Vigyázzunk egymásra és vigyázzunk magunkra. Ennek egyik legjobb módja most, hogyha csak tehetjük, nem megyünk ki az utcára. Na de, mit csinálhatunk otthon, ha már minden feladat kész, moziba, színházba, barátokkal kávézni pedig nem mehetünk el? Agatha Christie bizony ilyenkor is segít. Öt különleges Agatha Christie-feldolgozást hoztam most Nektek, ebben a különleges időszakban: a BBC 2015 és 2020 között készült adaptációit. Visszafelé fogok haladni, a legfrissebbel kezdem, mert az a legújabb élmény, és a 2015-ös marad utoljára.

Bűbájos gyilkosok (The Pale Horse) Idén februárban mutatta be a BBC a kétrészes minisorozatot, amely Agatha Christie 1961-ben megjelent, azonos című regénye alapján készült. A forgatókönyvet Sarah Phelps írta. A történet középpontjában Mark Easterbrook áll, akinek a környezetében rejtélyes halálesetek történnek. A férfi pedig, saját biztonsága érdekében is, nyomozásba kezd, hogy mi állhat az események hátterében...

Ez egy sötét tónusú, misztikus feldolgozás, amelynek legnagyobb ereje a főszereplő, Rufus Sewell játéka. A főhőst alakító színésznek kivételes energiája és művészi jelenléte van. Ezúttal is megmutatja, hogy rendkívül változatos eszköztárral rendelkezik: teljesen más alakítást nyújt, mint a nemrég látott, Az ember a Fellegvárban című sorozatban vagy a Viktóriában. A főszereplő miatt a Bűbájos gyilkosok tehát minden percet megér, de utána olvassátok el a regényt. 

(A Bűbájos gyilkosok adatlapja.)

ABC-gyilkosságok (The ABC Murders) A 2018 decemberében bemutatott háromrészes sorozat Agatha Christie 1936-ban megjelent, azonos című regénye alapján készült. A forgatókönyvet Sarah Phelps írta. Ebben a történetben Hercule Poirot a titokzatos ABC-től kap leveleket. ABC nem más, mint egy kegyetlen sorozatgyilkos, aki borzalmas, emberéleteket követelő játékra hívja Poirot-t. Sikerül-e a nyomozónak megállítania a gyilkost, mielőtt még több ember leli halálát?

Ennek az adaptációnak az a szenzációja, hogy John Malkovich alakítja Poirot-t. John Malkovich-nak azonban most is, mint mindig, olyan kisugárzása van, hogy egyszerűen nem hiteles a megfáradt és elfeledett detektív szerepében. Az ötlet, hogy megfáradt és elfeledett detektívként lássuk Poirot-t, eredeti, de éppen a lényegétől fosztja meg a mesteri nyomozót: attól, hogy benne mindig bízhatunk. Ő mindig ott van, hogy földerítse az igazságot. Amikor az ember Agatha Christie történeteit olvassa vagy nézi, nem a kemény valóságra vágyik, hanem arra a biztonságérzetre, hogy az igazságra mindig fény derül. Arra, hogy tudja: „nincs az a gonosztett, amit a Mindenható ne tudna jóvátenni”.  Ez az adaptáció azonban megfoszt minket a biztonságérzettől, és a kemény valóságba taszít. Ami miatt szeretem mégis: Rupert Grint alakítása fantasztikus. Mindig tudtam, hogy a Harry Potteren túl is tehetséges színész válik majd belőle.

(Az ABC-gyilkosságok adatlapja.)

Az alibi (Ordeal by Innocence) A 2018 áprilisában bemutatott háromrészes sorozat Agatha Christie 1958-ban megjelent, azonos című regénye alapján készült. A forgatókönyvet Sarah Phelps írta. A történet szerint Jacko Argyle meghal a börtönben, mialatt a nevelőanyja meggyilkolásáért rá kiszabott büntetését tölti.

Halála után nemsokkal megjelenik az Argyle-családnál Arthur Calgary, aki elmondja, hogy igazolni tudja Jacko alibijét, a fiú tehát ártatlan volt. Arthur legnagyobb megdöbbenésére ez nem hoz megnyugvást a családnak. Ellenkezőleg, szörnyen fölkavarja a múltat.

Az alibi az egyik kedvenc Agatha Christie-regényem. Az írónő gyönyörűen építi föl benne, hogy ki az igazi gyilkos. Ezért is vártam nagyon ezt az adaptációt. Izgalommal töltött el, hogy miként jelenik majd meg a képernyőn, az amit olvastam. És derült égből villámcsapásként ért, amikor kiderült: Sarah Phelps szinte mindent megváltoztatott. Más lett a helyszín, a szereplők is átalakultak és végül még a gyilkos személye sem ugyanaz, mint a könyvben. Lehetséges persze, hogy van, akinek éppen ez tetszik, és hoz izgalmat: amikor egy adaptáció alapjaiban tér el az eredeti műtől. Hiszen akkor az újdonság erejével hat. Egy új megközelítéssel semmi baj sincsen, de én akkor is a könyv hangulatát és fordulatait szerettem volna látni benne. Az, hogy nem estem kétségbe, a kitűnő szereplőgárdának köszönhető. Ki tudna csalódni, ha ott van Bill Nighy, Eleanor Tomlinson vagy éppen Matthew Goode?

(Az alibi adatlapja.)

 A vád tanúja A 2016 decemberében bemutatott kétrészes minisorozat Agatha Christie, először 1925-ben megjelent, azonos című novellája (The Witness for the Prosecution) alapján készült. A forgatókönyvet Sarah Phelps írta. Az adaptáció az eredeti, sötétebb befejezéssel készült, nem pedig a pozitívabb végkifejlettel, amelyet például a színpadi változatokban láthatunk. A történet szerint Leonardot letartóztatják, mert minden jel arra mutat, hogy megölt egy gazdag hölgyet, Emily Frenchet. Miss French, abban a hitben, hogy Leonard nőtlen, és őt szereti, minden vagyonát a férfira hagyja. Így lesz Leonard az első számú gyanúsított, amikor Miss French meghal. A tárgyaláson kiderül: Leonardnak van felesége, és vallomást is tesz majd: mint a vád tanúja...

Minden eddig felsorolt közül ez a legnyomasztóbb adaptáció. A szürkés-sárga szín szinte az összes jelenetben dominál. Így tökéletesen megjelenik az Angliára boruló pea–souper, azaz sárgaborsó főzelék-szerű köd, igaz, nehezen hagy minket másra koncentrálni, mint a szürkés-sárga nyomorúságra. Szerencse, hogy a csavaros történetre és a kimagasló színészi alakításra ebben a feldolgozásban sem lehet panasz. Kim Cattrall és Toby Jones különösen nagyot alakít.

(A vád tanúja port.hu adatlapja.)

Tíz kicsi katona/Tíz kicsi néger (And Then There Were None) És akkor fejezzük be ezt a listát a csúcson. A Tíz kicsi katona című háromrészes sorozatot 2015 decemberében mutatta be a BBC, Agatha Christie And Then There Were None (És végül nem maradt senki, első megjelenés 1939) című regénye alapján. A forgatókönyvet Sarah Phelps írta. Arról, hogy ez a feldolgozás milyen zseniális, és hogy hogyan lett a címe Tíz kicsi katona, már írtam itt a blogon.

Azt a mai napig tartom, hogy ez egy kiemelkedő adaptáció. Sarah Phelps mesterien építi a feszültséget és a drámai végkifejlet elkerülhetetlen. 1939-ben, amikor a világ már a háború küszöbén áll, tíz ember érkezik egy elhagyott szigetre, látszólag semmi sem köti össze őket, csak titokzatos vendéglátójuk, aki meghívta őket. Hamar kiderül, hogy mind a tíz ember súlyos bűnt követett el, amellyel szembe kell nézniük...

Ez egy olyan Agatha Christie-adaptáció, amit többször meg lehet nézni, mindig ad valami újat, valami izgalmasat. A helyszín magával ragad, a rejtély rabul ejt, a színészeknek van lehetőségük kibontakozni. Én például itt láttam meg először Aidan Turnert, akinek a karizmája úgy levett a lábamról, hogy meg kellett néznem a Poldarkot. A többi pedig már történelem...

(A Tíz kicsi katona port.hu adatlapja.)

A végére kiderült: Sarah Phelps személye köti össze ezeket az adaptációkat. A BBC kérte őt fel, hogy írja meg a Tíz kicsi katona forgatókönyvét. Hihetetlen, de Sarah Phelps addig egyetlen Agatha Christie-könyvet sem olvasott. Az írónő világa azonban rögtön lenyűgözte. El is határozta, hogy készít még adaptációkat, úgy, hogy a filmre vitt művek Agatha Christie teljes életművét átíveljék. Így készült még négy feldolgozás. Sarah Phelps mindegyikben valamit újítani akart. Újítása pedig az volt, hogy kétségbeeséssel, drámaisággal, sötét színekkel festette meg Agatha Christie világát. Forgatókönyvei a modern ember kilátástalan életérzését mutatják meg, ez azonban azzal jár, hogy távol kerülnek mindattól, amit Agatha Christie-ben annyira szeretünk. Sarah Phelps súlyossá teszi Agatha Christie történeteit, és ezzel a lényegüktől, Agatha Christie szellemiségétől fosztja meg őket. Mert Agatha Christie írhat bármilyen kegyetlen, kilátástalan történetet, a könyvei mégiscsak olyanok, mint Pandóra szelencéje: a föltörő rossz mellett mindig megbújik bennük a remény.

A Tíz kicsi katona azért is sikerült jól, mert ott az alapjául szolgáló regényt Agatha Christie kivételesen sötétre írta, de ez csak erősíti a szabályt, hogy az írónőben alapvetően élt a remény és az emberi jóságba vetett hit. Sarah Phelps tehát úgy adaptált négy Agatha Christie-művet, hogy elvette belőlük a reményt.

Akkor miért ajánlom mégis Nektek ezeket a sorozatokat? Először is mert lehet, hogy valakinek éppen ez az új megközelítés tetszik. Amikor sorozatokat nézünk, lehet az is izgalmas, hogy a történet mindvégig sötét, nyomasztó és megkeseredett. Másodszor azért, mert ha ezekre a sorozatokra nem Agatha Christie-feldolgozásokként, hanem különleges krimikként tekintünk, akkor a legapróbb részletekig zseniálisak. A helyszínek, a ruhák, a díszletek és a színészek mind olyan összhangban vannak, amilyet a BBC-minőségtől elvárunk. Végül tehát csak nyerhetünk, ha megnézzük Sarah Phelps alkotásait, utána pedig levehetünk egy Agatha Christie-regényt a polcról.

                                                                                                                       Bori

Az epizódszámokat az alapján írtam le, hogy hogyan sugározta a sorozatokat a BBC One, más csatornákon az epizódszám eltérhet attól, amit megadtam.

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.