Le Cinquième Élément

2012.12.09. 17:43

Pulit a Holdra! Juj, ezt már olyan régen le akartam írni! Puli egy holdjáró. Méghozzá egy magyar holdjáró. A Puli Space Technologies nevű magyar szakemberekből álló csapat fejleszti éppen. Puli, a magyar holdjáró ugyanis részt vesz a Google Lunar X Prize versenyében. A cél az, hogy Puli 2014-ben följusson a Holdra és onnan információkat küldjön vissza a Földre.

01.jpg

Szóval, ismerjétek meg Ti is Pulit, aztán ha kedvetek támad, olvassátok el, amit Az ötödik elemről írtam, majd természetesen nézzétek is meg a filmet! Azt még tudnotok kell, hogy Az ötödik elemről 2009 októberében írtam, és a francia szókincsem azóta fejlődött. Az ajánlóm szövegén most mégsem változtatok, az évek alatt megszerettem, úgy, ahogy van. Úgyhogy még egyszer, hajrá Puli! Most pedig jöjjön Az ötödik elem ajánló, 2009-ből.

02.jpg

„Ez már tarthatatlan!”- gondoltam magamban egy hűvös szeptemberi estén. Négy éven át heti hat órában tanultam franciát, és mennyit tudok ma? Biztosan körülbelül ennyit: cinq (öt), salut (szia), déçu (csalódott, hangzása alapján az egyik kedvenc szavam a megszámlálhatatlanból, amit valaha tanultam), la baguette és la cicatrice (varázspálca és sebhely – igen, az a fránya Harry Potter hatás). Ez az öt szó nem sok, még ha nagyon szépek is. De, ami még ennél is fontosabb: hiányzott a francia nyelv. Azon a hűvös szeptemberi estén elhatároztam hát, hogy újra belevágok, franciául fogok tanulni. Persze mivel mással ünnepelhettem volna ezt meg, mint filmnézéssel? Végül nem is akármilyen filmet választottam a francia nyelvre való ráhangolódásra. Az ötödik elem Luc Besson francia rendező alkotása -  így még az olyan egyszerű DVD kiadásra is rákerült franciául, mint amilyen nekem van - a főszereplője Bruce Willis. 1997 őszén nagy várakozással mentem a moziba, hogy megnézzem, és nem is csalódtam. (Je n’étais pas déçue.) Az élmény máig megmaradt, a film pedig a gyűjteményem része lett.

Az ötödik elem története 1914-ben, Egyiptomban veszi kezdetét, hogy aztán az események, 2263-ban, New Yorkban bontakozzanak ki. Ez idő alatt nagyot fordul a világ: az autók a magasban – az állandósult, pürészerű köd fölött – repülnek, a füstszűrő hosszabb, mint a cigaretta, a vezetékes telefonnak nincs már vezetéke és (ezt igazán szeretem) az ágy beágyazza magát. Egy valami azonban örök és megváltoztathatatlan: Bruce Willis készen áll rá, hogy megmentse a világot, ha úgy hozza a helyzet. S amikor Korben Dallas az elvált, életunt taxisoför szerepében éppen a szervízbe tart, bizony úgy hozza a helyzet. Leeloo (Milla Jovovich), aki maga a tökély, a felsőbbrendű lény, a szépséges Ötödik Elem, szó szerint az autójába csapódik és a segítségét kéri. Az ötezer évenként feltámadó Gonosz ugyanis ismét a Földet fenyegeti. Bolygónk jövője Leeloo és Korben kezében van.

 

 

Az ötödik elem elé mindig ugyanolyan lelkesen ülök le, mint legelső alkalommal. Izgalmas és elgondolkodtató sci-fi, miközben ellenállhatatlan humorral, kedvesen figurázza ki a tudományos-fantasztikus filmeket. Ezt nemcsak a nézők, de a színészek is mindennél jobban élvezik. Gary Oldman úgy játssza a veleéig romlott, cinikus Zorgot, hogy képtelen vagyok néha – legalább egy kicsit – nem neki drukkolni, Bruce Willis ellenében. Mathieu Kassovitz ugyan csak két percre tűnik föl, mint piti bűnöző, de már azért a két percért is érdemes megnézni a filmet. Milla Jovovich pedig tényleg tökéletes Leeloo szerepében. Egyszerre hihetetlenül erős és hihetetlenül törékeny, magával ragadó jelenség. Egy percig sem kétséges, arra teremtetett, hogy megvédelmezze az emberiséget. 

03.jpg

Tizenkét év alatt is nagyot fordul a világ, a filmgyártásban (is). Az ötödik elem így ma már inkább aranyosan látványos, mint lélegzetelállító, de Díva Plavalaguna hangja még mindig földöntúlian gyönyörű. Az a pillant pedig, amikor a szeretet ereje győzedelmeskedik a Gonosz felett még akkor is megható, ha most ez a fordulat, így szavakba öntve elcsépeltnek is tűnik. Ne csak akkor győződjetek meg erről, ha nyelvet akartok tanulni! Én is mindjárt megnézem a filmet magyarul. Mégiscsak az az igazi, amikor Bruce Willis Dörner György hangján menti meg a világot!

                                                                                                    Bori

 

Az ötödik elem
(The Fifth Element)

színes magyarul beszélő francia akció-vígjáték, 126 perc, 1997

rendező: Luc Besson
forgatókönyvíró: Luc Besson, Robert Mark Kamen
operatőr: Thierry Arbogast
díszlettervező: Maggie Gray, Anna Pinnock
jelmeztervező: Jean-Paul Gaultier
zene: Cliff Martinez, Mark A. Mangini
látványtervező: Dan Weil
vágó: Sylvie Landra
vizuális effektek: Mark Stetson, Karen E. Goulekas, Nick Allder, Neil Corbould, Nick Dudman

 

szereplők:
Bruce Willis (Korben Dallas)
Milla Jovovich (Leeloo)
Gary Oldman (Jean-Baptiste-Emmanuel Zorg)
Chris Tucker (Ruby Rhod)
Ian Holm (Vito Cornelius)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr294946802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gertrudstein 2012.12.10. 10:53:35

Igen, ez a film minden elemében pazar. És szerinte van remény. Lesz jövője az emberiségnek. Hát, most nem úgy néz ki.

IamSherLocked 2013.01.02. 17:32:41

Tényleg nagyon jó az ajánló, a kedvencem a második tagmondat: "Bruce Willis készen áll rá, hogy megmentse a világot, ha úgy hozza a helyzet" :D A Pulinak meg természetesen drukkolok!! :) (egy mérnök barátnője, aki tudja, mit jelent ilyesmit kreálni, mert a barátja csapatával első lett egy európai mérnökversenyen, és erre, ahogy az látszik is, rendkívül büszke!)

ChristineJane 2017.11.26. 16:22:43

Ezt a filmet nem lehet megunni!:)
süti beállítások módosítása