Mindig eltökélem, hogy most aztán elárasztom ajánlókkal a blogot, és hetente egymás után sorakoznak majd a jobbnál jobb ismertetők filmekről és könyvekről. Csakhogy jó munkához idő kell. Így hát, amíg egy bejegyzés az ihlettől a megjelenésig jut - egyedül, vagy csodálatos csapatmunkában - addig rendszerint számos szuper hír érkezik a sorozatok, filmek és könyvek kihagyhatatlan világából, amelyeket muszáj veletek megosztanom. Így esett most is. Jöjjön hát három izgalmas előzetes, három sorozathoz. Az összekötő kapocs köztük az, hogy mindhárom sorozatot letehetetlen könyvekből forgatták:

1. Neil Gaiman és Terry Pratchett: Elveszett próféciák/Good Omens: "Ha hihetünk Anges Nutter szép és pontos próféciáinak - az egyetlen teljesen megbízható jövendölésnek a világ jövőjéről -, akkor a világ egy szombati napon ér véget. Ami azt illeti, most szombaton. Nem sokkal uzsonnaidő után... Ami elég nagy fejtörést okoz Crowleynak, a Pokol itt ügyködő démonának (korábban kígyónak), és ellenpárjának, Azirafaelnek, aki aktív angyal és passzív antikvárius. Ők ugyanis szeretnek itt lenni. Így hát meg kell állítaniuk az Apokalipszis Négy Motorosát, kivédeni a Boszorkányvadász hadsereg (létszám: két fő) támadását, mindenekelőtt pedig megtalálni - tibetiek, földönkívüliek, atlantisziak és egyéb helyi érdekek között - az Antikrisztust, akiről annyit lehet tudni, hogy jelenleg tizenegy éves és egy angol kisvárosban unatkozik..."

 

good-omens.jpg

 

Crowleyt David Tennant alakítja, Azirafaelt Michael Sheen játssza. De ami jelenleg izgalomban tartja a sorozatrajongó világot az az, hogy Istent Frances McDormand alakítja, a Sátán bőrébe pedig nem más bújik, mint Benedict Cumberbatch. A jelenleg 6 részesre tervezett sorozatot 2019. május 31-én mutatja be az Amazon. De azt, hogy a főcíme milyen lesz, ITT már meg is nézhetitek. Már Ti is számoljátok a napokat?

 

 

A tovább mögött még két izgalmas sorozat vár Rátok, kattintsatok!

 

 

2. Joseph Heller: A 22-es csapdája/Catch-22: "Az 1923-ban született amerikai regény- és drámaíró, Joseph Heller első regénye korszakalkotó, groteszk, mégis zseniálisan ábrázolja a háborút. A háborút, mint őrült gépezetet, amelyben mindenki őrülten viselkedik, és amelyből akkor sem lehet kikerülni, ha valaki őrült, és akkor sem, ha valaki normális. Ez a 22-es paragrafus csapdája. És egyben világunk abszurditásának egyik legtökéletesebb megfogalmazása."

Igen, az alapanyag önmagában kultikus, de ahogy a sorozatjunkie fogalmaz, mindemellett a sorozat eszméletlen szereplőgárdával érkezik. George Clooney és Hugh Laurie mellett a többi színész is remek. A sorozat 2019. május 17-én érkezik a Hulura. Van mit várni, az biztos.

 

 

3. Luke Jennings: Codename Villanelle: A könyv magyarul még nem jelent meg, de a belőle készült sorozat (Killing Eve, magyarul Megszállottak viadala) nálunk is népszerű. A történet szerint Eve Polastri, az MI5 munkatársa, és Villanelle, a titokzatos és szívtelen bérgyilkos megszállottan kergetik egymást keresztül kasul a világban. Az első évad néha humoros, néha bizarr, néha pedig egyszerűen csak túl erőszakos, de mindenképpen izgalmas. Az biztos, hogy a két nő beszélgetései a legemlékezetesebbek. A sorozat főszereplői Sandra Oh (Eve) és Jodie Comer (Villanelle). A második évadot 2019. április 7-én mutatja be az AMC és a BBC America. Az előzetes alapján Eve és Villanelle még mindig megszállottak:

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr914630366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2019.02.16. 16:15:19

Egyértelműen a Good Omenst várom a legjobban, de a többi is jól néz ki! A Killing Eve elsò évada nagyon idegesített, de ez az előzetes most meggyőző! Bizakodom, hogy izgalmas lesz!

ChristineJane 2019.02.16. 16:42:18

Vajon hányszor jelent meg az előző kommentem?

vincentmarvinjules 2019.02.17. 06:27:43

Micsoda sztárok! Sorozatban szerepelni alap!
Én is a Good Omenst várom a legjobban :)))

vincentmarvinjules 2019.02.17. 06:38:44

Egyébként, a 22-es csapdájának klasszikus feldolgozását nem hiszem, hogy fölülmúlják...
www.imdb.com/title/tt0065528/

ChristineJane 2019.02.17. 12:11:26

@vincentmarvinjules: érdekes, az eddigi hozzászólásaid alapján úgy gondolnám, hogy a 22-es csapdája jobban érdekel.:)

Amúgy én azt hallottam, hogy a film nagyon rossz.:(

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2019.02.17. 12:15:19

@vincentmarvinjules: @ChristineJane: én is azt hallottam, hogy a film nagyon rossz. Töredelmesen bevallom, még nem láttam, és a könyvet sem olvastam. De mire megjön a sorozat, mindent pótolok!
süti beállítások módosítása