Nahát, te idén leszel elsős a Roxfortban? - fordult a kislányhoz Harry. Ginny bólintott; közben a haja tövéig elvörösödött, és belekönyökölt a vajtartóba. Ezt szerencsére csak Harry látta, mivel épp ekkor lépett be a konyhába Ron idősebbik bátyja, Percy.”

                                                                                                                                                   (Harry Potter és a Titkok kamrája)

Kezdjük az évet Harry Potterrel! (Ajánló 2009 novemberéből.)

2009 dolgos nyarán az volt a legnagyobb kikapcsolódásom, hogy Stephen Fry – igen, ő az a Stephen Fry, akinek bármikor, bárhol szeretem hallani a hangját -  előadásában hallgattam Harry Potter kalandjait. Na jó, nemcsak  kikapcsolódás volt, felkészülés is: nagyon vártam, hogy július végén bemutassák végre a hatodik kaland, a Harry Potter és Félvér Herceg filmváltozatát. Most november végén azt várom nagyon, hogy e filmváltozat megjelenjen végre DVD-n. Felkészülésül írok róla Nektek.

harrypotterhalfblood.jpgA hatodik eseménydús tanévben (Harry már 16 éves) egyre többet tudunk meg a varázs – és varázstalan világot mindinkább fenyegető félelmetes mágus, Voldemort múltjáról. Eközben azonban az iskolában sem áll meg az élet. Új tanár érkezik, Lumpsluck professzor, akit nem érdekel más csak a cukrozott ananász és a hírnév. Perselus Piton nagy álma valóra válik. Draco Malfoyt sötét titok nyomasztja. Luna Lovegood még mindig szeretnivalaón lüke. McGalagony professzor még mindig szigorú, Hermione még mindig nagyon okos. Harry pedig a titokzatos Félvér Herceg elnyűtt bájitaltan könyvének köszönhetően a Roxfort legkitűnőbb bájital főzője lesz. Legjobb barátja, Ron Weasley sem panaszkodhat, ő a lányok, leginkább Lavender Brown kedvence lesz. S persze az is kiderül, Ginny Weasley vajon négy év alatt bátrabb lett-e már, vagy ha Harry szól hozzá még mindig pirulva a vajtartóba könyököl...   

Mitöbb, éppen a romantika az, amely uralja David Yates második Harry Potter filmjét. Ez egyszerre aranyos és nyomasztó. Az egyensúly ugyanis, amely a könyvben izgalom és szerelem között megvan, az adaptálás során fölborult. Az indulás szó szerint szédítő. David Yates maximálisan kihasználja azt, hogy a vásznon Harry Potter története időtlen, nem tudjuk pontosan, mikor játszódik. Így eshet meg, hogy a Félvér Herceg első képkockáin a halálfalók, azaz Voldemort követői, egy Londont átszelő lélegzetelállító repülés után a híres Millennium Bridge-et döntik látványosan romba. (A regény az 1996/97-es tanév eseményeit meséli el, a Millennium Bridge ekkor még nyilvánvalóan nem állt, „valójában” a brockdale-i híd omlik össze.) E pusztítás után viszont a filmben a kamaszok szerelme kap hangsúlyt. Mindaz, ami írott formában szépen adagolt, a mozgóképen töményen jelenik meg. Ezt mintha csak erősíteni akarnák, a vágások gyakran megtörik a filmet, éppen amikor már belendülne. Természetesen nem arról van szó, hogy ne derülne rá fény, valójában kicsoda is a Félvér Herceg, mi keseríti meg Malfoy életét, vagy arra, hogy miért fontos Voldemort múltjának megismerése. Mindez azonban – bármilyen rejtelmesen és borzongatóan is jelenik meg - mintha csak másodlagos lenne két suta pillantás között.

Miért nézzétek meg mégis a Harry Potter és a Félvér Herceg című filmet, akár többször is, ahogy én? A válasz egyszerű: a lenyűgöző látványvilág és a kiváló angol színészek végül minden hibáját elfeledtetik. A Stuart Craig tervezte gyönyörű díszletek közé hatodik alkalommal visszatérő Alan Rickman a figyelmes szemlélő számára egy pillantásával mindent elmond Piton professzorról. Helena Bonham-Carter leírhatatlanul zseniális mint Bellatrix Lestrange, a tébolyult halálfaló, Maggie Smith McGalagony professzor kis szerepében is fenséges, és a fiatalok közül is sokan figyelemreméltó alakítást nyújtanak. Evanna Lynch egyszerűen tökéletes Luna Lovegood. Tom Felton megmutatja, hogy Malfoy nem csupán Harry örök ellensége, a gonosz kisfiú – ahogy azt a filmek eddig sugallták – hanem igazi 3 dimenziós karakter, akit, ha nem is tudunk szeretni, legalább megértünk. Mind a 11 éves, mind a 16 éves Voldemort megformálója, azaz Hero Finnes-Tiffin és Frank Dillane is lenyűgözően  tehetséges. No és persze ott van múlhatatlan kedvencem, Rupert Grint, aki most is – mint mindig – brillírozik Ron Weasley szerepében  Ezúttal az a legemlékezetesebb pillanata, amikor fölfal egy doboznyi szerelmi bájitallal töltött bonbont, majd epekedve bámulja a Holdat...

Bátran föltehetitek tehát a Harry Potter és Félvér Herceget egy hideg téli estén. Csak egyet kérek: miután a főcím zene utolsó hangjai is elhaltak vegyétek kézbe a regényt. Az olvasás élményét semmi sem pótolhatja!

                                                                                                                  Bori

tumblr_m4hjvgxP9F1r5nm6ro1_500.gif_500x200

 

Harry Potter és a Félvér Herceg
(Harry Potter and the Half-Blood Prince)

színes magyarul beszélő angol-amerikai romantikus kalandfilm, 154 perc, 2008

rendező: David Yates
író: Joanne Kathleen Rowling
forgatókönyvíró: Steven Kloves
zeneszerző: Nicholas Hooper
producer: David Heyman
látványtervező: Stuart Craig

szereplők:

Alan Rickman (Perselus Piton professzor)

Helena Bonham-Carter (Bellatrix Lestrange)

Maggie Smith (Minerva McGalagony professzor)

Julie Walters (Molly Weasley)

Rupert Grint (Ron Weasley)

Tom Felton (Draco Malfoy)

Evanna Lynch (Luna Lovegood)

Hero Finnes-Tiffin (Voldemort 11 évesen)

Frank Dillane (Voldemort 16 évesen)

Jim Broadbent (Horatius Lumpsluck professzor)

Jessie Cave (Lavender Brown)

Bonnie Wright (Ginny Weasley)

Emma Watson (Hermione Granger)

Daniel Radcliffe (Harry Potter)

Michael Gambon (Albus Dumbledore professzor)

 

A film 2009. november 24-én kerütl a boltokba DVD-n. Folytatását, amely Harry Voldemort elleni végső küzdelmét meséli el, kettévágták. Az első rész  2010. november 19-én, a második 2011. július 15-én került mozikba. Mindkét filmet David Yates rendezte, a szereplő gárdához pedig olyan színészek csatlakoztak például, mint Bill Nighy és Rhys Ifans.

hp01.jpg

J.K. Rowling: Harry Potter és Félvér Herceg, megjelent az Animus Kiadó gondozásában, 2012-ban; 624 oldal. Fordította: Tóth Tamás Boldizsár

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr1007033369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IamSherLocked 2015.02.01. 15:48:21

Ó, igen, nemrég láttam. A szereplők tényleg fantasztikusak. S a romantika tényleg kicsit eltúlzott. Bár lehet, hogy ennek a korosztálynak ez kell... S a film megnézése után ha nem a könyvet, legalább a tollat vegye fel az ember ;)

ChristineJane 2018.01.04. 18:52:22

Ez a HP-filmek legalja, de még erre is nosztalgiával gondolok mostanában. Jó, hogy írtál róla!:)
süti beállítások módosítása