzogva és erőltetve végeznek. Nagy örömmel tölt el, hogy a Móra Kiadó partner volt a könyv megvalósításában. Úttörő kezdeményezés volt, hogy ne a szakemberek vagy a szülők, hanem a gyerekek nyelvén szólaljon meg egy tornagyakorlatokat tartalmazó könyv. A Móra Kiadó pedig mindenben támogatott. Kiváló szaklektorom volt például, Regős Ágota gyógytornász, aki minden gyakorlatot ellenőrzött, így azok úgy kerültek bele a könyvbe, hogy véletlenül sem okozhatnak semmi bajt.

A napokban magyarul is megjelent az Amerikai Prométheusz, a könyv, amely Christopher Nolant az Oppenheimer című film elkészítésre inspirálta. Ez a hír pedig asszociációs láncot indított el bennem. Eszembe jutott, hogy tavaly nyáron én is részt vettem a Barbenheimer-élményben. Megnéztem moziban először az Oppenheimer majd a Barbie című filmet. Fantasztikus közösségi élmény volt. Erről pedig eszembe jutott, hogy Ryan George kanadai humorista és youtuber zseniális Pitch Meetinget készített a Barbenheimerhez. És itt el is érkeztünk ehhez a bejegyzéshez. Rájöttem ugyanis, hogy itt az ideje, hogy megmutassam, milyen is egy Pitch Meeting Ryan George-módra.

Ryan George a harmadik leghíresebb kanadai Ryan. Az a kanadai Ryan, akinek nincs kockahasa (Ryan Goslingnak és Ryan Reynoldsnak bizonyíthatóan van), de ez nem gátolja meg abban, hogy zseniális videókat készítsen. A 6-8 perces jeleneteket ő írja, játssza el és veszi fel. Pitch Meetingjei azt a találkozót mutatják be, amikor a Forgatókönyvíró megpróbálja "eladni" filmötletét a Producernek. Ahogy mondtam mindkét karaktert Ryan George alakítja, de olyan jól kialakította a két külön karakter jellegzetességeit, beszédmódját, visszatérő mondatait és olyan átéléssel és lelkesen játssza el őket, hogy egy-egy Pitch Meeting végére már el is felejtjük, hogy a videóban csak egy embert látunk, ő csinál mindent egyedül. Ryan George kivételes humorral és éleslátással mutat rá egy-egy már létező film logikátlanságára, a cselekménybeli lyukakra vagy egyszerűen csak a film bizarr alapötletére. Mi pedig, miközben gyakran már a könnyeinket törölgetjük a nevetéstől, csak azt kérdezzük magunktól: "egyáltalán hogyan lehetett ebből film?!".

A Barbenheimer Pitch Meeting még magasabbra teszi a lécet, hiszen három szereplő és két film jelenik meg benne egyszerre. Megtudhatjuk belőle, miben hasonlít egymásra az első látásra egyébként egymástól nagyon távol álló két film. Amikor terveztem ezt a bejegyzést, arra gondoltam kiválogatok a Pitch Meetingből néhány kiváló mondatot, hogy kedvet csináljak hozzá. De aztán arra jutottam, hagylak titeket, hogy élvezzétek minden percét, anélkül, hogy bármit "lelőnék". A "tovább" mögött tehát a Barbenheimer Pitch Meetingje, három Ryan George-dzsal és két film ötletével. 

Magánéletünkben a halál és a gyász még mindig tabu, pedig nagyon fontos lenne, hogy a szülők őszintén, saját szomorúságuk elfojtása nélkül beszélgessenek a gyerekekkel az elmúlásról. Ebben segíthet a Boldogan éltek, míg meg nem haltak...és azután? című könyv, amely a gyászfeldolgozást segítő gyakorlatokat is tartalmaz. A könyv szerzőjével, Singer Magdolna gyásztanácsadóval beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin júniusi számában olvashatjátok.

Hogyan fogalmaznád meg, milyen ma a kapcsolatunk a halállal és a gyásszal?

Jelenleg kettősséget tapasztalhatunk. Egy olyan folyamat látható, hogy már szinte trenddé vált a halál. A nyilvánosságban cikkek, blogbejegyzések, podcastok jelennek meg a témában, ilyen módon már nem tabu a halál, és mindenképpen azt mutatja, hogy nyitottabbak az emberek a téma iránt. A személyes tapasztaltom viszont az, hogy a hétköznapi életünkben nem akarunk szembenézni a halállal. Hozzám sokszor jött már olyan gyászoló, akitől, ha megkérdeztem, mit gondol a lélek túléléséről, nem is vallási értelemben, hanem csak úgy egyáltalán, mint az élet része, akkor azt a választ kaptam, hogy ő még soha nem gondolkodott el ezen. Ez döbbenetes, és sajnos azt mutatja, hogy még gondolatban sem szívesen foglalkozunk az elmúlással.

25 évvel ezelőtt, 1999 húsvétján, egy szentendrei séta alkalmával kaptam egy könyvet. Pontosabban két jókora könyvet: a Monte Cristo grófját, Alexandre Dumas père mesterművét két kötetben. Akkoriban egészen Monte Cristo grófja-lázban égtem. A könyvet nyomban elolvastam (majd nemsokkal később még egyszer), az iskolából pedig rohantam haza, mert nálunk 1999-ben kezdték vetíteni a regényből készült kiváló sorozatot Gérard Depardieu főszereplésével. 

If vára (franciául: Château d’If), a Földközi-tenger azonos nevű szigetén áll, Marseille kikötője mellett. Edmond Dantès 13 éven át tervezte, hogy elszökik a szigetről, mielőtt sikerrel járt, és elindult, hogy bosszút álljon, amiért ártatlanul börtönbe vetették. (kép forrása: moly.hu)

A napokban pedig rá kellett jönnöm, hogy ez a Monte Cristo-láz engem bizony nem hagyott el, hiába telt el negyed század. Pár napja kiderült ugyanis, hogy hamarosan nem egy, de mindjárt két Monte Cristo grófja-feldolgozást is kapunk. Én pedig már a gondolattól is boldog lettem. Árulás, bosszú, szerelem és megbocsátás: Edmond Dantès története hamarosan moziban és tévében is érkezik. A "tovább" mögött a részleteket is elmesélem.

Stephens-Sarlós Erzsébet programot dolgozott ki, amely az időn túl fennmaradó csecsemőkori reflexek gátlását segíti. Ehhez a programhoz kapcsolódik most egy különleges mesekönyv, a Vulpi, amely nemcsak a gyerekek fantáziáját, de a testét is megmozgatja. Eközben pedig megmutatja, milyen fontos, hogy higgyenek magukban, és megismerjék a világot. Legyenek képesek bármire, mint egy szertelen kisróka. Stephens-Sarlós Erzsébet szerzővel beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin májusi számában olvashatjátok.

Körülbelül egy éve mi már beszélgettünk a Stephens-Sarlós-programról, de pár mondatban fölelevenítenéd, mit is jelent ez a program?

A nevemet viselő programról azt tudom elmondani, hogy az számomra is szinte naponta más megvilágításba kerül. Ahogy sorban jelennek meg a különböző külföldi kutatási eredmények, azokat folyamatosan próbálom beépíteni.

De a lényeg a következő: a csecsemőkori reflexek az első életévben jelen kell, hogy legyenek, mindenkinél. Ezeknek a reflexeknek a segítségével tapasztalja meg a kisbaba a világot.

Ha nagyon egyszerűen szeretnénk elmagyarázni ezeknek a korai reflexeknek a szerepét, akkor öt fő területet mindenképpen meg kell említeni.

Ezek a következők:

• az érzékszervi, érzékelési funkciók működésének a támogatása,
• a táplálkozás,
• a beszéd előkészítése,
• a testtartás beállítása,
• a védelem.

Egy idő után azonban a csecsemőkori vagy más néven primitív reflexek elvesztik a funkciójukat, ugyanis megérik az agykéreg. Ennek az úgynevezett kérgi gátlásnak az eredménye az, hogy a csecsemőkori reflexeket többé nem lehet kiváltani.

Oké, az ifjú és tehetséges svéd színész nem is ment sehova, de tény, hogy márciusban véget ért a főszereplésével készült Young Royals. De hamar kiderült, így sem maradunk sokáig Edvin Ryding nélkül. 2024. május 31-én érkezik a Netflixre egy új svéd film, A Part of You (En del av dig / Egy részed) címmel, amelyben ő is szerepet kapott.

Edvin Ryding, Felicia Maxime és Zara Larsson az A Part of You c. filmben

A film történetének leírása szerint Agnes (Felicia Maxime) féltékeny a nővérére, Juliára (Zara Larsson ismert svéd énekesnő alakítja), aki népszerű az iskolában és ott van minden buliban. Juliának mindene megvan, amiről Agnes csak álmodik. Egy napon Agnes élete a feje tetejére áll, úgy tűnik, elérhet mindent, amire csak vágyik, de ennek nagy ára van... A filmből nemrég megnézhettünk egy jelenetet. most pedig hosszú előzetes is érkezett hozzá, amelyet a "tovább" mögött találtok.

Az Álomjáró Márton különleges mesekönyv, csak álmokból sző egy összefüggő történetet. Az álomjáró kisfiú útját eközben különleges, művészi igényű rajzok kísérik. Miközben a könyvet olvassuk, ébrenlétünkhöz is kapaszkodót találhatunk. Majoros Nóra szerző maga is azt mondja, fontos lenne, hogy hassanak ránk az álmaink, és vezessenek minket a mindennapokban. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin májusi számában olvashatjátok.

Miért volt fontos számodra, hogy az álmokról írj mesekönyvet, hogyan indult a folyamat?

Minden mesekönyv születésének más a története. Valóban van olyan eset, amikor fontosnak tartok egy témát, rág belülről és meg kell írnom. De az Álomjáró Márton mesekönyv nem így született. Nagyon fontos szerepe van az álmoknak az életemben, ez igaz, de nem ezért írtam ezt a mesekönyvet. Szinte az indulása óta tagja vagyok egy Író Cimborák nevű online íróközösségnek. Ez egy fantasztikus platform, ahol teljesen szabadon lehet alkotni. Nincsen sem formai, sem tartalmi, sem műfaji megkötése a közösségben megjelenő műveknek. Olyan az egész, mint egy nagy irodalmi játszótér. Az Író Cimborák közösségében kezdtem el Marci karakterével különböző meséket írni. A mesék között nem volt semmiféle kapcsolat, csak az, hogy Marci-mese volt mind. Az egyik öcsémet hívják Marcinak, innen a név. Aztán a Pagony Kiadó 3-5-8 perces mesék utazáshoz és kalandozáshoz című antológiájába az egyik Marci-mese bekerült. Elkezdett izgatni, hogy ez már nemcsak online megjelenés, és ezután elkezdtem tudatosan is Marci-meséket írni, és keresni bennük a közös pontot. Éreztem, hogy a hangulatuk egyezik, de nem egy összefüggő történet epizódjai voltak. És egyszer csak beugrott: de hát ezek a mesék Marci álmai! Ezt követően tudatosan fűztem össze a meséket egy álomfüzérré. Az a jó, hogy álmunkban a meredek ugrások indokolhatók. Ha ébrenlétben történik az, hogy az egyik pillanatban a hajód egy vitorlás, a másik pillanatban viszont már a levegőben száll, mert léghajó, az teljesen abszurd. De egy álomban ez mind megtörténhet. Így indult Álomjáró Márton története.