Egy hete Grazban kalandoztam az én szuper nővéremmel. Hugh Laurie koncertjére mentünk, föl egészen a hegytetőre, a Mura folyó partján. A koncert éppen olyan fergeteges volt, mint Budapesten, életre szóló élmény. Én ezt az élményt a legjobban úgy tudom megörökíteni, hogy kiteszek egy ajánlót. Ezúttal 2009 áprilisából. Ünnepeljük most Hugh Laurie-t Fekete Viperával!

BBC Prime-ot nézni veszélyes dolog. Egyrészt, ha nem vigyázol könnyen éjszakába nyúló program lehet belőle. Másrészt, egy kettőre ráébredhetsz, hogy Rowan Atkinson, ha éppen nem Mr Beanként művel visszataszító dolgokat, nagyon is jó színész. Miután pedig erre ráébredtél, észre sem veszed és máris minden vágyad, hogy a Karácsonyfa alatt ott legyen a teljes Fekete Vipera gyűjtemény. S örömöd természetesen határtalan, amikor minden vágyad teljesül.

Velem éppen így történt. A Fekete Viperát, az angol abszurd humor egyik legnagyobb remekét, a BBC Prime-on kezdem nézni. Rowan Atkinsonnal hamar megbarátkoztam, ma pedig már saját Blackadder gyűjteményem van.

A nyolcvanas években készült sorozat a két neves forgatókönyvíró Richard Curtis és Ben Elton valamint a cím – és főszereplő Rowan Atkinson ötletei alapján összeálló „Mi lett volna, ha...?”, amely „a tényeket szinte teljesen figyelmen kívül hagyó” nézőpontból szemléli az angol történelem eseményeit. A négy évad alatt megismerhetjük III. Richárd (1483-1485), I. Erzsébet (1558-1603) és György régens herceg (1811-1820) udvarát valamint a nyugati frontot, 1917-ben. Azonkívül azonban, hogy III. Richárd, I. Erzsébet, György régens herceg és a nyugati front valóban létezett, semmit sem vehetünk biztosra.

De tényleg, meddig tart, mikor, hol ér véget az örökkévalóság? Ezt kérdezi Rosencrantz is Tom Stoppard világhírű Rosencrantz és Guildenstern halott c. drámájának egyik leghíresebb jelenetében. Mivel nemrég Tom Stoppard és Benedict Cumberbatch együtt szerepelt Az utolsó angol úriemberről szóló ajánlóban most megmutatom Nektek, hogyan alakította Rosencrantzot Benedict Cumberbatch a híres jelenetben. A jelenet egy tavalyi gálaműsor része volt, a gála keretében a londoni nemzeti színházat ünnepelték. Guildenstern szerepében Kobna Holdbrook-Smith látható a jelenetben, a teljes gálát iszonyú sok zseniális angol színésszel a főszerepben, letölthetitek innen.

Hogy Gary Oldman és Tim Roth hogyan adták elő a híres jelenetet a híres filmváltozatban, azt megnézhetitek ITT.

És persze azt se felejtsétek el, hogy Benedict Cumberbatch, mint ahogy azt már megírtam, hamarosan Shakespeare Hamletjét próbálja. Jövőre ő maga lesz a dán királyfi a londoni Barbican Theatre színpadán. (És ha minden jól megy, én ott leszek a nézők között. :) Ígérem, majd megpróbálom szavakba önteni az élményeimet!)

Blogolni jó dolog, a blog mindent megőriz. Ezért lehet az, hogy én most tudom, szinte napra pontosan másfél éve szeretnék már Nektek írni Az utolsó angol úriemberről. S most, hogy végre kitört a nyár, időm is van rá. S az, hogy Benedict Cumberbatch ma ünnepli 38. születésnapját, tökéletes alkalmat is ad az írásra. Hiszen Az utolsó angol úriember című regényből készült filmsorozat cím - és főszerepe Benedict egyik legkedvesebb szerepe. S eddig talán ez élete egyik legnagyobb alakítása is.

Most mégis itt ülök, szorongatom a bögrémet, benne a kihűlt kávémmal, az íráshoz készített jegyzeteim szanaszét hevernek, és csak bámulom az üres papírt. Mert blogolni rossz dolog, mert a blog mindent megőriz. Hogy fogom én most leírni mindazt, ami másfél év alatt fölgyülemlett bennem Az utolsó angol úriemberrel kapcsolatban? Jaj. De a legjobb, ha nem izgulok, csak a tollamra bízom magam, és elkezdem végre, igaz? S meglátjuk, mi lesz belőle a végén. Egy dolog biztos: Nagyon boldog születésnapot kívánok Benedict Cumberbatchnek!

Ford Madox Ford brit író négykötetes regényciklusa, Az utolsó angol úriember, 1924 és 1928 között született, és nem sokkal korábban, az I. világháborút megelőző években és a háború alatt, 1908 és 1918 között játszódik. Ford Madox Ford maga is szolgált önkéntesként az I. világháborúban. Idén világszerte arra emlékezünk, hogy 100 éve tört ki az I. világháború. Ezért is különösen megrendítő olvasni, ahogy Ford Madox Ford mindent elsöprő erővel leírja, hogyan tépte darabjaira Angliát a Nagy Háború. Hogyan tört felszínre mindaz, amit a viktoriánus képmutatás elfojtott. A regényben azt követjük nyomon, ahogy a főhős, Christopher Tietjens, „az utolsó angol úriember” idealizált világa széthullik, ahogy rá kell döbbennie, hogy mindaz, amiben hitt, már nincs többé. A regény angol címe is erre utal: Parade’s end. Azaz: Nincs többé díszszemle, vége a parádénak. A regényben egyrészt konkrétan megjelenik, hogy nem tartanak már több katonai parádét, másrészt átvitt értelemben a képmutató látszatvilág összeomlik. Nincs több parádé.

Juhúúú! Némi feszültségkeltés után a BBC néhány perce a facebookon jelentette be a következőt: MÁR JÖVŐRE VISSZATÉR a képernyőre a Sherlock! Igaz, csak egyetlen epizóddal, minden valószínűség szerint Karácsonykor, de akkor is juhúúúú! És ami még ennél is jobb a 4. (három részes) évad munkálatai is elkezdődnek jövőre: 

"We can confirm that #Sherlock will return to BBC One for a Special, followed by a series of three new episodes.

After the briefest of exiles, Sherlock came back only to face one of his biggest mysteries yet. Why is Moriarty’s face being broadcast on every television in the land?

Shooting on the special will begin in January 2015, with the series shooting later next year.

The Game is on - again!"

Akinek a hír hallatán netán bulizni támad kedve: remek Sherlockhoz kapcsolódó zenék a tovább mögött!

Nemrég megemlítettem a Dorian Grayt, és most íme, itt van hozzá az ajánló, 2011 januárjából.

Egész könyvkavalkád vár a Karácsonyfa alatt. Harry Potter és a filozófia című tanulmánykötettől – ilyet kap az, aki éjfélre jár moziba – a latin-magyar szótárig. Sajnos egy kicsit még mindegyik könyvnek várnia kell. Teljesen elvesztem ugyanis. Dorian Grayben. Nem is írhatok most másról, csak róla. Oscar Wilde, ír származású angol költő és író egyetlen regénye, a Dorian Gray arcképe, 1890-ben jelent meg először. Azonnal hirhedtté lett. Botrányt keltett a XIX. század végi Európa kiábrándultságának és erkölcstelenségének művészi megfogalmazása. A könyv lapjain egy különös életérzés jelenik meg, a szereplői különleges bűnök után vágynak, élvezni akarják az élet minden cseppjét. Élvezik is, csakhogy közben egyikük sem boldog.

Dorian Gray alig húsz éves, amikor gyönyörű skarlátvörös ajakkal, ragyogó szőke hajjal, csillogó kék szemmel, naivan és kíváncsian megérkezik Londonba. Lord Henry Wotton, a cinikus és unott arisztokrata nem habozik megmondani neki, hogy az életben két dolog számít igazán: a Fiatalság és a Szépség, addig lehet igazán élni, amíg e kettő megvan. Dorian hisz a Lord minden szavának. Olyannyira, hogy, amikor végre elkészül az arcképe, akár a lelkét is odaadná azért, hogy a festmény öregedjen meg helyette, ő pedig örökké fiatalon élvezhesse az életet. Régen tudjuk már, hogy egy ilyen kívánság teljesítésének mindig megvan az ára...

Ünnepeljünk még egy kicsit! Már a sikeres középkor szigorlatnak is örültem egy bejegyzéssel. (Az ókor szigorlat idején szerintem még nem volt Kihagyhatatlan blog.) De akkor most, annak örömére, hogy magam mögött hagytam a kora újkort, hadd énekeljen II. Károly, Anglia, Skócia és Írország királya, a Víg Uralkodó. II. Károly uralkodása alatt visszatért minden, amit Oliver Cromwell betiltott: a színház, a sportok, ahogy az alábbi Horrible Histories dalban megfogalmazzák, a bulizás! Party anyone?

II. Károlyról Samuel Pepys is írt a naplójában.

És hogy én hogy fogok bulizni júliusban? A tovább mögött kiderül!

Hugh Laurie, a Didn't it rain című második blues lemezével Budapesten is turnézó zseniális brit színész, ma ünnepli 55. születésnapját. Azok, akik már az első perctől kezdve követik a blogot, és tudják, honnan jön a PuffCinq név, most egy kicsit sem lepődhetnek meg, hogy ma itt a blogon nagyon megünnepeljük Hugh Laurie-t! :)

Hugh tavaly verset mondott nekünk születésnapja alkalmából, kettőt is. Idén a regényét ajánlom Nektek. Hugh Laurie első (és sajnos eddig egyben utolsó) regényéről 2011 februárjában írtam, abból az alkalomból, hogy a Kalász Újságbeli rovatom hároméves lett, a szövegen nem változtattam semmit. Egészen különös érzés, hogy ezt a bejegyzést Brüsszelben teszem közzé (ahová tegnap repültem, és közben sokat gondoltam az MJN Airre), és a regény francia változatát éppen Belgiumban vettem. Most már tényleg el kellene olvasnom franciául is...

Először mindig kézzel írom le. Mindazt, amit Ti itt most nyomtatásban láttok, én először mindig kézzel írom le. Szeretek kézzel írni, közben a szöveg szó szerint a kezem alatt alakul és hetek, hónapok, évek múlva is jól látszik rajta, hogyan fejlődött. Minden áthúzás, zárójel, csillag megmarad. Eddig két csinos jegyzetfüzetet írtam tele ajánlókkal. Nem is csoda, hiszen a rovat ebben a hónapban ünnepli harmadik születésnapját. Három év alatt Harry Pottertől Shakespeare-en át Dorian Grayig nagyon sok mindenki megfordult itt. Egy valaki azonban minden kétséget kizáróan kiemelkedik. Eddig összesen nyolc ajánlóban szerepelt. Abszolút csúcstartó. Nem is lehet kérdés, hogy vele ünnepelünk. A neve Hugh Laurie. Színész, komikus, író, zseniális dalok zseniális szerzője és előadója, kedvenc tévésorozatom, a Doktor House főszereplője. Hugh Laurie tehetségét és sokszínűségét minden nap csodálom. Első regényéről már nagyon régóta szerettem volna írni nektek. Most végre itt az alkalom.

A The Gun Seller (A fegyverkereskedő) 1996-ban jelent meg először az Egyesült Királyságban. Főhőse és egyben az események elbeszélője Thomas Lang, a fiatal katona, aki nem hajlandó megölni egy befolyásos üzletembert. Ez pedig azzal jár, hogy hamarosan már a saját életét kell féltenie. Korrupt politikusok és törtető tisztviselők hálójába kerül. S a neheze még csak ezután következik: Langnek be kell épülnie egy kis terrorista csoportba, hogy útját állja a közelgő szörnyűségeknek. Azt, hogy sikerrel jár-e, most nem árulom el. Azt viszont feltétlenül tudnotok kell, hogy bármennyire harcedzett is, Thomas Lang legnagyobb erőssége nem a fegyverkezelésben rejlik. Sokkal inkább az elbeszélésben. Ironikus, jó humorú, keserű mégsem teljesen kiábrándult mesélő. Világosan látja, hogy a megbomlott erkölcsi világrendet egyedül nem képes helyreállítani, mégsem tétlen. Érdemes végighallgatni, amit mesél.

Indul John Malkovich kalózos sorozata, a Corssbones, amelyben a színész a legendás Feketeszakállt alakítja. (Érdekesség, hogy a szerepet eredetileg Hugh Laurie-nak szánták, de ő most inkább zenél, például hamarosan Budapesten is.) Még nem tudom, hogy a sorozatot nézni fogom-e, de az biztos, hogy John Malkovichot akárhányszor meg tudom nézni Valmont vikomt szerepében. Úgyhogy jöjjön most egy ajánló 2012-ből, hátha Ti is kedvet kaptok megint a Veszedelmes viszonyokhoz!

Amióta csak leütöttem az utolsó betűt a számítógépemen a Halálos szívdobbanásról szóló ajánló végén, alig vártam, hogy írhassak megint. Mindig így van ez, persze, de most egy fantasztikus élmény különösen türelmetlenné tett. Március 25-én John Malkovich amerikai színész a Tavaszi Fesztivál keretében Budapesten lépett föl. A Pokoli vígjáték című darabban egy sorozatgyilkos vallomásait mondta el, két alkalommal is. Én az esti előadást láttam, ma is emlékszem, hogy a 4. sorban ültem, John Malkovich hihetetlenül közel volt hozzám. Akkor is rá kellett figyelnem, amikor nem is éppen ő volt a középpontban. Tényleg fantasztikus volt. Egyszerűen nincs más választásom, most a Veszedelmes viszonyokról kell írnom Nektek! A számomra egyetlen és igazi Veszedelmes viszonyok–filmről, amit valaha készítettek. Arról, amelynek csúcspontján John Malkovich ismételgeti egyre, hogy „nem vagyok a magam ura”!  

De haladjunk szépen sorban. A regényt már hetekkel ezelőtt levettem a polcról, hogy elolvassam újra. Choderlos de Laclos a XVIII. közepén született, közel húsz évig szolgált tüzértisztként a francia hadseregben. Tehetsége ellenére nem juthatott előbbre, mivel egyszerű nemes volt, nem pedig igazi arisztokrata. A magasabb rang eléréséhez főnemesnek kellett volna lennie. Gyűlölte az arisztokratákat és közéjük vágyott. Megfogatta, hogy „csinál valamit, valami rendkívüli dolgot, ami felkavarja a kedélyeket, s aminek visszhangja akkor sem némul el, amikor már nem lesz a világon”. Egyetlen szépirodalmi művével, az először 1782 márciusában megjelent Veszedelmes viszonyokkal elérte a célját. A pontosan szerkesztett, izgalmas levélregény 230 év után is remekmű.

[H]ouse napja van ma. A sorozat 2004-ben indult (abban az évben, amikor a Jóbarátok véget ért), és 8 évad után napra pontosan két éve ért véget. Én akárhányszor nézem meg az alábbi zseniális rajongói videót, rájövök, mennyire hiányzik House. Nézzetek meg Ti is 177 [H]ouse epizódot 7 percben!

(u.i.: Ugye nem felejtettétek el, hogy Hugh Laurie Budapestre jön?:)

Fölfedeztem, hogy az RTL+ mostanában minden hétköznap 19:00 órakor ismétli a Beugrót. Ennek örömére minden változtatás nélkül megmutatom Nektek, mit írtam a Beugróról 2009-ben. Jó szórakozást!

Nyugodt péntek este volt. Gyanútlanul olvastam az Eclipse utolsó mondatait, amikor hirtelen megcsörrent a telefonom. A nővérem mosolygós hangon kérdezte, ráérek-e kedden este. Ráérek, válaszoltam mosolyogva. Akkor még nem tudhattam meg, pontosan mire is. Születésnapi meglepetés. Most pedig itt ülök - kedden éjjel - a szobámban. Az arcom minden izma fáj a háromórányi folyamatos nevetéstől, a vastapstól sajgó ujjaim közt a tollam, s próbálom Nektek leírni, milyen is az: Beugrót nézni élőben. Meg kell mondanom, néha bizony nagyon nehéz. A nevetés könnyei gyakran elfutották a szemem.

S akik erről tehetnek: Rudolf Péter, Szabó Győző, Pokorny Lia és Kamarás Iván – aki a Beugró alaptársulatának negyedik tagja, Kálloy Molnár Péter helyére ugrott be egy estére – és persze Novák Péter a „játékmester”. A Beugró minden alkalommal embert próbáló feladatok elé állítja a színészeket, a Színház – és Filmművészeti Egyetemen is alkalmazott improvizációs játékok segítségével. A feladatok jellege sohasem változik, de a pontos szituációkkal, a megformálandó karakterekkel minden szereplő ott és akkor találkozik először, a Centrál Színház Kisszínpadán. Kellékek nincsenek, csupán négy szék áll rendelkezésre - a határtalan fantázia mellett -, hogy könnyítse vagy nehezítse a feladatok megoldását. A színészeknek minden percben újabb és újabb frappáns ötletekkel kell előállnia, nehogy megakadjon a jelenetfolyam. A színészek pedig minden percben elő is állnak a frappáns ötletekkel. Az igazán csodálatos azonban az, hogy ugyan a harmadik óra végére érezhetően elfáradnak, boldogan folytatnák, ha lehetne, még meghajlás közben is lelkesen játszanak.