Szabó T. Anna folyamatosan dolgozik, ír és fordít. Gyerekkönyvet tizenhároméves korában fordított először. Most is éppen a gyerekkönyvek fordítása kapcsán kezdünk beszélgetni. Mekkora felelősség gyerekkönyvet fordítani? Mire taníthat egy jó fordítás? És Jennifer Aniston vajon milyen gyerekkönyvet írt? Emellett természetesen szóba került az ünnepi várakozás, a boldogság és a karácsony színei. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin decemberi számában olvashatjátok.

Miért fordultál a gyerekkönyvek fordítása felé?

Több oka is van ennek. Életem legelső fordítása is gyerekkönyv volt, tizenhárom éves koromban édesapám ideadta a híres nyelvész nagyapámtól örökölt, angol nyelvű Mesék Indiából című könyvet, azzal a kecsegtető ígérettel, hogy ha lefordítom, keres neki magyar kiadót. Neki is veselkedtem, és le is fordítottam úgy háromnegyedéig, aztán elfogyott a lendület, és soha nem fejeztem be. Később, amikor már gyermekeim voltak, és elkezdtem nekik is írni, eszembe jutott, hogy milyen jó lenne fordítani is nekik, és éppen akkor kértek fel az első gyerekkönyv fordítására. Nagyon szerencsés volt ez így, mert beleilleszthető volt az életembe kisgyerekes anyaként, hiszen mindig is otthon dolgoztam, a gyerekeim pedig szinte mindig ott voltak mellettem (bölcsödébe nem jártak, az óvodából és az iskolából is hazajöttek rögtön a tanítás után), ők megkövetelték a figyelmet, viszont sokáig le lehetett őket kötni a szép színes gyerekkönyvekkel. „Nézzétek, milyen jó mesét hoztam!” - vezettem fel az új fordítást, ők pedig odaültek mellém, felolvastam nekik angolul (vagy az adott nyelven, mert más nyelvekből is fordítok), és ott helyben lefordítottam nekik, illetve voltaképpen velük együtt alakítottuk a mondatokat, beleszólhattak a szöveg formálásába. Utána már csak le kellett írni, és miután kidolgoztam a fordítást (mert azzal nyilván még volt munka), megint felolvastam nekik, ők pedig megtették kritikai megjegyzéseiket, ezeket általában elfogadtam, hiszen a gyerekek ismerik a legjobban a gyereknyelvet, ők tudják, mi jó nekik. Csak ezután került a szöveg a szerkesztőhöz, miután már kipróbáltam az otthoni gyerekközönségemen.

Milyen hatással volt a gyerekeidre, hogy olvastál, fordítottál nekik?

Jó hatással volt ez a gyerekeimre is, mert nemcsak az angol és a német nyelv ritmusát, hangzását, alapjait tanulták meg (engem is egészen kicsi koromban elkezdett édesapám könyvek és versek segítségével tanítani németül és angolul), hanem később, mikor már jól tudták a nyelveket, ők maguk is fordítottak könyveket. Ezek már, ellentétben az én indiai meséimmel, meg is jelentek, és ezzel a fiaim már negyedik generációs fordítók lettek a családban, hiszen nagyapám, édesapám is fordítottak, és mi ketten a férjemmel (Dragomán György - a szerk.) is fordítunk az írás mellett. Nagyon fontos, hogy a fordítások nyelve a célkorosztály aktuális nyelvezetéhez igazodjon: amikor már én próbáltam beleszólni a nagyobbik fiam gyerekkönyv-fordításába (tizenhárom éves volt ő is, amikor elkezdte), ahol a kiskamasz szleng jelent meg akkor egy-egy javaslatomnál nagyon nevetett, „hagyjál a rossz régi szavaiddal”, mondta. Bizony, a szavaink használata sokat változik.

Miben más feladat gyerekeknek szóló műveket fordítani, mint felnőtteknek szólót? Esetleg miben kihívás?

A gyerekkönyv-fordítás sokkal nagyobb felelősség. Nem csak azért, mert a gyerekek a legnagyobb kritikusok: rögtön félredobják, ami nem tetszik nekik, hanem azért is, mert minden gyerekkönyv az anyanyelv használatára is tanít, a gyerekek ebből tanulják meg a nyelv szépségét, lehetőségeit, képlékenységét, játékosságát és ritmusát. Rám is egész életemre szóló hatással volt, amit kicsi koromban olvastak nekem, és jól emlékszem, milyen sokszor kértem, hogy a kedvenceimet felolvassák, dédnagymamám volt, hogy egy nap tizenötször is felolvasta nekem A didergő királyt. A szülők is örülnek, ha egy könyv jól hangzik magyarul, hiszen ők azok, akik felolvassák, és a legjobb az, ha ők is élvezik, mert a gyerekek azonnal kiszúrják, ha a szülő utálja vagy unja, amit olvas. Minden gyerekkönyv-fordításomban igyekszem a legtöbbet kihozni az eredetiben rejlő lehetőségekből, hogy a szülő is, a gyerek is szeresse. A visszajelzésekből úgy látom, sikerült.

fotó: Dragomán György

A Panni, a póni-sorozat mivel fogott meg? Mi volt érdekes a fordításában?

A legjobban a verses gyerekkönyveket szeretem, rengeteg ilyen felkérést kaptam már, a legnagyobb örömömre. Én magam is írok verses gyerekkönyveket (ilyen a Tatoktatok, a Tükörcicák, a Dudorászó és az Adventi kalendárium is), úgyhogy nagyra értékelem, ha egy gyerekkönyv egyszerre szórakoztat és tanít, de úgy, hogy nem durván didaktikus, mert azt a gyerekek rögtön kiszúrják. Ez a sorozat nagyon bájos, a rajzai megnyugtatóak, szerethetőek, a világa egyszerű és belakható, és a könyvek formátuma is pont megfelelő a kisgyerekeknek. A szöveg nem bonyolult, sőt, még csak nem is játékos, mint a nagyobbaknak szóló történetek esetében (most három ilyet is fordítottam egyszerre, egy hosszú Edgar Keret verses mesét, a Fűzfándy úr karácsonyfáját és a Mikulás, te vagy az? című könyveket) , hanem a lehető legkonkrétabb, csak leírja, amit a képeken látunk, nincs benne semmi trükk. (Ilyen szempontból a legnehezebb és legtrükkösebb fordításom a Dr. Seuss-sorozat volt, ott egyenesen az angol szójátékok ábrázolódnak a képeken, holott se a képet, se a szójátékot nem lehet lefordítani.) Épp az ilyen történetek valók a babáknak, de nemcsak ötéves korig megnyugtató olvasmány, szerintem a szülők is szeretni fogják felolvasni, mert a képeknek és a szövegnek olyan ritmusa van, amitől öröm lesz a közös lapozgatás.

Jennifer Aniston nemrég megjelent gyerekkönyvét – Bozontka falja az életet - is te fordítottad. Az, hogy Jennifer Aniston máshonnan híres, munkássága a popkultúra része, befolyásolta azt, hogy hogyan állsz a szövegéhez?

Szeretem a popkultúrát, a képregényeket, a sci-fit, mindenféle filmet (a szuperhősöset is), egyedül a sorozatokat nem nézem – néhány ritka kivétellel –, mert nincs időm az ilyen hosszú távú elköteleződésekre, nagyon sok a munkám. Így történhetett meg, hogy Anistont én csak az újságokból ismerem, nem a képernyőről (még a filmjeit se láttam). Úgyhogy teljesen elfogulatlanul tudtam nekilátni a könyvének, számomra ő mesekönyv-szerző volt, nem világsztár. Először nyilván elkértem elolvasni a szöveget, és nagyon megtetszett a téma, korábban is fordítottam már olyan könyveket, amelyek a nagyobbacska gyerekek lelki megerősödését, önsegítését szolgálják (ilyen volt például a Nóra, a gondolatolvasó, vagy a Bármi lehetsz című verses mese is), sőt, magam is írtam ilyen segítő könyvet (idén jelent meg a Minden gyerek kicsi kincs), úgyhogy rögtön igent mondtam, azt remélve, hogy a szerzői név talán még tágasabb közönséghez juttatja el a könyv egyszerű, de nagyszerű üzenetét, ami nem más, mint hogy: abban teljesedj ki, amit a legjobban szeretsz.

A Milyen színű a boldogság? eredetileg Silent Book/Képkönyv, az általad írt szöveg bravúrosan simul a képekbe. Maros Krisztinával együtt dolgoztál, vagy hangokat találni csak a te feladatod volt?

Nem dolgoztunk együtt, ez teljesen az ő könyve, én csak alkalmazkodtam a már kész, csoda szép képekhez, igyekeztem a szöveggel ezeket szolgálni, teljesen belesímulni. Finom, lágy, nagyon szerethető kötet lett, minden tiszteletem az övé.

Karácsonykor milyen színű/mit jelent számodra a boldogság?

A nyugalmat, a gyertyafényt, és a sok éneklést jelenti, tehát lobogó sárga gyertyaláng színe van.

A várakozás fontos része számodra a karácsonyi csodának?

Nagyon fontos, igen. Amíg a gyerekek kicsik voltak, minden este énekeltünk, pont úgy, mint az én gyerekkoromban. Reggel az adventi naptárral kezdtünk, este a 24 számmal díszített gyertyát gyújtottuk meg, és addig meséltünk és énekeltünk, amíg le nem égett az aznapi gyertya-adag.

Adventi kalendáriumod Rofusz Kinga gyönyörű rajzaival jelent meg. Együtt dolgoztatok, vagy külön születtek versek és rajzok?

Nem dolgoztunk együtt, de volt egy korábbi munkánk, a Senki madara, és ott előtte volt egy hosszú beszélgetésünk, amikor elmondtam a mesetervet, és teljesen egymásra hangolódtunk. Azóta mindig sikerül összetalálkozni a művészetben, valahányszor közös könyv születik. Nem szűnő csodálattal és lelkesedéssel nézem Kinga munkáit.

A versek gyerekeknek szólnak, de a felnőttek is szépséget találhatnak bennük. Kell egy versnél mérlegelni, hogy gyerekeknek vagy felnőtteknek írod?

Nálam ez egyszerű: szomorú gyerekverset nem írok. A gyerekverseim viccesek, játékosak, vidámak, a felnőtt verseimre tartogatom a melankóliát, ez a különbség már a könyveim borítóján is megmutatkozik. Gyerekvers-íráskor felszabadul a bennem élő, bukfencező, fecsegő, gátlástalanul ugrándozó gyerek. Van olyan versem, ami felnőtt - és gyerekkötetbe is bekerült, de ez ritka kivétel. Formailag nincs különbség, mindkettőt ugyanakkora erőbefektetéssel, gonddal és figyelemmel írom, csak az egyiket jókedvből, a másikat inkább önvigasztalásképpen.

Van olyan terved, amiről már mesélhetsz?

Mivel két verseskötetem jelent meg idén (a Dudorászó és a Vigasz), most a prózára fogok figyelni, készül egy felnőtt novelláskötetem és egy ifjúsági regényem, ami a tizenkilencedik században játszódik majd, és remélem, sok izgalmat tartogat a gyerekeknek.

Kapcsolódó bejegyzés:

Agáta és a jegenyenyár - interjú Vészits Andrea szerzővel

A bejegyzésben szereplő portréképet Szabó T. Anna bocsátotta rendelkezésemre. A többi kép saját fotó.

Ha tetszett a cikk, és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.