Magam is meglepődtem, mennyire megérintett a Lucifer befejező évadja. Mert bár voltak benne hatásvadász elemek, túlhúzott poénok és szinte már zavaróan túlcsorduló érzelmek, sokkal komolyabb és átgondoltabb happy endet kaptunk, mint arra számítottam. Ezért a boldog befejezésért áldozatokat kellett hozni, úgyhogy amikor Chloe és Lucifer az utolsó jelenetben ott áll az ajtóban, az egy édes-bús pillanat.

 

 

A Lucifernek hat évad alatt voltak mélypontjai, a harmadik évadja (amit pedig én nagyon vártam) a mai napig kilóg a sorból. De az biztos, hogy a Netflixen megtalálta a helyét, és egy szép fejlődéstörténet lett belőle, amelynek központi kérdése az, hogy válhat-e maga az Ördög jobbá. Megtalálhatja-e létezése értelmét? Mert, ha az Ördög képes erre, akkor mi emberek is, ami biztató. Az utolsó évadban mindenre választ kapunk, közben pedig sírhatunk és nevethetünk. Mert Lucifer valóban egy esendő Ördög, aki ugyanúgy a boldogságot keresi, mint mi emberek…

 

A tovább mögött elolvashatjátok, miként írtam a Luciferről az évek során.

 

Read less, more tv! (A Lucifer kezdetei)

Jön a Lucifer 5. évada (Milyen volt a 4. évad?)

Lucifer, az esendő Ördög (Milyen volt az 5. évad első fele?)

Az égiek bizony épp olyanok, mint mi emberek (Milyen volt az 5. évad második fele?)

 

eljohet-e.jpg

 

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről és ajánlókról, akkor kövesd A Kihagyhatatlan blogot a Facebookon is, és csatlakozz A Kihagyhatatlan csoporthoz is! Várok mindenkit szeretettel! :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr7716690806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2021.09.19. 14:36:32

Alapvetően elégedett vagyok az évaddal, szép volt, de SPOILER: miért kellett ebbe is behozni az időutazást? Rory nem azért lett dühös, és elfojtott érzelmekkel teli, mert az apja elhagyta? Akkor miért az a megoldás, hogy az apja mégis elhagyja? Simán meg lehetett volna oldani úgy is, hogy Lucifer följár a Pokolból. Persze értem én, akkor nem lett volna ilyen szívfacsaró a vége. De komolyan mondom, nem láttam még olyan filmet/sorozatot (még a Vissza a jövőbe se olyan, de az úgy tökéletes, ahogy van), amely rendesen kezelte volna az időutazás problémáját, és ne egy nagy katyvasz lett volna belőle. De mondom, a végső megoldás azért jó ötlet, és szépen meg is valósították. Lucifernek jól áll, hogy ő a Pokol pszichológusa/pszichiátere. Örülök, hogy végignéztem a sorozatot.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2021.09.19. 14:44:07

@ChristineJane: teljesen igazad van. Csak azt tudom mondani, hogy én puhány vagyok, és az érzelmeimmel könnyen meg lehet venni.:) Amikor bejött az időutazás, elengedtem magam, és hagytam, hogy az érzelmeimre hassanak. És így szuper élmény volt. Egyébként annyi mindenbe bele lehetne kötni, de én most csak élvezni akartam ezt az utolsó évadot.:)

vincentmarvinjules 2021.09.20. 11:36:29

a szívnek meg kell szakadni!
de előtte meg kell néznem!

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2021.09.20. 11:47:43

@vincentmarvinjules: valóban, ha nem nézed meg, úgy nehezen szakad meg.:D
süti beállítások módosítása