The Night Manager - Éjszakai szolgálat
2016.06.18. 11:57
A The Night Manager című sorozatról már írtam egy bosszankodó, spoileres jegyzetet. Most – a zseniális brit színész – Hugh Laurie 57. születésnapja alkalmából jöjjön egy bosszankodó, spoileres ajánló, amelyben elmondom azt is, mi az, amit nagyon szeretek ebben a hatrészes brit sorozatban.
A The Night Managert februárban mutatta be közösen a BBC és az AMC. Én annak rendje és módja szerint számoltam a napokat a bemutatóig. Lélegzetvisszafojtva olvastam John le Carré először 1993-ban megjelent kémregényét, a The Night Managert, és elképzeltem milyen lesz majd Tom Hiddleston és Hugh Laurie a főszerepben.
John le Carré regénye lassan indul, de hamar letehetetlen olvasmány lesz belőle. Hőse, Jonathan Pine, az egykori katona, akit a brit titkosszolgálat beszervez, hogy segítsen börtönbe juttatni „a világ legrosszabb emberét”, a könyörtelen fegyverkereskedőt, Richard Ropert. Jonathan nem először találja szemben magát Roperrel, a személyes bosszú is hajtja, amikor félelmet nem ismerve, elszántan Roper nyomába ered…
És végül nem marad senki
2016.06.10. 14:03
A napokban fedeztem föl, hogy a Cinemax hamarosan adni fogja a BBC tavaly karácsonyi izgalmas minisorozatát, amelynek címe And then there were none. A sorozat Agatha Christie legzseniálisabb regényéből a Tíz kicsi négerből készült. A regény eredetileg Ten Little Niggers címen jelent meg 1939-ben Angliában.
Amerikában Ten Little Indians címen jelent meg 1940-ben, mert az amerikai angolban a "nigger" pejoratív és lealacsonyító szó. A regény angol címe ma már egységesen And then there were none (És végül nem maradt senki). És hogy még tovább bonyolódjon a dolog: a sorozat magyarul a Tíz kicsi katona címet kapta, mert a történet középpontjában álló vers tíz kicsi katonáról szól.
Tudtok még követni? :) A lényeg: Tíz kicsi katona, Cinemax, június 18. szombat, 20:00 óra.
A sorozat három részes. 1939-ben, amikor a világ már a háború küszöbén áll, tíz ember érkezik egy elhagyott szigetre, látszólag semmi sem köti össze őket, csak titokzatos vendéglátójuk, aki meghívta őket a szigetre. Hamar kiderül, hogy mind a tíz ember súlyos bűnöket követett el, és ezekkel szembe kell nézniük...
Érdekesség még, hogy 1943-ban maga Agatha Christie írt a regényéből egy színdarabot, amelyhez happy endet írt, két szereplő életben maradt, és boldogan élhetett, a feldolgozások általában ezt a befejezést követik, de ez a BBC sorozat nem.
A tovább megnézhettek egy hosszabb előzetest is!
Szerző: PuffCinq
9 komment
Címkék: hírek előzetes sorozat könyv hbo bbc brit történelem ausztrál cinemax karácsony james bond harry potter forever daniel craig jane eyre kémek kalózok a bit of fry and laurie john le carré ian fleming agatha christie maggie smith ioan gruffudd idris elba miranda richardson mia wasikowska douglas booth toby stephens parades end tom hiddleston burn gorman aidan turner anna maxwell martin poldark
A nap képe(i): Harry Potter felnőtt
2016.06.01. 11:56
Harry James Potter júliusban lesz 36 éves. Világmentő kisfiúból érett felnőtt férfi lett, háromgyermekes családapa. Hogyan él ma? Ezt tudhatjuk meg a Harry Potter és az Elátkozott Gyermek című színdarabból, amelyet napokon belül bemutatnak Londonban. Most itt vannak az első képek, megláthatjuk, milyen is Harry, Ron és Hermione ma. Nekem augusztusra van jegyem az előadásra, Csillával és Erzsivel ülök majd ott a nézőtéren, furcsán jó érzés lesz Harryt látni a színpadon, mert vele együtt mi is felnőttünk már...
Viszlát, és kösz a halakat!
2016.05.25. 13:45
Ragadjon ma mindenki törölközőt, és ne essen pánikba! Ma van a Nemzetközi Törölköző Nap! Ma Douglas Adamst ünnepeljük! Douglas Adamstől tudjuk többek között, hogy a delfinek üzenetet hagynak nekünk, mielőtt távoznak a Földről: viszlát, és kösz a halakat!
A delfinek üzenetét Neil Hannon dalban is előadta. Énekeljétek Ti is, ma is és máskor is, mert bár nem hallgattunk a delfinekre, azért ők szeretnek minket!
Aki nem érti, hogy miről is beszélek, sürgősen olvassa el a Galaxis útikalauz stopposoknak című művet! :) A dal szövegét megtaláljátok a tovább mögött!
Instant káosz
2016.05.16. 15:45
Februárban betöltöttem 30. életévemet. Ez most csak azért fontos, mert harminc megélt évem feletti örömömben, márciusban olyat tettem, amit egyébként nem nagyon szoktam: spontán fölültem egy repülőre, és meg sem álltam egy londoni moziig, hogy ott aztán megnézzem a High – Rise című filmet. Azt is elmondom mindjárt, miért tartott ilyen sokáig, hogy mindezt leírjam. De kezdjünk mindent az elején!
A High – Rise című filmet nagyon-nagyon vártam, ezt Ti is tudjátok. Tom Hiddleston egy Jeremy Irons által tervezett titokzatos toronyházba költözik, hát lehet valami ennél is jobb? J.G. Ballard High – Rise című regénye 1975-ben jelent meg. A könyv hősei egy luxustoronyházban laknak (ezt hívják high-rise-nak), amely mindent biztosít számukra, ami csak a modern, kényelmes élethez kell. Bolt, iskola, úszómedence, edzőterem. A lakóknak ki sem kell lépniük az utcára. De ez azzal is jár, hogy a toronyház teljesen elszigeteli őket a külvilágtól. A toronyház legújabb lakója Robert Laing pszichiáter, akinek rá kell döbbennie, hogy az élet ebben az égig törő épületben nem olyan tökéletes, mint amilyennek látszik…
Michael Fassbender a spanyol inkvizíció korába repül
2016.05.12. 12:29
Egészen pontosan Fassbender tudatát helyezi vissza a spanyol inkvizíció korába Marion Cotillard. Ott aztán Michael Fassbender falakon ugrál és gyilkol. Én nem szoktam videojátékot játszani, Az Assassin's Creed nevű játékot sem ismerem. De a belőle készült film első előzetese nagyon meggyőző. Marion Cotillard és Michael Fassbender a tavalyi Macbeth után játszanak újra együtt, és szerintem most sem fognak csalódást okozni! A film várhatóan december végén kerül a mozikba, szerintem itthon is!
A nap képe: A macskám és én
2016.05.05. 17:48
Az én drága, imádnivaló, fantasztikus és nagyon öntörvényű macskám, Luci 7 éves lett. Közkívánatra íme egy kép, amelyen együtt gyakoroljuk az alvás művészetét. (Már úgyis tudjátok, hogy nézek ki, hiszen megszólaltam! :D) Boldog születésnapot, Luci! :)
Clueing for looks...
2016.05.03. 12:43
Végre, végre! Elkészült a hogyvolt a Sherlock 3. évadának minden részéről!
Jó szórakozást! :)
A Special hogyvoltját igyekszem még idén elkészíteni. :) A negyedik évadot pedig nagyon várjuk! Addig is itt egy rajongói videó, amely zseniálisan ragadja meg a 3. évad hangulatát! The game is something...
Jön a Downton Abbey 4. évada a Story4-re!
2016.04.30. 11:07
Már komolyan kételkedtem benne, hogy ezt a mondatot valaha leírhatom: folytatódik a Downton Abbey magyarországi vetítése. Május elsején - vasárnap - este 20:00 órakor a Story4-en Matthew tragikus halálánál vesszük fel a fonalat. Ármány, szerelem, fordulat jön majd minden mennyiségben!
A Downton Abbeyről ITT írtam. A sorozat hat évadot élt meg, tavaly ért véget Angliában. Annyira népszerű volt, hogy még George Clooney is tudni akarta, milyen szerepelni benne!
"...szerintem a kulturális blogoknak is lehet jövője..."
2016.04.28. 12:53
Ezt a szép és okos dolgot én mondtam, bizony! :) Interjút készített velem Az egykamerás komédiás, arról, hogy mennyire szeretek blogot írni. Én az alábbi videót csak félszemmel merem megnézni, mert szégyenlős vagyok, de remélem, Ti megnézitek két nyitott szemmel, és tetszeni fog! :)