Harold Pinter Senkiföldje című drámájának közvetítésére február közepén vettem jegyet. A National Theatre Live sorozatban szereplő vetítések mindig különleges élményt jelentenek. Moziban, hatalmas vásznon nézhetjük a színházi előadásokat, és a kamera olyan apró mozdulatokat, pillantásokat is megmutat nekünk, amit a színház nézőterén ülve nem biztos, hogy észrevennénk. A Senkiföldje vetítését az Uránia Nemzeti Filmszínház gyönyörű dísztermében tartották, április végén. Így a jegyvásárlás után több mint két hónap izgatott várakozás következett számomra. Hiszen nem elég, hogy együtt láthatom a színpadon Sir Patrick Stewartot és Sir Ian McKellent, mellettük ott lesz még Damien Molony is. Az izgatott várakozás pedig, mint tudjuk, veszélyes dolog. A végén már olyan „felhevült állapotban” ülünk be a várva-várt előadásra, hogy könnyen csalódhatunk. Szerencsére én a Senkiföldjének végül egyetlen percében sem csalódtam. Az apró mozdulatok, pillantások, az aprólékosan kidolgozott díszlet és jelmezek, a dallamos, míves monológok, a londoni és a budapesti közönség, ahogy versenyt nevet egymással, és nem utolsósorban a színészek elképesztő energiája és lelkesedése, velem vannak még mindig. Fantasztikus élmény a Senkiföldje.

Harold Pinter Nobel-díjas angol drámaíró London egyik munkásnegyedében született 1930-ban. Színművészeti tanulmányait sosem fejezte be, inkább az első adandó alkalommal színésznek állt, 1949-től 1958-ig szerepelt színpadon. Rendkívüli, sokoldalú tehetség volt. Filmforgatókönyv-íróként, színházirendezőként és tévéműsorok szerzőjeként is sikert aratott. 1973-tól rendszeresen rendezett a National Theatre-ben. Televízióra alkalmazta Proust Az eltűnt idő nyomában című regényét. John Flowes A francia hadnagy szeretője című művéből filmforgatókönyvet írt. Harold Pinter 2008 decemberében hunyt el, 78 éves korában.

Élete során 29 darabot írt. Első bemutatott műveit (A szoba, A születésnap) a Világirodalmi Lexikon „dörgő bukásként” jellemzi, de 1960-ban színpadra állított A gondnok című drámája visszavonhatatlanul megismertette nevét a világgal. Senkiföldje című darabját 1975-ben mutatták be először, két színészóriás, John Gielguld és Ralph Richardson főszereplésével.

A történet szerint Hirst és Spooner, két öregedő író találkozik egy londoni kocsmában, majd Hirst közeli lakásában folytatja a közös iszogatást. Ahogy az este előre halad, egyre több emlék és titok kerül felszínre. A dolgokat pedig csak tovább bonyolítja két fiatalember megjelenése…

A Világirodalmi Lexikon úgy fogalmaz, hogy Harold Pinternek „igen nagy atmoszférateremtő ereje van.” A Senkiföldje ennek gyönyörű példája. A tágas és szépen berendezett, mégis börtönszerűen szűk észak-nyugat londoni lakás, ahol a négy szereplő találkozik, tökéletes helyszín. Mi nézők is rögtön menekülnénk belőle, mégsem tudunk mozdulni, ahogy a szereplők sem tudnak elmenni. A lakás a senkiföldje „sose mozdul, sose változik”. Így lesz egyszerre félelmetes és biztonságot adó. A lakásban a négy férfi „a valóság és az emlékezet mibenlétét kutatja”. A drámában végigvonul a fenyegetettség érzése, a folyamatos hatalmi harc. Minden változik, az egyik szereplő mindig a másik három fölé kerekedik, és egy pillanatra irányít. Hirst uralkodását Sean Mathias rendező például egy egyszerű, de nagyon hatásos képpel emeli ki. Spooner megrázó monológja alatt Hirst mindvégig minden látható érzelem nélkül, mereven ül a karosszékében, „szolgái” (a két fiatalember) pedig mögötte állnak fenyegetőn.  

A szereplők mindannyian szeretnének elmondani valamit a többieknek. Szeretnének kommunikálni, óriási bennük az igény, hogy valaki meghallgassa őket, hogy valaki figyeljen rájuk. A két öreg történetébe nem kell többet beleképzelni, mint ami. Egyikük sikeres író volt, mára gazdag, demenciától szenvedő alkoholista. Másikuk sikertelen költő volt, mára lecsúszott, lejmoló, vén korhely. Két öregember, akiknek jelene tele van szorongással, jövőjük a halál, csak a múltjuk számít.  Erről a végtelen és izgalmas múltról kellene beszélgetnie egymással a két öregnek, de ki vannak szolgáltatva az emlékezőtehetségüknek. Egymással beszélgetnünk amúgy is nagyon nehéz, és ennek a négy embernek nem is sikerül párbeszédet folytatnia. Ettől lesz a Senkiföldje egyszerre fájdalmas, szomorú és humoros egyben. Olyan, mint maga az élet.

Hirst és Spooner beszélgetésével zárt, különös, nyomasztó és mégis nagyon szórakoztató világba kerülünk. Harold Pinter különös világa mellett azonban az Urániában bemutatott előadás legnagyobb vonzereje kétségtelenül az, hogy Ian McKellen és Patrick Stewart napjaink két színészóriása együtt lép színpadra. A darabot először New Yorkban a Brodway színpadán adták elő, 2013-ban, hatalmas sikerrel. A Senkiföldje 2016-ban érkezett haza Londonba, a Wyndham's Theatre előadását láthatjuk mi felvételről.

Patrick Stewart és Ian McKellen munkakapcsolata régre nyúlik vissza, és kiemelkedő közös produkciójuk például a 2009-es Godot-ra várva. De barátságuk akkor vált legendássá, amikor együtt kezdtek szerepelni az X-Men filmekben, mint X professzor és Magneto. Bármilyen furcsán hangzik is, anélkül, hogy egy percig is tudatosan gondoltam volna rá közben, a két színész fantasztikus barátsága mérhetetlenül sokat adott a Senkiföldje előadásához. Lenyűgöző mennyi energiájuk van, és csodálatos az összhang köztük, egymást erősítik a színpadon.

A másik két színész egy lépéssel sem marad le a „hatalmasságok” mögött. Owen Teale-nek és Damien Molonynak is sikerül jelen lennie a színpadon. És őszintén mondom, az előadás alatt egyáltalán nem jutott eszembe, hogy Damien Molony játssza Hal Yorke-ot, akit nagyon szeretek. A Senkiföldjének tehát kivételes dolgot sikerült véghezvinnie: friss szemmel nézhettem a színészekre. Rajongóként, a színészek iránti elfogultsággal ültem be a terembe. Az előadás azonban olyan környezetet teremtett, amelyben minden elfogultságom eltűnt, és a darab frissen, teljes erejével hatott rám.

„Pinter a nyelv, a színpadi szöveg művésze. Aprólékos gondossággal reprodukálja a külváros és a villanegyed beszédmódját; dialógusa teli van váratlansággal, kontraszttal, humorral és […] zeneiségével tűnik ki" - fogalmaz a Világirodalmi Lexikon. A Senkiföldje ennek az elképesztő nyelvi leleményességnek is gyönyörű példája. Egyes mondatai még napok múltán is csodaszép dallamként csengenek a fülemben.

Spooner nagymonológja, amelyben azt kéri, hadd legyen ő Hirst titkára, Bátki Mihály érzékletes fordításában, magyarul is megrendítő:

„Fölajánlom a szolgálataimat, nem alázatosan, de ősi büszkeséggel. Úgy fordulok önhöz, mint egy harcos. Boldog leszek, ha uramként szolgálhatom. Térdet hajtok a kiválósága előtt. Jellemző tulajdonságaim a jámborság, a józanság, a széles látókör és a jóság. Ha visszautasít, megbánja. Mint úriembernek az a feladatom, hogy viselkedésemben szeretetreméltó, vállalkozásaimban bátor, végrehajtásukban elővigyázatos és merész legyek, amivel azt akarom mondani, hogy köreit nem zavarom. De résen állok, ha bármi veszély fenyegeti. Kivont karddal állom útját a rontására törő baljós erőknek. Kötelességemnek tartom, hogy tiszta külsővel s tiszta lelkiismerettel szolgáljam. Vállalom önért a halálveszélyt is. Szembeszállok vele akár a csatatéren, akár a hálószobában. A testőre vagyok. Előbb hullok el a becsület mezején, minthogy méltóságát meggyalázni engedjem, belső ellenfél vagy idegen ellenség által. Várom parancsait.”

Ahogy az a National Theatre Live közvetítéseinél megszokott, az előadás előtt belepillanthattunk a produkció előkészületeibe. Megtudhattuk, hogyan ácsolták a díszletet, sőt, az is kiderült, hogy a kellékek előkészítésénél még a vaj alakjára is figyeltek, hogy pontosan olyan legyen, ahogyan azt az 1970-es évek Londonjában fölszolgálták. Mert a darab egy igen fontos pontján kerül elő a rántotta és a vajas pirítós, és mindennek tökéletesnek kell lennie.

A vetítés végén a színészek és a rendező a közös munkáról, az előadás megszületéséről mesélt a londoni színház közönségének, és persze már nekünk, az Uránia közönségének is, és ezzel nagyon sokat tettek hozzá a produkcióhoz.

Erre a fantasztikus élményre megérte két hónapot várnom. Jókedvűen indultam haza, és a 9-es buszon ülve már tudtam, hogy számomra most jön csak a java. Otthon gyorsan elő is vettem szeretett kézikönyvemet, a Világirodalmi Lexikont, majd elkezdtem írni…

                                                                                                            Bori

Harold Pinter: Senkiföldje

A National Theatre Live közvetítése a Wyndham's Színházból felvételről, 150 perc, 2016,
angol nyelven, magyar felirattal. A magyar szöveg Bátki Mihály műfordításának felhasználásával készült.

Rendező: Sean Mathias

Szereplők: Ian McKellen, Patrick Stewart, Owen Teale, Damien Molony

Harold Pinter Senkiföldje című drámája az Árulás című kötetben jelent meg Magyarországon, az Európa Kiadó gondozásában, 1982-ben.

Az NT Live vetítéssorozatban láttuk még:

Frankenstein

A Senkiföldjét jelenleg nem játsszák, vetítési időpontokról ITT tájékozódhattok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.