Ex Machina

2016.01.07. 18:50

2015-öt Michael Fassbenderrel búcsúztattuk, 2016-ot kezdjük egy kihagyhatatlan filmmel! Az eredeti tervek szerint mozikba jött volna az Ex Machina. Végül azonban csak a Titanic filmfesztiválon mutatták be, majd DVD-n jelent meg Magyarországon. Én Csillával és Erzsivel láttam először a Titanic filmfesztiválon. Nagyon tetszett nekünk, írtunk is róla. A Halhatatlan szeretők és a Jane Eyre mellett egyelőre az Ex Machina az utolsó film, amiről együtt írtunk, de ha nagy lesz az érdeklődés, folytatjuk! :) Addig is nézzétek meg az Ex Machinát!

 

ex.jpg

 

Erzsi

Ez a film egy nagyon izgalmas pszichológiai sci-fi. Kicsit a detektívregényekre is hasonlít, zárt térben vagyunk, limitált számú, kidolgozott, sokszínű karakterrel, és sok egymást követő, tartalmas párbeszéd alapján kell(ene) eldöntenünk, ki mond igazat, s ki hazudik, manipulál. A párbeszédek és a szereplők kimondottan erősek, ami meglepő, hogy hullámzó érzelmeket váltottak ki belőlem, néhol emberiek és esendőek, könnyű velük és motivációikkal, félelmeikkel azonosulni, néhol pedig úgy éreztem, ennél távolabb már nem is állhatnának tőlem, jelenlegi világomtól.

Emellett a film rengeteg izgalmas erkölcsi, filozófiai, társadalmi kérdést vet fel, férfiak és nők, emberek és gépek viszonyáról, például, mikre lehetünk képesek a jövőben, mikre használhatóak fel az adataink, létrehoznánk-e mesterséges intelligenciát, ha módunkban állna, milyen hatással volna ez az emberiség jövőjére, mikre képes a mesterséges intelligencia és hogyan tekintenénk rá, gépként, vagy érző (emberi) lényként szemlélnénk-e?

A film egy pontján azt hihetnéd, mindezekre a kérdésekre megkaptad a választ. Ám a film óriási erénye, hogy izgalmas befejezéssel és még rengeteg újabb megválaszolatlan kérdéssel zárul, így bőven ad gondolkodnivalót későbbre is. :) Erre a legjobb példa, hogy hárman háromféle értelmezéssel léptünk ki a moziból és mindhárom elmélet logikailag teljesen megállja a helyét az események láncolatát figyelembe véve.

Csilla

Mi is a Turing-teszt? A Benedict Cumberbatchről elnevezett teszt során chateléssel kell eldöntened, hogy emberrel beszélgetsz, vagy mesterséges intelligenciával. De mi értelme van egy olyan Turing tesztnek, ahol látod, hogy egy emberi megjelenésű robottal beszélgetsz? Lehet-e egy robotnak humorérzéke? Vajon hogy lehet megoldani, hogy egy robot értelmezni tudja a beszélgetőtársa arcára kiülő érzelmeket? És ha beleprogramozzák a robotba, hogy érezzen gyönyörérzetet, akkor nem fogja-e keresni azt, nem alakulhat-e ki nála tetszik - nem tetszik érzet/érzés? Vonzódhat vajon egy robot egy emberhez? (Ha már itt tartunk, miért keresnék az emberek egymás társaságát, ha nem lennének nemek?) Hol a határ ember és robot között? Van-e önálló léte egy robotnak? Nem a megszokott mi-történik-a-világgal-ha-a-robotok-hatalomra-jutnak történet? Nem. Meg kell nézni? Londonbaby!!

 

 

Bori

Caleb, a fiatal és tehetséges programozó a világ egyik legnagyobb internetes cégénél dolgozik. A cégen belül megnyer egy versenyt, amelynek díja, hogy eltölthet egy hetet Nathannel a cég vezérigazgatójával. Nathan hegyek közé és föld alá bújtatott luxusnyaralójába/kutatóközpontjába érkezve aztán megtudja, hogy nagy feladat vár rá az elkövetkező egy hétben: el kell végeznie a Turing-tesztet az egyik roboton, amelyet Nathan fejlesztett. Meg kell tehát tudnia, hogy az adott robot valóban képes-e az önálló gondolkodásra. Képes-e döntéseket hozni? A teszt elvégzésénél van azonban egy nehezítő tényező: a vizsgálandó robot rendelkezik szexualitással. A neve Ava, és gyönyörű fiatal nő…

Az Ex Machinában az az izgalmas, hogy egyszerre képes nagyon kiszámítható és olyan lebilincselő lenni, hogy miközben nézzük, nem tudunk megmozdulni a székben. Mit akar valójában Nathan? Ki ébred valójában öntudatra, Ava vagy Caleb? Képes-e szeretni egy robot? A kérdések és fordulatok egyre csak jönnek, s bár könnyen kitalálhatjuk, mi fog történni a következő percben, a film még sem veszít feszültségéből és erejéből.

 

creepy-dance-ex-machina.jpg

 

Alex Garland elsőfilmes rendezőnek (de tapasztalt forgatókönyvírónak) minden képkockájában ott a feszültség, olyankor is, amikor például csupán a gyönyörű (norvég) tájat látjuk. És ott van Nathan, az antiszociális, enyhén bunkó, de zseni tudós, akinek karaktere lehet, hogy sablonos, de megformálója Oscar Isaac kihoz mindent ebből a sablonból, amit csak lehet. Például az egyszerre lenéző mégis érdeklődő arckifejezésével.

Domhnall Gleeson tökéletes az első látásra félénk és visszahúzódó Caleb szerepében. A film sztárja azonban egyértelműen Alicia Vikander, az Avát alakító gyönyörű svéd színésznő. Arca rezzenéstelen, mint egy roboté, mégis képes érzelmeket kifejezni, egyszerre tud esetlen és félelmetes is lenni.

Az Ex Machina látványvilága és hangulata is letisztult és steril, egyszerűen lenyűgöző. Annál pedig nincs is jobb élmény, amikor valakivel (az én esetemben Csillával és Erzsivel) megnézi az ember, és a moziból kilépve mindenki más kérdést vet fel, aminek a vége nagy nevetés és nagy beszélgetés lesz.

 

Ex Machina

színes, amerikai-angol sci-fi, 2015

 

rendező: Alex Garland forgatókönyvíró: Alex Garland

zeneszerző: Geoff Barrow, Ben Salisbury operatőr: Rob Hardy

 

szereplők: Alicia Vikander (Ava) Domhnall Gleeson (Caleb) Oscar Isaac (Nathan) Sonoya Mizuno (Kyoko)

 

 

Alicia Vikander karrierje most kezd beindulni. Következő érdekes filmje a 2016. január 28-án mozikba kerülő A dán lány lesz, amelyben Einar Wegener (Eddie Redmayne) festőművész feleségét alakítja. Wegener volt az első, aki (az 1930-as években) nemi átalakító műtéten esett át, és Lili Elbe-ként élt tovább. Felesége támogatta a döntését.

Domhnall Gleeson azzal lett ismert, hogy Bill Weasleyt alakította a Harry Potter – filmekben. (Édesapja, Brendan Gleeson pedig Rémszem Mordon volt a Harry Potter – filmekben.) Domhnall ezenkívül együtt szerepelt Michael Fassbenderrel a Frank című filmben.

Oscar Isaac és Domhnall Gleeson együtt szerepel a Csillagok háborúja – Az ébredő erő című filmben, ami Karácsonykor került a mozikba.

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr988019813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IamSherLocked 2016.01.07. 21:44:20

Jaj, de szuper film ez! És milyen izgalmas három külön ajánlót is olvasni hozzá! :) Azt hiszem, a stílusáról teljesen egyértelmű, hogy melyik a te hozzászólásod, kedves puffcinq, de meg kell mondjam, a többi ajánló is igen jó! :)

MsMarple 2016.01.08. 10:55:18

Sziasztok! Mindhárom ajánló nagyon jó, szuper ötlet volt, hogy hárman is leírtátok, hogy hogy láttátok a filmet! Az ajánlókat együtt és külön-külön olvasva is arra jutottam, hogy alig várom, hogy megnézzem a filmet! Bevallom, a korábban olvasott online kritikák egyike sem hitette el velem, hogy ennyire izgalmas szellemi kalandra hív ez a film! Köszönöm, hogy meginvitáltatok rá! :)

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2016.01.08. 13:29:04

@MsMarple: Nagyon örülök, hogy így kedvet csináltunk a filmhez, remélem, hamarosan meg tudod nézni.:) Továbbá ajánlom a Halhatatlan szeretőket:

puffcinq.blog.hu/2015/10/31/halhatatlan_szeretok_893

és a Jane Eyre-t:

puffcinq.blog.hu/2015/11/23/jane_eyre_ujra_harom_eves_a_kihagyhatatlan_blog

Ha nem láttad még őket, hátha kedvet kapsz, ezekről is hárman írtunk. :)))

@IamSherLocked: de még milyen jó a többi ajánló! Remélem, lesz még ilyen! :)

ChristineJane 2018.01.06. 12:11:35

Zseniális ez a film, és tényleg már kifejezni nem tudom, milyen zseniálisan írtok, megint csak köszönöm!!:))
süti beállítások módosítása