Doktor Strange, a Legfőbb Varázsló
2020.09.23. 18:05
Borinak, mert neki köszönhetem, hogy Dr. Strange mindig velem van.
Benedict Cumberbatch munkásságát ünneplő sorozatunk harmadik állomása: Doktor Strange. Ezúttal Erzsivel és Gáspárral írtam közösen. Három filmet néztünk meg összesen, és most igazán eltérő vélemények születtek. De ettől lesz ez a bejegyzés igazán izgalmas! Fogadjátok szeretettel!
Bori
Doktor Stephen Strange a Marvel Univerzum kétségkívül egyik legizgalmasabb alakja. Először 1963-ban jelent meg egy képregény lapjain, azóta pedig természetesen a filmvásznat is meghódította. Zseniális, de arrogáns idegsebész, aki egy autóbalesetet követően a Földet védelmező legfőbb varázslóvá válik. Ennél jobb kiindulópont nem is kell egy érzékeinket elkápráztató és fölpezsdítő történethez. Én az elmúlt hetekben három filmet vettem górcső alá, amelyek Dr. Strange történetét mesélik el. Olyan sorrendben írok róluk, ahogy megnéztem őket. Így az első a legújabb, 2016-ban bemutatott alkotás.
Ebben a változatban Dr. Strange (Benedict Cumberbatch), a zseniális, de rendkívül önhitt idegsebész felelőtlenül vezet, és súlyos autóbalesetet szenved. Keze menthetetlenül megsérül, és végső kétségbeesésében, hogy visszakaphassa életét, fölkeresi az Ősmágust, a varázslók mesterét. A mester azonban nem fizikai gyógyulást kínál Stephennek, hanem valami sokkal többet: olyan dimenziót, amelyben a férfi mágusként kiteljesedhet. Miközben Stephen hezitál, hogy az általa már ismert világot, vagy a mágia végtelen lehetőségeit válassza-e, Földünket már sötét erők fenyegetik…
Rajongóként természetesen elfogult vagyok ezzel a filmmel, hiszen ahhoz kétség sem fér, hogy Benedict Cumberbatch maga a megtestesült Dr. Strange. Tökéletes. Viszont, ha eggyel hátrébb lépek, és nemcsak imádatom szemüvegén át nézem a filmet, látnom kell, hogy éppen mivel sokszor láthattuk már, hogy Benedict Cumberbatch milyen mesteri ügyességgel alakít zseniális, fennhéjázó, mégis érzékeny karaktereket, ez a szerep nem követel tőle sokat: kirázza a kisujjából. Az egész filmről elmondható, hogy magával ragadó és látványos, de új vagy eredeti elem, az a csipetnyi varázslatos szikra, ami éppen Dr. Strange történetébe kellene, szerintem nincs benne. Hiába a kiváló színészek és az önironikus humor, ha például a gonoszt megformáló Mads Mikkelsen ragyogó tehetsége teljesen elsikkad, a történetszála annyira súlytalan.
Az biztos, hogy a Doktor Strange egy szórakoztató eredettörténet a legkülönlegesebb szuperhősről, akinek szerencsére még lesz lehetősége kibontakozni a mozivásznon: A Doctor Strange in the Multiverse of Madness című filmet a jelenlegi tervek szerint 2022 márciusában mutatják be.
Ellenben azt igazán nem mondhatjuk, hogy az 1978-ban bemutatott Dr. Strange című tévéfilmben ne lenne ötlet. És paradox módon talán éppen ez az egyik legnagyobb hibája. Teljesen máshogy közelít ugyanis a nagy tudású orvos karakteréhez, mint ahogy azt a képregényekből kiindulva várnánk. Ebben a feldolgozásban Morgan Le Fay, a nagy hatalmú varázslónő, a Földre érkezik, hogy egy Gonosz Erő parancsára elpusztítsa Thomas Lindmert, a Legfőbb Varázslót. Hogy feladatát teljesíteni tudja, Morgan megszáll egy fiatal nőt, Cleát. Clea ezek után kórházba kerül, ahol az elhivatott ifjú pszichiáter, Dr. Stephen Strange (Peter Hooten) lesz az orvosa. Így már Dr. Strange sem kerülheti el, hogy kapcsolatba kerüljön a mágiával, és a Földet védelmező varázslókkal.
Az érdekes és zavaró azonban az, hogy Dr. Strange mindeközben súlytalan szereplő marad a saját filmjében. Motivációi nem érthetők, jelleme nem fejlődik, csak hirtelen belekerül egyik állapotból a másikba. Ennek egyik legerősebb példája, amikor egyik pillanatról másikra minden gyakorlás nélkül ügyes varázsló válik belőle, amikor pár jelenettel előtte még nem bízott másban, csak a tudományban.
Persze minden sokkal érthetőbbé válik, ha figyelembe vesszük, hogy ezt a filmet eredetileg egy sorozat bevezető epizódjának (pilotnak) szánták. Terv volt tehát arra, hogy Dr. Strange karakterét igazán jól kidolgozzák. De ez sajnos nem változtat azon, hogy az elkészült tévéfilm következetlen és vontatott, így nem vonzotta a nézőket és nem lett folytatása. Én egyébként nagyon sajnálom, hogy végül nem valósult meg a sorozat. A főszereplő Peter Hooten vitathatatlanul karizmatikus színész, és remek Dr. Strange vált volna belőle, ha kibontakozhat.
És akkor most jöjjön életem eddigi legjobb Dr. Strange élménye, a 2007-ben bemutatott Doktor Strange (Doctor Strange: The Sorcerer Supreme). Bizony, ebben az animációs filmben minden megvan, amit a fent említett változatokból hiányoltam. A történet szerint Dr. Strange (eredeti hangja: Bryce Johnson)[1], a zseniális, de öntelt idegsebész egy rémisztő látomás hatására kisodródik az útról az autójával, és súlyos balesetet szenved.
Miután már minden reménye odalett, hogy sérült kezét valaha is újra használni tudja, utolsó erejével Tibetbe utazik az Ősmágushoz, a varázslók mesteréhez. Az Ősmágus hatására Stephennek szembe kell néznie minden bánatával, félelmével és szorongásával. És miközben lebontja maga körül a falakat, a körülötte lévők rávezetik, hogy ő lenne a legalkalmasabb arra, hogy a legfőbb mágus legyen. De ő nem akar az lenni, nem vágyik a hatalomra. Azonban ahogy Platónnál olvashatjuk „A legjobb, ha a városban azok uralkodnak, akik a legkevésbé akarnak uralkodni.” [2] Stephen lesz tehát a legfőbb varázsló.
Ebben a feldolgozásban gyönyörűen fölépítik Dr. Strange motivációit és jellemfejlődését. És miközben ő elfoglalja megérdemelt helyét a varázslók között, a Földet fenyegető sötét erők történetszála sem sikkad el. A feszültség szépen épül, és minden a helyére kerül. Egy szó, mint száz, Benedict Cumberbatch hangja mindig elbűvöl, Peter Hootennek pedig igéző tekintete van, de az is biztos, hogyha legközelebb Dr. Strange-re vágyom, először az animációs filmet nézem meg újra. Pontosan azt a kivételes élményt adta meg, amelyet kerestem, és amelyet egy ilyen, szuperhősök között is kivételes karakter megérdemel.
Erzsi és Gáspár
A régi Dr. Strange (1978)
Az 1978-as Philip deGuere-féle feldolgozás - mint oly sok műalkotás már előtte - a klasszikus, eszmei értelemben vett Jó és Gonosz harcát ábrázolja. Nagyon szerettük benne, ahogy ezt látni is fogjátok, hogy a történet tele van jelképekkel, képzettársítási lehetőségekkel, mély eszmei tartalommal.
Történetünk népmesei fordulattal indul: Morgan Le Fay, aki a film szerint egykor Kali, Lilith és Ishtar istennőket is megtestesítette, 3 napot kap Belzeroth démontól arra, hogy a Főmágust elpusztítsa. Ez a varázsló jelenleg az idős (potom párszáz éves) Thomas Lindmer, aki a Fény jele alatt lakik. Készülődik már, hogy elhagyja a Földet, és várja Morgan érkezését is, ezért hű segítőjét, Wongot kéri meg: kerítse elő Stephen Strange-et.
No, ilyen rejtélyes kezdet után csöppenünk bele Dr. Strange életébe, méghozzá egy kórház pszichiátriai osztályán, ahol megjelenik mindenki Drakula gróftól elkezdve Abbott-ig és Costello-ig (no nem a Sherlockból és nem is az Érkezésből, hanem a Hacsek és Sajó amerikai megfelelőjéből). Az éppen krisztusi korba lépő, s a Fény jelképét ábrázoló varázsgyűrűt viselő Dr. Strange a legegyüttérzőbb orvos a kórházban: mindenkiben látja az embert, s nem elsősorban gyógyszerekkel szeretne segíteni, hanem megértéssel, emberséggel. Strange nem hisz a Gonosz létezésében, csak az emberi jó és rossz cselekedetek lehetőségében. Homályba vesző Harry Potter-i múltja nyitját csak később tudja meg Thomas Lindmertől: szülei nem autóbalesetben haltak meg 18 éves korában.
Lindmer és Morgan harca megkezdődik, ám mindketten hibát követnek el: Lindmer alulbecsüli Morgan képességeit, veszélyességét, Morgan pedig ártatlan embert használ fel céljai eléréséhez, s nem számol tetteinek következményeivel. Itt érkezünk el Strange öntudatra ébredéséhez. Ami számára eddig csak megérzés volt, ösztönös cselekedet, amivel elhárított minden veszélyt, most hirtelen értelmet nyer: ő a Kiválasztott (de csak mert Neo most nincs itt :) ), s az ő feladata, hogy Lindmer távozása előtt átvegye a Főmágus szerepét a Földön.
Ehhez nagy utat kell megtennie: részt vesz egy asztrálutazáson (amolyan Csillagkapu-módra), ahol választania kell Szeretet és Hatalom között, s ő kiállja a próbát. Ennek ellenére sem hisz azonban az egész természetfeletti humbugban: amikor megkapja a döntés lehetőségét, ő az Értelmet választja. Ám ahogy ezt kimondja, egyből botlik is: az ész, a bizonyosság helyett feltételezéssel él, s beengedi az ajtó előtt macska képében ólálkodó Morgant a tőle óvakodó Lindmerhez és Wonghoz, halálos veszedelembe sodorva ezzel őket.
Wongnak ekkor alkalma nyílik hűsége és bátorsága bizonyítására, ám, ahogy Morgan is mondja: itt a bátorság önmagában kevésnek bizonyul. Strange-nek, ahhoz, hogy megmentse a két férfit és ezzel együtt minden embert, szembe kell néznie a végső választással: ember lesz vagy emberfeletti, csak saját magát vagy az emberiséget akarja szolgálni? Le tud-e mondani vajon a tudatlanságról, utódok nemzéséről, a halandó emberek vágyairól és fel tudja-e vállalni az egész világegyetem szeretetét?
Zseniális a filmben, hogy úgy ér véget, hogy szinte nem ér véget: érzékelteti, hogy a Jó sokszor rejtőzködik, tudatlanul teszi a Jót, ámde érzi a Gonoszt; míg a Gonosz mindenféle csodamódszerek álcája alatt mai világunkban is tevékenykedik. Morgan most is itt van, a pokol különböző síkjairól időről-időre a Földre jön, így a Jó s a Gonosz harca nem ért véget: ma is tart. Hogy Rejtőt idézzem itt is: "mily bölcs és mélyenszántó gondolat!"
Ahogyan nagy piros pont jár a forgatókönyvírónak, ugyanakkor némi kritika jár a zeneszerzőnek és a díszlettervezőnek: az állandó "fenyegető" zene szerintünk nem tesz jót a filmnek, ennél tudtak jobbat a 70-es-80-as években is, sőt! A démonok kinézete pedig, hááát... egy óvodai farsangi buliban is ijesztőbb jelmezeket lehet látni, nem lehet komolyan venni, na. :) Mindezekkel együtt nagyon élveztük a filmet és örömmel ajánljuk a megnézendő filmlistátokra! :)
Az új Dr. Strange (2016)
Bár nem ismerjük az eredeti képregények tartalmát, érdekes módon az új film története csak nyomokban hasonlít a régi filmére. Ha nem tudnánk, hogy ismét Dr. Strange történetét nézzük, magunktól meg nem mondanánk. :)
Nem meglepő, de roppant élvezhető a filmben, hogy Benedict Cumberbatch már megint egy magányos zsenit alakít: természetesen ő a legjobb és legarrogánsabb idegsebész széles e világon, s szuperképességként még fotografikus memóriája is van (a neurokinetikai számairól sajnos nincs információnk :) ). Hmmm, nem emlékeztet ez minket valakire? Csak nem?! Egy Dr. House-ból összegyúrt frankensteini Sherlock? Na, ezt azért nem hagyhatjuk sokáig! Éppen ezért, amolyan "akasztják a hóhért"-jelleggel Dr. Strange gyorsan súlyos balesetet szenved, s hogy, hogy nem, megsérülnek a kezében az idegek: nemhogy nem operálhat tovább, de az egyszerű hétköznapi tevékenységek is gondot okoznak. Nézőként kettős érzéseket kelt: balesete és nehéz élethelyzete miatt egyfelől együttérzést vált ki, míg emberi kapcsolataiban dacos kisgyermekre emlékeztető hozzáállása viszont nehezebbé teszi a vele való azonosulást. Ám hősünk nem hajlandó belenyugodni, hogy ez mindörökre így marad, s amikor már minden sebészi eljárás lehetőségéről le kellene mondania, akkor csillan fel a gyógyulás reménye.
Igaz, jó messzire kell hozzá utaznia: akárcsak a Keanu Reeves főszereplésével készült kis Buddha Jesse-je, ő is Katmanduba, az ősi Nepálba indul. Egy Kamar-Taj nevű helyet keres, ahol megáll számára az idő (el is törik az órája :)). A kutatás közben találkozik Mordóval, aki elvezeti őt Kamar-Tajba. Itt ismerkedik meg a Főmágussal, akit a kortalanként ábrázolt Tilda Swinton alakít (vajon a Halhatatlan szeretők ihlette a szereplőválasztást?). A Főmágus eleinte nem akarja befogadni, ám Mordo emlékezteti őt, hogy mindenkinek felül kell emelkednie saját démonain. A filmvásznon látott jellemfejlődés alapján Mordo ebben a helyzetben rugalmas, míg Strange merev, makacs. A film végére ez megfordul majd: Strange lesz a rugalmas, az újító, míg Mordo a merev. Wong, a segítő alakja ebben a filmben is megjelenik - ezúttal, mint könyvtáros - akitől Strange megtanulhatja, hogy a mélységi tudás itt nem titkos, csak fel kell érni hozzá.
Strange-nek meg kell értenie, hogy az élete nem egyenlő a munkájával, hogy eddig csak egy kis szeletét látta a világnak, hogy a gyógyulása ára magas, s azt nem is pénzben mérik. A kezdeti nehézségeket és saját hitetlenségét, anyagközpontú világképét meghaladva elkezd tanulni a testéről és tudatáról. Megismeri az asztráltestét, emeli a tudatszintjét, s egy Mátrix-jellegű kiképzésben is részesül, mely által megismerheti a hatalmas, sokrétű világegyetemet. Olthatatlan tudásszomja gyors haladáshoz segíti a mágiában, s megismerkedik az idő titkaival: eljátszadozik az almacsutkával, amit Malfoy a Harry Potterben a Volt-nincs szekrényben felejtett. Egy újabb szuperképességként hozzászegődik a repülőköpeny is, s megismerkedik a régi filmből jól ismert Fény jelképét rejtő három szentéllyel (amelyek persze hol máshol lehetnének, mint New Yorkban, Londonban és Hong Kongban?). Ezeken a szentélyeken keresztül akar a Sötétség, Dormammu betörni a Földre.
A Sötétség rögtön támadásba is lendül, s a Főmágus életét veszti. Asztráltestben még egy utolsó útbaigazítást ad Dr. Strange-nek, akinek ebben a filmben is választania kell: ember lesz és megelégszik azzal, hogy a varázslat folyamatos fenntartásával kiküszöböli saját idegkárosodását vagy az emberiség szolgálatába szegődik.
Strange itt is kiállja a próbát, ám a szentélyek, s ezen keresztül a Föld megvédelmezéséhez ebben a filmben is áldozatokat kell hoznia: le kell mondania az egóról, önös érdekeiről. Amint a saját életét is hajlandó volna feláldozni, akkor tudja csak Dormammut egy merész húzással távozásra bírni.
A történet kimondottan érdekes, ám a történetvezetés ideges és kapkodó, a kifejezetten szellemi tartalmú párbeszédekről az akciójelenetek sajnos minduntalan leveszik a hangsúlyt. Igazi "modern" film ez: a kamerakezelés is gyors és türelmetlen, a jellemrajzok felületesek, sok a CGI, és erőszakban sem szűkölködik a mű. Ezen a területen jelentős a különbség a régi filmfeldolgozáshoz képest, ahol sokkal inkább a szellemi mondanivalón van a hangsúly. A film vége felé szerintünk rengeteg harci jelenetet ki kellett volna hagyni és több, mélyebb párbeszédnek, jellemábrázolásnak és a mágia világának részletesebb bemutatásának helyet adni, ezáltal valószínűleg emlékezetesebb alkotás készülhetett volna el. Ezekkel a hibákkal együtt is azért összességében szerethető a film, jó volt megnézni.
Dr. Strange a film végén itt is csak egy időre távozik: a három szentélyen keresztül bármikor új támadás érkezhet, s ő, mint az új Főmágus, készen fog állni a Föld védelmére. :) Sőt, még Thornak és Lokinak is segíteni akar. Még szerencse, hiszen már készül az újabb film Dr. Strange főszereplésével. :)
Az 1978-as tévéfilm adatlapja.
Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)
[1] Magyar hangja: Dolmány Attila
[2] Az állam, fordította Jánosy István
Szerző: PuffCinq
7 komment
Címkék: ajánló előzetes születésnap film magyar brit amerikai szavazás animáció rajzfilm marvel loki a kiválasztott dán platón varázslók spoon tilda swinton mads mikkelsen bryce johnson back in time a fehér nyúl cumbercollective újajánló csokis tej benedict cumberbatch 44 peter hooten
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ChristineJane 2020.09.23. 21:31:28
PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2020.09.23. 22:29:21
ChristineJane 2020.09.24. 12:49:13
PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2020.09.24. 12:58:07
Vulgo 2020.09.24. 22:42:19
PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2020.09.26. 12:34:44
ChristineJane 2020.09.26. 12:42:43
www.youtube.com/watch?v=sj9J2ecsSpo