Wanda döntése

2022.06.08. 17:54

Aznap, amikor megnéztem a Doctor Strange az őrület multiverzumában című filmet, ezt írtam A Kihagyhatatlan csoportban: „Ma meg tudtam végre nézni a Doctor Strange 2-t. Nagyon élveztem. :) Meglepően sok, de jól működő horror elem van benne, és jól eltalált humor. A történetben lehetett volna egy kicsivel több Doctor Strange, de Benedict Cumberbatch még mindig egy zseni!❤ Elizabeth Olsen már azért díjat érdemelne ahogy azt mondja, "it doesn't seem fair", John Krasinski meglepetés szerepe pedig <3 . "

 

wanda.jpg

 

„A történetben lehetett volna egy kicsivel több Doctor Strange”, ez suta megfogalmazás részemről, de az biztos, hogy érdekes beszélgetéseket indított el. Rávilágít ugyanis arra, hogy a Doctor Strange második részében nem Doctor Strange karaktere, sorsa viszi előre a cselekményt. A filmet Wanda drámája mozgatja, Doctor Strange csak asszisztál.

Lehet ezt persze egyszerűen koncepcionális hibának tekinteni, és azt mondani, hogy a film ezért nem volt jó. Az utóbbi napokban azonban én arra jutottam, hogy inkább megpróbálok Wanda drámájának mélyére nézni. Miért gondolkodom rajta még mindig, három héttel azután, hogy megnéztem a filmet?

Wanda története egészen a salamoni döntésig vezethető vissza. A salamoni döntés bibliai történet, a Királyok I. könyve 3. részében olvasható. Élt két nő, akik egy házban laktak. Három nap különbséggel szültek, de egyikük egy éjszaka véletlenül agyonnyomta gyermekét.  Amikor észrevette, hogy a fiú meghalt, átosont a másik nőhöz, és kicserélte a holt gyereket az élővel. A másik asszony csak a reggeli fényben látta, hogy nem is a saját gyermeke a halott. Salamon király elé vitte az ügyet.

 

giuseppe_cades_judgment_of_solomon_masolata.jpg

Giuseppe Cades XVIII. századi olajfestménye a salamoni döntésről

 

Mindkét nő hosszan bizonygatta, hogy az élő gyerek a sajátja, a király végül hozatott egy kardot azzal a szándékkal, hogy ketté fogja vágatni az élő gyermeket, mert úgy lesz igazságos, ha a két nő a fele-felét kapja. „Se enyim, se tied ne legyen; vágjátok ketté” – egyezett bele az a nő, amelyiknek a fia meghalt, a gyerek anyja azonban ijedten tiltakozott, mondván, inkább adják az élő gyermeket annak, akié meghalt. Ebből Salamon kitalálta, hogy mi az igazság, és a gyermeket visszaadta az igazi anyának.

A Doctor Strange 2-ben azt láthatjuk, ahogy Wanda saját magával küzd meg, és hoz végül, a gyerekei érdekében jó döntést. Skarlát Boszorkányként először semmilyen pusztítástól nem riad vissza, hogy fiait maga mellett tudhassa, de végül az ő érdekükben képes másként dönteni.

A salamoni döntés történetét számtalan formában földolgozták már. Georg Friedrich Händel oratóriumban, Bertolt Bercht színpadi műben, A kaukázusi krétakörben írta meg a történetet. A szeretet és önzetlenség örök története Marvel-köntösben sem lesz kevesebb. Még mindig megrázó és magával ragadó.

 

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr6617851637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2022.06.08. 18:28:59

De szuper! Annyira jól megvilágítja, hogyha mélyebben megnézzük, a Marvel-filmeket sem szabad lenézni.:) Nagyon köszi ezt a bejegyzést!

Egyébként nagyon érdekes, hogy a salamoni ítéletet sokszor egy olyan kiegyenlített döntés értelemében használják, aminél végül mindkét fél részt kap, így lesz igazságos, tehát korántsem az eredeti történet szerint. Bennem ez sokáig nem tudatosult.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2022.06.08. 18:38:40

@ChristineJane: igen, nagyon érdekes, amit írsz. A "köznapi használatban" teljesen más értelme van a salamoni döntésnek, mint eredetileg. Ezért is örülök, hogy most egy kicsit belemélyedtem.:)

gertrudstein 2022.06.09. 06:43:04

Nahát! Szép párhuzam. Lemondani a saját boldogságról a másik boldogulásáért. Nemes lélekre vall. :)
Wanda nem volt gonosz, sem bosszúálló.

vincentmarvinjules 2022.06.09. 15:16:08

Igen, ez a film drámai szála, bár senki sem arra várt, hogy Doctor Strange "alárendeli magát" egy másik hős katartikus küzdelmének, aki így elviszi előle a show-t :)
De azért jó volt!
És tök jó a felvetésed! :)

IamSherLocked 2022.06.11. 09:11:36

@gertrudstein: de érdekes, amit írtok. Szerintem nem mondott le a saját boldogságáról. Mert neki csak annyi választása volt, hogy megmenti a gyerekét, hogy az élhessen, vagy haljon meg. És megtalálta a valószínűleg egyetlen módját a genetikai tesztek nélküli korban annak, hogy ne öljék meg a gyerekét. Ez szerintem a saját boldogsága. De engem már ez a mód, ahogy kiderítette az igazságot, hogy megöletéssel fenyegetőzött, elborzaszt. Miért nem csak azzal fenyegetőzött, hogy elviteti, és sose látják viszont? Az is épp elég teher egy anyának. A döntése egyébként igazságos, de tényleg nem mindkét fél profitál. Na most már érdekel, mi a szituáció a filmben! :)

IamSherLocked 2022.06.11. 09:14:37

@IamSherLocked: avagy annyira firnyákos volt a nő, hogy tudta, hogy ha ezt mondja, akkor azzal nemcsak megmenti a gyerekét, mert önzetlen kérést ki utasítana vissza, de még ki is derül belőle az igazság, és ha azt is tudta, hogy Salamon király igazságos ember hírében áll, akkor meg biztosra ment. Tudta, hogy így visszakapja a gyerekét.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2022.06.15. 13:43:10

@IamSherLocked: firnyákos, milyen fineszesen jó szó ez!:)

Engem amúgy az érdekel, mit szólsz a filmhez, miután megnézted, szerintem jobb, mint az első!
süti beállítások módosítása