A Diótörőt, E. T. A. Hoffmann rejtélyes és ünnepi történetét Varró Dániel mesélte újra versben. A kötetet Szegedi Katalin gyönyörű illusztrációi díszítik. A karácsony csodájáról és a régi dolgok varázsáról Varró Dániel mesélt. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin decemberi számában olvashatjátok.

Számodra mi az izgalmas, örök érték Hoffmann történetében, amely miatt többször is feldolgoztad?

Azt szeretem benne, hogy a gyerekek szemén keresztül mutatja meg a karácsony csodáját. Ahogy a gyerekek a mese elején a kulcslyukon át kukucskálva izgatottan lesik a feldíszített karácsonyfát és az alatta sorakozó ajándékokat. Hogy az egész konfliktus arra a gyermeki félelemre épül, hogy a karácsonyfán lógó szaloncukrokat és egyéb finomságokat valaki orvul leeszi előlünk. És hogy a főszereplő kislány meglátja a szépet a régi, csúnyácska, lesajnált kis diótörő bábuban, aki ennek köszönhetőn daliás herceggé változik, és a ruhásszekrényen keresztül elcsónakázik vele a csokoládéligetekkel övezett Babaországba, ahol életre kelt játékok és csodálatos sütemények közt nyeri el méltó jutalmát.

A mostani verses mese szívhez szóló, sodró lendületű. Hogyan kezdtél neki, hogy verset írj az ismert meséből?

Eredetileg felkérésre meséltem újra a Diótörőt, hogy a balettelőadás mellé készüljön egy olyan kísérő könyvecske, amiből a gyerekek megismerik a cselekményt. Aztán amikor a kiadómnak sikerült Szegedi Katalint megnyerni a gyönyörű új illusztrációk elkészítésére, akkor vettem elő én is a korábbi verses feldolgozásomat, és sok mindennel kibővítettem. Mivel háromgyerekes apukaként most már könnyebben bele tudtam helyezkedni a gyerekek nézőpontjába, ezért Stahlbaum Mari és Stahlbaum Misi szerepét jobban kidomborítottam. És igyekeztem olyan jelenetekkel színesíteni a mesét, ami felkelti a gyerekek érdeklődését, például fény derül rá, hogy Drosselmeier keresztpapa, a rejtélyes órásmester mitől lett kopasz.

fotó: Draskovics Ádám

Miért fontos, hogy a klasszikus meséket átalakítsuk, újrameséljük?

Nem gondolom, hogy minden klasszikus mesét át kéne dolgozni. A Diótörőnél azért éreztem ezt indokoltnak, mert a Csajkovszkij balett cselekménye egy gyerek számára elég nehezen követhető, én legalábbis, amikor gyerekkoromban láttam, nem nagyon értettem, hogy mi történik a színpadon. Az eredeti Hoffmann mese pedig egy mai gyereknek talán túlságosan ijesztő, tele van feloldatlan rejtélyekkel, és átláthatatlanul szövevényes. Úgyhogy az volt a célom, hogy a két válozatból kanyarítsak egy követhető, barátságos és szórakoztató mesét.

Mindannyiunk mögött nehéz, kihívásokkal teli időszak áll. A Diótörő történetéből kiindulva mit üzennél az olvasóknak karácsonyra? Hogyan meríthetünk erőt idén év végén?

Talán, hogy próbáljunk a gyerekek csodalátó szemével nézni a világra. Ne mindig az új, csillogó dolgokat hajkurásszuk feltétlenül, lássuk meg a szépet a saját, régi, megszokott, kopottas dolgainkban. Lehet, hogy pont azok között, a saját gardróbunk mélyén találjuk meg a boldogsághoz vezető utat.

Van bármi, amit megosztanál még az olvasókkal a jövőbeli terveidről?

Jelenleg a Túl a Maszat-hegyen című verses meseregényem folytatásán dolgozom, jövő karácsonyra talán az is odakerülhet majd a Diótörő mellé a fa alá.

Kapcsolódó bejegyzések:

Karácsonyi kísértetek és a karamellás kalács - interjú Schwerteczky Adrienn-nel

„Az elutasítás és az elfogadás is mindannyiunkban ott rejlik” - beszélgetés Kiss Judit Ágnessel

A bejegyzésben szereplő képeket Karádi Éva bocsátotta rendelkezésemre.

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.