Gyermek az Időben

2020.08.18. 19:45

Benedict Cumberbatch munkásságát ünneplő sorozatunk második állomása: The Child in Time. Ezúttal Csillával írtunk közösen, fogadjátok szeretettel.

 

Bori

Ian McEwan először 1987-ben megjelent The Child in Time (Gyermek az Időben) című regényét dühös kíváncsiságból kezdtem el olvasni. Ez bizonyára furcsán hangzik, és nem is a legjobb indok az olvasásra, de mindjárt elmagyarázom, mi is történt. Azt pedig már most tudnotok kell, hogy a regény végül az egyik legkülönlegesebb, mélyen ható olvasmányélményem lett: az a fajta, amikor körbevesz egy könyv, és ha éppen nem olvasom, akkor is velem van, cikáznak róla a gondolataim.

A The Child in Time története szerint Stephen Lewis, a sikeres gyerekkönyvíró és három éves lánya, Kate egy szép szombat reggelen elmennek vásárolni. Közös kaland ez, amelyet mindketten nagyon élveznek. A pénztárnál Stephen csak egy pillanatra nem néz oda, és mire újra a lányára kacsintana, Kate már nincsen sehol. A rendőrség hiába keresi a kislányt, az évek telnek… Ahogy Stephen próbálja megtalálni a lányát a fantáziavilágában, az emlékeiben és a darabjaira hullott valóságban, úgy kell egyre inkább szembenéznie saját gyerekkorával is…

 

child4.jpg

 

A The Child in Time Ian McEwan mesterműve, misztikus, könyörtelen és reményteljes egyszerre. Lapjain megtapasztalhatjuk, amit életében biztosan mindenki érzett már: az Idő képlékeny és megfoghatatlan tünemény, amely mindenkinek mást jelent. Ezt a regényt éreznünk kell, át kell engednünk magunkat a sodrásának.

És mégis hogyan lehetséges, hogy én dühös kíváncsiságból kezdtem el olvasni? Úgy, hogy megtörtént a lehetetlen: nem tetszett a regényből készült BBC-feldolgozás. De az nem lehet, hogy a könyv is ilyen rossz legyen, gondoltam magamban, és felindultságomban levettem a polcról.

 

 

A 2017-ben bemutatott, azonos címen készült, tévéfilmben egyébként a felszínen minden megvan, amit egy BBC-adaptációtól elvárunk: a helyszínek elvarázsolnak, a részletek kidolgozottak és persze ott van a csodás főszereplő is: Benedict Cumberbatch. De most, hogy már elolvastam a regényt, pontosan látom, hogy mi hiányzik a feldolgozásból: éppen a könyv lényege. A film olyan, mint egy ház, amelynek falait szépen felhúzták, csak éppen a kötőanyag hiányzik a téglák közül, így nem is várhatjuk, hogy megálljon a fal.

Hiába vannak önmagukban kiváló jelenetek, hiába Benedict Cumberbatch elhivatott játéka, ha nincs, ami összetartsa a filmet. A regényben a történet kötőanyaga az Idő. A film viszont éppen az Idővel nem tud mit kezdeni. Az ugrásokat nem lehet követni, az egyes történetszálak kapcsolódását nehéz megérteni. Így vész el a történet misztikuma és emelkedettsége, és nem marad más csak a káosz.

Persze tudom, hogyha most, a regény olvasása után ülnék le a film elé, akkor is kevesebbet kapnék ugyan, mint olvasáskor, de legalább mindent értenék. De így épp az értelmét veszti el az adaptáció, hiszen az nemcsak azoknak készül, akik mindent értenek, mert ismerik a könyvet. A tévéfilmet így én csak a legbátrabbaknak ajánlom, a regényt viszont mindenkinek. Hagyjátok, hogy sodorjon, lüktessen, beszippantson, felkavarjon és reményt adjon, reményt az Időben.

 

child3.jpg

 

Csilla

Amikor meghallottam, hogy Bori Benedict Cumberbatch-filmekről szeretne írni, a felkínált filmekből ujjongva, szinte random választottam ki azt a számomra ismeretlen filmet, amiről szeretnék írni: The Child in Time. Nincs is izgalmasabb, mint új Benedict Cumberbatch filmet nézni! Be is izzítottam életem szerelmét, aki nem szereti a feliratokat olvasgatni, hogy márpedig ezt a feliratos filmet most megnézzük, BBC (Because Benedict Cumberbatch), és because BBC (British Broadcasting Corporation). Így hát leültünk a képernyő elé egy bombabiztos szuper film boldog tudatában. 

 

childintime1.jpg

 

Hogy az embert a tapasztalatai mennyire naivvá tudják tenni! Én pedig mindig úgy nézek filmet, hogy előtte utánaolvasok 2-3 helyen, hogy milyennek értékelte azt a nagyérdemű. Tényleg. De hát egy Benedict Cumberbatch, vagy egy BBC film esetében nem az a helyzet, hogy azt gondolom, hogy ennek nem kell utánanézni, hanem az, hogy alattomos módon semmit nem gondolok. Az izgatott, boldog várakozás tudatállapotában tunyulva csak megnézem a filmet. Micsoda önreflexió: olyan feltétel nélküli bizalom alakult ki bennem irántuk, mint egy újszülöttben! 

Nos, hogy egy nagyszerű, ámde félelmetesen ismeretlen gondolkodó bölcsességét idézzem: mint mindennek, egyszer ennek is vége szakad. Sajnos, úgy érzem, nem tudom nem szélsőségesen elragadtatottan megítélni a filmet. A történet kusza, egymáshoz lazán kapcsolódó, vég nélküli, értelmetlen szálakból áll. Ezt az ember még megbocsátja, ha mondjuk vicces a film, vagy különösen szép a táj, netán nyelvészeti remekmű. Egy aranyos mondaton kívül (ami rögtön a legelején elhangzik) azonban ezek a mentsvárak nem épültek fel a filmben. A legjobban azonban az idegesített, hogy az élet (a fizika) alaptörvényét, a hatás - ellenhatás törvényét is nélkülözte a film. Tehát történt egy-két érdekes dolog, ami értelmet adott volna a filmnek, de ezek a történések senkire semmilyen hatással nem voltak. Csak lógtak a levegőben. 

 

child2.jpg

 

Ezek után nem tudom, hogy belemenjek-e a történetbe egyáltalán, kíváncsi-e rá bárki. Az alapötlet jó, és a könyv, amiből készült, biztosan jól meg is van írva. Fiatal szülők elvesztik a gyermeküket: az apuka elhagyja a kislányt egy boltban. Sajnos már ott leakadtam, hogy miért nem nézette meg a biztonsági felvételeket. De betudtam annak, hogy ezt nem mutatták a filmben. 

Ezután rövid snittekben bemutatják, hogy hidegülnek el egymástól a szülők. Személytelen marad az általános szituáció: egyikük nem adja fel a keresést, másikuk tehetetlen depresszióba süllyed, nem bírja elviselni a másik folyamatos keresését, így különköltöznek. 

 

child5.jpg

 

Ezután egy izgalmas történetkezdemény van benne: szüleihez látogatóba menet az apa megpillant egy fogadót, aminek az ablakán benézve egy 40 évvel ezelőtti ruhába öltözött nő mosolyog ki rá. Szüleinél megkérdi édesanyját, hogy járt-e már ő ott, mert ismerős volt neki a hely. Ekkor kiderül, hogy az a nő az anyja volt. Valahogy kapcsolódtak az időben. Az anyja biztatja, hogy valahol az eltűnt gyermeke is "ott van". Valami remény csillan bennem ekkor, hogy talán ebben a különleges idő-összekapcsoló térben találkoznak majd apa és gyermeke, vagy legalábbis keresni fogja őt. Azonban ez a szál itt megszakad. Semmi folytatása nincs ennek a szálnak. 

Megismerjük az apa egy parlamentben dolgozó barátját, xy-t, aki írói karrierjében támogatja az apát. Túlhajszolt életét feladva feleségével vidékre költözik. Itt jön egy izgalmas csavar: xy bekattan. Minden idejét a közeli erdőben tölti, ahol gyerekes játékossággal ide-oda rohangál, bunkert épít, úgy tesz, mint aki ellenséget kerget. Mindenki megrökönyödik, a feleség hűségesen nem adja fel a reményt. Itt én várnék valamiféle feloldozást, vagy legalább annyit, hogy kiderült, miért történik ez vele. De csak annyit látunk a végén, hogy az apa megtalálja őt felakasztva az erdőben. Értelmetlen brutalitás, ahol még a néző sem tudja meg, mi történt: gyilkosság, öngyilkosság? Mire volt ez jó? Mi volt benne az a pici jó, ami miatt nem vesztem el az élet igazságosságába vetett hitemet? Miért kezdett el máshogy viselkedni? Milyen hatása volt? Ezen a ponton ugyanis véget ér a történet. 

 

Én nem elrettenteni akarom az olvasókat a film megnézésétől, csak hát ugye... 

 

 

 

A The Child in Time c. könyv sajnos még nem jelent meg magyarul, de Ian McEwan számos műve elérhető nálunk, erről a Moly oldalán tájékozhattok. 

Nem ez az első alkalom egyébként, hogy Benedict Cumberbatch Ian McEwan regényének feldolgozásában játszik: feltűnt már a nagy sikerű Vágy és vezeklésben is.

 

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :) 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr7116013396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2020.08.18. 20:11:31

:)) imádom, ahogy mindketten ugyanazt mondjátok a filmről, de Csilla nem fogja vissza magát. Amúgy egyetértünk, a filmtől minden hajam kitéptem, a könyvet ellenben nem tudtam letenni...

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2020.08.18. 20:19:23

@ChristineJane: :)) én nem tudok betelni azzal, ahogyan Csilla ír... <3

gertrudstein 2020.08.19. 06:57:24

A könyvet nem olvastam.
Nyújt valami bíztatót? Jön remény az átok után?

vincentmarvinjules 2020.08.19. 09:10:23

Hát, a halál esetében nincs remény. Bár lelki kapcsolat kialakul az elhunyttal. "mindenütt ott van, csak itt nincs..."

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2020.08.20. 14:54:42

@gertrudstein: igen, nyújt reményt. Persze nem azt mondja, hogy egy gyermek elvesztésén "túl lesz" az ember egyszer csak, de azt igen, hogy a legmélyebb gödörből is föl lehet állni.
süti beállítások módosítása