Egy igazán izgalmas filmmel érkeztünk el a Benedict Cumberbatch munkásságát ünneplő sorozatunk utolsó állomásához. Tamás és én a Kódjátszma című filmről írtunk, fogadjátok szeretettel!

Tamás

A Kódjátszma Alan Turing zseniális brit matematikus életének történetét eleveníti fel. Ez az élet nem volt egyszerű.

A huszadik század első felében járunk, amikor még talán gyerekcipőben sem jártak a „nagy nyugati demokráciák”, amikor még nem voltak faji egyenlőségek, amikor még a homoszexualitást egy betegségnek tekintették, amit börtönnel vagy hormonkezeléssel orvosoltak, és amikor két világháború is rettegésben tartotta az embereket. Ebben a korban születik egy matematikai lángelme, aki saját bevallása szerint néhány hét alatt tanul meg olvasni, kiskorától kezdve érdeklődik a matematika, a fejtörők és rejtvények iránt, de nem érdeklik a humán tárgyak, aki már 16 évesen Einstein munkáit elemzi. A gyermek zsenialitása lenyűgözi a tanárait, de talán éppen zsenialitása miatt viselkedési problémái vannak, melyekkel kirekeszti magát a társai közül, magányossá válik. Magányos sportot választ, atletizál és ezt olyan elszántsággal űzi, hogy majdnem kijut az 1948-as Londoni olimpiára. Az általa nem kedvelt humán tárgyakat nem tanulja, olyannyira nem, hogy többször is megbukik az érettségin(!). Ennek ellenére az egyetemi felvételi bizottság meglátja benne a matematikai zsenit, lehetőséget kap a továbbtanulásra. A második világháború alatt többedmagával megfejti a németek feltörhetetlennek hitt, hírhedt Enigma rendszerét, elmerül a biomatematikában és megjelenik több cikke például olyan témakörökben, mint hogy „tudnak-e a gépek gondolkodni?”. Egy betörés miatti feljelentés következtében derül ki, illetve kerül nyilvánosságra homoszexualitása, ahonnét már egyenes az út a korai és tragikus végkifejletig, mert e korban ez nem lehetett másként.

Egy olyan korban, amelyben a másságot - legyen az szellemi, testi vagy szexualitásbeli - képtelenek voltak az emberek elfogadni. Évekig tartó hormonkezelést követően 1954-ben, alig 42 évesen vetett véget életének. Feltehetőleg ciánmérgezésben halt meg, nem bírva tovább a megaláztatást és a magányt.

Mondhatnánk, hogy egy életbe sok is az ami Turinggal megtörtént, de talán éppen az ilyen élettörténetek azok amelyekről később a lélegzetelállító írások születnek. Éppen ezek azok a küzdelmek amelyeket érdemes lehet filmre vinni, hisz a nem középszerűt bemutatni és példának állítani mindig lehetőséget is rejt magában. Lehetőséget hogy egy izgalmas élet történetét felemelően és tanulságosan tudjuk bemutatni. Lehetőséget hogy elgondolkodtassuk a moziba látogatót a világ dolgairól, benne az egyén lehetőségeiről és kudarcairól…

A film időben több szálon fut egyszerre melyeket a történetmeséléshez és a feszültség megteremtéséhez mesterien váltogatja meg a rendező, Morten Tyldum. Megismerhetjük Turing középiskolai éveit, és kirekesztettségét, első szerelmét és magába fojtott csalódását. Láthatjuk homoszexualitása lelepleződését és innen az utat a haláláig.

A lényegi szál, az alaptörténet mindenki számára ismert lehet, hisz a történelemkönyvek sem feledkeznek meg jelentőségéről. A II. világháború alatt a németek kifejlesztettek egy Enigma nevű titkosításra és visszafejtésre alkalmas gépet, amivel egy ideig a szövetségesek számára megfejthetetlenül tudtak rejtjelezett üzeneteket közvetíteni. Ilyen üzenetekkel kommunikáltak egymással a tengeralattjáróik, ennek a segítségével közölték velük a német légierő által megtalált élelmiszerszállító konvojok koordinátáit. A szövetségeseknek rendkívül fontos volt, hogy az Enigma által kódolt üzeneteket meg tudják fejteni, hisz a konvojok elsüllyesztése élelmiszerhiányt vont Angliában maga után, minden egyes hadművelet emberek százainak, ezreinek életébe került.

Nem lehet könnyű olyan filmet készíteni, amelynek forgatókönyvét az élet írja. Ismerjük a történet végkifejletét, tudjuk előre, hogy sikerül megfejteni az Enigmát és Turing életének tragikus mozzanataival is tisztában vagyunk. Ha a rendező valósághű akar maradni, akkor a történetszállal már nem lehet meglepetést okozni. Ezeknél a filmeknél tör előtérbe a színészi játék fontossága. Benedict Cumberbatch mesterien, tökéletesen játssza a felnőtt Alan Turingot. Ha kell könnyedén meg tudja formálni a szórakozott zsenit, az emberi kapcsolatokhoz mit sem értő szánalmas hülyét vagy a tönkretett, remegő kezű, hormonkezelt, homoszexuális roncsot. Talán a filmnek ez a legnagyobb gyengéje is. A rendező Turing életéről akar mesélni, emiatt Cumberbatch játéka annyira előtérben van, annyira egyszemélyesnek tűnik a film, hogy elhomályosítja a többiek játékát. Pedig Keira Knightley megjelenése a filmben sokat ígérő, játéka, félénksége egyben magabiztossága zseniális, de valahogy a cselekmények egymásutánjában elszürkül a karaktere és mintha csak beállna a Turingot követők sorába. Csupán kis epizódokban jelenik meg Charles Dance és bár figyelemreméltó az alakítása, nincs tartalom, amelyben szerepet kapva fel tudna nőni Cumberbatch alakítása mellé.

A gyermek Turingot alakító Alex Lawther-t még mindenképpen ki kell emelni. Mimikája - a könnyes és távolba néző szem, az összeszorított száj, arcizmainak fegyelmezett játéka - amikor barátjának (ifjú kori szerelmének) halálát megtudja lenyűgöző. A ’95-ös születésű színészről még sokat fogunk hallani.

Morten Tyldum alkotása az a fajta film, ahol nem a látvány miatt maradunk a képernyő előtt. Nem egy izgalmas akciókrimi vagy egy űrháborús sci-fi, ahol a folytonos mozgás köt le bennünket. Itt a színészek játéka, az elgondolkodtató párbeszédek és az idősíkokkal való lebegő játék fog meg, késztet odafigyelésre, és egy-egy alkalommal visszatekerésre. Tyldum és a forgatókönyvíró Graham Moore a film végére eléri azt, hogy az ember többségében megválaszolhatatlan kérdéseket tesz fel magában az élet értékéről, a sors meghatározottságáról és a történelemről. 100 évvel ezelőtt valóban bűn volt másnak, adott esetben homoszexuálisnak lenni? Ezért valóban büntetés járt? Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a demokrácia mindig olyan volt, mint amilyen most, mondjuk úgy, hogy „elfogadóbb”, pedig nem…

„…a demokrácia a legrosszabb kormányzási forma – nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozott”  - Sir Winston Churchill

Összességében ez a film Cumberbatch tökéletes alakítása miatt lesz élvezetes. A cselekmény talán túlságosan ráépült, személye talán sokat van előtérben, és így a színésztársak játéka nem érhet fel a főszereplő játékához.

Nálam ez a film 10-ből 8,5-öt ér, mindenképpen ajánlott darab.

Bori

Az, hogy én itt most gépelek, és a számítógépemen keresztül tartom veletek a kapcsolatot, nagyon nagymértékben Alan Turingnak köszönhető. Az, hogy a mesterséges intelligencia az életünk része lett, és folyamatosan fejlődik, nagyon nagymértékben Alan Turingnak köszönhető.

Alan Turing (1912-1954) angol matematikus és kódfejtő, a modern számítógép-tudomány egyik atyja. A II. világháborúban feltörte a németek titkosító berendezését, az Enigmát, és ezzel milliók életét mentette meg. 1950-ben alkotta meg a Turing-tesztet, amelynek célja, hogy egy adott gépezetről megállapítsa, hogy képes-e olyan válaszokat adni, mint egy ember. A számítástechnika korának hajnalán föltette tehát a kérdést: gondolkodnak-e a gépek? Alan Turing különc zseni volt, akit már életében elismertek, utána pedig meghurcoltak.

Az, hogy életéből film készül, elismert színészeket felvonultató, drámai alkotás, amely minden díjra esélyes lehet, csak idő kérdése volt. A Kódjátszma című filmet 2014-ben mutatták be, Benedict Cumberbatch főszereplésével. Csak azért nem vitt el végül minden díjat, mert szintén 2014-ben került a mozikba a Stephen Hawking életéről szóló, A mindenség elmélete című film, ami még egy fokkal jobban, minden gátlás nélkül hatott az érzelmekre, és ezzel rendre be is gyűjtött minden díjat. Arról, hogy melyik a legjobb Hawking életéről készült film, Csillával egyébként már írtunk.

A Kódjátszma mindent bevet, hogy magával ragadja a nézőt. Három szálon fut: egyrészt bemutatja Alan gyerekkorát, azt, hogy már fiatal fiúként is kilógott a sorból. Másrészt bemutatja, hogyan hurcolták meg 1951-ben a már felnőtt Alant azért, mert férfiakkal volt szexuális kapcsolata. Harmadrészt a film középpontjában természetesen az áll, ahogy Alan Turing és csapata erejét megfeszítve dolgozik a II. világháború harcai közepette, hogy feltörje az Enigmát.

A három szál döcögve, töredezetten indul be. Az időbeli ugrásokat az elején nehéz követni. Én mégis nagyon szeretem a Kódjátszmát. Ha egyszer ráérzünk a ritmusára nagyon izgalmas lesz. Az pedig, hogy elhivatott és tehetséges szereplőgárda gyűlt össze a filmhez, nem is kérdés. Benedict Cumberbatch frissen és hitelesen alakítja Turingot, nem a rutinra hagyatkozik, pedig nem először áll kamera elé egy különc zseni szerepében. Mellette Keira Knightley visszafogottan, de éppen ezért nagy meggyőző erővel játssza Joan Clarke-ot, a matematikust, aki a kódfejtőcsapat fontos tagja. A mellékszereplők közül én most Matthew Goode-ot emelném ki, aki lehengerlően sármos, és a tőle megszokott, magával ragadó könnyedséggel alakítja Hugh Alexander sakkbajnokot: alig pár jelenete van, de mindegyik emlékezetes.

Amellett azonban nem mehetünk el szó nélkül, hogy a Kódjátszma történelmileg nem hiteles. Ezt szem előtt kell tartanunk, amikor nézzük. Az alkotók következetesen sutba dobják a történeti hűséget a drámai hatás kedvéért. Gyakorlatilag nincs olyan történelmi tény a filmben, amelyen ne alakítottak volna művészi szabadsággal. A legjobb példa erre az, amikor egy drámai jelenetben láthatjuk, ahogy a kódfejtőcsapat maga dönti el, hogy az Enigma feltörésével megszerzett adatokat hogyan használja fel. Ezzel a csapat tagjai a filmben élet és halál uraivá válnak. Dramaturgiai szempontból nélkülözhetetlen jelenet, de a valóságban természetesen másképp volt. A megszerzett adatok felhasználásáról, a háborúról, életről és halálról felsőbb szinteken döntöttek.

A Kódjátszmát Alan Turing személyiségének ereje teszi kivételes filmmé: az ő emberi drámája, tragikus, mégis inspiráló élete. Alan Turing megérdemli, hogy emlékezzünk rá, felnézzünk rá és elismerjük. Hiszen, ha ez nem is tudatosul bennünk, ötleteivel, gondolataival és tetteivel a mai napig hat az életünkre. 

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.