Luci, a stílusikon
2019.05.03. 16:36
2009 májusának valamelyik szép napján született egy kismacska. Ez a kismacska 2009 júliusában aztán hozzám került. Mondhatnám, hogy az én kismacskám lett, de minden macskás ember jól tudja: a macskák esetében ez fordítva van. Nem a gazdája lettem Lucinak, hanem a szolgálója. Én lettem az ő embere.
Tíz évvel ezelőtt Luci választott engem és a családomat, hogy lessük minden kívánságát. Cserébe pedig ő egy igazi macska: misztikus, védtelen és csodálatos. Tíz éve mindennap szebbé teszi az életünket.
Amikor hozzám került, Luci pehelykönnyű volt, és a tenyeremben elfért. Éjszakánként nem hagyott aludni, napközben szorgalmasan rágcsálta a könyveim sarkát. Ma már mellettem dorombol esténkét, az ételeimet rágná meg nagy lelkesen, és jelenleg is nehezen tudok gépelni, mert teljes súlyával pihen kedvenc helyén: a jobb karomon.
Luci január óta hősiesen gyógyul egy súlyos betegségből: már nagyon jól van, de hogy műtét utáni sebeit védjük, és gyógyulását segítsük, január óta a legkülönfélébb kötéseket, és külön neki szabott pulóvereket hordja, amelyekben természetesen nagyon csinos, egy igazi stílusikon. Magától értetődő hát, hogy rengeteget fényképeztem Lucit az elmúlt hónapokban. Születésnapja alkalmából ezekből a fényképekből válogattam Nektek egy galériára valót. Fogadjátok szeretettel!
Azt, hogy hogyan lehet házilag, könnyen és gyorsan, csinos macskagarbót készíteni, én is egy blogról tudtam meg: INNEN.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gertrudstein 2019.05.03. 17:13:08
PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2019.05.03. 17:15:08
ChristineJane 2019.05.03. 17:31:41
vincentmarvinjules 2019.05.03. 17:51:51
PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2019.05.03. 17:56:34
vincentmarvinjules 2019.05.03. 17:57:26
IamSherLocked 2019.05.03. 18:09:59
Lucikára valóban jó szó, hogy stílusikon, mert szépnek azért nem mondanám ebben a kötésben :D
De a kötést ki/levéve ő az egyik legszebb cica. Átlagosnál kisebb termete valahogy elegánsabbá teszi.