Első rész. Ma este. 21 órakor. Az HBO-n.

Ford Madox Ford brit író Parade's end c. regénye alapján a BBC és az HBO közösen készített sorozatot. A sorozat öt részes, a magyar címe: Az utolsó angol úriember.

 

 

Már nagyon készülök rá, hogy írjak Nektek Az utolsó angol úriemberről - megjelenésének minden formájáról. Sajnos erre a vizsgaidőszak miatt egy kicsit még várnom kell. Addig is következzen néhány szó a sorozatról a port.hu ismertetője alapján: A minisorozat az Edward-korabeli Anglia végnapjaiban játszódik, közeledik az első világháború jelentette őrület és káosz. Christopher Tietjens (Benedict Cumberbatch), a konzervatív arisztokrata feleségül veszi a társasági életért rajongó Sylviát (Rebecca Hall). Syliva terhes, és egyáltalán nem biztos, hogy a gyermek Christopheré. A férfi ennek ellenére kész kitartani a hűtlen asszony mellett. A sors azonban közbeszól. Egy nap Christopher találkozik Valentine Wannoppal, a bájos és félelmet nem ismerő fiatal szüfrazsettel.

01.jpg

Az ne tévesszen meg senkit, hogy a port.hu-n valamiért az akciófilmek közé sorolják a sorozatot. (Update: Oké, közben már kijavították a hibát.) Az utolsó angol úriember gyönyörű, különleges hangulatú sorozat, kiváló színészekkel, de "akció" nem sok van benne. Egy biztos, én tényleg szívből ajánlóm mindenkinek. Természetesen azoknak is, akiknek nincs HBO csatornájuk. Milyen jó, hogy van internet!

De azért ne feledjük, Az utolsó angol úriember 1. része ma este 21 órától látható az HBO-n. Utána még 4 héten át követhetjük Christopher Tietjens sorsának alakulását, hétfő esténként. A sorozat ismertetése az HBO honlapján is megtalálható. Valamint természetesen az imdb oldalán is.

A fenti videó a magyar HBO előzetese a sorozathoz. Most nézzétek meg, milyen előzetest készített a BBC. Most nézzetek meg egy jelenetet a sorozatból. Benedict Cumberbatch hangja és játéka... Tényleg ne hagyjátok ki Az utolsó angol úriembert!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr395001955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IamSherLocked 2013.01.23. 10:37:39

Le a vizsgaidőszakkal! Hosszabb írást szeretnék olvasni, főleg, hiszen olyan hihetetlen feszültségekkel teli, jól megalkotott történet ez, olyan perzselő alakításokkal, hogy ez több betűért kiált!

ChristineJane 2017.11.26. 16:51:08

Szuper, hogy végül írtál róla, megérte rá várni, nagyon jó lett!!
süti beállítások módosítása