Luci, a stílusikon

2019.05.03. 16:36

2009 májusának valamelyik szép napján született egy kismacska. Ez a kismacska 2009 júliusában aztán hozzám került. Mondhatnám, hogy az én kismacskám lett, de minden macskás ember jól tudja: a macskák esetében ez fordítva van. Nem a gazdája lettem Lucinak, hanem a szolgálója. Én lettem az ő embere.

Tíz évvel ezelőtt Luci választott engem és a családomat, hogy lessük minden kívánságát. Cserébe pedig ő egy igazi macska: misztikus, védtelen és csodálatos. Tíz éve mindennap szebbé teszi az életünket.

Amikor hozzám került, Luci pehelykönnyű volt, és a tenyeremben elfért. Éjszakánként nem hagyott aludni, napközben szorgalmasan rágcsálta a könyveim sarkát. Ma már mellettem dorombol esténkét, az ételeimet rágná meg nagy lelkesen, és jelenleg is nehezen tudok gépelni, mert teljes súlyával pihen kedvenc helyén: a jobb karomon.

Luci január óta hősiesen gyógyul egy súlyos betegségből: már nagyon jól van, de hogy műtét utáni sebeit védjük, és gyógyulását segítsük, január óta a legkülönfélébb kötéseket, és külön neki szabott pulóvereket hordja, amelyekben természetesen nagyon csinos, egy igazi stílusikon. Magától értetődő  hát, hogy rengeteget fényképeztem Lucit az elmúlt hónapokban. Születésnapja alkalmából ezekből a fényképekből válogattam Nektek egy galériára valót. Fogadjátok szeretettel!

 

 

Azt, hogy hogyan lehet házilag, könnyen és gyorsan, csinos macskagarbót készíteni, én is egy blogról tudtam meg: INNEN.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr1114779862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gertrudstein 2019.05.03. 17:13:08

Ellenállhatatlan!!! Még sok-sok boldog évet kívánok Lucinak a gazdája jobb karján :) <3

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2019.05.03. 17:15:08

@gertrudstein: köszönjük! Feltétlenül átadom Lucinak a jókívánságokat!:)

ChristineJane 2019.05.03. 17:31:41

Luci egy cukorborsó. Boldog születésnapot kívánok neki! <3 <3

vincentmarvinjules 2019.05.03. 17:51:51

Igen, a macskák különleges lények... De a kutyák is! A kutyádat megszelídítette már a ház úrnője, a gyönyörű Luci?

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2019.05.03. 17:56:34

@vincentmarvinjules: :))) Sajnos még nem, de szerintem a következő 10 évben összebarátkoznak majd!:)

IamSherLocked 2019.05.03. 18:09:59

Óóó, azok az igéző macskaszemek... irigylem őket. :)
Lucikára valóban jó szó, hogy stílusikon, mert szépnek azért nem mondanám ebben a kötésben :D
De a kötést ki/levéve ő az egyik legszebb cica. Átlagosnál kisebb termete valahogy elegánsabbá teszi.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2019.05.03. 18:10:43

@vincentmarvinjules: Köszönöm a drukkolást, Luci és Elmó nevében is!:)

ChristineJane 2019.05.03. 18:16:46

@IamSherLocked: azért az a narancssárga garbó nekem egészen bejön.:DD

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2019.05.03. 18:22:04

@IamSherLocked: "Átlagosnál kisebb termete valahogy elegánsabbá teszi." Luciról te tudod a legszebbeket mondani, dear!:)

vincentmarvinjules 2019.05.08. 07:55:27

Úgy látszik, a macskákat jobban szeretjük, mint embertársainkat :) :)

ChristineJane 2019.05.10. 15:20:36

@vincentmarvinjules: remélem, azért a macskák arra is tanítanak minket, hogy szeressük embertársainkat.:)

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2020.07.04. 09:51:35

Egyébként nem tudom, a harmadik és a hetedik kép miért fordult meg, de ahhoz, hogy kijavítsam, az egész galériát újra kellene csinálnom, úgyhogy most inkább így hagyom, ha nem haragszotok...:) Szerintem egyszer majd ugyanolyan rejtélyesen visszatalál a helyére, mint ahogyan elfordult.
süti beállítások módosítása