A Bestiarium Hungaricum első ízben kísérli meg áttekinteni a magyar népi kultúra csodás (és olykor félelmetes) lényeit. Csodaszarvas, turul, bányarém, prikulics és még sok más misztikus és izgalmas lény vonul fel ebben a - Cser Kiadó gondozásában megjelent – gyönyörűen illusztrált kötetben. A Bestiarium Hungaricumról Magyar Zoltán néprajzkutatóval, a könyv szerzőjével beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin áprilisi számában olvashatjátok.

El tudná mondani, mit is jelent a bestiarium?

A bestiarium egészen az antik időkig visszanyúló kultúrtörténeti műfaj. Főként a középkorban volt nagyon divatos, számos kódexet készítettek, amelyek bestiarium lett a neve, jobban mondva a tematikája. Egy bestiariumban mindazokról a csodás, elképzelt, fantasztikus lényekről írnak – sokszor illusztrálják is – amelyek megjelentek az emberiség kultúrtörténetében, képzeletében. Gondoljunk itt különféle szörnyekre, atipikus lényekre, kettős lényekre, mint például a kentaur. De említhetném példaként a sárkányokat, sellőket is, a sor nagyon hosszú és nagyon színes. Németh Gyula, P. Szathmáry István és én egy bestiariumnak a magyar változatát próbáltuk megalkotni. A nagyvilágban, a XX. századi folklorisztikai irodalomban, képzőművészeti irodalomban rengeteg példa van bestiariumra, de a magyar tudományban, magyar kulturális irodalomban valamiképpen ez elmaradt, senki nem csinálta meg még előttünk.

Még 2024-ben írtam, hogy a Riválisoknál nincsen jobb sorozat. Szerencsére nemcsak én gondoltam így, így 2026. május 15-én érkezik a Jilly Cooper regényei alapján készülő sorozat második évada a Disney+-ra. 

A "tovább" mögött megmutatom a 2. évad csábító, hosszú előzetesét is, amely már sok mindent megmutat - például, hogy David Tennant karaktere túlélte az előző évadot egy kis fejfájással, és visszatér -, de sok meglepetést is hagy a sorozat nézőinek. Kattintsatok!:)

Felgyorsult életünkben az online tér segít, ott mindenre választ találhatunk. De biztos, hogy jó, hogy ennyire beengedtük az életünkbe az algoritmusokat, a ChatGPT-t? Miért teszünk fel a mesterséges intelligenciának olyan kérdéseket, amelyeket egy másik embertől kellene megkérdeznünk? Miért bízunk jobban a gépben, mint magunkban? Több más könyv után Tari Annamária klinikai szakpszichológus legújabb kötete is az információtechnológiai fejlődés lélektani hatásaival foglalkozik. Az Üresre töltve című kötetről a szerzővel beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin áprilisi számában olvashatjátok.

A könyv címét – Üresre töltve – Rényi Ádám, a XXI. század kiadó vezetője találta ki. Számodra mit jelent ez a cím, mit fejez ki a könyvből?

Szerintem a cím zseniális, és jól lefedi azt a paradoxont, amiben élünk. Miközben pörgetjük a közösségi médiát, elárasztanak minket az impulzusok, azonközben egy elég széles csatornán folyik ki rengeteg érzelem és a jó érzéseink nagy része. A helyükben pedig marad a kiüresedés. Ma már kutatások sokasága bizonyítja, hogy a közösségi média, az online tér túlzott használata depresszív állapothoz vezethet. Gyakorló klinikusként nekem éppen azok az emberek fontosak, akik nincsenek még 25 évesek, de már beszippantotta őket az az éltforma, amiről úgy gondolják, hogy a modern XXI. századi léthez hozzátartozik, nem lehet belőle kimaradni, de közben nagyon veszélyes. A cím szerintem Ádámban is azért ötlött fel, mert jól megfogja, amit az alcímben kifejtünk. Üresre töltjük magunkat, a digitális hedonizmust az analóg depresszió követi: ott ülünk a széken, hogy valamit kell kezdenünk a saját valódi életünkkel a realitás keretei között. Jó lenne megérteni, hogy a kívülről kapott érzelmi sztrókoknak, impulzusoknak, azaz, amikor kapok egy lájkot vagy szívecskét, azoknak tényleg van hatása, csak éppen nagyon rövid és minimális, nem tartós érzelem, amire később támaszkodni lehet.

Jane Austen történeteiből sosem elég, ez már biztos. Olvassuk őket, nézzük őket, továbbgondoljuk őket, egy-egy karakter sorsán elgondolkodunk. Mary Bennet különösen érdekes. A Büszkeség és balítéletben ő mindvégig egy kicsit árnyékben marad. Nem véletlen, hogy írtak egy könyvet, amelynek ő a főszereplője. 

Be merünk lépni a szeretet dzsungelébe? Korunkban az emberek küzdenek azzal, hogy hogyan fogalmazzák meg, fejezzék ki gondolataikat, érzelmeiket. A Kistigris című kötet abban próbál segíteni, hogy újra kapcsolódni tudjunk szívünk dolgaihoz és egymáshoz. A kötet kapcsán Finy Petra szerzővel beszélgettem fényről, szívről, a Balaton tapintásáról és arról, hogy a szívünkben élő bestiák megszelídíthetőek. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin márciusi számában olvashatjátok

A Kistigris történetei a szívről, a szeretetről szólnak. A címben azonban a tigrist, a dzsungelt emelted ki, miért?

Ez nyilván szűkített merítést jelent, de amit én mostanában érzékelek a világban, a közvetlen környezetemben, az az, hogy az érzések kommunikálásával, megfogalmazásával küzdenek az emberek. Szinte mintha ismeretlen terepre, dzsungelszerűen fojtogató vidékre tévednének. Ez a küszködés minden bizonnyal kapcsolódik ahhoz, hogy a XXI. század emberét óriási mennyiségű inger árasztja el, amelynek következében már a saját ép eszét és ép érzésit is egyre nehezebben tudja megőrizni. Egyszerűen le van terhelve a tudatunk és a szívünk azzal, hogy mit kellene gondolnunk és éreznünk a világgal kapcsolatban. Így a természetes kapcsolódás a világhoz, önmagunkhoz, illetve ismerőseinkhez, szeretteinkhez már egy kihalófélben lévő képesség. Ehhez a képességhez szeretne visszavezetni a Kistigris című kötet. Természetesen nem edukatív módon, az távol áll tőle. Törekedtem is arra, hogy a novellák vége ne legyen direkt lekerekítve, könnyen megfejthető befejezéssel. Szerettem volna, hogy a kötet történetei elindítsanak inkább egy gondolkozást. Miért hagyjuk azt, hogy ennyire eltávolodjunk a saját érzéseinktől és a szívünk dolgaitól? A szívünkben így természetesen növekedhetnek tigrisszerű vadállatok és bestiák is, hogyha nem vagyunk elég mély és jó kapcsolatban a lelkünkben és szívükben élő lényekkel, érzésekkel. A kötet arról szól, hogy a szívünkben élő bestiák megszelídíthetőek. Kicsit álljunk meg, lassítsunk, gondolkozzunk el önmagunkon. Tanuljunk meg újra érezni. Ez elsőre nevetségesen hangzik, hiszen úgy gondolnánk, hogy gyerekkorunktól képesek vagyunk érezni, akkor felnőttként miért ne menne. Én mégis azt gondolom, hogy a XXI. század emberének legnagyobb kihívása, hogy újra megtanuljon érezni, érzelmileg felnőjön. Nem azt mondom, hogy dobjunk el minden mobilt, de próbáljunk meg egy kicsit elszakadni tőlük, és közelítsünk a természetesebb, érzelemgazdag élet felé.

Nagyából egy évvel ezelőtt ezt írtam a készülő Harry Potter-sorozat kapcsán: "Nekem már örökre Daniel Radcliffe, Emma Watson és Rupert Grint marad a varázslatos trió, mert velük nőttem fel, ők (is) tanítottak angolul, ők (is) adtak felejthetetlen élményeket. Tudom, hogy ez az új sorozat már nem lesz rám elsöprő érzelmi hatással. De nagyon drukkolok az új fiataloknak, és érdeklődéssel figyelem, hogyan alakul az új széria."

Most pedig, hogy megérkezett a sorozat első előzetese, egészen elérzékenyültem. Hiányzik a régi zene és a régi szereplők, a gyerekkorom már nem fog visszatérni, de a varázslat így is teljesen magával ragadott. Úgyhogy idén, 2026 karácsonyán egy bögre forró kakaóval ott fogok ülni a tévé előtt, és nézem az HBO-n a Harry Potter és a bölcsek köve alapján készült sorozatot. Addig is megmutatom nektek a nemrég érkezett előzetest a "tovább" mögött. Nagyon jó lesz, kattintsatok! :)

Oli, Kamilla és a szüleik télen-nyáron, reggel-este, esőben-napsütésben készen állnak egy jó kirándulásra! Hol bivalyokat lesnek a füves pusztán, hol vidrát kutatnak egy cseppkőbarlang réseiben, hol vadludakat várnak a tóparton. Czernák Eszter a Családi barangoló-sorozatban Magyarország ismert és kevésbé ismert látványosságait mutatja meg az olvasóknak egy négytagú család kalandjain keresztül. Az első részben Magyarország őshonos állatait ismerhetjük meg, a történeteket Láng Anna kedves, valósághű rajzai kísérik. A kötetről Czernák Eszter szerzővel beszélgettem. A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin márciusi számában olvashatjátok.

A kötet egy sorozat – a Családi barangoló – első része. Mennyire határozta ez meg a kötet születését, az írást? Volt, amire külön kellett figyelned?

Egy sorozat esetén érdemes előre átgondolni, melyik rész milyen témáról vagy témákról fog szólni. Általában a Magyarországot bemutató kiadványok egy-egy területre koncentrálnak, és ott igyekeznek minden látnivalót összegyűjteni. Én úgy döntöttem, inkább egy-egy téma köré csoportosítom a könyveket, és csak olyan kirándulásokról, eseményekről, múzeumokról írok, amik gyerekszemmel is izgalmasak. Mivel imádom az állatokat, természetesen Magyarország őshonos állatvilága lett az első téma. 😊

...de aztán jött a The Graham Norton Show. A Graham Norton Show-ban pedig az a jó, hogy a meghívott vendégek együtt ülnek le a kanapéra, és mindenki beszélget mindenkivel. Így történhetett meg, hogy 2025 októberében együtt ült le Taylor Swift énekes-dalszerző, Cillian Murphy színész, Greta Lee és Jodie Turner-Smith szinésznők, Domhnall Gleeson színész és Lewis Capaldi énekes-dalszerző.

Sok minden szóba került: Taylor Swift fenomenális sikerű turnéja és közelgő esküvője, és Cillian Murphy kultikus frizurája is. A műsor egy pontján aztán Domhnall Gleeson viccesen megjegyezte, hogy igazán szívesen táncolna egyszer egy Taylor Swift-videóklipben. Taylor Swift arcán már abban a percben látszott, hogy a fejében megszületett egy nagyszerű ötlet. És idén február elején meg is érkezett az Opalite című dalához készített fantasztikus videóklip. Olyan klip, hogy azt már nekem is meg kell mutatnom itt, a "kihagyhatatlan brit színészek blogján". 

Az biztos, hogyha Taylor Swift egyszer belekezd valamibe, azt száz százalékosan csinálja. A klipet ő maga írta és rendezte, és nemcsak Domhnall Gleeson táncol benne kicsit talán mereven és komor arccal, de egészen biztosan boldogan, de annak a bizonyos 2025 októberi Graham Norton Show-nak az összes vendége szerepel benne, sőt, maga Graham Norton is. A klip egyébként a 90-es évek klasszikus romantikus vígjátékait idézi: érzelmes, túlzó és csillogó, ahogy kell. A "tovább" mögött meg is mutatom.:)

Lapis József csaknem két évtizede foglalkozik aktívan gyerek- és ifjúsági irodalommal kutatóként, oktatóként és kritikusként. Túl a fedélen című könyve kapcsán beszélgettünk a gyerekirodalom kérdéseiről. Miként lehet egy gyerekkönyv „duplafedelű”? Hogyan viszonyulunk a gyerekversekhez? Hogyan közelítünk az illusztrációkhoz? És vajon kell-e féltenünk a gyerekeket a meséktől? A beszélgetés nyomtatott változatát a Baba Patika magazin februári számában olvashatjátok.

Apa és Zsófi

Miért éppen a Túl a fedélen címet kapta a könyved?

Mindig is nagyon szerettem az ilyen szókapcsolatokat, amelyekben benne van, hogy valamin túl. Azt fejezi ki, amiről általában szeretek gondolkodni: „mi az, ami ebben az ismert dolgon túl van?”, „mit találhatunk benne még?”. Mi az, ami nincs a szemhatáron, esetleg más, kicsit idegen? Ha ezeket a kérdéseket a könyvekre, gyerekkönyvekre vonatkoztatom, akkor azt mondhatom, hogy tényleg az érdekel, hogy mi van egy könyvben, mi a tartalma, milyen a nyelve, milyenek az illusztrációi, függetlenül a címkézésétől. Milyen a könyv, ha lefejtem róla azt, ami készhez álló és egyértelmű?

Nyár van Szegeden. Ábris az ügyeleten várja, hogy kezeljék a súlyos szőrallergiáját. Végül jobban lesz, és mivel nem látni, mikor kerülne sorra, inkább elindulnak az apukája munkahelyére. Egy kutatólaboratóriumba. A labor mosdójában Ábris nem mással akad össze, mint egy azúrkék patkánnyal. Folyosói beszélgetésekből a kisfiú rájön, hogy a szökött patkányt, ha megtalálják, másnap felboncolják, hogy megtudják mitől változott meg a színe. Ábris rögtön tudja, hogy segítenie kell a különleges patkányon, akit már el is nevezett Azúrnak. Szőrallergiájával mit sem törődve magához hívja a patkányt és hazaviszi. Ábris egy családi konfliktus miatt alig ismeri Budapesten élő nagyszüleit, de arra emlékszik, hogy sok állat van náluk, így ők talán segíthetnek Azúrnak. A kisfiú minden bátorságát összeszedve elkéredzkedik a nagyszüleihez. Így Ábris és Azúr egy szegedi lakásból Budapestre kerül egy erdőszéli házba, ahol macskák, kutyák, madarak, sőt még mókusok is élnek. De a neheze még csak most jön. Hogyan találja meg a szabadságot egy azúrkék patkány, aki maga is érzi, hogy más, mint a többiek, és ő nem illik ebbe a világba? És hogyan találja meg a szabadságot és önállóságot egy 9 éves kisfiú, akit a súlyos allergiája nagyon sok élménytől elszigetel?

Az Ábris és az azúrkék patkány Vészits Andrea fiatal olvasóknak szóló regénye (a könyv 9 éves kortól ajánlott) ezúttal is a realitásból, hétköznapi világunkból indul, hogy aztán egy színes, érzelemgazdag fantáziavilágba vigyen minket, elemeiben elemelkedve a valóságtól. Ezúttal is, hiszen Ábris történetét olvasva nem lehet nem észrevenni a hasonlóságokat e könyv, és a szerző előző regénye, az Agáta és a jegenyenyár között. Vészits Andrea tényleg nem távolodott el Agátától, amely egyrészt egységességet mutat, másrészt viszont újat nem hoz: ugyanazokat az eszközöket és elemeket látjuk Ábrisnál, amelyeket Agátánál már láthattunk. Egy kívülálló kisgyerek talál egy hasonlóan érzékeny, okos, különleges barátot (Jakabot és Azúrt) és ketten együtt, egymást segítve megtanulják, hogy a világban élni nehéz, de minden perce megéri.