10 éves A Kihagyhatatlan blog, és ez nagy ünneplésre ad okot! Itt is van az első ünnepi ajánló, amelyben Tamással és Ferivel A tökéletes trükk című filmről írunk közösen. Tamás már nem először ír a blogra, olvashattátok gondolatait többek között az Easttowni rejtélyekről és a Kódjátszmáról is. Ha figyelmesek voltatok, Feri fantasztikus videóklipjeit már fölfedezhettétek itt a blogon, de vendégszerzőként most jelentkezik először, fogadjátok szeretettel! Egy kihagyhatatlan film, három érdekes megközelítés. Jó olvasást kívánok!:)

Bori

Amikor Tamás azt javasolta, hogy írjunk együtt A tökéletes trükkről, nagyon megörültem, és egy kicsit meg is ijedtem. Mert mint minden Christopher Nolan-film, a 2006-ban bemutatott A tökéletes trükk (The Prestige) is próbára teszi a nézőt. Hogyan fogom én megfogalmazni mindazt, amit érzek? De egy 10 éves blognak kellenek a kihívások, nem igaz? Én pedig állok elébe!

A tökéletes trükk egyszerre fordulatos fantasy és feszültséggel teli pszicho thriller, amely egy percre sem enged el. A Christopher Nolantől megszokott módon játszik az idővel, a térrel és az érzékeinkkel, miközben természetesen az érzelmeinkre is hat.

Londonban járunk az 1890-es években. Egy tragikusan végződő bűvészmutatvány után Robert Angier (Hugh Jackman) és Alfred Borden (Christian Bale) rivalizálni kezd egymással. Angier minden áron meg akarja szerezni Borden bűvésztitkait, Borden pedig minden áron meg akarja őket védeni. Mindkét férfi túl akar tenni a másikon, és ez azzal fenyeget, hogy mindent elveszítenek…

Megszállottságában és a közönséget lenyűgöző szemfényvesztés utáni vágyában Angier nem veszi észre, hogy a titok, amit keres nem káprázat és nem trükk, hanem valami nagyon is valóságos és egyszerű dolog. Borden maga mondja el, hogy amit csinál az egyszerű, de nem könnyű. És még így is későn veszi észre, hogy a bűvészmutatványa kedvéért nemcsak saját magát, de a szeretteit is föláldozza.

Ahogy az egykori barátok egyre elvetemültebben versengenek egymással, úgy lesz a film maga túlságosan csavaros és helyenként nehezen követhető. Az, hogy az érzelmi erejét még sem veszti el, Hugh Jackman és Christian Bale játékának köszönhető. Ők nem esnek túlzásokba, még az utolsó pillanatban is hitelesek. Az pedig, hogy Nikola Tesla szerepében David Bowie-t láthatjuk az egész filmet megemeli. David Bowie karizmája valódi varázslatot hoz a filmkockákra. Tesla megjelenése a filmben azért is érdekes, mert a háttérben meghúzódó tudományos versengése Thomas Edisonnal kontrasztot ad a két főszereplő varázslatok és szemfényvesztés miatti rivalizálásának. Mindez még úgy is igaz, hogy a filmben Tesla kísérletei is igen misztikusak. 

A mellékszereplőkre egyébként sem lehet panasz. Michael Caine és Christopher Nolan eddig összesen hét filmben dolgozott együtt. A tökéletes trükk volt a második közös filmjük, amelyben Michael Caine John Cutter szerepét kapta. Cutter egyszerre mentor, apafigura és tanító Angier számára, de hogy a rivalizálás végül hova veti, azt természetesen nem árulom el. Scarlett Johansson Olivia szerepében először látszólag csak azért érkezik, mert minden bűvésznek kell egy szép segítő, de ahogy a versengés lassan mindent felemészt, ő is egyre nagyobb szerepet kap. Rebecca Hall különleges helyet foglal el a mellékszereplők között, mint Sarah, Borden felesége. Sarah kívülálló. Sem Tesla kísérleteiben, sem férje bűvésztrükkjeiben nem vesz részt. Ez pedig lehetőséget ad Rebecca Hallnak arra, hogy játékával is kiemelkedjen. Számomra ő a legemlékezetesebb, ahogy minden erejével próbálja megadni a biztonságot a családjának, miközben egyre inkább félelemmel tölti el az, ami körülötte történik. Alakításában nincs semmi trükk, csak igazi, emberi küzdelem.

A tökéletes trükk egyszerre felvillanyozó és szomorú, nyugtalanító, néhol túlnyújtott, de végeredményben lehengerlően izgalmas film. Olyan alkotás, amelyet újra és újra meg kell néznünk, hogy fölfedezzük benne az ügyesen elrejtett, apró, fortélyos részleteket, amelyek elsőre elkerülték a figyelmünket.

Feri

Michael Caine egy sárga kismadarat tart a kezében, marokra fogja, majd óvatosan beteszi egy kalitkába, letakarja. Hirtelen az egészet kalitkástul, lepedőstül és legfőképpen kismadarastul összelapítja. Egy kislány figyeli meglepődve, neki mesél Michael Caine, de a kislány mellett nekünk, nézőknek is: hiszen mindannyian láttunk már bűvésztrükköt, megnéztünk sok filmet, követtünk megannyi történetet, jót és rosszat, viszont ilyenkor ritkán gondolunk bele, hogy miképp épül fel egy tudatosan kitervelt cselekmény. S miközben a kismadaras, kalitkás trükköt és a hozzá fűzött magyarázatot figyeljük, másutt, máskor egy nagy színpadon ezernyi néző előtt drámai dolgok történnek: a kismadárhoz hasonlóan, habár villámok által övezve, de eltűnik egy ember, beleesik egy tartály vízbe, annak fedele becsukódik, onnan többé nincs menekvés.

Mégis, amiről Michael Caine karaktere nekünk és a kislánynak előad, az nem más, mint a történetmesélés ismerős modellje, az igazi hagyományos moziban is felfedezhető hármas felosztás, melynek első része az “ígéret” (the pledge). Először nekünk, nézőknek valami egyszerűt, hétköznapit mutatnak a bűvészek, filmek esetében a rendezők. Belépünk a film világába: megismerjük a két, kezdetben együtt dolgozó, majd leendő bűvész-illuzionista vetélytársat, Angiert és Bordent (Huge Ackman és Christian Bale), valamint segédjeiket, feleségeket, szeretőket, és egy szintén víztartályt magában foglaló félresikerült mutatványt, ami végül tragédiáig sodródó vetélkedésüket beindítja.

Itt jön a második felvonás: a “fordulat” (the turn). Valami rendkívüli történik azokkal az egyszerű dolgokkal, amiket korábban láttunk. Michael Caine összetöri a kalitkát benne a kis sárga madárral, emberek esnek kívülről lezáródó víztartályokba, a filmben pedig két vetélytárs útjai szétválnak, egymás naplóit olvassák, mi is utazunk vissza időben, kibontakozik előttünk a verseny természete. A gazdag és mindenre elszánt, de végtelenül önző arisztokrata Angier találkozik Teslával (David Bowie) és segédjével (Andy Serkis), mert mindenkinek kell egy segéd, s tőlük egy gépet rendel, melyet sok pénz és még több türelem árán meg is kap. Eközben Christian Bale figurája, Borden egy lehetetlennek tűnő trükkel hódít, egy emberként két különböző helyen jelenik meg közvetlenül egymás után, melyre magyarázatot nem talál senki, legfőképp Angier nem, aki egyre fáradthatatlanabb módszerekkel próbálkozik.

Eztuán lassan megérkezünk az utolsó harmadba, ez a “jutalom”, a Prestige, amikor a trükk végül összeáll, megkapjuk azt, amiért jöttünk, valami rendkívülit láthatunk. A gép, melyet Tesla készített, képes mindent lemásolni, cilindert, macskát, Hugh Jackmant. Borden eközben Angier állítólagos meggyilkolása miatt halálra lett ítélve, de mint kiderül, ártatlanul, hiszen az áldozat még él, s ekkor lepleződik le számunkra, nézőknek Christopher Nolan igazi trükkje: a végső “nyertes” ebben a tragédiában a Borden ikerpár, illetve annak túlélő tagja, mert ők mindenféle gépek nélkül, személyiségüket egyetlen világszám kedvéért képesek voltak alárendelni. A film végén ismét Michael Caine hangját halljuk, ahogy elmondja, az igazi trükk az, ha vissza tudja a bűvész hozni azt a valamit, amit eltüntetett. Ekkor lép be a szobába a túlélő iker, kit a nagyvilág számára egyetlen emberként halálra ítéltek, s kivégeztek.

Két teljesen eltérő személyiség ábrázolása és azok motivációja hatja át a filmet. Hugh Jackman figurája csak magára gondol, belőle csak egy lehet, nem viseli el, ha egy hasonmását ünneplik egy trükk végén és ezért cserébe képes minden este 50%-os eséllyel meghalni, hiszen a gépből kilépő másolata tapsot kap, eközben a másik példány a víztartályba esik rácsapódó fedéllel. Neveltetése és társadalmi helyzete ezt nem is engedné meg másképpen, viszont Christian Bale karaktere teljesen másképp gondolkodik. Ő egy ikerpárt játszik, s ikreknél természetes lehet az első perctől, hogy életüket meg kell osztaniuk egymással. Ők ketten munkásosztálybeliek, ez további ellentétet alkot a két (vagy inkább három) vetélytárs között. Mindemellett az ikrek is önzők: magánéletüket és ezáltal szeretteiket is háttérbe tolják a nagy mutatvány kedvéért, még “közös feleségük” sem érti, mi zajlik valójában.

Párhuzamokat találunk a valóságból is. Tesla nagy vetélytársa volt Edisonnak, végül az előbbi nyert a váltóáram-egyenáram vitában, ami különösen azért jó, mert nem zseblámpafénynél kell olvasni ezt a blogot. Chung Ling Soo, az ál-kínai bűvész pedig a valóságban is létezett: több, mint száz éve egy amerikai férfi skót felmenőkkel úgy döntött, hogy teljes mértékben személyiséget vált, kínai álnevet választott és szerepét a legvégsőkig játszotta, angolul sosem beszélt nyilvánosan. Mint a film szereplői, ő is egészen a halála pillanatáig élte az általa kitalált személyiséget, de a végzet a színpadon érte utol: véletlenül ahelyett, hogy elkapta volna a felé repülő golyót, egyszerűen lelőtték. “Engedjétek le a függönyt” - voltak utolsó szavai, amiket először és utoljára ejtett ki nyilvánosan angolul. A filmben Borden és Angier együtt nézik meg előadását, de csak az előbbi érti meg a valójában nem kínai bűvészt, ami nem csoda, hiszen ő maga - ők maguk - is hasonló módszerrel élnek.

Igazi metafilmet látunk, ha megnézzük A tökéletes trükköt. Felsorolni is nehéz a belső utalásokat és párhuzamokat, kezdve a hármas felosztással, mely hangsúlyozottan a film szerkezetét is alkotja. Itt a bűvész a rendező, maga a trükk pedig a film. Ebben rejlik talán A tökéletes trükk egyetlen gyengesége: habár bármely benne szereplő színésztől elfogadnánk boldogan, hogy akár a telefonkönyvből olvasson fel nekünk oldalakat, mindegyikük játékát élmény figyelni, az általuk alkotott karakterek ennél egyszerűbbek: úgy mozognak a számukra előírt pályán, mint kártyalapok egy trükkben, mert itt maga a sztár a film, a rendező-bűvész tökéletes alkotása.

Tamás

A tökéletes trükk megítélésem szerint remek film, nem vontatott, hanem sokkal inkább pörgős, izgalmas és fordulatos. Akár többször is nézhető darab. Tudjátok olyan, amelynél minden alkalommal találsz valami olyan részletet, amit az előző megnézésnél nem vettél észre és minden alkalommal valami oknál fogva odaszögez a moziszékbe vagy az otthoni bőr fotelbe és lenyűgöz. Ez az a film, amelyben nem biztos, hogy mindent megértesz az első megtekintéskor, s ezért még egyszer meg kell nézned. A film, amely alatt nagyon gyorsan el tud telni az a két óra, mert alig van a történetben felesleges rész ellenben csavar és pörgés annál több. De… És sajnos számomra ott ez a fránya két betű a „de”. Mert a filmben azt hiszem kicsit benne maradt a lehetőség, talán lehetett volna még több és jobb is. Előbb elmélkedem, és a végén majd elárulom szerintem miért.

Mivel már 16 éves alkotásról beszélünk, ezért szerintem a kis spoilerezés nem olyan nagy probléma.

Két bűvész történetét meséli el nekünk a film. Két bűvész az 1890-es évek nyüzsgő Londonjában, akik örök riválisai lesznek egymásnak.

Egyikük (Christian Bale) - egy általa soha el nem ismert hibából - elveszi a másikuk (Hugh Jackman) feleségének életét. Az egyik bűvész trükk előadása közben hoz egy döntést - talán vagányságból dönt így, talán az új és még jobb trükk utáni keresésből -, amely a feleség életébe kerül. Bale egy zseniális bűvészt alakít a filmvásznon, aki annyira ért a szakmájához, hogy pillanatok alatt rájön más bűvészek trükkjeire. Ő mást lát a mutatványokban, mint egy hétköznapi ember, inkább a megfejteni való feladványt és nem a varázslatot. Ő lenne a tökéletes bűvész, ha ezt a tudását el is tudná adni. Jackman sokkal inkább a színpadi fellépésből és az ottani megjelenésből tökéletes. Ha úgy tetszik akkor a mutatvány eljátszásából, bemutatásából, de kevésbé magából a bűvészetből. Olyanok ők ketten, mint az iskolában két eminens tanuló Közülük az egyik egy szegény közegből származó, született őstehetség minden tantárgyból, aki kevés tanulással is első tudna lenni, de a szegénysége és a saját akaratából adódó korlátai miatt ezt nem tudja megtenni. A másik meg az a típus, aki gazdag háttérrel, de kevesebb tehetséggel és sok tanulással tud megküzdeni a sikeréért. Közös jellemzőjük, hogy mindketten keresik a tökéletes trükköt, amivel még a saját szakmájukat is át tudják veri. Hajhásszák a sikert minden áron, imádják a közönség tapsát, annak rabjaivá válnak. Mindkettőjüknek a siker hajszolása a másik megelőzése és a legjobb trükk birtoklása válik a rögeszméjévé. Igazából addig feszítik a rivalizálásban a húrt, amíg már egyikük sem tud megállni a sorsrontó küszöb előtt, ezért a történetnek egyenes következménye az, hogy egyikük vagy mindkettőjük elbukik.

Jackman feleségének halála után indul köztük a lassan minden korlátot leromboló és őket felemésztő rivalizálás és bosszúhadjárat. Mindezt leginkább azért, hogy végérvényesen eldőljön ki lesz közülük London és a világ legismertebb bűvésze, aki jobb mindenkinél, legfőképpen jobb, mint a másik. Ami először csak rivalizálás, az a történet izgalmas folyamata során szépen lassan átvált az egymás ellehetetlenítésére való törekvésbe, majd elpusztításába is. És mivel ez egy bűvészfilm, ezért a történet szálaiban szinte folyamatosan jönnek a meglepetések, a varázslatok és a csavarok egymás után, ahogy haladunk előre. Feszültséggel, izgalmakkal teli történet.

Huhhh, ki az jobb Batman vagy Farkas? :) :) :)

A film parádés a szereposztásban és alkotókban is, mert a fentebb említett két sztár mellett feltűnik Scarlett Johansson, Michael Caine és David Bowie is, a rendező személyében (továbbá a forgatókönyv írójában és a producerben) pedig Christopher Nolant köszönthetjük.

Itt álljunk is meg egy pillanatra, mert Nolan a jelen kor egyik olyan rendezője, aki lényegében film választásban és rendezésben alig tud hibázni. Nolan neve  Hollywoodban egyenlő a sikerrel és a pénzesővel, ő a szakmájában egy igazi zseni. Meg kell említenem az egyik kezdeti rendezését a Mememto-t, melyet korábban már egy másik ajánlómban is említettem, ha tehetitek mindenképpen nézzétek meg. Ott is ugrál az időben, mint itt ebben a filmben is. Kicsit másképp ez igaz, de lenyűgözően játszik az idősíkokkal. Régebben nem tudtam, de most hogy kicsit utána néztem Nolan rendezéseinek, kiderült számomra, hogy ő rendezte az általam kedvelt Insomnia című thrillert is. Ebben egyébként Al Pacino a rendőrt és Robin Williams (!) a gonoszt alakította félelmetesen jól.

Visszatérve az A tökéletes trükkre, ha a szereplőket akarom értékelni, akkor nálam Bale viszi a pálmát, a két főszereplő közül. Az ő alakítását éreztem jobbnak, hitelesebbnek. Mindig is egy top kategóriás színésznek tartottam őt, aki ráadásul hihetetlen átalakulásokra képes egy-egy film kedvéért. Nála beleférnek a nagyon durva fogyások The Machinist (2005-ben 28 kiló fogyás!), vagy akár a felépített izomtömegek is mint Batmannél (2006-ban, egy évvel később és több mint 30 kiló izom!). A tökéletes trükkben több szereplőt is játszik egyszerre, szóval közben itt is folyton átalakul. Nagyon kifejezően alakítja az egyik főhőst, szerintem a két óra jelentősebb részében játéka simán lemossa társai játékát. Jackman alakítása számomra nem volt annyira meggyőző, mint Bale játéka, mintha zavarta volna a frakk és a cilinder néha. Az tényleg hihető volt, ahogyan a színpadon előadta bűvész karakterét, ahogy írtam is szerepe szerint ebben jobb. A végén azonban számomra nem igazán jött át a meghasonulás, annak lélektani terhe, hogy minden előadás után megöli saját magát. Valahogy ennek jelentőségét nem tudta számomra átadni. Nem mondom vérben úszóak, s talán cseppet könnyesek voltak a szemei a vége felé, de valahogy a játéka nem volt olyan kifejező. Márpedig egy ilyen sokszoros öngyilkossághoz azért eléggé őrültnek kell lenni. Szóval kicsit őt haloványabbnak éreztem.   

Győzött Batman! :) :) :)

Szeretném a mellékszereplők közül Michael Caine-t megemlíteni. Egyrészt nekem nagyon tetszett, hogy a filmet tulajdonképpen az ő narrációja vezeti fel és zárja le, mint egy keretbe foglalva azt. Néha lenyűgözően hitelesnek érzett az ő játéka is, a végén azok a könnybe lábadt szemek, azok a kifejező gesztusok…. Extra klasszis! Másik számomra hiteles mellékszereplői karaktert David Bowie játszotta el, aki próbált száraz és szenvtelen maradni mindvégig. Egy tudós feltalálót alakít, akit nem az érzelmei vezérelnek, s akit a találmányaiban való hite éltet.

Szóval adott egy zseni rendező, aki ekkor már túl van az általa rendezett Batman-trilógia első filmjén, ami hihetetlen kasszasiker volt, Hollywood nagy multi filmgyárai a lábai előtt hevernek. Adva van egy csodás szereposztás nagy sztárokkal. Akkor ebből csak jó film jöhet ki, ugye?

Igen, és ez majdnem tökéletes is lett…. Most nem kezdem el felhozni a nagy filmes elcseszésekről a példákat, amikor pedig minden adott volt, mert ez a film nincs elcseszve. Azért nem, mert A tökéletes trükk tényleg nagyon jó film, izgalmas történettel, jó rendezéssel, jó szereplőkkel, jó díszlettel és zenével, de, és ott ez a fránya „de”…

Érdekes, hogy a statisztikák alapján a fiatalabb korosztályt jobban megfogja a történet szövés, mint az idősebbeket... Talán ebben rejlik annak egyik oka, hogy számomra egy kicsit azért csalódást okozott. A másik ok azonban az, hogy most, amikor már harmadszorra nézem meg ezt a filmet akkor sem tudom egészen pontosan megfogalmazni miről is szól valójában. Szóval ez az a „de”… Valahogy nem állt össze a mondanivalója, ez a nagy bajom vele. Emlékszem, amikor először néztük meg társasággal a moziban és utána beszélgettünk róla abban állapodtunk meg, hogy ezt meg kell nézni még egyszer, hogy értsük mi miért is történt valójában. Aztán megnéztem kicsit később egyedül újra, de még ekkor sem esett le teljesen és egyértelműen.

A problémám, hogy túl sok mindenről szól ez a film egyszerre, barátságról, küzdelemről, elhivatottságról, tiszta és egyszerű érzésekről, talán túlzottan sok mindent akar elmondani nekünk.

A film egyik kulcs eleme, meghatározó gondolata, melyet többször is mondanak benne, hogy a jó trükk mindig egyszerű. Ez a film sajnos nem lett mondanivalójában ilyen. Véleményem szerint egy kicsit túlbonyolított a cselekmény, nem egyértelmű a konklúzió és nincs igazi katarzis, mert aki túl is él a történetben emberileg szerintem az is elbukik. Ezért van nálam ott a „de”.

Valószínűleg az eredeti regény maga is sok szempontból bonyolult, de az egy könyv, egy regény, egy írásos mű, melynél ez a bonyolítás simán beleférhet. Hisz egy hosszú könyvet több napig vagy hétig is olvas az ember, akár vissza is lapoz benne és újraolvassa a számára kevésbé érthető részeket.

A filmnél azonban bő két óránk van arra, hogy mindent megértsünk, lezárjunk és megkapjuk a végén azt katartikus élményt amiért jöttünk.

Ebben a filmben benne volt a lehetőség a tökéletességre, de nem tudott élni ezzel. Talán a forgatókönyv miatt, talán más miatt. Lehet, ha kevesebb szálon fut, egyszerűbb marad, akkor még jobban sikerül.

Nálam ez a film 10-ből 8-at ér, nagyon ajánlott darab.

a képek forrása:

IMDB

https://www.imdb.com

Ha tetszett a cikk, és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.